A jelek szerint mégsem a harmadik repülőtéri robbantót tartóztatta le a belga rendőrség. Az ezzel gyanúsított Fajszal Cheffou-nak alibije van, ezért szabadon engedték. A rá megszólalásig hasonlító „sapkás embert” tovább keresi a rendőrség.
Ha a terrorcselekményekkel szemben nem is létezik 100 százalékos biztonság, az elmúlt egy hétben napvilágot látott információk alapján valószínűsíthető, hogy az eddig 32 halálos áldozatot követelő március 22-i brüsszeli merényleteket nagyobb odafigyelés, jobb információáramlás és koordináció mellett meg lehetett volna előzni.
Felfüggesztette egy egész operatív program kifizetését az Európai Bizottság.
„Ha törik, ha szakad, folytatjuk az életünket a néhai Maelbeek patak medrében” – írja brüsszeli magyar olvasónk.
A véres terrortámadások óta eltelt néhány napban a belga hatóságok nagy utat tettek meg a párizsi és brüsszeli merényleteket végrehajtó terrorista csoport felszámolása felé. A harmadik reptéri merénylő is horogra akadt és egy Párizsban tervezett akciót is sikerült az utolsó pillanatban meghiúsítani. A belga igazságügyi szervek és jogalkalmazók ugyanakkor számos jel szerint a terrorcselekményt megelőzően hibát-hibára halmoztak.
A tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei csütörtöki válságtanácskozásukon olyan típusú információcseréről állapodtak meg, ami az ülésen elnöklő holland miniszter szavai szerint leképezi egy majdani európai hírszerző ügynökség tevékenységét. „Valóban gyors lépésekkel haladunk a terrorizmus elleni integrált fellépés felé” – jelentette ki Koen Geens, belga igazságügyi miniszter.
Hiányzik a politikai akarat, az együttműködés és a bizalom, mondta az EU-biztos az uniós igazságügyi miniszterek rendkívüli találkozója után csütörtökön.
A belga bel- és igazságügyminiszter is benyújtotta lemondását csütörtök reggel azt követően, hogy kiderült: Törökország tavaly júliusban kitoloncolta a keddi repülőtéri kamikazék egyikét (Hollandiába), és erről tájékoztatta a belga hatóságokat is. Ibrahim El Bakraouinak tavaly augusztusban kellett volna visszatérnie a börtönbe. A miniszterelnök nem fogadta el a két kormánytag lemondását.
Az EU-tagállamok közötti bizalom hiánya továbbra is hátráltatja a hírszerzési információk megosztását és így a terrorizmus elleni hatékony fellépést – mutatott rá egy nappal a véres brüsszeli merényletek után az EU belügyi biztosa. A tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak a helyzet áttekintésére.
A terror miatt soron kívüli ülést tart az EU-s belügyminiszteri tanács, ahol vitatott témákban kéne döntenie Pintér Sándornak és kollégáinak.
A köztörvényes bűncselekmények miatt korábban több évre elítélt El-Bakraoui fivérek és a robbanóöveket gyártó Najim Laachraoui robbantották fel magukat kedd reggel a brüsszeli repülőtéren és a belvárosi metróállomáson. A többi elkövetőt még keresik. Eddig 32 halott és 270 sebesült a véres brüsszeli terrorcselekmények ideiglenes mérlege.
Több száz ember gyűlt össze a régi brüsszeli tőzsde épülete előtt, hogy a keddi terrortámadás áldozatairól emlékezzenek.
Az európai uniós negyed fegyelmezetten viseli a terrortámadást, és várja, hogy véget érjen a rendőri készültség. Az autóközlekedés teljesen leállt, a Bizottság az tanácsolja, hogy mindenki maradjon az irodákban.
Hamis papírokkal csúsztak át a magyar-osztrák határon szeptemberben.
Másfél órán belül két helyszínen is robbanás rázta meg kedd reggel a belga fővárost: két detonáció a központi repülőtéren okozott pusztítást, majd valamivel később az Európai Bizottság épületétől egy megállóra fekvő Maelbeek metróállomás következett. A két akciónak eddig 31 halálos áldozata és 250 sebesültje van, köztük két magyar. Belgiumban ismét maximális fokozatba helyezték a terrorkészültséget.
Gyanús, hogy nemzetközi jogba ütközik, és kétséges, hogy végre lehet hajtani a gyakorlatban. Ami rosszabb: nagyon úgy fest, hogy nincs B-terv.
Az első újonnan érkező nemzetközi védelemre nem jogosult migránsok visszaküldésével a hétvégén megkezdődött a pénteken elfogadott EU-török nyilatkozat végrehajtása. Eddig 20 tagállam, köztük Magyarország jelentett be hozzájárulást a görög szigeteken felállítandó tranzitzónák működtetéséhez. A konkrét magyar felajánlásról a szerdai kormányülésen születik döntés.
Az eredetileg Magyarországnak felajánlott 54 ezres kötelező menekültkvóta a továbbiakban felhasználható lesz a szíriai menekültek Törökországból az EU-ba történő önkéntes áttelepítésére a Bizottság hétfői javaslatának értelmében. A tanácsi döntés felülvizsgálata nem jelent új kötelezettségvállalást Magyarország számára.
Európa legkeresettebb terroristájának 127 napon át tartó szökése és rejtőzése ott ért véget pénteken, ahonnan elindult: Brüsszel Molenbeek negyedében. A letartóztatásakor könnyű sérülést szenvedett Salah Abdeslamot szombaton a Bruges-i börtönbe szállították, és előreláthatóan néhány héten belül kiadják Franciaországnak, ahol a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokban való részvétele miatt vonják majd felelősségre.
Sikerült kibekkelni az EU-török megállapodásból a menekültek kötelező betelepítését, de a kvóták kérdése még visszajöhet, amikor a Bizottság a közeljövőben előterjeszti a javaslatát egy új európai menekültügyi rendszerre – vélte a magyar kormányfő. Orbán Viktor szerint a magyar diplomácia „most kifújhatja magát”, de hétfőtől ismét résen kell lennie.
Pages