Öt évvel az ellopása után a román rendőrség megtalálta azt a XIII. századi keresztet, amely a legenda szerint a romániai szászok legrégebbi kegytárgya – közölte kedden a román média.
A Szeben megyei rendőrség kedden bejelentette, hogy megtalálták egy férfinál azt a keresztet, amelyet 2016-ban loptak el a Szeben megyei Nagydisznód (Cisnadie) település evangélikus templomának múzeumából. A kisméretű kegytárgyat ritkán liturgikus szertartásokon is használták, de többnyire a templom múzeumában őrizték. Az eltűnését 2016 nyarán jelentették, azóta a román hatóságok az Interpol rendszerében is rögzítették az értékes kulturális tárgyak között.
Hétfőn a hatóságoknak sikerült azonosítaniuk azt az 50 éves nagydisznódi férfit, akit a kereszt ellopásával gyanúsítanak, és akinél meg is találták az értékes tárgyat. A rendőrség nem közölt részleteket arról, hogy hol tartotta elrejtve, és mi vezette őket nyomra, a nyomozás még folyamatban van. A műtárgyat már visszaadták a nagydisznódi evangélikus templom múzeumának.
A körmenetekkor használt kereszt a XIII. században készült egy nyugat-európai ötvösműhelyben. A legenda úgy tartja, hogy az első szász telepesek hozták magukkal, így ez a legrégebbi fennmaradt kegytárgya a romániai szászoknak. A keresztet 1911-ben találták meg a nagydisznódi templom mellett levő régi kápolna osszáriumában, azóta őrizték az erdélyi templom múzeumában.
Romániában a szászok és a svábok alkotta német kisebbség létszáma drasztikusan csökkent, a tíz évvel ezelőtti népszámláláskor alig valamivel több mint 36 ezren voltak. A dél-erdélyi szász templomok jelentős része romos állapotban van, szertartásokat ritkán tartanak bennük.
Forrás: mti.hu
The post Egy XIII. századi kereszt, a szászok legrégebbi kegytárgya került elő Romániában appeared first on Kárpátalja.ma.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök menesztette posztjáról a fegyveres erők főparancsnokát, Ruszlan Homcsakot, akinek a helyére Valerij Zaluzsnijt, a Donyec-medencei konfliktusövezet északi területi operatív parancsnokságának eddigi vezetőjét nevezte ki – jelentette be keddi tájékoztatóján az államfő sajtótitkára.
Homcsak ezentúl a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárának első helyettesi tisztét tölti be.
Szerhij Nyikiforov, elnöki szóvivő szavai szerint Zelenszkij nem kételkedik Homcsak “hazaszeretetében, az esküjéhez való hűségében és a szakmaiságban, de jobb együttműködést szeretne látni a honvédelmi minisztérium és a fegyveres erők között. “Ennek eddig, sajnos, az ellenkezőjét láttuk: konfliktusokat” – tette hozzá a sajtótitkár. Elmondta még, hogy Homcsak új kinevezésével az RNBO titkárának eddigi első helyettese, Mihajlo Koval távozik a posztjáról.
Homcsak 2019. május 21. óta volt az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke, majd 2020. március 27-től nevezte ki Zelenszkij főparancsnoknak. Utóda, Valerij Zaluzsnij az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint 2007-től 2009-ig a 24-ik gépesített dandár első parancsnokhelyettese volt a nyugat ukrajnai Lviv megyei Javorivban. Ezt követően 51-ik gépesített dandár katonai parancsnoka lett. 2018-2019 között az Egyesített Erők Műveletének első parancsnokhelyettese volt, majd 2019 decemberében nevezték ki a Donyec-medencei frontvonal északi területi operatív parancsnokságának élére.
2018 februárjában életbe lépett a Donyec-medence Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló törvény, amely Oroszországot agresszor államnak, a szakadár ellenőrzés alatti településeket pedig ideiglenesen megszállt területeknek minősítette. A jogszabály alapján az addig terrorellenesnek nevezett belügyi művelet katonaivá alakult át, és új neve Egyesített Erők Művelete lett.
Az UNIAN megjegyezte, hogy Homcsak leváltásáról és Zaluzsnij kineveséről a tájékoztató idején még nem jelent meg az elnöki rendelet. Újságírói érdeklődésre Zelenszkij sajtótitkára ezt pusztán “technikai kérdésnek” nevezte, és biztosított afelől, hogy a vonatkozó rendeleteket hamarosan közzéteszik.
Forrás: mti.hu
The post Az ukrán elnök leváltotta a fegyveres erők főparancsnokát appeared first on Kárpátalja.ma.
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma jóváhagyta az iskolák alsó tagozatos tanulóinak értékeléséről szóló módosításokat. Az erre vonatkozó rendelet szövegét a minisztérium július 26-án tette közzé.
Az egyik legfontosabb módosítás az értékelés kifejezésének megváltoztatása. Az általánosan elfogadott tantárgyi pontozás helyett verbális értékelést javasolnak, amely az eredmények értékelése mellett a diák tanulmányi szintjét is tartalmazhatja. A javaslat szerint a szintértékelés szóban és írásban is kifejezhető.
A tanuló eredményességi szintjének jelölésére betűket ajánlanak. A P jelölné a kezdő (mint pocsatkovij), a Sz az átlagos (mint szerednyij), a D az elégséges (mint dosztatnyij), a V pedig a magas (mint viszokij) szintet.
A javaslat szerint a tanulók értékelése az 1-2. osztályokban szóbelileg, a 3-4. osztályokban szóbelileg vagy szintértékeléssel történik, az adott tanintézmény döntése alapján.
Kihangsúlyozzák továbbá, hogy az osztályzat bizalmas információ, amely csak az adott diákra és szüleire vagy gyámjaira tartozik.
Kárpátalja.ma
The post Megváltoztatják az alsó tagozatosok osztályozását Ukrajnában appeared first on Kárpátalja.ma.
Az Ungvár melletti Mélyút (Hliboke) községben menet közben keletkezett tűz egy személyautóban július 27-én – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál.
A Daewoo Lanos típusú személygépkocsi sofőrje elmondta, hogy az autó hátsó része már lángokban állt, amikor észrevette, hogy a járműből füst áramlik ki. A férfi leparkolt az út szélén és hívta a tűzoltókat.
A lángok szinte teljesen megsemmisítették az autó hátsó részét. Személyi sérülés nem történt.
A tűz okát és a károk mértékét vizsgálják.
Kárpátalja.ma
The post Menet közben gyulladt ki egy autó az Ungvári járásban appeared first on Kárpátalja.ma.
A koronavírus variánsai okozhatják az új megbetegedések többségét, ezért egyes sérülékeny csoportoknál indokolt a harmadik oltás – mondta el Magyarország országos tisztifőorvosa a közmédiának kedden.
Müller Cecília közölte: a harmadik oltás felvételét elsősorban időseknek, krónikus betegségben szenvedőknek, legyengült immunrendszerű betegeknek ajánlják.
Hozzátette: a szakmai ajánlás szerint aki első két oltásnak vektorvakcinát kapott, az elölt vírust tartalmazó vagy mRNS-vakcinát kaphat emlékeztetőül és fordítva. Erőteljesebb immunválaszt várnak ugyanis attól, ha egy más hatásmechanizmussal működő vakcinát adnak emlékeztető oltásnak – mondta az országos tisztifőorvos.
Az is lehetséges ugyanakkor, hogy valaki ugyanazt az oltást kapja harmadikként, mint amilyennel az alapimmunizálása történt. A harmadik oltás fajtájáról minden esetben az oltóorvos és az alapbetegséget kezelő orvos dönt – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos.
Müller Cecília közölte: a harmadik oltás felvétele augusztus 1-től lehetséges. Erre a hét második felében az www.eeszt.gov.hu oldalon foglalhatnak időpontot azok, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást.
Beszélt arról is, hogy sokan vannak 60 év felett olyanok is, akik még egyáltalán nem védettek koronavírus ellen. Őket egy akcióban próbálják meggyőzni az oltás fontosságáról, mert jelenleg a vakcina az egyetlen hatékony eszköz a koronavírussal szemben – emelte ki.
Jelezte, van olyan európai ország, ahol ugrásszerűen megnőtt a fertőzések száma, amiért egyértelműen a delta variáns okolható, azonban ezek az országokban nem annyira jó az átoltottság, mint Magyarországon. Kiemelte, azzal, hogy több mint 5,6 millió ember megkapta az első és 5,3 millió a második dózist Magyarországon, továbbra is Európa élvonalába tartozunk átoltottságban.
Forrás: mti.hu
The post Müller Cecília: a vírus variánsai miatt indokolt a harmadik oltás appeared first on Kárpátalja.ma.
A július 23-i adatok szerint közel 2000, a július 1-jén hatályba lépett az új törvénynek megfelelően, földterület adás-vételi szerződését kötötték meg.
Az új szabályoknak megfelelően milyen eljárás szerint, hol és hogyan lehet földterületet vásárolni, milyen dokumentumokat kell előkészíteni, mennyibe kerül egy hektár földterület és hogyan működik a földpiac?
Hogyan lehet földet venni?
Július 1-ig az értékesítés tilalma kizárólag a mezőgazdasági területeken volt érvényes. A moratórium feloldását követően 42 millió hektár mezőgazdasági terület lett eladható és értékesíthető. Milyen földek ezek? Egyharmaduk – az 1990-es években a munkavállalók között felosztott kolhozföldek. Ezt a földet lehet most szabadon eladni vagy megvásárolni. Az állami és közösségi (kommunális) mezőgazdasági földterületekre továbbra is érvényes az adás-vételi tilalom.
Kinek van joga ukrán földterületet vásárolni?
Ezek kizárólag ukrán állampolgárok, és ez még három évig így marad. Számukra a korlátozás – 100 hektár föld egy személyre. 2024-től viszont jogi személyek is vásárolhatnak földet, a korlátozás – maximum 10 000 hektár.
Azokban az esetekben, ha nem lehet azonosítani a végső kedvezményezettet, ha offshore zónában történik a regisztráció, valamint a tulajdonos az agresszor ország állampolgára, jogi személyek nem vásárolhatnak ukrán földterületet. Bankoknak szintén nincs joguk földvásárlásra.
A külföldieknek csak az országos népszavazást követően lehetnek jogosultak ukrán földterület megvásárlásra. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ez mikor kerülhet bevezetésre. Minden esetben, külföldi személyek nem lesznek jogosultak Ukrajna államhatárától 50 kilométeres zónában földet vásárolni.
Mennyibe kerül egy hektár ukrán föld?
Bár a föld árát az eladó és a vevő személyesen határozza meg, 2030-ig a föld normatív pénzértékével megegyező minimumár lesz hatályban. A jelenlegi adatok szerint az ukrán föld hektáronkénti átlagos monetáris értéke körülbelül 1000 dollár, közölte Andrij Martin, a kormány Reform Hivatalának földreformért felelős projektmenedzsere az Ekonomicsna Pravdának adott kommentárjában. Egy adott telekre vonatkozó pontos értékelési információ az Állami Geokataszter honlapján található.
Az Agrárpolitikai Minisztérium előrejelzése szerint a föld ára évente 10-15%-kal emelkedik. Szakértők úgy vélik, hogy 2024 után, amikor jogi személyek is belépnek a piacra, a hektáronkénti ár 5-10 ezer dollárra emelkedhet.
Hogyan lehet fizetni a földért?
A földért csak átutalással és a származási forrás igazolásával lehet fizetni, ezt követően be kell fizetni minden adót és illetéket.
A pénzeszköz forrásának igazolásával nem kell, hogy problémák merüljenek fel, mivel elfogadják a közjegyző által hitelesített, pénzösszeg ajándékozását is. A személyenkénti bevezetett korlátozás pedig nem zárja ki megbízottak általi földvásárlást, a lényeg – a pénzeszköz eredetének igazolása, áll a törvényben.
Adás-vételi szerződés
Ha a tulajdonos el akarja adni a földterületet, akkor a megállapodás megkötése érdekében kapcsolatba kell lépnie egy közjegyzővel, aki elvégzi az összes szükséges ellenőrzést, előkészíti az adásvételi szerződést és nyilvántartásba veszi a föld tulajdonjogának átruházását.
A telek eladása előtt meg kell győződnie arról, hogy földterülettel kapcsolatos információkat mind az állami földkataszter, mind a tulajdonjogi nyilvántartás tartalmazza. Ellina Jurcsenko földszakértő a DW-nek adott kommentárjában kifejtette, hogy 2025-től az ilyen földterület közösségi (kommunális) tulajdonba kerül. Ezért kell előzetesen ellenőrizni, hogy a telek nyilvántartásba van véve.
A megállapodás megkötésére az alábbi dokumentumokra van szükség: mindkét fél személyi igazolványára és azonosító kódjaira, a földterület szakértői értékeléséről szóló jelentés, kivonat az állami ingatlan nyilvántartásból vagy a föld tulajdonjogi állami igazolása, kivonat az Állami földkataszter nyilvántartásából.
A telek megvásárlása előtt közjegyzőnél vagy ügyvédnél kell ellenőrizni, hogy megsértették-e a földhasználó elővásárlási jogát, és hogy a telek nem tárgya-e peres ügynek.
Szükség esetén ingyenes jogi segítséget nyújt az Igazságügyi Minisztérium vagy a kapcsolattartó központ az 1545-ös telefonszámon.
A kijevi Gazdasági iskola munkatársai meg vannak győződve arról, hogy a földpiacnak köszönhetően Ukrajnában másfél százalékkal növekedhet a GDP, az ukrán állampolgárok pedig használhatják a földet hitelfedezetként.
Okszana CSOPAK
Forrás: karpat.in.ua
The post A földvásárlásról és értékesítésről Ukrajnában appeared first on Kárpátalja.ma.
Rossz váltás miatt kizárták a 4×200 méteres magyar férfi gyorsváltót a tokiói olimpia úszóversenyeinek keddi előfutamából.
A Holló Balázs, Zombori Gábor, Kozma Dominik, Márton Richárd összetételű négyesből Kozma volt, aki 14 századmásodperccel korábban ugrott a medencébe.
„Bár szomorú a vége, de mindenki megtette, amit lehetett. Egyszer mi járunk jól, egyszer mások, ez benne van. Hármunknak ez volt az első olimpiája, ráadásul az első úszásunk is, a következőre még jobbak leszünk” – mondta az MTI-nek Márton Richárd, amire a 30 éves Kozma rákontrázott, hogy már csak ők.
„Amit kértek tőlünk, annál még jobb átlagot is úsztunk” – jelentette ki Kozma, aki sajnálja, hogy így elveszett a váltó jó időeredménye.
Forrás: hirado.hu
The post Tokió 2020: kizárták a 4×200 méteres magyar férfi gyorsváltót appeared first on Kárpátalja.ma.