Spanyolországgal, Romániával és Izlanddal került egy csoportba a magyar válogatott a 2023-as női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjében.
A nemzetközi szövetség (FIBA) pénteki sorsolása előtt már tudni lehetett, hogy 38 csapat nevezett a Szlovéniában és Izraelben sorra kerülő kontinenstornára. A két házigazda is játszik majd a kvalifikációban, de ők automatikusan ott lesznek az Eb-n, amelyre rajtuk kívül még 14 csapat jut ki. A 38 együttest tíz csoportba sorsolták, nyolc kvartettbe és két trióba.
A magyarok a világranglistán elfoglalt helyezésük révén a 4-es kalapba kerültek, ennek csapatait az 1-es (Spanyolország), az 5-ös (Románia) és a 8-as (Izland) kalap válogatottjaival sorsolták össze a C csoportban.
A spanyolok a júniusi Európa-bajnokságon hetedikek lettek, majd a tokiói olimpiát a hatodik helyen zárták. A románok a magyarokhoz hasonlóan lemaradtak az idei Eb-ről, az izlandiak pedig jobbára a kis országok tornáin indultak, és legismertebb játékosuk Helena Sverrisdottir, aki a Diósgyőrben és Cegléden is megfordult.
A tíz csoportelső mellett a négy legjobb csoportmásodik jut ki az Eb-re. Ha Szlovénia és Izrael közül az egyik a 14 kijutó között van, akkor az ötödik legjobb csoportmásodik is megy a tornára. Ha mindkét házigazda a 14 kvalifikáló gárda közé kerül, akkor a hatodik legjobb csoportmásodik is kijut.
A selejtezőkre 2021. november 7. és 15., 2022. november 20. és 28., valamint 2023. február 5. és 13. között kerül sor.
A 2019-es Eb-n hetedik magyarok lemaradtak az idei kontinenstornáról, mivel nem jutottak be a legjobb csoportmásodikok közé. Legutóbb 2013-ban rendeztek női Európa-bajnokságot a magyarok nélkül. A Valenciában és Strasbourgban rendezett júniusi Eb-t végül Szerbia válogatottja nyerte meg.
A 2023-as Eb selejtezőcsoportjai:
———————————
A csoport: Belgium, Bosznia-Hercegovina, Németország, Észak-Macedónia
B csoport: Franciaország, Ukrajna, Litvánia, Finnország
C csoport: MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Románia, Izland
D csoport: Törökország, Szlovénia, Lengyelország, Albánia
E csoport: Szerbia, Horvátország, Bulgária
F csoport: Oroszország, Montenegró, Dánia, Ausztria
G csoport: Görögország, Nagy-Britannia, Portugália, Észtország
H csoport: Olaszország, Szlovákia, Luxemburg, Svájc
I csoport: Fehéroroszország, Csehország, Hollandia, Írország
J csoport: Svédország, Lettország, Izrael
Forrás: mti.hu
The post Kisorsolták a 2023-as női kosárlabda Eb selejtezőjének csoportjait appeared first on Kárpátalja.ma.
Moszkvában vesztette életét Manuel Oxenreiter, a Zuerst! szélsőjobboldali magazin főszerkesztője, akit a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári székházában, 2018-ban történt gyújtogatás feltételezett résztvevőjének tartottak – írja a zakarpattya.net.ua internetes hírportál augusztus 20-án.
Zuerst! elnevezésű német lap szerint a halál oka szívroham volt.
A 45 éves újságíró és az Alternatív Németországért párt képviselője, egykori asszisztense augusztus 18-án halt meg.
2019-től Oxenreiter többnyire Moszkvában élt, miután a berlini ügyészség vizsgálatát indított ellene az ungvári székház felrobbantására való felbujtás gyanújával.
A lap szerint a férfi a szívroham után egy hétig kómában volt. 2014 óta voltak egészségügyi problémái.
2019 januárjában a lengyel bíróság előtt Michal Prokopovich, a gyújtogatás szervezője Oxenreitert nevezte meg megrendelőjeként. Elmondása szerint az újságíró 1 500 eurót fizetett a támadásért.
2020 márciusában a lengyel bíróság elítélte a vádlottakat: Michal Prokopovich három évet, Adrian Marglewski és Tomasz Szymkowiak két és egy év börtönbüntetést kapott.
A támadás célja az volt, hogy a gyújtogatást az ukrán neonácik akciójaként mutassák be – az épület homlokzatára jelképeket is kellett festeniük.
Kárpátalja.ma
The post Meghalt a KMKSZ ungvári székházában történt gyújtogatás feltételezett megrendelője appeared first on Kárpátalja.ma.
Menetrend szerinti busz vezetője ütött el egy gyalogost augusztus 19-én Kelemenfalván – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál.
A PAZ típusú autóbusz 42 éves sofőrje egy 84 éves nyugdíjast gázolt el. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A gázolót kihallgatták és megvizsgálták. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy józanul ült volán mögé.
A rendőrség eljárást indított. Az autóbuszt lefoglalták.
Kárpátalja.ma
The post Halálra gázoltak egy nyugdíjast a Huszti járásban appeared first on Kárpátalja.ma.
A Tiszaújlakon élő Karakas Gyuszika egy életerős, vidám kisfiú volt 2021 tavaszáig. A Húsvétot követő hetekben azonban folyamatosak lettek a rosszullétek, rövid idő alatt teljesen leépült, lebénult és a látását is elveszítette. A vizsgálatok több hónap után Dawson-kórt állapítottak meg, amely a kanyaró szövődményeként ismert betegség.
A Dawson-kór az agyban gyulladást és károsodásokat okoz, amelyet, ha nem kezelnek idejében és megfelelően, halálhoz vezethet.
„Másfél hónap alatt a gyermekem elveszítette a látását, teljesen lebénult és bekövetkezett, amitől a legjobban féltem, hogy csövön keresztül kell táplálni” – mondta a TV21 Ungvár riporterének Gyuszika édesanyja, Karakas Klára.
Karakas Gyuszikát jelenleg egy kijevi professzor kezeli. A kisfiú állapota javulni látszik. Ismét tudja mozgatni a kezeit és lábait. Azonban a gyógyszerek és kezelések költsége havonta 70-100 ezer hrivnyába kerülnek. A családra ez óriási terhet ró. Minden anyagi forrásukat kisfiúk kezelésére fordították.
Gyuszika a napokban töltötte be 3. életévét. Születésnapján többek között a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) képviselői is felköszöntötték.
A KMKSZ ISZ közösségi oldalán jótékonysági árverést is indított Karakas Gyuszika gyógykezelésének támogatására. A tervek szerint a jövőben további jótékonysági akciókat fognak szervezni a kisfiú megsegítésére.
Súlyos beteg kárpátaljai kisfiúnak kérnek segítségetKárpátalja.ma
The post Minden segítség számít a súlyos betegségben szenvedő tiszaújlaki kisfiúnak appeared first on Kárpátalja.ma.
A nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik – mondta a köztársasági elnök pénteken, az államalapítás évfordulója alkalmából tartott ünnepi tisztavatáson, az Országház előtti Kossuth téren.
Áder János hangsúlyozta, az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata.
“A járványidőszak ostromállapotában, amikor nap mint nap újabb erőpróbákat kellett kiállnunk, amikor hullámtól hullámig küzdve éltünk, fényévnél is távolabbinak tűnt az ünneplés felszabadult öröme” – fejtette ki az államfő.
Áder János úgy fogalmazott, “ez idő tájt aligha láttuk meg magunkban a dicső múlt folytatóit, sokkal inkább hasonlítottunk a számtalan balsorsban megpróbált őseinkre”.
A köztársasági elnök szerint azonban az “elmúlt hónapokban, amikor annyi mindenről le kellett mondanunk, kiderült, hogy mennyi mindenbe kapaszkodhatunk”.
“Kiderült, hogy a félelmek, a fájdalmak végső határán, de még azon is túl van valami, ami visszahúz minket az örvény pereméről, (.) hogy vannak erőtartalékaink magunkban és a közösségben” – mondta.
Kiemelte, “kiderült, hogy tudunk önzetlenek, segítőkészek, figyelmesek és fegyelmezettek lenni, hogy tudunk türelemmel várni, alkalmazkodni, odafigyelni”.
Áder János beszédében külön megemlékezett a közelmúltban véget ért tokiói olimpia résztvevőiről is. Elmondta, a magyar olimpikonok örök emléket hagytak a szívekben, évek múltával pedig ugyanúgy jelképpé válnak, mint a győztes csaták, a szabadságért kirobbant forradalmak, amelyek szintén magyarok álmaiból, tetteiből, magyarok harcaiból és győzelmeiből váltak jelképpé.
Az államfő szerint a járvány arra is rámutatott, “hogy vannak a biztonságunkért éjt nappallá tévő honfitársaink a kórházakban, az idősotthonokban, a mentőautókban és vannak magyar honvédek, akik naponta értünk szolgálnak”.
Amikor esküt tettek a haza védelmére, arra kérem Önöket, ne csak a távoli hősökben, ma inkább a saját bajtársaikban lássák meg a példaképet – mondta.
“Mindazokban, akik az elmúlt hónapokban megmutatták, mit is jelent a hűség, a haza szolgálata” – tette hozzá.
A köztársasági elnök aláhúzta, a járvány idején kiderült, hogy nincs kis feladat, nincs alacsonyabb rangú szolgálat. “Csak parancs van, küzdelem van, helytállás van” – mondta, majd példaként említette, hogy a katonáknak biztosítaniuk kellett a kórházak rendkívüli működését, az oltópontokon irányítani a tanácstalan embereket, ellenőrizni a tilalmak betartását, összességében “óvni-védeni egy láthatatlan ellenséggel harcoló hazát”.
Áder János arra kérte az újonnan avatott tiszteket, ne feledjék, hogy az “egyenruhájukban, rajta a zászlóval, a címerrel, mindannyian a bátorság, a hűség és az áldozatos szolgálat jelképévé válnak”.
“Több mint ezer éve ez a bátorság, ez a hűség és ez az alázat visz minket tovább az úton” – jelentette ki a köztársasági elnök. “A járvány feletti győzelemnek is ára volt: megküzdöttünk, megszenvedtünk érte. A mi nemzedékünknek jutott ez a feladat” – emelte ki Áder János.
Hangsúlyozta, “nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben”.
“Alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, hogy mi, magyarok – szenvedéllyel élők, szabadságszeretők, hűséggel építők – megmaradjunk itt, Európa szívében, hogy gyógyuló, bizakodó, gyarapodó, erősödő élet legyen itt, a Kárpát-medencében” – fogalmazott az államfő.
Forrás: mti.hu
The post Áder János: a nemzeti ünnepek az összetartozást hirdetik appeared first on Kárpátalja.ma.
2021. augusztus 20-22. között, az Országos Kórházi Főigazgatóság utasítására, az oltások beadása szünetelni fog Magyarországon. Hasonló módon a barabási és a záhonyi oltópontok sem fognak ez alatt a három nap alatt működni.
A hatóságok tájékoztatása szerint azonban a vakcinák felvétele a továbbiakban a megszokott időben és módon fog zajlani. Állampolgárságtól és nemzetiségtől függetlenül várnak majd minden oltakozni vágyó kárpátaljait, akik az egydózisú Janssen oltóanyagot kaphatják meg.
Magyarország, a határmenti régiókban eddig Kárpátalja felnőtt lakosságának 2%-át segítette védőoltáshoz, ez körülbelül 17 ezer beoltottat jelent – tudatta a TV21 Ungvár.
Kárpátalja.ma
The post Hétvégén szünetel az oltás a záhonyi és a barabási oltópontokon appeared first on Kárpátalja.ma.
Népzenei forgatag, ingyenes kézműves foglalkozások, tűzijáték. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) hatodszor adózik Szent István-napi ünnepséggel első Árpád-házi királyunk emlékének augusztus 20-án a Beregszászi járásban.
A programnak kezdetben Mezőkaszony adott otthont, majd Tiszacsomára költöztette át a civil szervezet, búcsúvá bővítve a rendezvényt. A PCS, az eredeti helyszínt sem feledve mellszobrot avat Mezőkaszonyban (11.30 közép-európai i. sz.).
A Szent István-napi búcsút szentmise (16.00) és körmenet előzi meg Tiszacsomán. A Honfoglalási Emlékparkban a PCS kézműves sátrainál már 17.00 órától várják az érdeklődőket. Az ingyenes foglalkozáson a legkisebbek is megtanulhatják többek között a gyertyasodrás, szövés, hímzés, nemezelés, dekupázs fortélyát. Lesz korongozás, pirográfia és népi gyermekjátékokkal is készülnek a szervezők. 18.00-tól a Honfoglalási Emlékparkban tartanak ünnepi megemlékezést, majd 18.30-tól népzenei együttesek veszik birtokukba a PCS színpadát.
A népzenei fellépőket követően az Ullie zenekar ad koncertet. A III. Szent István-napi búcsú tűzijátékkal zárul.
A tiszacsomai program társszervezői: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, a Kárpát Ház Alapítvány és a Beregszászi kistérség.
The post Testi-lelki feltöltődés Szent István ünnepén appeared first on Kárpátalja.ma.
Kárpátalján augusztusig 63 260 000 hrivnya ingatlanadó folyt be a helyi költségvetésbe. Ez 15,8 millió hrivnyával több az előző év azonos időszakában befizetett összegnél – közölte a megyei adóügyi főosztály augusztus 17-én.
Az ingatlanadó jelentős részét, 45, 1 millió hrivnyát jogi személyek fizették be.
Ukrajnában a 60 négyzetméternél kisebb lakás, valamint a 120 négyzetméternél kisebb területű házak tulajdonosai mentesülnek az ingatlanadó befizetése alól.
A Zakarpattya online nyomán.
The post Nőtt a befizetett ingatlanadó mértéke Kárpátalján appeared first on Kárpátalja.ma.