Tempfli József, nyugalmazott nagyváradi római katolikus megyéspüspök május 25-én hunyt el. A Duna World szombaton az Arcélek című alkotással emlékezik a főpásztorra.
A Duna World május 28-án, szombaton -Tempfli József emléke előtt tisztelegve – megváltoztatja műsorát, és levetíti az Arcélek – Tempfli József – nagyváradi megyéspüspök című dokumentumfilmet.
Csáky Zoltán művében egy alázatos, de az egyházmegye céljait mindig szem előtt tartó főpásztor alakja jelenik meg. Valóban, Tempfli József nagyon sokat tett a híveiért, az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásáért. Különösen büszke volt a püspöki palota birtokbavételére. A híres bécsi építész, Franz Anton Hillebrandt alkotása a kommunizmus évei alatt leromlott, megmentéséért a püspök Răzvan Theodorescu kultuszminiszterhez fordult e szavakkal: „Egy magyar ember egy román embertől kér segítséget, s egy katolikus püspök egy zsidó embertől”. Ezután átnyújtotta a nagyváradi zsidóság deportálásáról szóló könyvet, amihez ő írta az előszót.
A püspök szigorú, de közvetlen ember volt, vendégei előtt az ajtaja mindig nyitva állt. Beszédében az egykori tanár mindig megjelent. Hívei szerénységéért, munkabírásáért, következetességéért szerették. Ráillett jelmondata: „Petra Christus – A szikla Krisztus”.
A végtisztesség megadására május 30-án a nagyváradi római katolikus székesegyházba várják a hívőket, a gyászszertartást Ioan Robu bukaresti érsek és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálja.
„Tempfli József a Szent István által alapított tíz egyházmegye egyikében végezte hívatását – emlékezik az elhunytra a gyulafehérvári főpásztor. – Emberi nagyságát mutatja, hogy amíg Isten szolgáját, Márton Áron püspököt fogva tartották,, addig nem kezdte el teológiai tanulmányait sem. Akárhová vezetett is útja, nagyszerű lelkipásztor volt, sokat tett a magyarságért, s a hívekért.”
Adás: 2016. május 28., szombat (Duna Wold 11.15).
MTVA
Kárpátalja magyarságának és egész lakosságának éreznie kell, hogy a magyar kormány a migránsválság ellenére sem feledkezett meg róla, és folytatja, sőt bővíti a térségben élőknek nyújtott sokrétű támogatást – jelentette ki Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Beregszászon.
Czibere Károly Beregszászon tett egynapos látogatása során szociális intézményeket keresett fel és magyar egyházi, valamint közigazgatási vezetőkkel találkozott. A politikus Babják Zoltán polgármester kíséretében felkereste a polgármesteri hivatal által működtetett szociális központ ingyenkonyháját, amelynek az EMMI anyagi támogatásával vásárolt és a helyszínre a Magyar Református Szeretetszolgálat szervezésében eljuttatott 750 kilogrammnyi tartós élelmiszert adott át. Ugyancsak tartós élelmiszerekből álló csomagokat nyújtott át a beregszászi 5. számú óvodának. A szociális központban tett látogatása után Czibere Károly az MTI érdeklődésére elmondta: mostani, egy éven belül második beregszászi látogatásának a célja, hogy Kárpátalja magyarsága és egész lakossága érezze, a magyar kormány a migránsválság ellenére sem feledkezett meg róla, és folytatja, sőt bővíti a térségben élőknek nyújtott sokrétű támogatást. Kárpátalja támogatásának kérdése folyamatosan napirenden van a magyar kormány részéről, Beregszászon ennek az aspektusait tekintjük át a helyi egyházi és közigazgatási vezetőkkel – tette hozzá, megjegyezve, hogy két tonnát meghaladó, több mint egymillió forint értékű tartósélelmiszer-adománnyal érkezett a kárpátaljai városba.
A Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével, és Nagy Bélával, a református diakóniai központ vezetőjével folytatott megbeszéléséről az államtitkár kifejtette: “mivel a református egyház Kárpátalján nagyon fontos megtartó erő és az élet sok területén jelen van, így az egészségügyben, a házi gondozás, a falugondnokság szervezésében, a gyermekvédelemben, a közoktatásban, így alapvetően ezeket a kérdéseket, a velük kapcsolatos problémákat tekintettük át. Felvázoltuk továbbá azokat az irányokat, amelyekben a magyar kormány és az anyaországi református egyház hatékony segítséget nyújthat a gondok megoldása vagy enyhítése érdekében”. Kitértünk is, hogy a magyar kormány hárommillió forinttal támogatja ötezer kárpátaljai gyermek református egyház által szervezett nyári táboroztatását, további egymillió forinttal az óvodai étkeztetést, és támogatást ad egy, a sürgősségi ellátást nagyban megkönnyítő mentőautó beszerzéséhez, amelyet az egyház fog fenntartani – mondta.
Czibere Károly kiemelte, a Babják Zoltán polgármesterrel folytatandó megbeszélésen elsősorban Beregszász lakosságának szociális helyzetét tekintik át, és azt, hogy milyen magyar kormánytámogatással lehetne hatékonyabbá tenni a rászorulók megsegítését a városban. Említésre méltó, hogy Babják Zoltánnak alaposan kidolgozott szociális programja van, amit sikeresen valósít meg – fűzte hozzá.
Az államtitkár jelezte, Sin Józseffel, a beregszászi járási tanács (közgyűlés) és egyben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) beregszászi járási szervezete elnökével ugyancsak szociális kérdéseket vizsgálnak majd. “Engem elsősorban az érdekel , hogy közigazgatási és politikai vezetőként hogyan látja a kárpátaljai helyzetet abból a szempontból, hogy a magyar kormány a térségben átfogó, minden területre kiterjedő folyamatos támogatás nyújtására törekszik, beleértve a gyermekvédelmet és a társadalmi felzárkóztatást is. Megvitatjuk továbbá a kárpátaljai magyar vezetővel, hogy miként fejleszthetnénk, fűzhetnénk szorosabbra a jövőben az együttműködésünket” – mondta Czibere Károly.
Flashmobbal és ünnepi előadással méltatták a nemzetközi táncnapot Ungváron – közölte a mukachevo.net hírportál.
A rendezvényt eredetileg április 29-re tervezték, ám akkor elmaradt, mivel az ortodox nagypéntek napjára esett. Egy későbbi időpontban az eső jelentett akadályt, majd azért halasztották el, mert a résztvevőknek egyéb kulturális programon kellett fellépniük. Az ötletgazdák elhivatottságát mutatja, hogy május 25-én végül mégiscsak sikerült megtartaniuk az ünnepet.
A több száz főből álló menet, élén az Ungvári Művészeti Szakközépiskola mazsorettcsoportjával, a Pravoszláv rakparton vonult végig egészen a Színház térig, ahol a táncosok egy flashmobot, azaz villámcsődületet készítettek elő. Ezután ünnepi műsor következett, amelyen a megye művészeti oktatási intézményeiből érkező amatőr és hivatásos táncegyüttesek vettek részt.
A rendezvény kezdeményezője a Gyermek Táncakadémia alapítója és vezetője, Erik Szacsko, támogatója a megyei és ungvári kulturális osztály, valamint a Kárpátaljai Megyei Kulturális Szervezési-Módszertani Központ.
Kárpátalja.ma
A különböző nyelvek és nemzetek születéséről a Biblia így ír: „Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt”. Ám az Úr ezt mondta: „Menjünk csak le és zavarjuk össze a nyelvüket”. S az emberek többé nem értették egymást, s szétszéledtek a világban.
A bábeli zűrzavar óta számos nyelv kihalt. Az UNESCO szerint e század végéig negyvenezer nyelvre ugyanez a sors vár, köztük saját anyanyelvünkre, a magyarra is. Vajon ez azt jelenti, hogy magyar nemzetünk léte is fenyegetett helyzetben van? Hiszen: „Nyelvében él a nemzet”. Hogy mit jelent egy nyelv eltűnése s vele egy egész nemzet halála, azt a Szentendréről érkezett Ivancsics Ilona, Almási Sándor, Fábián Szabolcs és Török Anna színművészek nagyon érzékletesen mutatták be a kárpátaljai közönség számára május 24-én a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) színpadán. Hubay Miklós Elnémulás című színművében ugyanis egy nemzet utolsó élő asszonyát ítélik halálra, s ezzel vele együtt nyelvét is örökre elnémítják.
„Minden héten eltűnik egy nyelv. Az állatok kihalásáért ostorozzuk magunkat, nyelveink kihalása viszont csak elnémulást eredményez” – hallhattuk. Vajon mi lehet ennek az oka? Miért nem emeljük fel a hangunkat a saját nyelvünkért? A színmű főszereplőnője lemondóan vallja: „Mondhatok bármit, már senki sincs, aki értené”, hiszen ő nemzete utolsó túlélője. Vagy mégsem? Van valaki a népéből, aki renegátként végig némán hallgatott mellette? Aki a kivégzés előtti utolsó órákban rájön, ha a nő az ő saját letagadott anyanyelvén szólal meg, olyankor neki is van még hazája?
A Török Tamás rendezésében bemutatott darab már az első percektől felkeltette a nézők érdeklődését, s hatása megmaradt akkor is, mikor székeikből felállva, könnyes szemmel elhagyták a termet. Talán nem meglepő, hogy a kisebbségben élő kárpátaljai magyarságra ilyen nagy hatással volt az előadás, hiszen történelmünk során oly sokszor próbálták már elnémítani az itt élőket. A közönség számára a színpadon megelevenedett mindaz, ami mélyen talán minden határon túl élő magyar szívét szorongatja olykor: saját nyelve elvesztése, nemzete beolvasztása.
A darabból az is kiderül, hogy az elnémulás ellen az adott nyelv beszélőinek kell tenniük. Nekik kell ugyanis megőrizniük és továbbadniuk mindazt, amit nemzedékről nemzedékre rájuk is örökül hagytak. Nem várhatják meg, amíg már senki nincs, aki értené a szavaikat. Emellett nekik kell tiszteletben tartaniuk és elfogadniuk mások anyanyelvét, emlékezve arra, hogy valaha „az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt”, melyből mind az ő, mind a körülötte élők nyelve származik.
Kárpátalja.ma
„Hamarosan véget ér a szülési szabadságom. Szeretnék még néhány napot a gyermekemmel tölteni, ezért arra gondoltam, hogy fizetett szabadságra megyek. Lehetséges ez?”
– Ukrajna törvénye A szabadságokról 18. cikkelye értelmében a terhességi és szülési szabadság után az anya kívánságára gyermeknevelési szabadságot kaphat a gyerek hároméves koráig. Emellett a vállalat saját költségére részben fizetett szabadságot biztosíthat dolgozójának, vagy hosszabb időtartamú fizetetlen gyermekgondozási szabadságot is felajánlhat.
Az anyának járó gyermeknevelési szabadságot részben vagy teljes egészében a gyermek apja, nagyszülei vagy más olyan rokonai is igénybe vehetik, akik a gyakorlatban a gondját viselik, valamint azon személyek is, akik örökbe fogadták, a gondnokai, nevelőszülei lettek.
A fentiekből kiindulva a munkaadója legfeljebb részben fizetett szabadságot biztosíthat az ön számára, saját belátása szerint.
hk
A megyei úszóbajnokságot az Ungvári Nemzeti Egyetem Buresvisznik sportkomplexumában rendezik meg május 28-án – közölte a mukachevo.net hírportál.
A sportesemény résztvevői 2005-ös születésűek, illetve annál idősebbek, Munkácsról, Ungvárról és az Ungvári járásból érkeznek.
A regisztráció közép-európai idő szerint 7.00 órakor, a verseny 8.00 órakor kezdődik.
Kárpátalja.ma
Tovább folytatta hibátlan szériáját a megyei labdarúgó-bajnokságban az Ungvári FC, amely a sorozat 6. játéknapján Szerednye ellen nyert fölényesen.
A forduló egyik rangadóján Déda 4-2-re bizonyult jobbnak az FC Polenánál, míg Nagyszőlős Munkácson tudott nyerni.
Eredmények (zárójelben az ifjúsági csapatok eredményei): Ungvári FC–Szerednye 6-1 (2-3), Déda–FC Polena 4-2 (2-2), Munkács–Nagyszőlős 0-2 (1-1), Huszti Obolony–Dolhai Borzsava 6-1 (0-0), Irhóc–Beregszász 2-2 (1-1), Ungvári Spartacus–Minaj 0-2 (2-1), Técső–Ilosvai Buzsora 1-1 (0-2).
A tabellát az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Ungvári FC vezeti 15 ponttal a 13 pontos Déda előtt.
(tamási)
A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2016. évi megújítására, fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására az alábbi témakörökben.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: valamennyi altémánál vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét:
- Pályázatot a kiadvány kiadója/társkiadója nyújthat be.
- Jelen pályázati felhívás keretében a Kollégium olyan kiadványokat kíván támogatni a 203112, 203132, 203136 és 203137 kódszámú altémákban, amelyekre ISBN és/vagy ISSN szám megkérhető/kiadható.
Figyelem, a pályázat benyújtásakor az ISBN és/vagy ISSN szám igazolása még nem szükséges, azt csak támogatott pályázat esetén kell kikérni. Ezen adatot a pályázat szakmai beszámolójában szerepeltetni szükséges.
Hazai székhelyű kiadók esetében a Kollégium olyan kiadványokat kíván támogatni, amelyekre az Országos Széchényi Könyvtár Magyar ISBN és ISMN Irodájától a kiadvány ISBN és/vagy ISSN száma kikérhető. Ezen adatot a pályázat szakmai beszámolójában is szerepeltetni szükséges.
Külföldi székhelyű kiadók esetében a Kollégium olyan kiadványokat kíván támogatni, amelyekre az ISBN és/vagy ISSN szám saját országuk ügynökségétől kikérhető. Ezen adatot a pályázat szakmai beszámolójában is szerepeltetni szükséges.
- 2014-től a Könyvkiadás Kollégiuma a pályázati altéma rendszert a könyvkiadók működéséhez, méreteihez igazítva olyan módon alakította át, hogy az jobban igazodjon a kiadói igényekhez. A támogatást a kiadók éves könyvcímszáma alapján lehet pályázni kiadói program (203131) vagy egy-egy könyv kiadását célzó pályázat (203112, 203136, 203137, 203138) formájában. Azon kiadók, akik évente 8 vagy több könyvcímmel tudnak pályázni az NKA Könyvkiadás Kollégiumánál könyvkiadói programpályázatot adhatnak be. Azok a könyvkiadók, akik 2016. évben a kiadói programpályázatukra támogatást kaptak, nem indulhatnak a 2016. évi pályázati felhívások egy-egy könyv kiadását célzó szépirodalmi (203136), ismeretterjesztő (203137), művészeti (203112) és gyermekirodalom (203138) altémájában. Azok a kiadók, akik nem kaptak támogatást a 2016. január 25-i benyújtási határidejű, és 2016 áprilisában elbírált kiadói programpályázatukra, azok a 2016. évi tavaszi és őszi pályázati kiírások egy-egy könyv kiadását célzó pályázatain indulhatnak könyveikkel, altémánként 2 pályázattal. Azon könyvkiadók, akik a 2015. januári döntésben a hosszú távú kiadói programjukra támogatást kaptak, de 2016-ra nem pályáztak kiadói programmal, e pályázati felhívás bármelyik altémájában pályázhatnak.
- Magyarországon bejegyzett pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű nyomdával előállíttatni.
- Amennyiben a pályázó saját nyomdával rendelkezik, és a saját nyomdájában kívánja a kiadványt elkészíteni, úgy a nyomdaköltségek közül csak a kiadvány megjelentetéséhez szükséges szakmai anyagok (papír, festék) számlával igazolható megvételéhez kérhető támogatás. Ebből az is következik, hogy az egyéb nyomdai kiadások jogcímekre nem igényelhet támogatást kivéve, ha külső nyomdai szolgáltatást vesz igénybe.
- A Könyvkiadás Kollégiuma a közgyűjteményi évkönyvek, periodikák, speciális kiadványok (pl. adattárak, segédletek, forráskiadások) megjelentetését nem támogatja, mivel az a Közgyűjtemények Kollégiuma hatáskörébe tartozik.
- A Kollégium csak a jogtiszta művek kiadását támogatja. A kiadásra szánt mű felhasználására vonatkozó engedély megszerzése, valamint az engedélyből fakadó igények teljesítése a pályázók kötelessége és felelőssége. Az ebből eredő esetleges jogviták esetén a pályázó tartozik helytállni.
1. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet művészeti tárgyú, illetve a különböző művészeti területekhez kapcsolódó, azokat bemutató, értelmező, értékelő művek hagyományos módon történő megjelentetésének támogatására.
Pályázni a hazai művészeti élet különböző területeiről készült, az ott megszülető értékeket, illetve azok elemzését, értelmezését, értékelését bemutató kiadványok, albumok megjelentetésére lehet (magyar szerzőtől idegen nyelven is, és bármely szerzőtől magyarul).
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 203112/324
Pályázók köre:
A. olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó /l. alább/ – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
B. színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, (a szakmai tevékenységre utaló bejegyzést az alapító okiratban/alapszabályban/cégkivonatban jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
C. hazai és határon túli muzeális intézmények (nem jogi személy esetén annak fenntartója),
D. olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz.
Pályázati cél megvalósításának időtartama: Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja, a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.
A támogatás fejében a támogatottnak a támogatási szerződésben meghatározott 20 könyvtárba kötelező eljuttatnia – a könyv megjelenésekor – a támogatott kiadványból 1-1 példányt.
A beszállított könyvek áfája a támogatott pályázót terheli.
A 203112-es altémára egy pályázó maximum 2 kiadvánnyal pályázhat, de mindegyik kiadványra külön pályázati adatlapot kell kitölteni és a mellékleteket csatolni.
Olyan kiadvánnyal nem lehet pályázni, amely korábban már az NKA bármelyik kollégiumától támogatásban részesült, kivétel az alkotói támogatás, illetve az olyan kiadvány, amelynek az előkészítésére már nyert a pályázó támogatást.
A pályázati adatlapon fel kell tüntetni, hogy a pályázat melyik művészeti területet (Pályázati adatlap 1. oldal “szakterület”) érinti.
A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyv eladásából származó – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)!
Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magába foglalja a 27%-os áfát is – de minimum 5000 Ft-ot -, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók “Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- írói tiszteletdíj,
- illusztrátori tiszteletdíj,
- fotós tiszteletdíja,
- sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
- jegyzetírás tiszteletdíja,
- szöveggondozás tiszteletdíja,
- fordítói tiszteletdíj,
- lektorálási tiszteletdíj,
- szerkesztő tiszteletdíja,
- főszerkesztő tiszteletdíja,
- olvasószerkesztő tiszteletdíja,
- tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
- képszerkesztő tiszteletdíja,
- névmutató készítésének tiszteletdíja,
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
- szerzői jogdíjak,
- fotóanyag jogdíja,
- marketing- és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
- szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés),
- grafikai tervezés, borítótervezés,
- kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- korrektúra,
- nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
- a kapcsolódó CD/DVD költségei (anyag-, gyártási és csomagolási költség).
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a Kollégium dönt.
2. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet klasszikus irodalmi örökségünk kritikai kiadásainak hagyományos módon történő megjelentetésének támogatására.
A Kollégium azon kiadványokat tekinti kritikai kiadásnak, amelyek megfelelnek az MTA Textológiai Bizottsága által 2004-ben összeállított kritikai kiadások szabályzatában foglaltaknak. Az MTA Textológiai Bizottsága által ajánlott kritikai kiadások az elbírálásnál előnyt élveznek.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 203132/324
Pályázók köre:
- olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
- olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz.
Pályázati cél megvalósításának időtartama: Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja, a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.
A támogatás fejében a támogatottnak a támogatási szerződésben meghatározott 20 könyvtárba kötelező eljuttatnia – a könyv megjelenésekor – a támogatott kiadványból 1-1 példányt.
A beszállított könyvek áfája a támogatott pályázót terheli.
A 203132-es altémára egy pályázó maximum 2 kiadvánnyal pályázhat, de mindegyik kiadványra külön pályázati adatlapot kell kitölteni és a mellékleteket csatolni.
A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyv eladásából – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)!
Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át – amely magába foglalja a 27%-os áfát is, de minimum 5000 Ft-ot -, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók “Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- írói tiszteletdíj,
- illusztrátori tiszteletdíj,
- fotós tiszteletdíja,
- sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
- jegyzetírás tiszteletdíja,
- szöveggondozás tiszteletdíja,
- fordítói tiszteletdíj,
- lektorálási tiszteletdíj,
- szerkesztő tiszteletdíja,
- főszerkesztő tiszteletdíja,
- olvasószerkesztő tiszteletdíja,
- tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
- képszerkesztő tiszteletdíja,
- névmutató készítésének tiszteletdíja,
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
- szerzői jogdíjak,
- marketing- és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre,
- szöveg- és képbevitel, (írás, szkennelés),
- grafikai tervezés, borítótervezés,
- kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- korrektúra,
- nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
- a kapcsolódó CD/DVD költségei (anyag-, gyártási és csomagolási költség).
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a Kollégium dönt.
3. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet magyar szépirodalmi művek megjelentetésének támogatására.
Pályázni magyar szépirodalmi művek, illetve az ezekkel foglalkozó tanulmány- és esszékötetek, magyar nyelvű, papíralapú megjelentetésére lehet.
Reprintre pályázni kizárólag régi, 1850 előtti hungarica-kiadványok, és különösen nagy szellemi értéket képviselő szakmunkák esetében lehet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 25 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 203136/324
Pályázók köre:
- olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (Az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó /l. alább/ – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz. Egyházi jogi személy esetében, amennyiben nem rendelkezik alapító okirattal, akkor 1 évnél nem régebbi egyházfő-hatósági igazolást kell csatolni arról, hogy a pályázó szervezet kiadói tevékenységgel rendelkezik.). Előnyben részesülnek azok a könyvkiadók, amelyeknek a szépirodalom a fő profiljuk,
- olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz.
Pályázati cél megvalósításának időtartama: Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja, a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.
A támogatás fejében a támogatottnak a támogatási szerződésben meghatározott 20 könyvtárba kötelező eljuttatnia – a könyv megjelenésekor – a támogatott kiadványból 1-1 példányt.
A beszállított könyvek áfája a támogatott pályázót terheli.
A 203136-os altémára egy pályázó maximum 2 kiadvánnyal pályázhat, de mindegyik kiadványra külön pályázati adatlapot kell kitölteni és a mellékleteket csatolni.
Olyan kiadvánnyal nem lehet pályázni, amely korábban már az NKA bármelyik kollégiumától támogatásban részesült, kivétel az alkotói támogatás, illetve az olyan kiadvány, amelynek az előkészítésére már nyert a pályázó támogatást.
A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyv eladásából – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)!
Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magába foglalja a 27%-os áfát is – de minimum 5000 Ft-ot -, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók “Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- írói tiszteletdíj,
- illusztrátori tiszteletdíj,
- fotós tiszteletdíja,
- sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
- jegyzetírás tiszteletdíja,
- szöveggondozás tiszteletdíja,
- lektorálási tiszteletdíj,
- szerkesztő tiszteletdíja,
- főszerkesztő tiszteletdíja,
- olvasószerkesztő tiszteletdíja,
- tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
- képszerkesztő tiszteletdíja,
- kontrollszerkesztő tiszteletdíja,
- sorozatszerkesztő tiszteletdíja
- névmutató készítésének tiszteletdíja,
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
- szerzői jogdíjak,
- marketing és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
- szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés),
- grafikai tervezés, borítótervezés,
- kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- korrektúra,
- nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
- a kapcsolódó CD/DVD költségei (anyag-, gyártási és csomagolási költség).
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a Kollégium dönt.
4. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet tudományos ismeretterjesztő művek megjelentetésének támogatására.
Pályázni a hagyományos úton megjelentetni kívánt tudományos ismeretterjesztő, és tényirodalmi könyvek, valamint a környezetkultúrát, a környezet-etikus magatartást fejlesztő szakkönyvek megjelentetésére lehet (magyar szerzőtől idegen nyelven is, és bármely szerzőtől magyarul). Reprintre pályázni kizárólag régi, 1850 előtti hungarica-kiadványok, és különösen nagy szellemi értéket képviselő szakmunkák esetében lehet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 203137/324
Pályázók köre:
A. olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (Az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó /l. alább/ – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz. Egyházi jogi személy esetében, amennyiben nem rendelkezik alapító okirattal, akkor 1 évnél nem régebbi egyházfő-hatósági igazolást kell csatolni arról, hogy a pályázó szervezet kiadói tevékenységgel rendelkezik.),
B. olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz,
C. hazai nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő könyvtárak,
D. felsőfokú könyvtárosképző intézmények és könyvtárszakmai szervezetek,
E. hazai és határon túli muzeális intézmények (nem jogi személy esetén annak fenntartója),
F. hazai levéltárak és levéltári szakmai szervezetek (nem jogi személy esetén annak fenntartója).
Pályázati cél megvalósításának időtartama: Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja, a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.
A támogatás fejében a támogatottnak a támogatási szerződésben meghatározott 20 könyvtárba kötelező eljuttatnia – a könyv megjelenésekor – a támogatott kiadványból 1-1 példányt.
A beszállított könyvek áfája a támogatott pályázót terheli.
A 203137-es altémára egy pályázó maximum 2 kiadvánnyal pályázhat, de mindegyik kiadványra külön pályázati adatlapot kell kitölteni és a mellékleteket csatolni. Kivételt képeznek azon közgyűjteményi, kutatói és oktatási intézmények, amelyeket intézményi összevonással alakítottak át. Ezen intézmények tagintézményenként 2 pályázatot adhatnak be. A pályázat(ok)ban nyilatkozni kell az összevonás tényéről, időpontjáról, és hogy mely tagintézményeket érintett. (A nyilatkozatot az “Egyéb melléklet”-hez kell feltölteni.)
Olyan kiadvánnyal nem lehet pályázni, amely korábban már az NKA bármelyik kollégiumától támogatásban részesült, kivétel az alkotói támogatás, illetve az olyan kiadvány, amelynek az előkészítésére már nyert a pályázó támogatást.
A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyv eladásából – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)!
Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magába foglalja a 27%-os áfát is – de minimum 5000 Ft-ot -, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók “Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- írói tiszteletdíj,
- illusztrátori tiszteletdíj,
- fotós tiszteletdíja,
- sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
- jegyzetírás tiszteletdíja,
- szöveggondozás tiszteletdíja,
- fordítói tiszteletdíj,
- lektorálási tiszteletdíj,
- szerkesztő tiszteletdíja,
- főszerkesztő tiszteletdíja,
- olvasószerkesztő tiszteletdíja,
- tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
- képszerkesztő tiszteletdíja,
- kontrollszerkesztő tiszteletdíja,
- sorozatszerkesztő tiszteletdíja,
- névmutató készítésének tiszteletdíja,
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
- szerzői jogdíjak (külföldi és hazai),
- fotóanyag jogdíja,
- marketing- és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
- szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés),
- grafikai tervezés, borítótervezés,
- kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- korrektúra,
- nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
- a kapcsolódó CD/DVD költségei (anyag-, gyártási- és csomagolási költség).
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a Kollégium dönt.
5. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet szépirodalmi, művészeti, illetve ismeretterjesztő művek digitális formában, internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában működtetett publikálására.
Pályázni könyv alakban már megjelent művek digitális kiadásával vagy újonnan létrehozandó művek megjelentetésével lehet, de a pályázónak vállalnia kell, hogy az általa létrehozott tartalmat – a szakmai beszámoló benyújtásától számítva – folyamatosan frissítve, legalább 3 évig szolgáltatja, azaz ingyenesen elérhető teszi a felhasználók számára a világhálón keresztül.
Az elektronikus tartalmat olyan formában kell elkészíteni, amely a felhasználó számára lehetővé teszi a teljes és a csonkaszavas, illetve az összetett keresés elvégzését is! (Összetett keresés esetében a keresőszavakat logikai operátorokkal kapcsolják össze.)
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 10 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 203142/324
Pályázók köre:
A. olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó /l. alább/ – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
B. színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, (a szakmai tevékenységre utaló bejegyzést az alapító okiratban/alapszabályban/cégkivonatban jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
C. hazai és határon túli muzeális intézmények (nem jogi személy esetén annak fenntartója),
D. a hazai nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő könyvtárak,
E. hazai levéltárak és levéltári szakmai szervezetek (nem jogi személy esetén annak fenntartója),
F. egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz.
Pályázati cél megvalósításának időtartama: Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja, a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.
A 203142-es altémára egy pályázó maximum 2 kiadvánnyal pályázhat, de mindegyik kiadványra külön pályázati adatlapot kell kitölteni és a mellékleteket csatolni.
A pályázó hivatalos képviselőjének nyilatkoznia kell arról, hogy a digitális kiadáshoz szükséges összes felhasználói jogoknak birtokosa a kiadás alkalmával.
A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a tartalomszolgáltatás megvalósítása során – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges, amennyiben nem várható bevétel, akkor a rovatba kérjük, írjon nullát! (“A” oszlop= a bevétel megnevezése, “B” oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege)
Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magába foglalja a 27%-os áfát is – de minimum 5000 Ft-ot -, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók “Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- írói tiszteletdíj,
- illusztrátori tiszteletdíj,
- fotós tiszteletdíja,
- sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
- jegyzetírás tiszteletdíja,
- szöveggondozás tiszteletdíja,
- fordítói tiszteletdíj,
- lektorálási tiszteletdíj,
- szerkesztő tiszteletdíja,
- főszerkesztő tiszteletdíja,
- olvasószerkesztő tiszteletdíja,
- tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
- képszerkesztő tiszteletdíja,
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
- szerzői jogdíjak,
- fotóanyag jogdíja,
- a digitális kiadás előkészítő munkálatai:
- szöveg-, és képbevitel, (írás, szkennelés),
- grafikai tervezés,
- kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- korrektúra,
- a tartalom megfelelő gépi kódolása,
- a tartalom gépi kódolásának előkészítése,
- a tartalom gépi kódolásának programozása,
- számítógépes programozás,
- szerverszolgáltatás bérlése,
- a tartalom adatainak frissítése,
- marketing és hirdetési költségek (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel).
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a Kollégium dönt.
TÁJÉKOZTATÁS
A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.
A “Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.
A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.
Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.
Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKA-tv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Info-tv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.
Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szerinti kulturális célú támogatásban részesül.
Felhívjuk pályázóink figyelmét
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:
- a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
- a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
- a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
- a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.
A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
- a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
- a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
- 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
- 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.
Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.
- 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
- 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.
A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.
Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.
A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.
A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.
A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni.
Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.
A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.
Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. június 13-án, éjfélig lehet.
A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.
Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.
Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.
A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4435-ös, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.
A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.
A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.
A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.
A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.
Az Úrnapja Krisztus szent testének és vérének ünnepe. 1264-ben IV. Orbán pápa tette az egész egyház számára hivatalossá. Pünkösd után a második csütörtökön ünneplik, de sok helyen vasárnap szervezik meg. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá.
Kárpátalja.ma
A tavalyinál ötmillióval több, 204 millió néző látta az Eurovíziós Dalfesztivál két középdöntőjét és döntőjét, amelyet 42 országban sugároztak.
Az átlagos nézettség negyven országban 36,3 százalékos volt. A legtöbben, 9,3 millióan Németországban követték a döntőt a képernyő előtt, ami 36,8 százalékos nézettséget jelent. A 328 ezer lakosú Izlandnak viszont 95,3 százalékát érdekelte a döntő közvetítése, holott versenyzőjük nem jutott tovább.
A dalversenyt rendező Svédország lakóinak 84,7 százaléka látta a döntőt, ami 3,6 milliós közönséget jelent, az utóbbi 16 évben a svédeknél ez volt legmagasabb nézőszám.
Ukrajnában 2010 óta idén övezte a legnagyobb érdeklődés a versenyt, amelyet végül az ország versenyzője, Jamala nyert meg.
Nagy-Britanniában szintén sokan választották a programot: átlagosan 7,2 millió néző látta a döntőt, amelyen Justin Timberlake is fellépett sztárvendégként.
A BBC News szerdai beszámolója szerint sok fiatal nézőt vonzott a műsor: a 15-24 éves korosztály a negyven ország közönségének 42,4 százalékát tette ki.
A 27 éves Kosztraba Szilviát május 25-én délelőtt látták utoljára Beregszász központjában, azóta nincs hír róla.
Ismertetőjelei: 170 cm magas, a hajszíne szőkésbarna.
Beszélt nyelvek: magyar, orosz.
Ha valakinek van információja a lány hollétéről, kérjük, jelezze az alábbi telefonszámok valamelyikén:
0501572448
0508400741
0954819561
Kárpátalja.ma
A szélsőséges ukrán nacionalista szervezetek 2016. március 13-i ungvári felvonulása és magyarellenes megnyilvánulásai kapcsán Bocskor Andrea, Pelczné dr. Gáll Ildikó és Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői írásbeli választ igénylő kérdést intéztek az Európai Bizottsághoz.
A képviselők egyrészt tájékoztatták az Európai Bizottságot az európai értékeket mélyen megsértő megmozdulásról, mely amellett, hogy megsértette a magyar nemzetiségű kárpátaljai lakosok becsületét és méltóságát, a nemzetiségek közötti békés együttélés és a nyugalom megbontását célozta, ellentétes Ukrajna Alkotmányával, valamint az ország nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeivel. „Egy demokratikusan működő társadalomban ilyen jellegű megmozdulások nem megengedettek, és hátráltatják Ukrajna Európai Unióhoz való közeledését” ‒ szögezték le a bizottsághoz intézett beadványban. A képviselők továbbá az alábbi kérdésekkel fordultak a bizottsághoz és az illetékesség alapján a külügyi főképviselőhöz, Federica Mogherinihez: „Figyelemmel kíséri-e a Főképviselő az ilyen jellegű megmozdulásokat, és milyen lépéseket tesz azok megelőzése érdekében? Van-e cselekvési terve az emberi és kisebbségi jogokat érintő jogszabályok betartásának ellenőrzésére a társult országokkal?”
A bizottság nevében küldött válaszában Federica Mogherini alelnök asszony kijelentette: „Az emberi jogok és alapvető szabadságok – ideértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait – alapvető elemeit képezik az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodásnak. Az Európai Unió figyelemmel követi a társulási megállapodást, a társulási ütemtervet, továbbá az együttműködés konkrét prioritási területeit is meghatározza, beleértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak biztosítását, illetve tiszteletben tartását. A történteket az ukrán hatóságokkal fennálló kétoldalú kapcsolatokon keresztül nyomon követik, és helyet kap a téma az EU–Ukrajna emberi jogi párbeszéd 2016 júniusára tervezett következő ülésén is” ‒ biztosított levelében az alelnök asszony.
2016. március 13-án szélsőséges ukrán szervezetek fáklyás felvonulást tartottak Ungvár utcáin Kárpát-Ukrajna 1939. évi kikiáltásának alakalmából, melynek során a résztvevők durva, magyarellenes jelszavakat skandáltak, megfélemlítve ezzel a járókelőket. Az eset után a magyar érdekvédelmi és társadalmi szervezetek tiltakoztak és feljelentést tettek a megyei ügyészségen, melynek következtében nyomozás indult az ügyben. A magyarellenes megnyilvánulások hírére felháborodását fejezte ki és az ügy kivizsgálását kérte a magyar kormány és a Fidesz‒KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja is.
Bocskor Andrea EP-képviselő sajtószolgálata
Kárpátalja.ma
Emléktáblát avattak Kovács Béla, a Debalceve környékén 2015. január 25-én hősi halált halt katona tiszteletére. Az emlékjelet május 25-én helyezték el a Nagyszőlősi 1. Számú Középiskola falán.
Kovács Bélát, aki a hegyi gyalogsági dandár lövészeként szolgált a terrorellenes hadművelet területén, posztumusz Nagyszőlős díszpolgára címmel tüntették ki.
Az avató ünnepségen jelen voltak a 37 évesen elhunyt katona hozzátartozói: felesége, fia és szülei is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Bocskai István, Nagyszőlős polgármestere, Vitalij Lyubka, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnöke, valamint helyettese, Adalbert Szverenko, továbbá Natalija Koszteleba-Veremcsuk, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, a hadkiegészítő parancsnokság képviselői és önkéntesek.
A hivatalos beszédek, a baráti megemlékezések után szentmisével zárult az alkalom.
Bocskor-Szedlákovics Zita
Kárpátalja.ma
Új vezetőket neveztek ki a hadkiegészítő parancsnokságok élére Ukrajna hét megyéjében. A védelmi miniszter már alá is írta a katonai biztosok kinevezéséről szóló rendeletet.
Sztepan Poltorak, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka szerint a most tisztségre kerülők már bizonyították hozzáértésüket és rátermettségüket az ATO területén folyó harcokban, a terrorelhárítási műveletekben. Ezek a tisztek katonai alakulatokban töltöttek be különböző beosztásokat, képesek határozott vezetői döntéseket hozni az Ukrán Fegyveres Erők sorainak feltöltésére a szerződéses állomány növelésével.
Oleh Vinnickij, korábbi kárpátaljai katonai biztos Vinnyica megye hadkiegészítő parancsnoka lett. Az Ungvári Városi Tanács egykori képviselőjét, Jurij Beljakov ezredest pedig Odessza megye katonai biztosává nevezték ki – adta hírül a zakarpattya.net hírportál május 21-én.
Kárpátalja.ma
Amerikai fizikusok szerint eddig ismeretlen erőt találtak a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) fizikusai – olvasható az MTI-nek küldött közleményben.
A Nature neves tudományos lap portálján szerdán közzétett cikk szerint nagyon különleges dolgot fedezhettek fel Debrecenben: a természet ötödik alapvető kölcsönhatását. Kísérleti eredményeiket világszerte próbálják majd megismételni – áll az MTA honlapján.
Krasznahorkay Attila és munkatársai egy elektron-pozitron spektrométerrel vizsgálták a nagyenergiás atommagátmenetekben keletkező elektron-pozitron párokat, és az előrejelzésekhez képest olyan eltérést tapasztaltak, amit a jelenlegi magfizikai ismeretek alapján nem lehet értelmezni.
A megfigyelés ugyanakkor összhangban van egy új, kis tömegű semleges részecske feltételezésével, aminek a tulajdonságai egyeznek a sötét fotonéval. A sötét fotont a sötét anyag részecskéi közötti kölcsönhatás leírására vezették be.
A magyar kutatók kísérlete felkeltette a nemzetközi tudósközösség figyelmét, azonban azt gyanítják, hogy nem sötét fotont sikerült kimutatni, hanem egy új, ötödik erőt, vagyis a gravitáción, az elektromágneses kölcsönhatáson, az erős és a gyenge magerőn kívül a természet ötödik alapvető kölcsönhatását.
A bejelentésre felbolydult a fizikus közösség és világszerte független méréseket fognak elvégezni nagy hírű laboratóriumok, hogy a debreceni MTA Atomki megfigyeléseit megerősítsék vagy megcáfolják.
Krasznahorkay Attila az mta.hu-nak elmondta: kísérletükben a sötét kölcsönhatás közvetítő részecskéjét, a sötét fotont keresték. Valójában ez egy ötödik erő, az úgynevezett sötét erő felfedezését jelentené, aminek a kutatása jelenleg nagy erőkkel folyik a világ nagy részecskefizikai laboratóriumaiban.
“Méréseinket természetesen mi is folytatni fogjuk az MTA Atomki új Tandetron gyorsítójánál egy új elektron-pozitron spektrométer segítségével. Az atommag tartalmazza az összes eddig ismert kölcsönhatást, sőt valószínűleg az eddig ismeretlen ötödik kölcsönhatást is. Ez biztosítja, hogy erre az új kölcsönhatásra további információkat szerezzünk” – mondta Krasznahorkay Attila.
Michael Schumacher lesz az egyik első díjazottja az újonnan életre hívott Nürburgring Awardnak. A híres pálya vezetői pénteken adják át menedzserének az életműdíjat.
Péntek este, a nürburgringi 24 órás verseny felvezetéseként idén először osztják ki az úgynevezett Nürburgring Awardot. Három kategóriában díjaznak: az év nagykövetét, az év márkáját választják meg, valamint egy életműdíjat is kiosztanak. Utóbbi kategória nyertese Michael Schumacher, aki a híres pályától 80 kilométerre nőtt fel, s aki összesen öt alkalommal ugorhatott a magasba a nürburgringi dobogó tetején.
Miután a 2013 végén súlyos balesetet szenvedő hétszeres világbajnok nem tud részt venni a ceremónián, menedzsere, Sabine Kehm veszi át helyette az elismerést – mégpedig attól a Norbert Haugtól, akivel Schumacher utolsó három mercedeses évében is együtt dolgozott.
„Senki sem érdemli meg jobban ezt a kitüntetést Michael Schumachernél” – idézte a Mercedes korábbi sportigazgatóját a Bild. „Az Forma–1-ben eltöltött időszakában a Nürburgring a Schumi-szurkolók zarándokhelye volt, mindig óriási tömegben és nagyon lelkesen érkeztek. Hogy Michael életművét e rendezvény keretében díjazzák, óriási elismerést jelent. Ez az életműdíj remélhetőleg sok erőt ad majd neki a gyógyuláshoz.”
Ami a többi díjazottat illeti, az év márkájának a Mercedes AMG-t, az év nagykövetének pedig a német csapattulajdonos énekes-színészt, Smudót választották.
Fokozatosan vissza kell vonni az Oroszország elleni európai uniós szankciókat – mondta Sigmar Gabriel német kancellár, gazdasági miniszter, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke szerdán Rostockban egy német-orosz gazdasági fórumon.
A Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint az alkancellár hangsúlyozta, hogy az elszigetelés politikája nem vezet tartós eredményre, de az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokat csak akkor lehet rendezni, ha Oroszország is betartja az ukrán válság rendezéséről kötött minszki megállapodást.
Ezért az uniós szankciókat a megállapodás végrehajtásával együtt, lépésről lépésre kell visszavonni – mondta Sigmar Gabriel a fórumon, amelyen részt vett Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter is.
A 2. mecklenburg-elő-pomerániai német-orosz vállalkozói találkozót (Russlandtag) megnyitó beszédében Erwin Sellering tartományi miniszterelnök kiemelte, hogy a német és az orosz partnerek “türelmetlenül várják, hogy végre megszűnjenek a szankciók”, és tovább mélyíthessék a gazdasági együttműködést.
Németországnak és az EU-nak ismét jó, partneri kapcsolatot kell folytatnia Oroszországgal – hangoztatta az SPD-s politikus.
Az Oroszországba irányuló német export tavaly 21,8 milliárd eurót tett ki, ami 40 százalékos csökkenés a szankciók előtti utolsó évhez, 2013-hoz képest. Az import 29,8 milliárd eurót tett ki, 30 százalékkal csökkent 2013-hoz képest.
Oroszország olajtermelése 2,6 százalékkal, olajexportja 5,1 százalékkal nőtt az idei első négy hónapban éves összevetésben.
Hétfőn közölt adatok szerint az olajtermelés 179,748 millió tonna volt az április végével záródott négy hónapban, ami 4,636 millió tonnával múlta felül az egy évvel korábbit.
A négy hónapban a legnagyobb mértékben a Basnyefty olajtermelése nőtt, éves szinten 10,9 százalékkal 6,864 millió tonnára emelkedett.
A legnagyobb orosz olajtermelő, a Rosznyefty olajtermelése 0,1 százalékkal 65,919 millió tonnára mérséklődött a négy hónapban, miközben a második legnagyobb termelő Lukoil 27,797 millió tonna kőolajat bányászott, ami 2,7 százalékos csökkenés a tavalyi első négy hónappal összevetve.
Oroszország az április végével záródott négy hónapban 84,931 millió tonna kőolajat exportált, ami 5,1 százalékos növekedés. Ezen belül a FÁK-országokon kívüli piacokra 5 százalékkal bővült az orosz olajkivitel.
Vasárnap késő este ismét autóba rejtett pokolgéppel követtek el merényletet a délkelet-törökországi Diyarbakir tartomány Dicle városában a csendőrség helyi parancsnoksága előtt, a támadásban egy katona meghalt – jelentette hétfőn az Ihlas török hírügynökség a török vezérkar közlésére hivatkozva. Az incidensben huszonhatan megsebesültek, köztük több civil, a biztonsági erők tagjainak hozzátartozói.
A támadást a hírügynökségi jelentések szerint a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet követte el, a merénylethez mintegy két tonna robbanószert használtak fel.
Az erősítésként a közeli Hani városából a helyszínre vezényelt katonákra is tüzet nyitottak a PKK fegyveresei, az összecsapásban hárman megsebesültek.
A környéken lakók arról számoltak be, hogy a robbanás erejét még kilométerekkel távolabb is érezni lehetett.
Az utóbbi időben megszaporodtak a gépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett támadások Törökország délkeleti részén, ahol a PKK az önálló Kurdisztán létrehozásáért küzd immár több mint harminc éve.
Április közepén Haniban egy katonai támaszpont ellen követtek el merényletet. Március végén pedig Diyarbakir külvárosában egy rendőröket szállító kisbusz mellett robbant fel az autóba rejtett pokolgép.
Ingyenessé kívánják tenni Brüsszel tömegközlekedését a nyári hónapokra a városba érkező turistáknak, hogy élénkítsék az idegenforgalmat – adta hírül videoriportjában a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap internetes oldala hétfőn.
Pascal Smet, a brüsszeli regionális kormány közlekedésért felelős minisztere elmondta, hogy a közelmúltban történ merényletek miatt visszaesett turistaforgalom munkahelyek tízezreit veszélyezteti.
Ez indokolja azt, hogy a belföldi és külföldi turisták számára olyan vonzó intézkedéseket hozzanak, mint az ingyenes tömegközlekedés, a három órás ingyen parkolás, vagy a “közbringarendszer” néhány órás ingyenes használata – mondta.
A miniszter közölte, hogy a város vezetésével megkezdődtek a tárgyalások az ideiglenes szabályozás bevezetéséről, amelynek támogatására a tárca 100 ezer eurót kíván elkülöníteni.