Biztonságpolitika

2016 végéig a MiG konzorcium két MiG-29M/M2 vadászrepülőgépet szállít Észak-Afrikába egy 2015 tavaszán aláírt szerződés értelmében.

Pénteken példaértékű látogatónapot szervezett a Várpalota Challenge 2016 újmajori táborába a holland haderő, illetve a Bakony Harckiképző Központ. Az idén Magyarországon megrendezett legnagyobb hadgyakorlatról világos eligazítást kaptunk, és életszerű tábori statkus bemutatót némi dinamikus mozzanattal megspékelve.

A Tűztámogató Parancsnokságtól a kötelékbe delegált tüzérmodul Panzerhaubitze 2000-ese az újmajori sártengerben. Az időjárási és terepviszonyok széles spektrumát élvezhetik a Bakonyban a németalföldiek.

A PzH 2000NL önjáró tarackágyú egy a fentihez képest „idillibb” beállításban.

Menetben, hátul Veszprém. Jól látszik az egyik figyelőműszer.

A VC16 másik tüzérségi eszköze (mellyel alighanem a január 28-i éjszakai lövészet ejtőernyős világító aknagránátjait is kilőtték) a francia gyártmányú MO-120-RT 120 milliméteres aknavető. A cső oldalán látható „doboz” a lőelemképző számítógép.

Indirect fires. 

Lánctalp a sárban.

Biber hídvető harckocsi...

...ugyanez menetben.

Bergepanzer 2 műszaki páncélos.

Lánctagok a csapszegekkel. Egy ekkora erőnél sok minden láthatóvá válik a „patika statikokkal” szemben.

A megrendelt nagy mennyiségű Boxer kerekes járműből eddig csak MEDEVAC változatot kapták meg a hollandok.

Fennek felderítő jármű menetben.

Könnyebb tétel: az ejtőernyősök Mercedese...

...és a még könnyebb Lohr VLA járműve. 

És a végére egy kis rakétatechnika: Eurospike indító a Mercedesen.

Zord

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda talán a világ legismertebb bűnüldöző szervezete. Sokak szerint méltán vívta ki magának ezt a renomét, mások szerint jelentős púder takarja a látszatnál szikárabb valóságot, de ez a poszt most nem vindikálja magának a jogot, hogy ebben a kérdésben egyértelmű állást foglaljon, csak egy-két emléktárgyat és szubjektív történetet szeretnék nyilvánosan megosztani veletek, amelyek az FBI-jal (FBI-vel?) kapcsolatosak.

Az elmúlt 25 évben egy magyar rendőr számára igazán nem volt kihívás valódi, hús-vér FBI-ügynökkel találkozni: jó húsz éve rendszeresen megfordulnak az ORFK környékén, ők üzemeltetik a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémiát (ILEA), amiről külön poszt is lesz, na és az én időmben a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságon (ez volt a jelenlegi Nemzeti Nyomozó Iroda jogelődje) külön szervezeti egység is volt, ahol 4-5 amerikai kolléga is dolgozott, hivatalosan a “nemzetközi szervezett bűnözés elleni koordinált, magyar-amerikai rendőri fellépés” elősegítése érdekében. Hogy a derék jenkik úgy igazából mit (és miért) is csináltak, most ne feszegessük, nem vagyunk konteósok.

Ez itt felül nem söröskupak, noha erősen úgy néz ki (és milyen kúl lenne, ha tényleg az lenne), hanem egy apró kitűző, csak kinagyítottam.

Idehaza is dolgoztam velük, elég sok sört megittunk együtt, sokat beszélgettünk és azt kell mondanom, hogy összességében (sok kollégámmal ellentétben) nem volt semmi bajom a srácokkal. Persze egészen más szakmai srófra jár az agyuk, mint nekünk. Nyomulósak, határozottak és kategorikusak voltak, minden megnyilvánulásukból sütött az, amit csak az idióták vehettek rossznéven: az amerikai (értsd: FBI) érdekek abszolút és megkérdőjelezhetetlen prioritást élveztek, minden más csak ezután jött. 

Jártam Washingtonban a híres Hoover-épületben (itt van a főhadiszállásuk, úgy egy kilométernyire a Fehér Háztól) és a legalább ilyen híres quanticói kiképzőbázisukon is, mindkettő igazi élmény volt. Quanticóban például találkoztam a túszmentő teammel (róluk itt írtam) és meghallgattam az egyik viselkedéskutatójuk előadását, ami arról szólt, hogy miben hasonlítanak a szervezett bűnözői körökbe beépült mélyfedésű ügynökök a bűnözőkhöz. A központjuk tetőteraszáról meg (ahová még mindig ki lehet surranni cigizni, noha nekem úgy tűnt, hogy az itt dolgozó mintegy kétezer FBI-alkalmazottból maximum tucatnyian dohányoznak és vagy mindegyikük családneve magánhangzóban végződik, vagy a keresztnevük José) ritka látványos kilátás nyílik az amerikai fővárosra, ahol még mindig hatályos az az 1910-ből származó városrendezési szabály, amely szerint egy épület maximum 20 lábbal (kábé 6,5 méterrel) lehet magasabb, mint annak az utcának a szélessége, melynek telkére építik.

A Hoover Buildingen belül egy pillanatra se maradhattam egyedül; amikor budira mentem, az ajtóban várt Charley. És még csak nem is panaszkodhattam (ami amúgy eszem ágában se volt), mert a státuszom szerint “egykísérős látogató” voltam; Charley elmondása szerint vannak országok, amelyek állampolgárainak fejenként minimum két kísérő jár, amíg az épületben vannak. Ez nem feltétlenül udvariasság és nem is a vendégek biztonsága miatt van (lássuk be, nem túl valószínű, hogy a világ egyik legjobban őrzött, legsűrűbben bekamerázott épületében bárki rátámadna mondjuk egy kínai vagy orosz rendőrtisztre és elvennék a pénztárcáját), hanem úgy vannak vele, hogy barátság ide vagy oda, az ördög nem alszik.

Az FBI 35 ezer alkalmazottjára évente 8-9 milliárd dollárt költenek, a 45 ezer fős Magyar Rendőrségre nem egészen egymilliárdot (260 milliárd forintot). Hogy ne kelljen mindenféle hármasszabállyal bajlódnotok, gyorsan elárulom, hogy egy FBI-munkatársra tízszer több lóvé jut, mint egy magyar rendőrre. Így könnyű – mondhatná bárki és majdnem igaza is lenne. Azért csak majdnem, mert – ahogy én láttam – a pénzbőség egy kicsit elkényelmesíti az embert, ellustítja az agyát. Ezzel nem azt akarom mondani persze, hogy az ügynökök szakmailag gyengébbek lennének nálunk, csak azt, hogy (véleményem szerint) kreativitás és ötletek tekintetében a kelet-európai zsaruk jobbak, mint a Hoover-fiúk. Hogy úgy mondjam: gesztenyepürét nem nagy kunszt készíteni, ha van szelídgesztenyéd, de erre mifelénk a szüleink még tudták, hogy pépesített babból, két krumpliból és néhány dióból is megcsinálható. Sorry guys, ti sose tudtatok finggal pirostojást festeni.

De térjünk vissza a relikviákhoz, elvégre ezért vagyunk itt. Kaptam tőlük emlékérmet, apró kitűzőket, nyakkendőtűt, matricákat, golyóstollat, bögrét, kulcstartót és pólót is; a bögre már eltört, a kulcstartót elvesztettem a kulccsal együtt, a pólót rég elviseltem. Na és persze okleveleket is adtak, az egyiket most be is mutatom. Az egyik cimborának, akinek pont akkoriban született gyereke (konkrétan a feleségének, de ez sejthető volt), hoztam egy partedlit, amit a Hoover szuvenyírshopjában vettem (az is van benne), s amin az FBI címere alatt az volt olvasható, hogy FBI agent in progress, vagy valami hasonló.

Nem hagyhatom szó nélkül az FBI által előszeretettel osztogatott gyűrűs-kapcsos jegyzetfüzeteket és csiptetős felírótáblákat, amikkel csak az a gond, hogy az amerikai szabványméretek eltérnek az európaitól, ezért ezekkel az idehaza kapható A4-es papírok nem használhatóak.   

Amikor hazajöttem és kialudtam magam, a főnököm (egészen pontosan: a főnököm főnöke, aki akkor még nem volt tábornok) azonnal hívatott. Na – gondoltam -, végre valaki, akit érdekel, hogy szakmai szempontból mivel lettem gazdagabb és kíváncsi arra, hogy milyen amerikai módszereket lehetne esetleg átvenni, ilyesmi. Hát innen is látszik, hogy milyen balfasz voltam: a góré arról faggatott, hogy mennyi zsebpénzt adtak a jenkik és hogy hol lehet olcsón bevásárolni Washingtonban, ugyanis egy szakmai delegáció tagjaként éppen egy amerikai hivatalos útra készült.

Albániában jelentős mennyiségű, szovjet/kínai gyártmányú repülőeszközt kínálnak eladásra. Tíz MiG-19-es, hat MiG-21-es elfogóvadász, hat Jak-18 dugattyúmotoros kiképzőgép és négy Mi-4 helikopterre már jelentkeztek vevők Görögországból, Németországból, Franciaországból és az Egyesült Államokból is. Az árverést február 22-én tartják meg Tiranában.

Norvégia átvette a hatodik NHIndustries NH90NFH haditengerészeti helikopterét. A skandináv ország 14 forgószárnyast rendelt meg, ezek közül kettő a parti őrség kötelékében fog szolgálatot teljesíteni.

Mire Oroszországban megszületett a döntés, hogy megvalósíthatóvá válik a T-90-es harckocsik iráni gyártása, addigra a perzsa állam vezetése meggondolta magát és nem tart igényt az orosz harckocsira. Teheránból tavaly decemberben érkeztek hírek a T-90-es esetleges helyi előállításának szándékáról, pedig a helyi média éveken keresztül cikkezett a hazai gyártású Zulfiqar harckocsi család (Zulfiqar 1, Zulfiqar 2, Zulfiqar 3) korszerű mivoltáról. Most is azzal indokolták a T-90-ek be nem szerzését, hogy a hazai ipar, valamint a kutató-fejlesztő kapacitás rendelkezik azon képességekkel, amik egy T-90-es szintű páncélos előállításához szükségesek.

Egyenlítői-Guinea január 26-án jelentette be, hogy két Airbus C295 repülőgépet rendelt meg. Az első, teherszállító variáns ez év szeptemberében kerül majd átadásra, míg a második, egy tengeri járőrváltozat a következő évben érkezik meg a tulajdonoshoz.

Malajzia hat MD530G felfegyverzett könnyűhelikoptert rendelt meg az amerikai Boeing gyártól. A Rolls-Royce M250-C47E3 hajtóművel ellátott forgószárnyasból az első példányt ez év negyedik negyedévében leszállítják, míg az utolsó várhatólag 2017 márciusában fog megérkezni az ázsiai országba.

Pár évre fellélegezhetnek azok, akik az A-10C Thunderbolt II csatarepülőgépek jövője miatt aggódtak, ugyanis Obama elnök a 2017-es pénzügyi évre 582 milliárd dollárt kér a Warthog néven is ismert repülőgépek 2022-ig tartó üzemeltetésének biztosítására.

Szintén biztos a jövője a célgéppé átalakított QF-16-nak is, ugyanis az amerikai légierő 126 példány beszerzésére köt majd szerződést az átalakítást végző Boeing-el.

Levegő után kapkodnak viszont a Hornet pilóták, legalábbis az utóbbi évek kimutatása szerint. Egészen pontosan arról van szó, hogy az utóbbi öt évben megszaporodtak a hypoxia gyanús esetek a Lódarazsak pilótafülkéiben. A régebbi A/B/C/D gépek esetében 100000 repült órára vetítve 19,7, az E/F Super Hornet-ek esetében 20,4, míg a rádióelektronikai zavarást végző EA-18G Growler esetében 8,9 esetben történt meg a pilóták által is észlelt és jelentett levegőhiány.

Az esetek felderítését nehezíti, hogy nincs a fedélzeten szén-monoxidot vagy más szennyezőanyag jelenlétét figyelő berendezés. Vész esetére van viszont a fedélzeten tartalék oxigén, ez azonban csak nagyjából 10 perces repülést tesz lehetővé, ez pedig a legtöbb esetben messze kevesebb, mint ami egy tartalék leszállóhely, vagy repülőgép-hordozó eléréséhez kell. A felderítést tovább nehezíti az a tény, hogy a Hornet és Super Hornet esetében eltérő módon van biztosítva a személyzet oxigénellátása.

A régebbi variánsok esetében a jól megszokott sűrített levegős palackok vannak beépítve, míg az újabb változatoknál a Cobham által gyártott fedélzeti oxigén előállót berendezést (OBOGS) használják. Ez nagyban hasonlít az amerikai légierő legfejlettebb vadászgépében az F-22 Raptor-ban használthoz. Pár éve azzal a géptípussal is voltak hasonló problémák, akkor a pilóták felső testén viselt G-ruha mellényét tették felelőssé a hypoxia kialakulásáért. A haditengerészet pilótái esetében ez nem fordulhat elő, hiszen náluk ez a „ruhadarab” nem került rendszeresítésre.

Hivatalos típusjelzéssel látták el a haditengerészet részére szállítási feladatokra beszerzendő V-22 Osprey gépeket. A CMV-22B leginkább a megnövelt hatótávolságában, magas frekvenciájú rádióiban és utastájékoztató rendszerében fog eltérést mutatni a tengerészgyalogság által jelenleg is használt MV-22B változattól. A 44 darabos példányba 2018-tól gyártani kezdett CMV-22B modifikáció 2020-tól hajthatja majd végre a repülőgép-hordozók és egyéb hajók számára a szállítási feladatokat.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Antonov An-32B.

Dassault Rafale B.

Bell-Boeing CV-22B Osprey.

Eurofighter EF-2000 Typhoon FGR.4.

McDonnell Douglas F-15D Eagle.

Airbus A400M Atlas.

Sikorsky CH-53G.

Saab JAS-39D EBS HU Gripen.

Dassault Mirage 2000B.

Lockheed Martin F-16CJ Fighting Falcon.

Iljusin Il-28.

Boeing CH-147F Chinook.

Hawker Siddeley Buccaneer S.2B.

Lockheed Martin C-130J Hercules.

Xian H-6E.

Lockheed Martin F-22A Raptor.

Dassault Super Etendard.

EHI EH-101 Merlin HC.3.

Sehol nem írja, hogy időrendi sorrendben kellene előszedni a cuccost, nem is ez lesz a vezénylőelv, de most mégiscsak az ESIPN lesz az első a sorban. Hogy miért? Hát mert 1991/1992-ben itt, hivatalos nevén a Francia Nemzeti Rendőrség Bűnügyi Felügyelőképző Főiskoláján (2013 óta ENSP, mert központosítottak és most már egyetlen intézmény képzi a bűnügyes és az egyenruhás tiszteket) szereztem meg az első külföldi rendőri relikviáimat. Ja, ide jártam oskolába.

A franciák a rendszerváltás után az elsők között voltak, akik felajánlották a Magyar Rendőrségnek, hogy szívesen kiképeznek már gyakorló rendőröket arra, hogyan csinálják ezt a szakmát francia földön. Én bűnügyes voltam, tehát a bűnügyi felügyelőképzőre iskoláztak be. Szerencsémre már elég jól beszéltem franciául, úgyhogy egy hathetes szaknyelvi felkészítő után tíz kollégával együtt elkezdtük a sulit, mint legelső magyar kontingens. Bevallom, nem tudom százasra, hogy utánunk voltak-e mások is; úgy rémlik, hogy igen, még két vagy három eresztés, aztán bezárt a bazár. Biztos elfogytak a franciául beszélő magyar rendőrök.

Ez a Cannes-Écluse egy falu a Yonne folyó mentén, Párizstól úgy 60-70 kilométerre és a bentlakásos rendőriskola az egyetlen említésre méltó ojjektuma. A suli amúgy 17 hektáron terül el, minden van benne, ami egy ilyen iskolába kell, a sportpályáktól a lőtéren keresztül a kocsmáig és a flippergépekig, és ami nagyon fontos: már a kilencvenes évek elején egyszemélyes szobák voltak, nem kellett más lábszagát kerülgetnünk. Minket magyarokat jól szétszórtak, mindenki más-más szakaszba került (én a huszonhetesbe), úgyhogy kénytelenek voltunk franciákkal (és néhány afrikai országból érkező hasonszőrűekkel) haverkodni. Volt, akinek sikerült, s volt, akinek kevésbé volt erre ingerenciája, de nem is ez a lényeg. Szóval tanultunk, a végén levizsgáztunk, csak gépírásból, valami nemzetbiztonsági szarságból és angolból kaptunk felmentést, amúgy ugyanazt kérték számon tőlünk, mint a franciáktól. Én (ha memóriám nem csal) 78%-os lettem, ami azért nem rossz. Emlékszem, a diplomaosztó után külön bementem a titkárságra, mert elfelejtettek sorszámot tenni rá. Mondtam nekik, hogy az márpedig kell, mert én Kelet-Európából jöttem és ott az a hivatalos irat, amin nincs sorszám, pecsét és legalább két aláírás, az szart se ér, engem meg agyonlőnek, ha ezzel így megyek haza. Azt felelték, hogy sorszámot tudnak adni, de még egy aláírást az iskola igazgatójáé mellé sajnos nem, a pecsét viszont az ott van, remélik nem lesz bajom. Innen is látszik, hogy mennyire más a francia humorérzék.   

Persze sorszám ide vagy oda, idehaza a diplomámmal (amint Toborként szerepelek, de esküszöm, hogy én kaptam) fix kitörölhettem a seggem: senkit nem érdekelt, hogy hol voltam és mit csináltam egy évig. Írtam egy háromsoros jelentést, hogy elvégeztem a francia felügyelőképzőt, szolgálattételre jelentkezem, oszt jónapot. Senki soha meg nem kérdezte, hogy mégis mit tanultam, mi volt a jó, mit lehetne esetleg átvenni. Soha, senki. A személyügyes a BRFK-ról (akkor még a VI-VII. kerületi Rendőrkapitányságon dolgoztam) elhajtott, amikor be akartam mutatni. “Maga mit akar ezzel, mit csináljak vele?” – kérdezte felháborodottan a néni, aki ilyet még nem látott, pedig még a leckekönyv-kivonatot is kikértem a franciáktól és bevittem neki. Ezen a tantárgyakon és az óraszámon kívül (itt felül) látszanak a jegyeim is (itt alul), amik azért előrevetítették a majdani szakmai érdeklődésemet és pályámat: közigazgatásrendészetből például 13-ast kaptam (Franciaországban 1-től 20-ig osztályoznak, a 20-as a maximális jegy, a 9-es és ettől lefelé bukó), polgári jogból 15-öst, rendőri hírszerzésből viszont kétszer 18-ast. Ja, emberi szabadságjogokból egy 15-öst és egy 11-est osztottak ki, ez utóbbit gondolom azért, mert év közben vagy kétszer összevitatkoztam a külső előadóval, valami köcsög ügyvéddel: egy kicsit eltérően láttunk bizonyos szabadságjogi alapkérdéseket. Arra már nem emlékszem, hogy a legutolsó, “önvédelem” című tantárgyból miért szerepel jegyként 4,75 és 0,13. Szerintem valamit vagy elbasztak, vagy ezt másként osztályozták, de ez legyen a legnagyobb problémájuk nekik is és nekem is. Nem mondom, hogy én voltam a legnagyobb verekedős császár, de egy 1-től 20-ig terjedő skálán azért jobb voltam, mint 0,13. Amúgy ebben a self-défense-ban az úgynevezett “francia box” volt a fő csapásirány, olyasmi, mint a thai box, rúgni is lehet. Még kesztyűt is vettem hozzá, ma is megvan valahol.

Megkérdeztem az akkori főnökömet (Horváth Dénes r. alezredes, bűnügyi osztályvezető, ritka normális arc volt, nagyon kedveltem): főnök, tényleg totál elbasztam ezt az évet, nem érek vele semmit? Rámnézett és azt válaszolta: ne hülyéskedj, szerintem te két hónap múlva már nem itt fogsz dolgozni.

Mondjuk igaza lett.

Utána el kellett végeznem a Rendőrtiszti Főiskolát, de ez egy másik történet. A francia diplomámra soha senki nem volt kíváncsi (úgy értem idehaza, külföldön azért hálistennek jegyezték). Ja, azért ne legyek igazságtalan: valami oktatásügyi rendeletre hivatkozva végül elértem, hogy felsőfokú, szakmai anyaggal bővített C típusú nyelvvizsgának betudták, úgyhogy miután átkerültem az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatához (1992 őszétől), ott erre hivatkozva már kaptam nyelvpótlékot (köszönet érte Vajda Évikének, anyagi tisztünknek és mindenesünknek, aki addig baszogatta az ORFK-t, amíg azok beadták a derekukat).

Jó döntést hozni katonai vezetőként általában akkor lehet, ha ehhez egyrészt rendelkezésre áll minden szükséges információ, megvan rá a kellő idő, és megközelítőleg fel tudjuk mérni az adandó parancs kiváltotta hatásokat. De mi van, mi lesz akkor, ha ezek a feltételek részben vagy egészben sérülnek?

Vallásokról, vallásháborúkról, terrorizmusról, terrormigrációról, az Iszlám Államról, valamint a több földrészen is alkalmazott gyerekhadseregről is beszélt a napokban tartott előadásában dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, háborús műveleti szakértő, Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban.

Mindenki tisztában van vele, hogy Szíriában, Irakban, Ukrajnában, Afganisztánban, Líbiában és Jemenben véres harcok folynak, és aki alaposabban követi a híreket, bizonyára hallott a szintén évente sok ezer ember életét követelő mexikói drogháborúról is. Bizonyos régiókban azonban ugyanígy ezrek vesznek oda minden évben, valahogy e konfliktusok mégis kevésbé számítanak a közbeszéd részének a nyugati vacsoraasztaloknál. Tíz ilyen háborút emeltünk ki a sok közül, szigorúan szubjektív és példálózó jelleggel.

„Valójában két nagy hatalmú iszlám állam szembenállásáról szól az a konfliktus, amelynek egyik eszköze maga az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet; az iszlám két ágát képviselő, szunnita gyökerű vahabita Szaúd-Arábia és a síita Irán között zajló proxy-háború határozza meg a közöttük fekvő országok és azok lakóinak sorsát még jó sokáig” – mondta a honvedelem.hu-nak Csiki Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának munkatársa.

Nem könnyű egy olyan sokszínű, távoli kontinens biztonságpolitikáját „bevinni” a hazai médiába, a közgondolkodás témái közé, mint amilyen Afrika. Pedig a jelentős gazdasági növekedést felmutató földrész sajátos – a terrorizmussal és a menekültkérdéssel is összefüggő – problémái kihatnak Európára is. Minderről dr. Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, Afrika-szakértő beszélt magazinunknak.

Személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emeltek vádat egy idősebb nagykanizsai nő ellen, aki túszul ejtette lakásában egy telefonos szolgáltató szakemberét, mert az nem tudta azonnal megjavítani az elromlott készülékét.

A Zala Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a hatvan éves nő tavaly nyáron jelentette be a szolgáltatónál, hogy nem működik a vezetékes telefonja. A helyszínre érkezett szerelő megállapította, hogy elromlott a telefonkészülék, de ezt nem tudja megjavítani, mert ő vonalellenőr.

A nő ekkor bezárta a lakása bejárati ajtaját, és közölte a férfival, hogy addig nem engedi ki a lakásból, amíg a telefonját meg nem javítja. A szerelő egy darabig várt, majd mobiltelefonon értesítette a rendőrséget.

A kiérkező rendőrök először a kaputelefonon keresztül kérték az asszonytól, hogy engedje be őket, de ezt a nő nem tette meg, ezért más lakó nyitotta ki nekik a társasház bejáratát. A nő a lakásának ajtaját is csak többszöri felszólításra volt hajlandó kinyitni és kiengedni a szerelőt, aki nagyjából egy órát töltött akarata ellenére a lakásban.

A zalai főügyészség felidézte, hogy a nő 2008-ban már állt a bíróság előtt sajátos akaratérvényesítési módszerei miatt. Az akkori lakása előtt az útpadkára nyolc darab, jó tenyérnyi méretű, szeges fémlapokat rakott ki, hogy megakadályozza az ott lévő postára autóval érkezők parkolását.

A postások eltávolították a szöges akadályokat, a nő azonban nem sokkal később visszahelyezte azokat a padkára, egy autós pedig ráhajtott, és a defekt csaknem balesetet eredményezett. Az asszonyt ezért a cselekedetéért a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt a bíróság egy évre próbára bocsájtotta.

A mostani ügye kapcsán a Nagykanizsai Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a nő ellen, akit akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthat a bíróság.

A Rendőrségnél eltöltött éveim (nettó 19, bruttó 24, szuperbruttó 29) után egy csomó olyan apró szuvenyírrel távoztam a Cégtől, amiket vagy külföldön kaptam ottani kollégáktól, amikor munkaügyben kiutaztam, vagy akkor, amikor ők jöttek hozzánk. Szerencsém volt, elég sokat dolgoztam együtt külföldiekkel, idehaza és határokon túl egyaránt. Most pedig úgy döntöttem, hogy ezek fotóját szép lassan felpakolom ide, hátha rajtam kívül más is szívesen megnézi az ilyesmiket; amikor tesztjelleggel a Facebookon megosztottam néhányat, elég sokan szerették. Ha van hozzájuk kapcsolódó sztorim (általában van), és ha ezek a sztorik elmesélhetőek (általában azok), akkor ezekkel fogom fűszerezni a látványt. Egy kis magamutogatás is lesz a dologban, de hát ilyenek a bloggerek: szeretik döngetni a mellkasukat.

Amúgy kurvasok dolgot gyűjtöttem (és gyűjtök) ám, a telefonkártyától a gyufásdobozcímkéken át a katonai és rendőri kitűzőkig és más biszbaszokig. Ha jók lesztek, azokról is felteszek majd alkalomadtán egy-egy képet (nem azért, de vannak köztük nagyon fasza darabok is).

Alapesetben a relikviák természetesen nem eladóak, de ha egyikből-másikból esetleg lenne duplikátum, azt jelezni fogom és barter keretein belül cserealapot képezhet. Itt jobboldalt görgess egy kicsit lejjebb, majd a “Kategória” dobozban a “Gyűjtemény”-re kell kattintanod, ha az ezzel foglalkozó posztok érdekelnek, de hallgass rám, mert jót akarok neked: érdemes az egész blogot olvasgatni.  

Új adatvédelmi egyezményt fogadott el az Európai Unió és az Egyesült Államok az októberben érvénytelenített, úgynevezett “biztonságos kikötő” (safe harbor) megállapodás helyett – jelentette be kedden az Európai Bizottság szóvivője.

“Megállapodásra jutottunk” – írta Twitter-bejegyzésében Christian Wigand bizottsági szóvivő arra utalva, hogy a biztosok kollégiuma kedden elfogadta a politikai megállapodást és megbízta két tagját az egyezmény életbe léptetéséhez vezető további lépések levezénylésével.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az új szabályozás szigorúbb kötelezettségeket ír elő az amerikai vállalatok számára és biztosítja a személyes adatok valódi védelmét. “Az állampolgáraink biztosak lehetnek benne, hogy teljes védelmet élveznek a személyes adataik” – jelentette ki Andrus Ansip digitális piacért felelős EU-biztos.

Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős biztos hangsúlyozta, az Egyesült Államok most először vállalt rá kötelező érvényű garanciát, hogy az amerikai hatóságok nemzetbiztonsági célból kizárólag világos korlátozások és biztosítékok mentén férhetnek majd hozzá az adatokhoz. Washington azt is szavatolta, hogy nem fog tömeges adatgyűjtést végezni az uniós állampolgárok körében.

Az Európai Unió legfelsőbb szintű bírósága tavaly ősszel érvénytelennek nyilvánította a személyes adatok cseréjére vonatkozó korábbi egyezményt, amelynek alapján amerikai vállalatok hozzáférhettek uniós polgárok adataihoz, ha a cégek vállalták, hogy betartják az EU adatvédelmi előírásait.

A korábbi megegyezést komoly bírálatok érték, miután Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori elemzője 2013-ban titkos információkat kezdett kiszivárogtatni az amerikai elektronikai hírszerzés tevékenységéről. Sokan sérelmezték, hogy az 1998-ban kötött egyezmény lehetővé tette az uniós állampolgárok személyes adatainak legális továbbítását az Egyesült Államok felé, miközben Washington nem rendelkezik az unióéhoz hasonlóan szigorú adatvédelmi szabályozással.

Folytatódtak a terrorista sejtek elleni rajtaütések az egyiptomi fővárosban szerdán, ezúttal két fegyveressel végeztek a dél-kairói Hadáek el-Maádi negyed egyik lakását lerohanó biztonsági erők.

Biztonsági források szerint a rendőrség kommandósai és a terrorellenes felderítésért felelős nemzetbiztonsági szerv tagjai a hajnali órákban érkeztek a helyszínre, miután arról értesítették őket, hogy ott “veszélyes terroristák” rejtőzködnek.

A főváros egyik legzsúfoltabb panelnegyedében végrehajtott akció szemtanúi beszámolók szerint a hajnali órákban kezdődött, de a biztonsági erők csak délelőtt tíz óra felé tudtak behatolni a lakásba. Arról nincsenek értesülések, hogy a két agyonlőtt fegyveresen kívül mások is tartózkodtak-e a lakásban, és ha igen, mi lett a sorsuk.

Sajtójelentések szerint a biztonsági erők három gránátvetőt, egy robbanómellényt, robbanószerkezeteket és nagy mennyiségű lőszert találtak a helyszínen.

Nem egészen két héttel korábban a főváros gízai oldalán álló, híres piramisok közelében egy terrorellenes razzia során legkevesebb tíz emberrel – többnyire rendőrökkel – végzett egy pokolgép. A rendvédelmi erők lerohantak egy lakást, amelyben a gyanú szerint radikális iszlamisták rejtőzködtek. Megpróbáltak hatástalanítani egy időzített bombát, amikor az a levegőbe repült. Az Iszlám Állam közleménye szerint a dzsihadista szervezet tagjai léptették működésbe a pokolgépet.

Két napja ugyancsak a piramisok közelében, el-Mariotéja negyedben ismeretlen fegyveresek agyonlőttek egy biztonsági őrt, egy másikat pedig megsebesítettek.

Eközben egyre nagyobb az aggodalom egy 28 éves olasz diák miatt, aki január 25-én, a 2011-es felkelés ötödik évfordulóján tűnt el nyomtalanul a fővárosban. Giulio Regeni egyik barátja szerint a Cambridge egyetem diákjának röviddel azután veszett nyoma, hogy tőle elindult egy közös barátjukhoz, akihez azonban nem érkezett meg.

Bár Kairó kijelentette, hogy Regenit nem tartóztatták le, megfigyelők szerint elképzelhető, hogy a helyi munkásszövetségeket kutató diák az évfordulót kísérő letartóztatások során került a biztonsági, illetve a hírszerzői szervek hálójába.

Többen ugyanakkor attól félnek, hogy Regeni emberrablók karmaiba került. Tavaly nyáron a főváros peremén raboltak el fegyveresek egy horvát állampolgárt, akit később brutális módon kivégeztek.

A Hornet rendszerbe állításakor a haditengerészet (Navy) a kétüléses F/A-18B-ket elsősorban típusátképzésre használta, a tengerészgyalogság (Marines) azonban első vonalbeli szerepet szánt saját kétülésesének, az F/A-18D-nek. Ők az 1991-es Öböl-háborúban vetették be a típust, elsősorban légi előretolt repülésirányítóként. A kétüléses tengerészgyalogos Hornetek földi célpontokra vadásztak és irányították, segítették a körzetbe rendelt csapásmérő gépek személyzetét.

A VMFA(AW)-121 Green Knights század F/A-18D-je Kuvait felett

A tengerészgyalogságnál először az F-4 Phantom II-t váltották az F/A-18 Hornetek. Amikor kiderült, hogy a gépek többsége az együléses változat lesz, a Phantomok hátsó ülésében ülő fegyverrendszer-kezelők a bizonytalan jövőkép miatt tömegesen hagyták ott a tengerészgyalogságot. Akik mégis maradtak, egy-másfél évet földi beosztásban töltöttek, például egy tengerészgyalogos lövészzászlóaljnál előretolt repülésirányítóként. Az F/A-18D-re történt átképzés után fegyver- és szenzorrendszer kezelők lettek és a Hornetek hátsó ülésében repültek. Rossznyelvek szerint az F/A-18D létrehozását éppen a jó kapcsolatokkal rendelkező fegyverrendszer-kezelők harcolták ki, hogy beosztásuk megmaradjon. Akárhogy is történt, átképzésük után nem sok idejük maradt a tapasztalatszerzésre, mert miután 1990. augusztus elején Irak lerohanta Kuvaitot, a tengerészgyalogság heteken belül az Öbölbe telepített hét Hornet századot. Közülük egy F/A-18D-vel repült.

*

A tengerészgyalogság a bahreini Isza sejk légibázist „szállta meg” (amelyből az angol Sheik Isa után a tengerészgyalogosok révén hamarosan Shakey’s Pizza lett). A Hornetek mellett az Isza sejk lett az átmeneti otthona kétszázadnyi tengerészgyalogos A-6E Intrudernek, és egyszázadnyi, ugyancsak a Marines kötelékébe tartozó EA-6B Prowlernek is.

Miután elkezdődött a Sivatagi Vihar művelet, gyorsan kiderült, hogy alig jelent előnyt a kétüléses kialakítás. Az Intruderhez viszonyított rövid hatósugár amúgy is az F/A-18-asok gyengéje volt. Ez fokozottan igaz volt a kétüléses D-re, hiszen a hátsó fülke többszáz liter kerozin helyét foglalta el.

A kétfős személyzet együttműködésében is akadtak gondok, ami negatív hatással volt a feladat végrehajtására. Az együléses Horneteken repülő fiatal hajózók gyorsabban szereztek tapasztalatot, értek igazi harcászati repülőgép-vezetővé, mivel mindent egyedül végeztek, a repülőgép vezetését, a navigációt, a kommunikációt, a fegyverrendszer kezelését, a döntéshozatalt, vagy egy vészhelyzet megoldását, míg ugyanez a munkaterhelés a kétüléses D fedélzetén két ember között oszlott meg.

Az F/A-18D-k az eredetileg tervezett feladatkörben, a kismagasságú éjszakai bombázásban sem lehettek az elsők, egyszerűen azért, mert az éjszaka királyai ekkor még az Intruderek voltak, amelyek több fegyvert, messzebbre tudtak vinni. A Sivatagi Vihar volt egyébként az egyetlen olyan háború, amelyben a Marines egyszerre használta az A-6-ost és az F/A-18-ast.

Egy Sztrela 2 találata után ez a Hornet gond nélkül visszatért bahreini bázisára. A tengerészgyalogság másik harcászati típusa, az AV-8B Harrier nem élt volna túl egy ilyen találatot, a Hornet tervezésekor azonban azt is figyelembe vették, hogy a fúvócsövek messze a gép egyéb részei mögé nyúljanak. A fotót John Scanlan, a gép fegyver- és szenzorrendszer kezelője készítette. 

Ami viszont a kétfős személyzetnek köszönhetően (dupla szempár) a D változat specialitása lett, az a nagysebességű légi előretolt repülésirányítás volt. A Sidewinder rakétával, póttartályokkal és LAU-97-es nem irányított rakétákkal felszerelt gépek elsősorban Kuvait felett portyáztak és keresték a célokat. Ha találtak egyet, csapásmérőket hívtak és a támadást koordinálták a levegőből. A célt a LAU konténerből indított, becsapódáskor fehér füstöt gerjesztő rakétákkal jelölték meg. Ha kifogytak a rakéták, akkor maradt a régi módszer, szóban rávezetni a csapásmérőt a célra. Ez sem mindig bizonyult egyszerűnek, mert gyakran egy AWACS vagy egy másik kötelék is ugyanazon a frekvencián dolgozott így a csapásmérő és az előretolt repülésirányító gép személyzetének ebben a zűrzavarban kellett megtalálni a „közös hangot”.

A feladat nem volt veszélytelen, a kétüléses Hornetek közül többet is találat ért, amikor a kis magasságon repülő gépre rakétát indított az iraki légvédelem. Így járt az a Hornet is, amellyel elérhető csapásmérő híján gépágyús támadást hajtott végre a személyzet harckocsik és tüzérségi csoportosítás ellen. A felhúzást követően, hiába szórták az infracsapdákat, a Hornet egyik hajtóművét találat érte. A sérült gép egy hajtóművel visszatért a bázisra. Vajon az iraki katona mire gondolhatott azt látva, hogy a Hornet továbbrepül a találatot követően?

A kis magasságban tevékenykedő gépeket ért találat és a magas bevetésszám ellenére a Marines nem vesztett Hornetet a Sivatagi Viharban. A tengerészgyalogos F/A-18D-k ugyanúgy megállták a helyüket, mint az F/A-18A-k vagy C-k, de szinte semmi olyat nem tudtak, amit az együléses Hornetekkel ne lehetett volna végrehajtani.

* * *

Forrás:

Gulf Air War Debrief

Jay A. Stout: Hornets over Kuwait

Fotó: USMC

Az orosz hadiipar olyan miniatűr tankkal állt elő, amely képes sokkal nagyobb ellenfelekkel is leszámolni.

Úgy néz ki, mint egy tank kicsinyített mása, de komoly harceszköz, amely akár nehézpáncélosokat is képes megsemmisíteni, ráadásul távirányítással, személyzetének veszélyeztetése nélkül. Az Uran-9-es felderítő és tűztámogatást nyújtó minitankot a Roszoboronekszport fejlesztette ki.

A lánctalpas lövegtornyában egy 2A72 30 mm-es gépágyú kapott helyet, tűzgyorsasága percenként 350-400 lövedék, s egy vele párhuzamosan beépített 7,62 mm-es géppuska. A torony külsején kapott helyett négy 9M120-as Ataka páncéltörő rakéta, amelyek 2,5 mérföldről 90 százalékos találati pontossággal rendelkeznek. Tandem robbanófeje hatékonyan küzdi le a reaktív páncélokat is.

Emellett saját légvédelemmel rendelkezik. Négy Igla-S föld-levegő rakétája 1,86 mérföldes távolságról képes leküzdeni az alacsonyan repülő célpontokat. A fegyverzetet természetesen a megrendelő kívánságának megfelelően készek módosítani. Mint a Defense World írta, komoly reményeket fűznek exportképességéhez, különös tekintettel az utcai harcokra való alkalmasságára és az ottani veszteségek csökkentésére.
Barabás T. János

2016. január 30-án több, mint 15 000 volgográdi ment ki a Volga partjára, hogy megnézze a Fecskék bemutató programját.

A szaúdi hadsereg szóvivője megerősítette, hogy Rijád készen áll részt venni Szíria területén az amerikai vezetésű koalíció hadmozdulataiban, amennyiben a koalíció azt jóváhagyja. Valóra válhat John McCain szenátor terve, miszerint az Egyesült Államok a térségi országokat felhasználva kezdené meg a Szíria elleni inváziót.

Tovább olvasom

Két pisztolyt és több tucat lőszert foglaltak le a pénzügyőrök és a rendőrök egy osztrák férfitól Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, az egyenruhások az osztrák állampolgár által vezetett terepjáró átvizsgálása során az első könyöktámasz alsó rekeszében egy maroklőfegyvert, valamint egy póttárat és 31 lőszert, a könyöktámasz felső rekeszében egy forgótáras maroklőfegyvert és öt lőszert találtak. Mindkét fegyver betárazott állapotban volt.

A pénzügyőrök az osztrák állampolgárt, valamint a fegyvereket és a lőszereket átadták a rendőrségnek, amely a férfi ellen visszaélés lőszerrel bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indított – tudatta az alezredes.

Szlovénia felszerelést, fegyvereket és katonai kiképzőket küld Irakba, hogy segítse az arab ország fegyveres erőinek felkészítését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban – döntött szerdán a ljubljanai kormány.

Andreja Katic szlovén védelmi miniszter a kormányülést követően elmondta: a szlovén hadsereg tizenöt katonai kiképzőt küld Erbíl városába, hogy kurd harcosokat készítsenek fel az IÁ elleni küzdelemre.

Ha minden a tervek szerint halad, hat kiképző az év második felében el is indulhat a térségbe – mondta, majd hozzátette: Ljubljana 260 ezer euró (valamivel több mint 80 millió forint) értékben fegyvert és felszerelést is küld a Közel-keletre.

Szlovénia, amely az Európai Unió és a NATO tagja, korábban soha nem vett részt a dzsihadista szervezet elleni harcokban.