Biztonságpolitika

6 darab F-22 Raptor érkezett Angliába az Egyesült Államok légierejétől, az Európai Elrettentési Kezdeményezés (European Deterrence Initiative) keretében.

Már csak egy futam maradt hátra minden idők egyik legizgalmasabb Red Bull Air Race szezonjából. Jelenleg négy pilóta van versenyben a világbajnoki címért, így minden az október 14-15-ei hétvégén dől majd el.

A belga parlamentben tettek fel kérdéseket Steven Vandeput védelmi miniszternek a franciák vadászrepülőgép-beszerzésre adott válaszával kapcsolatban.

Egy közel negyven millió fős nép, melynek tagjai főként négy közel-keleti országban élnek, Iránban, Irakban, Szíriában, és Törökországban. Bár a történelemben úgy alakult, hogy a nagyhatalmak által meghúzott határok szétszakították őket, de a kurdok továbbra sem mondanak le arról, hogy maguk döntsenek sorsukról.

Így van ez az Észak-Irakban található kurd autonóm régióban is. Az iraki Kurdisztánban megtartott szeptember 25-i függetlenségi népszavazáson, 72,16 százalékos választási részvétel mellett, a résztvevők 97,73 százaléka szavazott igennel, vagyis arra, hogy a kurd régió, illetve a körülötte a Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRG) hivatalos határain kívül lévő, az Iszlám Állam elleni harcokban megszerzett, a kurdok által régóta maguknak követelt úgynevezett vitatott hovatartozású területek egy független államot alkossanak.

Több fontos tényező is közrejátszott abban, hogy ezt a szavazást most tartották. Legfőképpen az, hogy az Iszlám Állammal vívott harcokban a kurdok pozíciója megerősödött, az iraki kormányé pedig jelentősen gyengült. A kurdok, és a kurd ügy melletti szimpátia nagyban megnövekedett a világban. Másrészről pedig Maszúd Barzáni, a KRG elnöke így igyekezett megerősíteni a saját helyzetét a november eleji kurd helyi parlamenti és elnökválasztás előtt.

Ez az időzítés tehát nem véletlen, ugyanakkor elképzelhető az is, hogy ez a mostani kedvező történelmi időpontban megtartott szavazás még arra sem lesz elegendő, hogy a kurdok számára egy jobb tárgyalási alapot szolgáltasson az iraki kormánnyal szemben. Bár a kurdok iránti szimpátia nyilvánvaló, de ez nem jelenti azt, hogy konkrét támogatást kapnának több országtól. Gazdaságuk szinte kizárólag a földgázon és kőolajon alapszik, ez rendkívül érzékenyen érintheti őket a későbbiekben.

Az Iszlám Állam előretörése 2014-ben akkora mértékű volt, hogy elválasztotta a kurd területeket nagy részét az iraki kormány által ellenőrzött területektől. Kirkuk városánál a kurdoknak sikerült megállítaniuk az IÁ előretörését, majd az évek során a környező területeket is visszafoglalták, így alakult ki az a helyzet, hogy jelenleg a kurdok olyan területeket is ellenőrzésük alatt tartanak, amik nem tartoznak hivatalosan a kurd régióhoz. Ezeknek a feladása kurd részről nem is várható, ugyanis itt található az iraki olajkészlet közel 40 százaléka, így már érthető, hogy Bagdad miért nem akar ezen országrészekről lemondani. Ráadásul az olaj kitermelése a kurdok által évek óta zajlik, és az ebből származó bevételeket teljes mértékben ők használják fel. Ami problémát jelent kurd szempontból egyrészt az, hogy csakis szárazföld határolja őket, és az egyetlen használt kőolajvezeték a Földközi-tengerig, egészen pontosan a ceyhani energiaszállítási csomópontig Törökországon át vezet. Másrészt pedig ez a típusú önálló, iraki kormánytól független értékesítés nem legális.

Egy héttel a népszavazás előtt állapodtak meg a KRG vezetői az orosz Rosznyefty energiaipari vállalattal egy milliárd dollár értékben egy olyan gázvezeték építéséről Törökország felé, mely a kurd földgázt továbbítaná. A Rosznyefty szóvivője Mihail Leontyev szerint nem fogja befolyásolni a függetlenségi szavazás ezt a megállapodást. Recep Tayyip Erdogan török elnök viszont már többször is fenyegetőzött azzal, hogy „elzárja a csapot”, vagyis a törökök leállítják azt a kőolajvezetéket ami napi közel fél millió hordónyi kurdok által kitermelt kőolajat szállít. E tekintetben egy iraki Kurdisztánból Törökországba tartó földgázvezeték rövidtávú kiépítésének esélye nulla. Ezt erősíti az is, hogy Erdogan október negyedikei iráni látogatása során kiemelte azt, hogy a két ország közötti kereskedelem értékét a jelenlegi 10 milliárd dollárról 30 milliárd dollárra kellene emelni, a két ország közötti kereskedelem értékét pedig úgy lehet gyorsan megnövelni, ha Törökország jelentősen növeli a gázbehozatalát Iránból.

Az iraki reakciók természetesen nem maradtak el a kurd referendumra. Kezdetben az volt az álláspont, hogy nem hajlandóak tárgyalni a kurdokkal, hiszen ez egy alkotmányellenes referendum, később ez módosult arra, hogy amennyiben a kurdok semmissé nyilvánítják a népszavazás eredményét Bagdad kész a párbeszédre. Ez utóbbi nem történt meg, ezért jöttek a fenyegetések, és a blokád. A bagdadi parlament felhatalmazta az iraki miniszterelnököt arra, hogy az olajban gazdag Kirkukba katonákat küldjön. A másik fél fenyegetése csak retorika, a kurd csapatok továbbra is Kirkukban vannak, és az iraki hadsereget leköti még az Iszlám Állammal való harc, továbbá al-Abádi miniszterelnök is elismerte azt október ötödikén, hogy nem akar egy konfliktust a kurdokkal, fegyveres összecsapást pedig végképp nem.

Marad tehát egyelőre megoldásként a légi blokád a kurd területek ellen, a gazdasági embargó, valamint a törökökkel és az irániakkal közös hadgyakorlatok megtartása.

A KRG törekszik arra, hogy párbeszéd legyen Erbil és Bagdad között, hogy megvitassák a jövőbeli kapcsolatokat.

A nagyobb regionális szereplők reakciói a referendumra

A népszavazás okozta konfliktus előtt Iránnak és Törökországnak is jó kapcsolatai voltak iraki Kurdisztánnal. Törökország érdekelt volt a Kirkuk melletti földgáz és kőolajban, Irán pedig még az 1980-tól 1988-ig tartó, irak-iráni háború alatt alakított ki szorosabb politikai kapcsolatokat az iraki kurdokkal, és ezt az IÁ elleni harcok tovább erősítették. Most azonban, a két szíriai polgárháborúban egymás ellen kvázi proxy háborút folytató, és egymással ellenérdekelt országot összehozta a kurdoktól való félelem.

Irán az iraki kurd régióval közös hátárait lezárta, és támogatja Irak területi egységét, szuverenitását, és problémának tartja az iraki kurdok lépését, főként annak tekintetében, hogy a térségben még mindig vannak nagy csoportokban az IÁ terroristái. Egy héttel a kurd népszavazás után a török vezérkari főnököt Hulusi Akart Teheránban fogadta Haszan Róháni iráni elnök. A közös együttműködés politikai, gazdasági és nemzetközi kapcsolatok terén már eddig is kielégítő volt, ezt tovább is folytatni kívánják, sőt a katonai kapcsolatokat és együttműködést is szeretnék jobban kiépíteni. Ez, hogy a régió két befolyásos és fontos szereplője közös érdekeik mentén összefog szolgálhatja majd Teherán és Ankara szerint, a régió stabilizálását, és az országaikat fenyegető veszélyek eltávolítását. Irán és Törökország veszélyként azt éli meg, hogy az országukban található kurd kisebbség szeparatista törekvései az iraki kurdisztáni népszavazás hatására jelentősen felerősödhetnek. Ez a félelmük nem alaptalan, ugyanis mindkét ország évtizedeken át küzdött a területén lévő központi kormány elleni kurd nacionalista, főként baloldali csoportokkal, ilyen Törökországban a PKK, míg Iránban ilyen volt korábban a Komala, és a PJAK.

Kép forrása: www.reuters.com

Recep Tayyip Erdogan török elnök október negyedikén látogatott el Iránba, ahol találkozott Haszan Róháni iráni elnökkel és Ali Hámeneivel, Irán legfőbb vallási vezetőjével. Az iráni elnök egy közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem fogadnak el határváltozásokat a régióban, Erdogan pedig hozzátette, hogy az efféle fejlemények el fogják szigetelni a Kurdisztáni Regionális Kormányzatot, valamint a referendum nem volt legitim, csak Izrael ismerte el, sőt, a Moszad segítette az egész népszavazást. Izraelt beavatkozással Ali Hámenei is megvádolta. A közös vádaskodás nem légből kapott, Izrael érdeke valóban lehet az, hogy egy új demokratikus, és velük szövetséges állam jelenjen meg a térségben, ráadásul ez az új állam valószínűleg gyengítené riválisaikat.

A török és az iráni intézkedések szinte azonosak a referendum után, egyaránt jellemzik őket a határzárak, valamint a légi blokád. A kettő fél közötti két nagy különbség az, hogy a török elnök lebegtet egy esetleges katonai beavatkozást, míg Irán nem, valamint Irán megszakította az iraki kurd területtel az olajkereskedelmét, viszont Törökország még csak fenyegetőzik vele.

Az Egyesült Államok és Kurdisztán

Recep Tayyip Erdogan a kurd szavazás előtt négy nappal az ENSZ közgyűlésére érkezve Donald Trump amerikai elnökkel találkozott New Yorkban. Kiállt Irak területi egysége mellett, és kifejezte aggodalmát a KRG területén élő törökökkel rokon türkmén kisebbség helyzetével kapcsolatban. A két vezető közösen elítélte a Kurdisztáni Regionális Kormányzat által tartandó referendumot, valamint megegyeztek, hogy folytatják a régió stabilitásának helyreállítását, és legyőzik a terrorizmus minden formáját. Ez az utóbbi gondolat a terrorizmus legyőzéséről már csak azért is igazán érdekes, mert Törökország az Egyesült Államok által fegyverrel támogatott szíriai kurd Népvédelmi Egységeket (YPG) a Törökországban évtizedek óta függetlenségért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik szíriai szervezetének tartja, és a PKK-hoz hasonlóan a YPG-t is terrorszervezetként tartja számon. Természetesen az Egyesült Államok számára Törökország kiváló stratégiai elhelyezkedése, valamint NATO tagsága miatt, a YPG pedig a Szíriai Demokratikus Erőkben (SDF) lévő vezető szerepe, és az Iszlám Állam elleni hatékonysága miatt fontos stratégiai partner.

Az Egyesült Államok álláspontját még augusztusban többször ismertették a kurd vezetéssel. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter augusztus 11-én egy telefonbeszélgetésben kérte Maszúd Barzáni iraki kurd elnököt a referendum elhalasztására, és a problémák tárgyalásos rendezésére. Barzáni válaszában alternatívákat és garanciákat kért az Egyesült Államoktól a KRG lakóinak jövőjére nézve, majd, mivel ez nem történt meg, maradtak a népszavazás megrendezése mellett. Augusztus 22-én pedig az amerikai védelmi miniszter James Mattis  kérte meg Barzánit a függetlenségi népszavazás elhalasztására, azzal az indokkal, hogy nem hiányzik egy újabb kurd-iraki szembenállás, továbbra is az Iszlám Állam legyőzése kell, hogy legyen az elsődleges cél. A kérés azonban ezúttal is sikertelen volt.

Az iraki kurd függetlenségi népszavazást az Egyesült Államok nem ismerte el, Rex Tillerson sürgette az érintetteket a fenyegetőzés abbahagyására, és kiemelte, hogy sem a szavazást, sem az eredményét nem tekintik legitimnek, valamint kiállt egy egységes, szövetségi, demokratikus és virágzó Irak mellett.

Aki közvetíteni akar

Mikor október ötödikén Haider al-Abádi iraki miniszterelnök Franciaországban tárgyalt, Emmanuel Macron francia elnök felajánlotta, hogy közvetít Bagdad és Erbil között a kurd függetlenségi népszavazás kapcsán. A francia államfőt aggasztja a jelenlegi helyzet, épp ezért sürgeti a párbeszéd létrejöttét az iraki kormány és a KRG közt. Macron támogatja Irak területi egységét és stabilitását.

Ez volt al-Abádi első külföldi útja a kurd népszavazást követően, franciaországi látogatása azonban kabinetje szerint csupán a bilaterális kapcsolatok erősítését célozta meg, és nem köthető az iraki Kurdisztánban történtekhez.

Rövid összegzés

Rövid összegzésként elmondható, hogy Izraelen kívül még senki nem támogatta iraki Kurdisztán önállóságát. Törökország és Irán Irakkal együtt a kurd régió elszigetelésére törekszik, és ha azt tekintjük, hogy csak idén Törökország a kurd területtel 5 milliárd dollár értékű kereskedelmet folytatott, akkor valószínűsíthető, hogy egy blokád sikerrel jár, legyengítheti annyira a kurdok helyzetét, hogy sokkal kedvezőbb alkut köt velük a közös jövőről Irak.

Kína néhány éven belül a világ legnagyobb gazdasága lesz, de ereje nem csupán kereskedelmi jellegű. Befektetéseivel behálózza az egész világot, külpolitikája által sikeresen édesget magához újabb és újabb partnereket.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium is képviseltette magát augusztus végén a Tihany Politikaelemző Intézet háromnapos, immár hagyományosan megrendezett szemináriumán Balatonfüreden. Az angol nyelvű konferencián számos külföldi résztvevő megfordult, ez kiváló alkalom a kapcsolatépítésre, látókörünk tágítására. A következőkben ott elhangzott előadásom rövid leirata olvasható.

Kialakulóban a valódi Új Világrend

Ha a világpolitika változásait vizsgáljuk, érdemes felidézni a hidegháborút, az az utáni időszakot, majd az orosz megerősödést, végül ezek felett az újonnan felbukkanó, geopolitikai befolyásra törő államokat. Ezen belül a legszámottevőbbek Kína törekvései.

A 21. századot meghatározó hidegháború során a második világháborúban még szövetséges USA és Szovjetunió először nukleáris arzenálbéli fölényt próbáltak szerezni, majd előtérbe került az űrverseny. Mára tudjuk, hogy ezeknél fontosabb a gazdasági erő és diplomáciai befolyás.

A hidegháború után az USA visszaélt egyeduralkodó szerepével. Emellett nyilvánvaló, hogy egyetlen hatalom nem irányíthatja az egész világot, az oroszok pedig sosem nyugodtak bele, hogy alulmaradjanak. Rajta kívül pedig bejelentkezett a befolyásért Kína, India, Irán, Pakisztán, Szaúd-Arábia vagy épp Törökország.

Úgy gondolom, a jövő geopolitikáját befolyásoló tényezők Kína, az Európai Unió, India, egy Közel-keleti koalíció, Oroszország és az USA lesznek.

Kína stratégiája a hatalomért

Kína dollárpolitikájával számos kis államot megnyert magának befektetéseken keresztül. Egyre nagyobb befolyását Magyarországon is érezhetjük, de néhol ennél is sokkal nagyobb ütemben veti meg lábát. A dollárpolitika lényege, hogy pénzügyi, befektetési segélyekkel elnyeri szövetségesei bizalmát és szimpátiáját.

Megerősödését az is szolgálja, hogy mára környezetvédelmi szempontból kifejezetten pozitív dolgokat lehet mondani Kínáról, de fejleszti a gazdaságot, emelkedik az életszínvonal, erősíti haderejét is.

Kína segélyezési politikája a kölcsönös tiszteletre és olcsó hitelek nyújtására épül. A nyugati hatalmakkal ellentétben nem céljuk a tehetséges fiatalok elszippantása a fejlődő országokból; kifejezetten az a szándék figyelhető meg, hogy egyetemi tanulmányai után mindenáron hazaküldik az óriási számban képzett fekete-afrikai diákokat, hogy felemeljék azok hazáját. Ezzel egy Kína-barát elitet képeznek olyan területekre, amelyek a következő évtizedekben óriási fejlődésen mennek majd keresztül, és ebből legnagyobb pártfogójuk is profitálni fog.

Említésre méltó, hogy Kína évente 50 milliárd dollár fejlesztést hajt végre Afrikában, és ez a szám folyamatosan emelkedik. Legjelentősebb projektjeik a vasútépítés, kórházépítés, úthálózatfejlesztés, gyárépítés. Megnyitották első külföldi katonai bázisukat is, melynek Dzsibuti ad helyet. 1983-ban mindössze 500 fő afrikai diákot oktattak a kínai egyetemeken, ez a szám mára eléri a 60 ezret. Jelenleg Kína az első számú Afrikán kívüli célpont a tanulni vágyó fekete-afrikai fiataloknak. Nagyvonalú ösztöndíjakkal, és az anyaországokat megnyugtató vízumokkal Kína szó szerint megvásárolja a befolyást a kontinens felett.

Kína a Karib-térségben is igen aktív. Itt azonban nem befolyást vagy üzleti előnyt akar elérni. Támogatásáért cserébe jellemzően azt kéri, hogy a térség államai vonják vissza Tajvan függetlenségének elismerését. A kínai befektetések 2003-2012 között 500%-kal nőttek a régióban.

Európában főleg piacszerzési és technológiai szempontokat szem előtt tartva terjeszti ki üzleti hálóját. Előbbi kategóriába sorolható a Közép-Európában, így Magyarországon is megfigyelhető befolyásnövelés, utóbbiba pedig a Volvo akvizíciója a kínai Geely autógyár által.

Kína nemrégiben hozott létre befektetési alapot, mellyel Közép- és Kelet-Európa 16 országát támogatja, természetesen nem önzetlenül. Az elmúlt 15 évben éppen Magyarország volt befektetéseik első számú célországa a térségben, nálunk több, mint 2 milliárd dollárt költöttek.

Kína céljai

A szociálkapitalista nagyhatalom céljai új piacok szerzése saját termékei számára, szinte gyarmatként használható afrikai államok barátsága, az USA pozícióinak rontása, Európában pedig többek között alternatív üzleti útvonalak kiépítése (például Hamburg kikötőjének helyettesítésére balkáni célpontok szerzése). Kína előre láthatólag még nagyon sokáig nem sodródik katonai konfliktusba. Nyílt és a nyugati világot valóban felháborító agresszió nem jellemzi cselekedeteit, és határozottan kerüli a komoly konfliktusokat a világ többi nagyhatalmával.

Kína dollárpolitikája mindenhol tárt kapukra talál, és külön előnye, hogy sehol sem szól bele a helyi politikába. Így lehet, hogy Afrikában is jó ütemben tudja fejleszteni kapcsolatait, de például Magyarországgal is úgy üzletelnek, hogy közben nem emelnek hangot vélt vagy valós autokrata intézkedések ellen. Mindezek elemzése után úgy gondolom, jelenleg Kínának van a legnagyobb esélye arra, hogy a világ újra rendeződéséből a legkedvezőbben jöjjön ki a nagyhatalmak mezőnyében.

A 2016. november 8-i amerikai elnökválasztás óta divattá vált, hogy a politikai tartalmú újságok álhírként hivatkoznak a politikai ellenfelek által közölt tartalmakra, vagy olyan lapokra, aminek olvasásától el akarják tántorítani saját célközönségüket.

Tovább olvasom

2017. október 10-én, kedden felszállás közben szenvedett katasztrófát az Orosz Légi- és Kozmikus erők egyik Szíriában állomásozó Szu-24-ese. A repülőgép eddig tisztázatlan körülmények között a felszálláshoz történő nekifutás során szaladt le a pályáról és tört össze, néhány forrás ugyanakkor lezuhanást említ.

A Jane's Defence Weekly információi alapján körvonalazódik a szerződés, mely alapján a svéd Saab AB a brazilokkal együtt fogja legyártani a Brazil Légierő részére megrendelt 36 darab Saab JAS-39E/F Gripen NG-t.

2017. szeptember 29-én került megrendezésre a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat, ahol a Biztonságpolitikai Szakkollégium 7 előadóval képviseltette magát.

Könczöl Zsófia az afrikai gyermekkatonaság problémáját mutatta be a hallgatóság számára. Előadását a fogalom definiálási és jogi értelmezési nehézségei bemutatásával kezdte, például, hogy miért okoz problémát a gyermek fogalmát egységesen használni Afrikában és a Nyugati világban egyaránt, illetve, hogy mondjuk a hadijog szempontjából mennyire meríti ki ez az eset a katona definícióját. A következő részben részletesen ismertette, a gyermekkatonaság létezésének és alkalmazásának fizikai, pszichológiai, gazdasági és társadalmi okait. Ezt követően a résztvevők megismerhették a folyamatot, hogy hogyan válik egy gyermekből az elrablásától fogva gyakorlatilag gondolkodás nélkül gyilkoló katona. A folyamat részeként, mondhatni lehetséges pozitív végkimenetelként az úgynevezett DDR-programokról volt szó, amelyek a gyermekkatonák leszerelését és rehabilitálását célozzák. Zsófi az előadását egy ugandai esettanulmánnyal zárta, amelyben az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű szervezet és annak vezetője Joseph Kony „munkásságát” mutatta be, kifejezetten arra vonatkozóan, hogy mindmáig hogyan és milyen feladatokra alkalmazzák a gyermekeket katonai célokra.

Lendvai Tünde a közel-keleti energiabiztonságról tartott előadásában beszélt a geopolitika és az energiabiztonság folyamatos változásairól, a Közel-Keleten megjelenő hatalmi érdekekről, például a kaszpi-tengeri versengés Azerbajdzsán és Türkmenisztán készleteiért, a Katar és az Öböl-államok körül kialakult diplomáciai, gazdasági és geopolitikai krízisről illetve a Szíriai polgárháború energiabiztonsági és geopolitikai aspektusairól.

Szarka Eszter Luca Dél-Amerika regionális biztonságáról tartott előadásában annak a gondolatnak a vonalán indult el, hogy a térség alapvető célja az Amerikai Egyesült Államoktól való függetlenedés. A rövid történelmi felvezetést követően – ami a régió gyarmatosítás miatti viharos lelkületét és szabadságért való harcát magyarázza -, a jelenleg párhuzamosan jelenlévő 10 szervezetet mutatta be, amelyek sora 1969 óta folyamatosan csak nő. Ezek a szervezetek különböző dimenziókban – gazdasági, politikai, védelempolitikai – jöttek létre, de egyértelmű célja mindegyiknek a térség integrációjának elmélyítése és felgyorsítása. Az évtizedes kísérletezés és próbálkozás után 2008-ban létrejött a Dél-Amerikai Nemzetek Uniója (UNASUR), amely az eddigi leghatékonyabb társulásnak bizonyult, hiszen meglepő hatékonysággal adaptál és alkalmaz különböző politikákat, melyek végrehajtásában nem szerepel egy külső nagyhatalom, mint felügyelő. „Állíthatjuk, hogy idővel az UNASUR át fogja venni a Dél-Amerikai régióban azt a szerepet, amit Európában az Európai Unió tölt be, és meg fog tudni valósítani egy több szinten működő integrációt. „

A NATO bővítési irányairól Petróczki Márk, a szakkollégium diákbizottságának szakmai alelnöke tartott előadást. A hidegháborút a nyugati demokráciák nyerték meg – a Szovjetunió és szövetségi rendszere összeomlott. Ezután azonban felmerült, hogy a NATO-nak, ami a hidegháború alatt éppen a Nyugatot védte, van-e szerepe ebben az új világrendben? A válasz hamar jött, 1990-ben Németország a NATO-n belül egyesült. Az új béke viszont nem tűnt stabilnak a szovjet puccs és Jugoszlávia véres felbomlása miatt – a volt szocialista államok pedig elkezdtek a NATO felé közeledni. Az előadás során főként az hangzott el, hogy ezek az államok milyen módon küzdöttek és küzdenek azért, hogy az Észak-Atlanti Szövetség tagjává váljanak, illetve, hogy a NATO és Oroszország erre hogyan reagált.

Halasi Gábor „Kalózkodás és al-Shabaab: Szomália, a kelet-afrikai térség biztonsági kihívása” címmel tartotta meg előadását, a kelet-afrikai térség talán legfontosabb biztonsági kihívását jelentő Szomáliát mutatta be. Előadása során körbejárta az országot érintő kihívások közül például a klánok közötti harcokat, a radikális al-Shaabab felemelkedését, valamint az előadás során kitért az Európai Unió által működtetett Atlanta Misszió felállítására. „Az al-Shabaab mind a mai napig jelen van az országban és birtokolja Szomália középső területeinek egy jelentős részét. A szervezet fennmaradása Szomálián túl folyamatos biztonsági kihívást jelent a szomszédos Kenyának és Etiópiának.”

„Pakisztán – bukott állam vagy Ázsia új „kistigrise”?” címmel Ilosvai Dániel, a szakkollégium diákbizottságának ügyvezető alelnöke tartott előadást, ahol azt a kérdéskört járta körül, hogy miért kerül Pakisztán mindig előkelő helyre a terrorizmust támogató országok között, és sikeres-e a civil vezetés törekvése az ország felvirágoztatására? Az előadás két szempontból közelítette meg a dél-ázsiai ország működését: társadalmi és gazdasági mutatók szerint. Konklúziója, hogy ugyan az utóbbi évtizedben mutatkoztak jelei a fellendülésnek, az ország évtizedes problémáit nem sikerült megoldani, se enyhíteni.

Végül Kovács Georgina, a szakkollégium diákbizottságának elnöke „Winning hearts and minds” – a CIMIC és PSYOPS lehetséges szerepe a felkelés elleni műveletekben” címmel tartotta meg előadását. Bemutatásra kerültek a civil-katonai együttműködési (CIMIC) és a lélektani műveletek (PSYOPS) képességek, valamint a civil környezet, mint a katonai műveletekre hatást gyakorló közeg. Ezután a felkelés elleni műveletek alapjaival ismerkedhettek meg a résztvevők, amelynek alapja az FM 3-24 doktrína volt. Az előadó kifejtette, hogyan lehet ezeket az úgy nevezett „soft képességeket”, a felkelés elleni műveletek indirekt megközelítésében alkalmazni annak érdekében, hogy például a helyi lakosság körében teljes körű támogatottságot érjünk el. Az előadó azt is kihangsúlyozta, hogy a békét csak az fogja tudni elérni, aki nem csak a katonai győzelmet, hanem a győzelem utáni békét is garantálni tudja a lakosságnak.

Brnótól Pozsony felé autózva, nagyjából 30 kilométerre a cseh várostól, Starovicky település közelében egy magas talapzatra helyezett harckocsit pillanthatunk meg. A T-34/85-ös egy 1945. április 16-án lezajlott ütközetre emlékeztet, amelynek főszereplője egy ilyen harckocsi volt.

A Vörös Hadsereg 1945. április 15-én a késő esti órákra heves küzdelemben kiűzte a németeket Starovicky faluból. Másnap reggel egyik T-34-esük a szomszédos Hustopece felé indult, amikor a közelben lesben álló német harckocsikba botlott. A páncélosok között tűzharc alakult ki. A T-34-es két Párducot kilőtt, de azután végzetes találat érte. Személyzetéből hárman meghaltak, ők a hustopecei szovjet katonai temetőben nyugszanak. A harckocsi parancsnoka súlyos sérülésekkel túlélte az összecsapást és később a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki.

A T-34-es 1975-ben saját erejéből jutott el jelenlegi helyére, ahol daruval emelték a betontalapzatra.

A csepegő olajat kivágott műanyag kannák fogják fel, megelőzve, hogy az végigcsorogjon az emlékmű talapzatán.

Az ütközet történetét az emlékműre helyezett táblák ismertetik.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

2017. szeptember 27-én Dr. Kis-Benedek József ny. ezredes, címzetes egyetemi tanár tartott előadást az Iszlám Állam tevékenységéről és annak Európát érő hatásairól. Az esemény a Kiss Károly Hadtudományi Klub (MHTT Biztonságpolitikai Szakosztály, a Biztonságpolitikai Szakkollégium és a Nemzetbiztonsági Szakosztály) rendezvénye volt.

Az előadás különböző nézőpontokból vizsgálta meg magát a szervezetet. Az előadó beszélt az Iszlám Állam (továbbiakban: ISIS) elnevezésének problémájáról, a szervezet veszélyeiről, érdekeltségi területeiről, bevételeiről, a hozzá kapcsolódó más szervezetekről, jelenlegi földrajzi elhelyezkedéséről, végül bemutatta, hogyan hat az ISIS tevékenysége Európára és hogyan kapcsolódnak az európai terrorizmushoz.

Az Iszlám Állam elnevezésével a probléma először is az, hogy a szervezet se nem iszlám, se nem állam, így a helyes hivatkozás a “magát Iszlám Államnak nevező szervezet” kifejezés. A fenyegetés nem magából az iszlám vallásból ered, hanem az ISIS által elkövetett terrorcselekményekből, illetve a szervezethez kötődő radikális iszlamistáktól, felkelőktől, egyéb terrorcsoportoktól.

Az ISIS egyik fő veszélye az, hogy része a globális dzsihád mozgalomnak a Kelet-Mediterrán térségben. A vezető, Abu Bakr al-Bagdadi – korábban az al-Kaida terrorszervezet tagja – 2014-ben Ibrahim kalifa néven vallási vezetőnek kiáltotta ki magát, ami egyszerre egyezik meg a szervezet világkalifátust megvalósítani célzó terrortevékenységeivel és különbözteti meg az ISIS-t például magától az al-Kaida terrorszervezettől. Az eszközei brutálisabbak és könyörtelenebbek. A fenyegetésnek első sorban a Közel-keleti államok vannak kitéve (Szíria, Irak, Jemen) a területi érdekeltség miatt, valamint mindazon országok, akik valamilyen mélyebb kapcsolatot ápolnak a Nyugattal. Bár katonai szempontból jelentősen visszaszorították az ISIS harcosait, az elsődleges vél az, hogy ne legyen képes egyesülni egy régi al-Kaida fronttal pl. Szíriában. Sok szervezetek tett hűségesküt a világkalifátusért való küzdelemre, és ezek a szervezetek a mai napig harcolnak az ISIS hanyatlása után majd üresen maradó vezető pozícióért. 2016-ban 18 szervezet csatlakozott, a Közel-Kelet és Észak-Afrikai területéről 86 ország 27 ezer harcosa fogadott hűséget. Az ISIS emellett megtalálható a Sínai-félszigeten, Afganisztánban és Pakisztánban is.

Forrás: http://www.aljazeera.com/mritems/Images/2017/9/10/cd82c97388674057a47b139c76681fda_7.jpg

Fontos azonban kiemelni, hogy az Iszlám Állam bevételei a 2014-es évhez képest 2017-re harmadára csökkentek, és a térségben is komoly katonai vereséget szenvedtek. Szíriában felszámolták a katonai csapatokat a török határ mellől, Irakban pedig szintén sikereket értek el, mely harcban meghatározó szerepet töltöttek be a kurd fegyveres erők. A Moszul visszafoglalásáért folytatott harcban sokan estek el, azonban a harc folytatódik tovább: a küzdelem befejeztével a következő katonai célpont Hawia és Tal Afar lesz majd. 2017 szeptemberére az ISIS területei Irakban és Szíriában is lecsökkentek, ez főleg az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Ausztrália, és Hollandia koalíciós katonai csapásainak köszönhető. A terrorszervezet fennhatósága alá Szíriában már csak a keletei térség és Deir Az Zor, Irakban pedig az ország nyugati területe és Moszul kis része esik.

Az európai hatás és az európai terrorizmus

Az Europol jelentése szerint alapvetően öt különböző természetű terrorcselekmény létezik: dzsihadista, etnikai nacionalista szeparatista, baloldali és anarchista, jobboldali, illetve tematikus. A 2016-os adatok szerint Európában összesen 142 terrortámadás történt, ennek nagy része szeparatista akció volt. Az ISIS terror hatása Európára legélesebben a menekültek kérdésében mutatkozik meg. Fontos elhatárolni a menekültet a bevándorlótól, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az embercsempészek tevékenységét – az Interpol jelentése szerint az ISIS 173 öngyilkos merénylőt csempészett Európába, ezek a személyek jelenleg körözés alatt állnak. Európa szerte az országokban különböző érzület alakult ki, pl. Franciaországban az évek során a befogadó hangulat mára már védekező mechanizmusba váltott át. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy az ISIS nem titkolt célja az európai hálózat kiépítése. Ebben szerepet játszanak a magányos merénylők, akik a DIY (Do It Yourself, azaz “csináld magad”) terrorizmus keretien belül már nem feltétlenül állnak kapcsolatban az anyaszervezetükkel, valamint a kisebb hálózatok, akik összekapcsolódva működnek együtt. A terrortámadások célja a félelemkeltés mellett a gazdasági károk növelése, amelyek ellen a védekezés költséges, ugyanakkor a módszerek között nem találhatunk semmi újat. Az elkövetők között vegyesen találhatunk bevándorlókat és EU állampolgárokat is, akik bevándorló háttérrel rendelkeznek, ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy vannak olyan európai harcosok, akik elhagyták szülőhazájukat és csatlakoztak a szervezethez – ez a szám Franciaországban a legnagyobb 1200 fővel.

Bár a média aránytalanul nagy hangsúlyt fektet az európai terrortámadásokra, a fenyegetés határozottan érinti a kontinenst. Az országok félelme jogos, és ebben szerepet játszik az ISIS propagandája, valamint maga a globális kalifátusért folyó brutális cselekmények.

2017. szeptember 16-án Sir Stuart Peach-et választották meg a NATO Katonai Bizottságának elnöki posztjára, amit 2018-tól kezdődően 3 évig fog betölteni. A jelenlegi elnök, Petr Pavel üdvözölte Peach megválasztását, hisz – mint mondta –, Peach nagy tapasztalattal rendelkezik, ami a Katonai Bizottság vezetésére teljes mértékben alkalmassá teszi.

A Katonai Bizottság a NATO legfelső katonai szerve. Elsődleges feladata, hogy tanácsokkal lássa el a Szövetség politikai szerveit, az Észak-atlanti Tanácsot és a Nukleáris Tervező Csoportot. Emellett irányelveket ad a Szövetséges Műveleti Parancsnokságot (ACO) és a Szövetséges Transzformációs Parancsnokságot (ACT) vezető két stratégiai parancsnoknak. A Bizottság tagjai a tagállamok vezérkari főnökei.

Sir Stuart Peach 1956-ban született Angilában. 1977-ben lépett be brit Királyi Légierőbe, ahol eleinte a felderítésnél szolgált, majd oktató lett. 1994 és 1996 között a németországi brüggeni bázison vezetett egy repülőszázadot. Később a brit légierő és a NATO több műveleténél is vezető beosztású tiszt volt, például 2000-ben a NATO Légi Parancsnoka volt Koszovóban. 2013-tól az Egyesült Királyság vezérkari főnökének helyettese volt 2016-ig, amikor vezérkari főnöknek nevezték ki.

Peach a megválasztása után azt nyilatkozta, alig várja, hogy a NATO számára ilyen fontos időben vegye át a Bizottság vezetését, amikor a Szövetségnek fejlődnie kell az újabb és újabb fenyegetések leküzdése érdekében. „Az elmúlt évet az Egyesült Királyság vezérkari főnökeként töltve úgy érzem, kész vagyok elvállalni ezt a kihívást” – mondta a négycsillagos tábornok.

A Katonai Bizottság elnöke a NATO rangidős tisztje, aki a Szövetség elsőszámú képviselője és szóvivője a katonai ügyekben.  Feladata többek közt a Katonai Bizottság irányítása, üléseinek levezetése, a Bizottság képviselete és a NATO főtitkárának való tanácsadás. A Bizottság elnökét három évre választják meg, aminek feltétele, hogy a jelölt vezérkari főnökként szolgált hazájában.

Irán külügyminisztériuma szerint a ballisztikus rakéta-program továbbfolytatása nem ütközik az atomprogram kapcsán kötött egyezménybe, emiatt tárgyalásokat sem folytatnak a leállításáról.

Tovább olvasom

2001. szeptember 11-én globális szinten megváltozott a terrorizmusról való gondolkodás, és a terrorizmus elleni harc jelentősége, ugyanis a világ más lett 9/11 után. Bebizonyosodott, hogy az Amerikai Egyesült Államok, és a hozzá hasonló demokráciák védtelennek bizonyulnak az aszimmetrikus hadviselés e formájával, hiszen a terroristák pusztán két utasszállító repülőgéppel értek el brutális mértékű pusztítást.[1]

16 év telt el az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadás óta. Láthatjuk, hogy napjainkban is legfontosabb napirendi kérdések közé tartozik a globális terrorizmus elleni harc, és vélhetően hosszú évekig fog még helyet foglalni a legfontosabb világpolitikai kérdések között.

A terrortámadást követően, 2001. október 7-én az Egyesült Államok elindította az „Operation Enduring Freedom”[2] azaz a Tartós Szabadság Hadműveletet, amivel célja nem más volt, mint az al-Kaida terrorszervezet afganisztáni működésének felszámolása, valamint a tálib rezsim térdre kényszerítése.
Eltelt 16 év, azonban az országban továbbra sem sikerült békét teremteni. Az évforduló alkalmából, elemzésemben szeretném bemutatni, a hadműveletben résztvevő szövetséges erők tevékenységét, a tálib és az al-Kaida haderő összetételét, valamint a hadművelet négy szakaszát. Valamint szeretnék szót ejteni az International Security Assistance Force , azaz a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő erőkről, és a Resolute Support Mission, azaz az Eltökélt Támogatás Műveletről. Végezetül pedig néhány gondolatban szeretném bemutatni Afganisztán jelenlegi biztonsági helyzetét, illetve kihívásait.

Fontos említést tenni az afganisztáni fegyveres ellenzéki csoportokról is. Az Északi Szövetség azt követően alakult meg, hogy a tálibok 1996 szeptemberében elfoglalták Kabult. Ennek a soknemzetiségű, sokféle politikai irányultságú szövetségnek egyetlen célja az volt, hogy megdöntsék az afganisztáni tálib uralmat. Jelentős nagyságú fegyveres erővel bírt, amelyek önálló, rugalmas szervezésű harcászati alegységekben testesültek meg. Egy alegység nagyjából 300 lövészkatonából és további 100, nehézfegyvereket kezelő harcosból állt.

A szövetséges erők A hadművelet megtervezése

9/11 után, szeptember 12-én a NATO történelmében elsőnek léptették érvénybe a kollektív védelmet, ami a washingtoni szerződés 5. cikkelye.

A hadművelet megtervezésekor fontos kérdés volt, hogy pontosan mikor indítsák a műveletet. Két lehetséges útvonal rajzolódott ki: kezdjék meg a tevékenységet néhány napon belül, vagy a tevékenységet több hét múlva kezdjék meg. Mindkét opciónak megvoltak az előnyei és a hátrányai is. A minél hamarabbi kezdés mellett szólt, hogy a szemben álló fél nem fejezte még be a védelemre való teljes felkészülést, ez lehetőséget adott volna, hogy az ellenséget meglepetésszerűen érje a támadás. Ellene szólt, hogy a hírszerzési-felderítési adatok pontosítása nem fejeződhetett be. Ebből kifolyólag voltak, akik inkább a másik alternatíva mellett tették le a szavazatukat, mivel a célobjektumok felderítésére és beazonosítására több idő lett volna. Viszont, a támadás készleltetésével a tálib erők felkészülhettek a csapások elhárítására. [1]

Az USA politikai vezetése több politikai célkitűzést támasztott a katonai vezetéssel szemben. Ilyen politikai célkitűzések voltak többek közt, a tálibok politikai-közigazgatási-katonai rendszerének rombolása, az ország általános védelmi képességének csökkentése; az al-Kaida szervezet bázisainak megsemmisítése; a tálib vezetés rákényszerítése a terrorizmus támogatásának megszüntetésére. [2]

DR. JAKUS JÁNOS ALEZREDES, GERENCSÉRNÉ TÓTH KRISZTINA FŐTÖRZSŐRMESTER: i.m., 25-26. oldali táblázat alapján

A tálib és az al-Kaida haderő összetétele

A tálib haderő szervezeti felépítése

A tálibok fegyveres ereje nagyjából 25-30.000 fő körül mozgott, de nagyobb műveletek esetén ez elérte a 40.000 főt is. A tálib haderő könnyű fegyverzettel felszerelt csapatokból tevődött össze, amelyek gyors lefolyású katonai műveletek megvívására nem voltak alkalmasak. A csapatok szállítását legtöbbször polgári felhasználásra szánt kisteherautókkal oldották meg. Viszonylag kis létszámú és tűzerejű harckocsikkal és tüzéralakulatokkal rendelkeztek, melyek nem voltak képesek az összefogott alkalmazásra. A haditechnikai eszközök nagy részét szovjet, kínai és pakisztáni eredetű eszközök alkották. Rendelkeztek nagyjából 2-300 darab üzemképes harckocsival, tüzérségi eszközeik nagy része vontatott lövegekből állt. A harceljárások vonatkozásában a szovjet-afgán háború során a tálibok tökéletesen elsajátították a gerilla harcmodort. Azonban, a kiképzettség hiánya gyakran vezetett a fejlettebb katonai eszközök nem megfelelő alkalmazásához, így nem voltak képesek kihasználni a páncélozott szállító harcjárművek alkalmazásában rejlő lehetőségeket. A tálib erők képességei erősen korlátozottak voltak, nem lehetett összehasonlítani egy korszerű reguláris haderő képességeivel. [1]

1.2.Az al-Kaida ereje, képességei

Afganisztánban már a szovjet beavatkozás idején megjelentek különböző külföldi iszlám fegyveres csoportok. Ezek a csoportok leginkább pakisztáni, arab, csecsen, üzbég és tádzsik fundamentalista fegyveres csoportokból tevődött össze, amelyek jól szervezettek és felszereltek voltak. A legagresszívebb harcosoknak tekintett arab önkéntesek képezték a pakisztániak után a második legnagyobb külföldi fegyveres csoportot. Zömük az al-Kaidához tartozott. A szervezet 3000-6000 fős, páncélozott harcjárművekkel, sorozatvetőkkel, légvédelmi eszközökkel és éjjellátó berendezésekkel is rendelkezett. Bázisaikat többnyire Afganisztánban és Tádzsikisztánban építették ki.[2]

A hadműveletek megkezdése Afganisztánban forrás: www.awesomestories.com

Az amerikai és brit különleges erők (Ranger alakulatok, valamint a Delta Force műveleti csoportjai, valamint a SAS) már a hadműveletek megkezdése előtt tevékenykedtek az országban. Ezeknek a különleges erőknek a tevékenysége elsősorban az al-Kaida terrorszervezet felszámolására és Oszama bin Laden elfogására és megsemmisítésére irányult.

A műveletek lefolyását négy szakaszra tudjuk felosztani.

Az első szakaszban 2001. október 7-én az USA csapásmérő erői megkezdték az afganisztáni célpontok ellen a légicsapásokat. A légicsapásokat B-1, B-2 és B-52-es bombázó repülőgépek vitték végbe.[1] Ez a légicsapás javította az Északi Szövetség hadműveleti lehetőségeit, valamint a tálib erők csoportosításai között az együttműködés megszűnt és védelemre rendezkedtek be. A légi támadó hadművelet feladatai voltak továbbá a teljes légtérellenőrzés biztosítása; a tálib vezetési rendszer megbontása; az afgán fegyveres erők képességeinek korlátozása; az al-Kaida afganisztáni infrastruktúrájának pusztítása. A légicsapások mellett részt vettek a humanitárius katasztrófahelyzet elhárításában is. Az első nap az amerikai repülőgépek 37.500 élelmiszercsomagot dobtak le Afganisztán felett.

A védelem főerőkifejtését négy gyaloghadtesttel és egy páncélos dandárral Mazari-Sarif, Kunduz és Kabul megtartására összpontosították. Az USA által telepített tanácsadók, kiképzők és különleges feladatra felkészített csoportoknak köszönhetően a vezetés hatékonysága fokozódott, javultak a csapatok teljesítménye, amelynek eredményeként a hadműveletek során fontos települések kerültek az Északi Szövetséghez.

A második szakaszban november 8-án sikerült áttörni Mazari-Sarfiban a tálibok védelmét. Elfoglalták a repülőteret, majd november 9-én ellenőrzésük alá vonták a várost is. A Mazari-Sarif elleni támadással egyidőben az Északi Szövetség csaptai Takhar és Kunduz tartományokban támadták a visszamaradt tálib erőket. Ezután az Északi Szövetség tovább folytatta az előrenyomulást egészen Puli-Humri városig, ami Kabul elfoglalásából kulcsfontosságú volt. Végül az amerikai légierő támogatásával az Északi Szövetség november 13-án elfoglalta a fővárost, Kabult.

A harmadik szakasz legfontosabb művelete Kanadhár elfoglalása volt. Ezzel a művelettel lényegében összeomlott a Tálib rendszer. Omar molla és Oszama bin Laden, a Talibán és az al-Kaida terrorszervezet legfontosabb vezetői kíséretükkel elmenekültek. A tálib rezsim az Északi Szövetség és a szövetségi légicsapások sikerei nyomán összeomlott. A tálib haderő súlyos veszteségeket szenvedett, a csapatok zöme demoralizálódott, soraikban tömegessé vált a dezertálás.

Végül, a negyedik szakaszban az amerikai és brit légicsapások, valamint az Északi Szövetség támadó hadműveleteinek sikerei megteremtették a politikai rendezés feltételeit és megállapodtak a nemzetközi békefenntartó erők behívásáról. [2]

Összegzés

Biztonságpolitikai következtetésként levonhatjuk, hogy a terrorizmus elleni küzdelem ekkor öltött először globális méreteket. Egyértelművé vált, hogy a terrorizmus elleni harc a komplexitása miatt nem pusztán katonai, fegyveres beavatkozást igényel, hanem más politikai, gazdasági, rendőri, pénzügyi intézkedéseket is.

A tálib rezsim rezsim megdöntése után felmerült az aggodalom, hogy az afgán biztonsági erők nem tudják egymaguk stabilizálni az országot. 2001. december 20.-án elfogadott 1386-os határozat elrendelte a Nemzetközi Biztonsági és Segítségnyújtó Erők (ISAF) létrehozását és bevetését Kabulban és környékén. Az ISAF és az Afgán Átmeneti Hatóság – az afgán nemzeti kormány elődje – 2002 januárjában fogadta el az ISAF feladatait részletező Katonai-Technikai Megállapodást.[1]

Ebben a műveletben a NATO adatai alapján 26 NATO tagállam vett részt és 14 másik ország. A művelet célja a biztonságos környezet megteremtése és fenntartása volt. Ennek a katonai műveletnek kell biztosítani a feltételeket a civil fejlesztési és újjáépítési tevékenységekhez. Ehhez azonban feltétlenül szükséges az új kormányzathoz hű hadsereg es rendőrség felállítása, kiképzése továbbá felszerelése is. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtására dolgozták ki végül a Tartomány Újjáépítési Csoport[2] koncepciót, amelyben Magyarország 2006 októberétől, egészen 2013 márciusáig vett részt. Baghlan-tartomány újjáépítésében. [3]

2014 végén véget ért az ISAF mandátuma. Mivel az ország stabilizálódása nem volt közel sem teljes, így 2015. január elsejével megkezdte a tevékenységét az Eltökélt Támogatás Misszió (Resolute Support Mission)[4] az ország terültén. Így a NATO jelenleg egy kiképző- misszió keretein belül van jelen nagyjából 13.000 fős létszámmal. [5] A kiképző-misszió célja, hogy az afgán biztonsági erők saját maguk őrködhessenek az országuk biztonsága felett.

Egyelőre még nem készült tervezet arról, hogy a NATO mikor fog véglegesen kivonulni Afganisztán területéről. A jelenlegi biztonsági környezet alakulása az ország területén nem túl bíztató. Míg, néhány tartományban a tálibok okoznak komoly bonyodalmakat a katonák számára, addig az Iszlám Állam is felütötte fejét a térségben. Így a jelen lévő katonáknak már két komoly problémára kell egyszerre összpontosítaniuk. Az USA komoly lépésekre szánta el magát az elmúlt időszakban, mikor is 2017. április 13-án bevette a „Mother of all bombs” nevezetű GBU-43/B bombát, ami a maga 21.000lb súlyával, a legnagyobb nem nukleáris bombák közé sorolható. A csapás az Iszlám Állam egyik bázisa ellen irányult. [6]

Így, várhatóan a NATO nem fogja magára hagyni Afganisztánt, hogy egyedül küzdjön meg a térség egyre fenyegetőbb kihívásaival.

Források:

[1] U.o. 14. oldal

[2] Rövidítése: PRT (Provancial Reconstruction Team)

[3] SZABÓ LÁSZLÓ: A tartomány újjáépítési csoport, mint a terrorizmus elleni küzdelem közvetett formája, Hadművészet, (forrás: http://uni-nke.hu/downloads/kutatas/folyoiratok/hadtudomanyi_szemle/szamok/2009/2009_2/2009_2_hm_szabo_laszlo_30_35.pdf,) letöltés dátuma: 2017. 03. 10.

[4] Rövidítése: RSM

[5] Resolute Support Mission: NATO, forrás: (http://www.nato.int/cps/en/natohq/topics_113694.htm), letöltés dátuma: 2017. 04.02.

[6] Mother of All Bombs, Global Security, forrás: (http://www.globalsecurity.org/military/systems/munitions/moab.htm), letöltés dátuma: 2017. 04. 20.

[1] Operation Enduring Freedom: Global Security, forrás: (http://www.globalsecurity.org/military/ops/enduring-freedom-ops.htm) letöltés dátuma: 2017. 03.25.

[2] U.o. 35-45. oldal

[1] U.o. 12-13. oldal

[2] U.o., 15. oldal

[1] DR. JAKUS JÁNOS ALEZREDES, GERENCSÉRNÉ TÓTH KRISZTINA FŐTÖRZSŐRMESTER: A tálib rendszer és az al-kaida terrorszervezet elleni küzdelem Afganisztánban, Egyetemi tansegédlet, Budapest, 2002, 7-8. oldal

[2] U.o. 9-11. oldal

[1] Együtt a biztonságért – A NATO bemutatása, forrás: (http://www.nato.int/nato_static/assets/pdf/pdf_publications/20120118_nato_security_hung.pdf), letöltés dátuma: 2017. 03. 03., 10. oldal

 

 

Megérkezett Lettországba az Ausztriától megvásárolt 47 darab M109A5-ös önjáró tarackok közül 39. Az elsők között leszállításra kerülő 155 milliméteres tüzérségi eszközök között megtalálható a parancsnoki, valamint a járművezetők képzésére alkalmassá tett változat is. Ausztria még 1995 elején kötött szerződést az Egyesült Államokkal az M109-es beszerzéséről. Az akkori 48,6 millió dolláros kiadást még tovább növelte a későbbi átalakítások költsége, aminek köszönhetően félautomata töltőrendszer, inerciális navigációs rendszer, Svájcból származó elektromos rendszerek és a fejlettebb M109A6 Paladin-ból származó egyéb összetevő került beépítésre.

Oroszországban 540 darab BMP-2-es gyalogsági és BMD-2-es deszant harcjármű modernizálásáról született meg a döntés. Az egészen pontos részletek nem ismertek, de az biztos, hogy a fegyverzetet érintő változások megvalósulnak majd. A BMP-2-es esetében a BMP-2M variánson bemutatott és Algéria által már 2015-ben 340 darabos mennyiségben megrendelt Berezhok harci modul kerül majd felszerelésre. Ez egészen pontosan a régi torony lecserélését jelenti, a fegyverzettel együtt. A kétfős torony oldalaira felszerelt két-két 9M133 Kornet-E irányított rakétát rejtő tubust. Ezekből a 9M133-1 tandem robbanófejjel ellátott 1000-1200 milliméteres homogén páncélzat átégetésére képes páncéltörő, 9M133F-1 thermóbárikus harci résszel ellátott 100 métertől 5500 méterig alkalmazható rakéták indíthatók. Továbbá használhatók a megnövelt hatótávolságú, 8000 méterre elrepülő 9M133M-2 1300 milliméteres homogén páncélzat átégetésére képes páncéltörő és a még nagyobb hatótávolságú, ezért nagyobb rakétamotorral felszerelt 9M133FM-3 thermóbárikus harci résszel felszerelt, akár helikopterek ellen is bevethető variánsok is.

Ezeket egy új stabilizátorral, valamint ballisztikai számítógéppel is pontosabbá tett 30 milliméteres 2A42 gépágyú (200 lövedékkel), egy, a torony hátsó részén, kívülre felszerelt AGS-30 30 milliméteres automata gránátvető (300 gránáttal) és egy, a gépágyúval párhuzamosított 7,62 milliméteres PKT géppuska (2000 lövedékkel) egészíti ki, modern, légi célok ellen is alkalmazható tűzvezető és célfelderítő rendszerekkel együtt. A parancsnok és az irányzó számára külön célzórendszer kerül beépítésre, amikben 10 kilométeres mérési képességű lézeres távolságmérő, és hőkamerák is megtalálhatók. A BMP-2 esetében jó esély mutatkozik még a páncélzat megerősítésére és nagyobb teljesítményű erőforrás beépítésére is. Ez utóbbi lehetőség, a szintén a BMP-2M-ben használt 370 lóerős teljesítményű UTD-23 motor előtt áll nyitva, bár a sajtóközleményekben eddig nem merült fel a BMP-2M szintre történő átalakítás ténye. A BMD-2-es deszant harcjármű esetében az ejtőernyővel történő ledobási képesség határt szab az átalakításnak, így a 3,25 tonna tömegű Berezhok harci modul helyett a könnyebb, 1,8 tonnás Bereg került majd használatra. Ez csak egy fő, az irányzó számára biztosít helyet a toronyban, a parancsnok a páncéltestben foglalhat helyet. A parancsnok számára nem szeretek fel külön célzórendszert és az AGS-30 30 milliméteres automata gránátvető sem került felszerelésre. Szintén a tömeg kordában tartása miatt csak két Kornet szerelhető fel a toronyra és a gépágyú lőszerkészletét is lecsökkentették 200 darabra.

Várhatólag már a következő évben befejeződik az orosz Pantsir légvédelmi komplexum megnövelt képességű variánsának fejlesztése. Az ezen használt, de a későbbikekben a régebbi verziókon is alkalmazni tervezett, 20 helyett immáron 40 kilométerre is elrepülő rakéták elektronikai összetevőit kisebbre sikerült tervezni és ennek köszönhetően szabadult fel annyi hely, ami az igazán jelentős hatótávolság növekedést eredményezi. További elektronikai fejlesztés eredményeképpen a rakéta orrába már egy aktív radar kerül beépítésre. Az így létrejött Pantsir-SzM légvédelmi rendszer termelése várhatólag 2018 végén, 2019 elején, a próbák sikeres befejeződése után veheti kezdetét. Az első prototípusok, amik egyaránt megjelentek lánctalpas páncélozott járműre és teherautó alvázára is felszerelve már ebben az évben elkészültek. Ez utóbbiról közölt rajzok alapján az eddig szállított és bevethető rakétamennyiséget is a duplájára, vagyis 24 darabosra növelnék.

Törökországban hozzáláttak egy új harci helikopter kifejlesztéséhez. Eme forgószárnyas nehezebb és nagyobb teherbírású lesz, mint az olasz Agusta/Westland, manapság már Leonardo A-129 Mangusta alapján továbbfejlesztett és már helyben gyártott Turkish Aerospace Industries (TAI) T129 ATAK. A jelenleg ATAK-2-nek nevezett harci helikopterről annyit tudni, hogy hat tonnás tömeggel fog rendelkezni és minden összetevőjét külföldi segítség nélkül szeretnél előállítani. A rotort és az erőátvitelt a még fejlesztés alatt álló, első repülését várhatólag 2018 második felében végrehajtó TAI T625-ös helikopterből emelnék át a fejlesztési költségek minél alacsonyabb szinten tartása érdekében. Erőforrásként a TUSAŞ Engine Industries (TEI) 1400 lóerős teljesítményre képes gázturbinája jöhet szóba, ez még szintén a fejlesztés stádiumában tart.

Izraelben egy újabb, speciális küldetésekre módosított Gulfstream G550-es üzleti repülőgépen alapuló repülőgépet fognak pár éven belül szolgálatba állítani. A polgári célokra gyártott gépből két variánst alkottak meg. Az egyik az IAI EL/W-2085 radarrendszerrel felszerelt, légtérfelderítésre képes Eitam elnevezésű modell, amelyből kettő, valamint a kommunikációs/elektronikus hírszerzési feladatokat ellátó Shavit, ebből három áll hadrendben. Jelenleg még nem tudni, hogy az új gép melyik feladat ellátására lesz átalakítva.

Katar 200 darab Raytheon AGM-154C Block III JSOW siklóbombát vásárol meg az Egyesült Államoktól. A maximálisan 130 kilométeres hatótávolságú fegyvereket érintő, 173 millió dolláros beszerzés várhatólag 2020-ban fejeződik be.

Franciaországból vásárolt meg négy darab kétüléses Dassault Mirage F1B repülőgépet a Paramount Group, Paramount Aerospace Systems névre hallgató leányvállalata. A cég profilját a pilótaképzés teszi ki, ennek számos ágában otthonosan mozognak például ellenséges repülőerőket is képesek alakítani gyakorló légiharcok során. Ebben nagy segítségükre vannak a dél-afrikai légierőtől 2003-ban kivont együléses Mirage F1-ek, amiket 2006-ban szereztek be. A 21 darabos mennyiségből néhányat azóta már eladtak, ezek Kongóba, illetve  Gabonba kerültek.

Tajvan 285 darab 30 milliméteres Mk44 Bushmaster II gépágyút rendelt meg az amerikai Orbital ATK-től. A 112 millió dolláros beszerzést az újonnan kifejlesztett CM-32-es Cloud Leopard II gyalogsági harcjármű legújabb variánsa miatt ütötték nyélbe. Az év végén gyártásba kerülő 8x8-as kerékképletű páncélos legfőbb újdonsága a nagyfokú modularitása lesz. A könnyű átszerelhetőségnek köszönhetően a 120 milliméteres aknavetőt hordozó, 105, vagy 120 milliméteres löveggel ellátott variánsok igen könnyedén megvalósíthatók lesznek a 12,7 milliméteres nehézgéppuskával ellátott páncélozott szállító harcjármű bázisán, akárcsak a gyalogsági harcjármű, az egészségügyi, vagy parancsnoki változatok. A gyalogsági harcjármű variánst a tornyával együtt a NCSIST (National Chung-Shan Institute of Science and Technology) alkotja majd meg. A toronyba a 30 milliméteres Mk44 Bushmaster II gépágyú mellé egy azzal párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuska is beépítésre fog kerülni. A szigetország védelmi költségvetéséből az látszik, hogy 2020-ig 652 darab, különféle felszereltségű CM-32-es Cloud Leopard II-est szeretnének hadrendbe állítani.

Japán 113 millió dollárért 56 darab Raytheon AIM-120C-7 AMRAAM (Advanced Medium-Range Air-to-Air Missiles) levegő-levegő rakétát szerez be. A korszerűsített antennával, vevőegységgel és a jelfeldolgozó hardverrel rendelkező C-7-es változat nem ismeretlen a szigetország légierejében, hiszen az első 17 példányt még 2014-ben átvették.

Ahogy az már augusztusban is sejthető volt, az amerikai hadsereg megvásárolta a Rafael Advanced Defense Systems és az Israel Aircraft Industries leányvállalata, az Elta közös fejlesztéseként létrejött Trophy aktív páncélzatot az M1A2 Abrams SEP V2-es harckocsik számára. Tény, hogy az évekkel ezelőtt lezajlott próbák eredményeit figyelembe véve az izraeli Trophy volt a legesélyesebb a megrendelés elnyerésére. A készletenként 350000-500000 dollárba kerülő Trophy egy már harci körülmények között is kipróbált és bizonyított aktív páncélzat, hiszen az ezzel felszerelt izraeli Merkava Mk IV-es harckocsik legalább hét esetben nem szenvedtek el találatot RPG gránátoktól. Elsőként a 14. Páncélos Dandár Harccsoport 28 M1A2 Abrams SEP V2-es harckocsija kapja meg a Trophy-t. Amennyiben a mindennapok során is kedvező lesz az aktív páncélzattal szerzett tapasztalat, akkor a rendszerintegrációt végző General Dynamics Land Systems Inc.-nek sok munkája lesz. Ugyanis jelenleg az amerikai hadsereg majd 1200 darab M1A2-es harckocsit használ, amelyek ellátása aktív páncélzattal körülbelül 420 millió dollárba kerülne. Ez nagy összeg, de mindezzel egy 9 millió dolláros harckocsit tehetnek védettebbé.

Ausztrál fregattokkal szemezget a brazil haditengerészet. Az ADELADIE-osztályú fregattokból hatot, az ausztrál igények szerint módosított OLIVER HAZARD PERRY-osztály tervei szerint építettek meg. Ezekből négy az USA-ban, (ADELAIDE-FFG 01, CANBERRA-FFG 02, SYDNEY-FFG 03, DARWIN-FFG 04) a másik kettő (MELBOURNE-FFG 05, NEWCASTEL-FFG 06) Ausztráliában készült el. Napjainkra már csak három egység van szolgálatban, a DARWIN 1983-ban épült meg, a MELBOURNE 1992-ben, míg a NEWCASTEL 1993-ban. A fregattok 2000 elején egy nagyobb mérvű korszerűsítésen estek át és várhatólag 2018 közepére nyugdíjazásra fognak kerülni. További szolgálatuk helye jó eséllyel dél-amerikai lehet, hiszen Chile is gondolkozik a testvérhajók megvásárlásán.

Dél-Koreai források szerint már közel áll a megállapodás Argentínával a Korea Aerospace Industries (KAI) FA-50-es harci gépek ügyében. Szöulban igen jó üzletpolitikával szeretnék megnyerni a nem túl jó anyagi lehetőségű dél-amerikai ország döntéshozóit. Állítólag több mint 500 millió dolláros hitelkeretet biztosítanának a 12-24 darabnyi FA-50-es beszerzéséhez, valamint a későbbiekben a gyártásból is részesülhetnének az ország hadiparban érdekelt cégei. Jelenleg úgy tudni, hogy amennyiben 24 FA-50-es beszerzése mellett döntenének az argentinok, akkor az első négy repülőgép épülne meg Ázsiában, míg a fennmaradókat a Fábrica Militar de Aviones (FMA) készíthetné el.

Argentína védelmi minisztériuma végleges jóváhagyást adott a haditengerészetnek, hogy megvásároljon öt Dassault Super Étendard Modernisé harci repülőgépet Franciaországból. Az 1978 és 1982 között gyártott, 1-es (1978), 31-es (1980), 41-es (1981), 44-es (1981) és 51-es (1982) oldalszámú példányok megvásárlásával kapcsolatos részletek még a tárgyalási fázisban vannak, de annyi már bizonyosnak látszik, hogy mindegyik a legutolsó modifikációba, a SEM 5-be fog tartozni. A repülőgépek mellé még szimulátor és számos tartalék alkatrész, köztük tíz hajtómű is a 14,23 millió euró beszerzés részét képezi. A legutóbbi megkeresésre az argentinok ez év első felébe szánták rá magukat. Argentína a Falklandi-háborúban ismerté vált típusból összesen 14 példányt szerzett be, ezekből az évek folyamán 3 került balesetek miatt veszteséglistára. Az eltelt években a típus példányai leállításra kerültek, de nem dobták ki őket, hanem jobb napokra várva még most is tartós tárolásban leledzenek. 4 évvel ezelőtt már próbálkoztak a frissen kivonásra kerülő francia Étendard-ok közül párat, egészen pontosan 10-et megszerezni.

Ezeket egyrészt alkatrészbázisul szerették volna felhasználni a 11 meglévő közül a 10 legkevesebbet repült argentin Super Étendard számára, másrészt a korszerűbb rendszereik is beépítésre kerültek volna az újra szolgálatba álló példányokba. A munkálatokat az ARCE (Arsenal Aeronaval Comandante Espora) végezte volna el, az első példány esetében még francia felügyelettel és támogatással, majd a megszerzett tapasztalatok alapján már önállóan. A legfőbb előrelépést a Thales Democles és az ALTIS célmegjelölők és a lézerirányítású rakéták és bombák, a Thomson Agave fedélzeti rádiólokátornál kétszer nagyobb hatótávolságú Anemone radar beépítése, a Sherlock besugárzásjelző megjelenése és az UAT-90 központi számítógép, valamint az UNI 40M inerciális navigációs rendszer jelentenék az argentinok számára, hiszen az ő régebbi vadászbombázóik ezekkel nem rendelkeznek. A gépek pilótafülkéjébe mindössze egy új HUD jelentette volna a legszembeötlőbb változást. A gépek önvédelmének növelésére tervezték a Matra Phimat infracsapda és dipólszóró berendezés integrációját is, továbbá két új felfüggesztési pontot is kialakítottak volna a Super Étendard–ok szárnyai alatt.

Hétfőn megérkezett Argentínába az első négy (E-300, E-301, E-302 és E-303 oldalszámúak)  Textron Aviation T-6C Texan II turbólégcsavaros repülőgép. A típus a Cordoba-i repülőtéren fog üzemelni, hiszen itt folyik a pilótaképzés, amely természetesen a dél-amerikai országban is elsőrendű feladata lesz a típusnak. A megrendelt 12 példányból a fennmaradók 2018 júniusa és decembere között csatlakoznak az argentin légierőhöz.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Mitsubishi F-2B.

McDonnell Douglas KC-10A Extender.

AIDC AT-3.

Sikorsky CH-53GS.

Eurofighter EF-2000 Typhoon.

Dassault Mirage 2000D.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

AIDC F-CK-1A Ching Kuo.

McDonnell Douglas CF-188A Hornet.

Panavia Tornado IDS.

Convair B-58A Hustler.

AgustaWestland AW-139.

NHI NH90 NFH.

Lockheed P-3C Orion.

Dassault Mirage 2000-5F.

Boeing KC-135R Stratotanker.

British Aerospace Harrier GR.5.

Alenia Aermacchi C-27J Spartan.

Podcastunk előző adásában a messzire visszanyúló koreai történelem tanulságaira koncentráltunk, a koreai háborúra viszont nem. Mielőtt rátérnénk erre a témára is, nem lehet elhanyagolni az események döntő fontosságú kínai előzményeit. A mai adásban ezért Mao Ce-tung és Csang Kaj-sek tevékenységével, a japán invázió következményeivel és a kínai polgárháborúhoz vezető egyéb katonai fejleményekkel foglalkoztunk. Az adás letölthető innen, a korábbi adások pedig elérhetőek itt.   

 

Listen to "34. adás" on Spreaker.

[...] Bővebben!

Podcastunk előző adásában a messzire visszanyúló koreai történelem tanulságaira koncentráltunk, a koreai háborúra viszont nem. Mielőtt rátérnénk erre a témára is, nem lehet elhanyagolni az események döntő fontosságú kínai előzményeit. A mai adásban ezért Mao Ce-tung és Csang Kaj-sek tevékenységével, a japán invázió következményeivel és a kínai polgárháborúhoz vezető egyéb katonai fejleményekkel foglalkoztunk. Az adás letölthető innen, a korábbi adások pedig elérhetőek itt.   

 

Listen to "34. adás" on Spreaker.

[...] Bővebben!

Észak- Korea ellenségképéről:

Felmerül a kérdés, hogy amennyiben Észak-Koreának sem áll érdekében a fegyveres konfliktus kirobbantása miért zsarolja a szomszédos államokat tömegpusztító fegyvereinek bevetésével és milyen megfontolásból közvetíti háborús retorikáját a nemzetközi közösség felé? A folyamatos fenyegetés és fenyegetettség érzetének fenntartása („az USA és szövetségesei el akarják pusztítani az országunkat” kommunikálása az állampolgárok felé) a kommunista rezsim stabil belső hatalmának záloga. Az állandó külső fenyegetettség koncepcióját beemelve az állam belső kommunikációs csatornáiba az úgy nevezett biztonságiasítás technikája. Ennek a hatalmi technikának célja, hogy (melyet kevésbé radikális kivitelezésben egyes közigazgatási szektorokban demokratikus államok is alkalmaznak. pl.: energiabiztonság kérdése) ebben az esetben az elnyomó politikai vezetés, például ellenségkép kialakításával tudja meggyőzni a társadalmat a probléma az állam és állampolgárai létét fenyegető mivoltáról. A kormányzati kommunikáció hatására megjelenik a társadalom részéről a rettegés, így az állami főhatalomtól várja majd a védelmet, a probléma megoldását. A politikai vezetés így végrehajthatja esetünkben a nemzeti vagyon GDP arányos 23%-ából nukleáris-és rakéta programját.*

Az állam létét fenyegető probléma elhárításának elsődlegességével a politikai vezetés igazolja radikális igazgatási lépéseit a társadalom felé, ezzel egyúttal megerősítve hatalmi rendszerének fennállását. Ki kell emelni azt a tényt, hogy Észak-Korea részéről a kormányzati hatás a társadalomra több egyszerű dezinformálásnál, a kommunista diktatúrákra jellemző politikai üldöztetés minden megnyilvánulása jelen van az államban.

Észak-Korea kapcsán tehát megfigyelhetjük az ellenségkép kialakításának eszközét a politikai vezetés retorikájában. Az Amerikai Egyesült Államokról és szövetségeseiről (Japán és Dél-Korea) élő ellenségkép két szempont szerint csoportosítható; kialakulása és közösségi ellenségkép típusa szerint. Eredetét tekintve a történelmi múltból táplálkozó ellenségképről beszélhetünk, amely fő alkotóeleme a külső, megszálló hatalomtól való katonai fenyegetettség érzete.

A 13.században a mongolok szállták meg és adóztatták majd a 14.századtól folyamatosan erősödő kínai befolyás eredményeképpen 1637-ben a Csing-dinasztia már névlegesen is függésben tartotta Koreát. 1910-ben a japán gyarmatosító törekvések áldozatává vált a félsziget. Gyarmati státuszából a szovjet hadsereg szabadította fel Korea északi részét, így 1945-ben bevezetésre került a szovjet típusú államrendszer. Az Észak-Koreai Ideiglenes Népi Bizottság élére Kim Ir Szen került, aki szovjet támogatással 1948-ban miniszterelnök, a Koreai Munkapárt elnöke, majd 1972-ben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság első elnöke lett.

A koreai nép ellenségképének kialakulása tehát korábbi háborúk, konfliktusok tovább élő emléke, amely a jelenben az Amerikai Egyesült Államok magatartására is ráillik. 1948-as megalakulása óta, az USA-nak nagyhatalmi érdeke az akkor még Szovjetunió (mára Kína) támogatását élvező kommunista Észak- Korea felszámolása. Az 1950-1953-as koreai háborúban már fent állt a két fél között valós háborús konfliktus, (még ha közvetetten is). A fegyverszüneti megállapodást követően is fennmaradó ellenséges viszonyból és előítéletekből eredően jelent meg az USA-ról alkotott közösségi ellenségkép a politikai vezetésben. A közösségi ellenségkép így abszolút jellegű politikai ellenségképpé eszkalálódott, amely alapvetően a katonai és a morális típus jegyeit is magán viseli.

A társadalomban már meglévő félelem és előítélet tovább erősödött az 1950-es és 60-as évektől. Észak-Korea megkezdte a Scud szovjet gyártmányú technológiából kiindulva véghezvinni saját rakétaprogramját. Fejleszteni kezdték a Hwasong, Nodong, Taepodong 1 és 2 rendszereket. Emellett megindult az ország kezdetben békés nukleáris programja akkor még nemzetközi felügyelettel. A katonai ellenségkép tovább erősödött az amerikaiak ellen, amikor az USA beszüntette az 1994-es Keretegyezményben foglalt (Észak-Korea nukleáris tevékenységének ellenőrzéséről szólt) évenkénti 1 millió tonnás nehézolaj energiaszállítmányát, így Phenjan 2003-ban felmondta az Atomsorompó-szerződést. Minden eddigiél erősebb törekvésként jelent meg Phenjan részéről az ICMB és atomfegyver birtoklása, amely technológiák kifejlesztése Kim Dzsong-Un vezetése alatt valósultak meg a sikeres július 4-i és 28-i ICMB teszt során és a hatodik szeptember 3-i kísérleti atomrobbantással, minek eredményeképpen Észak-Korea atomhatalommá vált.

A katonai ellenségkép további erősödésének másik indoka; az USA Dél-Koreával és Japánnal közös hadgyakorlatai. Ebben a pártvezetés a kommunista ideológia szerinti közjó, politikai cél megvalósulásának katonai fenyegetését véli azonosítani. Tehát erre Phenjannak természetesen elrettentő politikával kell reagálnia és „katonai erejének kiegyenlítésére kell törekednie, hogy az USA részéről ne jöhessen szóba többé a katonai intervenció lehetősége”, mondta Kim Dzsong- Un, észak-koreai vezető a Koreai Központi Hírügynökségnek.

Dzsucse ideológia ütközése a nyugati értékrenddel:

A Koreai háborút követően indult meg az orosz és kínai kommunista ideológiai szakítás, melynek következtében a KNDK-ban is végbement a marxista-leninista elvek újradolgozása, amely illeszkedett a félsziget politikai helyzetéhez.

 A dzsucse („önerőnek” szokás fordítani*2) egy autokratikus politikai alapokon nyugvó ideológia, amelyet Kim Ir Szen, Észak-Korea első elnöke hirdetett meg 1955-ben. Ezen eszmerendszeren alapszik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államigazgatási rendszerének vezetéselmélete, amely a Kim család egyeduralmi kormányzásával teljesedett ki. A hivatalos ideológia egyúttal alátámasztja a KNDK 50-es és 60-as évekbeli külpolitikai céljait; mint az önálló, független külpolitika, haderő és hadi technológia (jelenleg ilyenek az önálló fejlesztésű rakétaprogramjai amelyek orosz, kínai, egyiptomi és iráni közreműködéssel indult meg) vagy az önellátó gazdaság megvalósítása a tervutasításos rendszerrel. Kiemelendő, hogy az orosz és kínai gazdasági-technológiai függéstől napjainkra sem sikerült elhatárolódnia az országnak, amely jelenleg a legnagyobb külpolitikai kihívást jelenti számára. A dzsucse egyúttal az állami igazgatás, belső politikai tisztogatásának ideológiai eszköze is lett pl.: az 50-es években a szoros kínai és szovjet elköteleződést támogatók és a Kim-ellenesek csoportja ellen.

Ebből következik, hogy a háborús retorika fenntartása Phenjan részéről egyfelől a politikai rendszeren belülre irányuló stabil hatalom megtartása miatt szükséges. Más szempontból viszont, tömegpusztító fegyvereinek bevetésével való folyamatos fenyegetés, a régió geopolitikai ellenérdekeltségeit kihasználva biztosítja a remetekirályság fennmaradását – hosszú távon pedig egy esetleges diplomáciai megegyezést, amelyben, mint egyenrangú fél vehet részt.

A dzsucse eszmerendszer alapjai négy fő aspektusa szerint:

• A Koreai Munkás Párt forradalmi világnézetének alapja az önállóság megvalósítása az állam saját erejéből. Célja olyan nemzeti büszkeség és identitástudat inspirálása, mellyel a nemzeti eszme fő jellemzője a párt és a pártvezető iránti teljes elköteleződés és tisztelet legyen.
• A nemzetek történelemformáló ereje jellemzi a modern kori történelem alakulását, nem az osztályharcok elmélete.
• Megjelenik benne az antiglobalizmus filozófiájának átültetése a kommunista ideológiába. Ebben mutatkozik meg az USA morális és politikai típusú ellenségképpé válása.
• Kim Ir Szen halálát követően megjelent szakrális tartalma is: Kim Ir Szen halhatatlan lélekként jelen van és őrködik az állam felett. Iránta vallásias tiszteletet tanúsít a társadalom. Mindez a Kim-család vezetőit övező személyi kultuszban is kiteljesedik.

Az ideológiai ellentét megjelenése a legutóbbi események példáján levezetve:

A dzsucse ideológia utolsó két aspektusa különösen érzékennyé teszi az észak-koreai nemzetközi kommunikációt az USA elnökének egyre harciasabb retorikájára a konfliktus rendezését illetőleg. Donald Trump szeptember 19-én a New York-i ENSZ székházban mondott beszédében egyértelműen megüzente Kim Dzsong-Un („little rocket man”) észak-korai vezetőnek, hogy amennyiben tovább fenyegeti térségbeli szövetségeseit nem marad más választása, mint Észak-Korea teljes megsemmisítése. Trump már korábban is beszélt arról, hogy az USA katonai haderejének „tüzét és dühét” rászabadítja Phenjanra, azonban az ENSZ általános vitájában kiemelte, hogy a nemzetközi szervezet konfliktus megelőző tevékenysége más tagállamok támogatásával karöltve képes békésen rendezni a helyzetet. Ennek ellenére a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, Ri Jong Ho, nyilatkozatában elmondta: az elhangzottakat hadüzenetként értékelték. Eközben Phenjanban Kim Dzsong-Un egy saját maga által írt személyes nyilatkozatban (ez az első alkalom, hogy első szám egyes személyben tett közzé nyilatkozatot.) küldte meg válaszát az Egyesült Államok elnökének.

Azonban a tény, miszerint Kim Dzsong-Un egyértelműen ideológiai támadásként is azonosította Donald Trump beszédét, további problémákat vet fel. A dzsucse ideológia egyik sarokpontja a szongun,(songun- „military first policy”) vagyis az a nézőpont, miszerint az ország katonai ereje az elsődleges. Továbbá az a perspektíva, melyben Észak-Korea egy kicsiny ország, ám ennek ellenére képes volt olyan katonai ipart kiépíteni, amellyel szembe tud szállni az őt körülvevő katonai fenyegetéssel és a nagyhatalmi elnyomással. Az állam az őt érő külső impulzusok és az elért belső politikai célok alapján definiálja, ítéli meg saját magát. Az észak-koreaiak ideális állam-képéhez hozzá tartozik az elismertség és a tisztelet a nemzetközi közösség részéről, melyet a pártvezetés álláspontja szerint nem kapnak meg. Rengeteg olyan politikai-ideológiai alapú koncepciós per zajlik és zajlott le az országban külföldiek ellen, ahol a fő vád az állam méltóságának megsértése.

Kép forrása: http://www.bbc.com/news/world-us-canada-41460205

Azért is kifejezetten aggasztó, hogy a népvezér személyes sértésként értékelte a megnyilvánulást, mert ez jelentősen visszaveti a kétoldali tárgyalások megkezdésének lehetősségét. (Például amikor az Elnök egy teljesen informális megnyilvánulásban közölte a közvetlen diplomáciai fórum kialakításával megbízott Rex Tillerson külügyminiszterrel, hogy felesleges a „Little Rocket Man”-el való együttműködésre tett erőfeszítése.) Népvezérként Kim Dzsong-Un testesíti meg az államot és annak becsületét, büszkeségét a személyét érő sértések az észak koreai identitást és a társadalom államhoz fűzött viszonyát alapjaiban becsteleníti meg. Kim-nek meg kell őriznie tekintélyét a pártvezetőség és a társadalom felé, tehát a diplomáciai közeledésnek az USA kezdeményezésével (háborús retorikájának feladásával, “meghátrálással”) kell formailag végbemennie. Ez elé komoly akadályokat gördít Trump elnök erőteljes, ledomináló attitűdje politikai kommunikációjában.

 

Lektorálta: Bartók András

*A szakértők véleménye azonban eltér abban, hogy Észak-Korea esetében a jelenséget valóban csak a biztonságiasítás technikájával lehet-e magyarázni.

*2 A dzsucse koreaiul=주체 kínai jelekkel 主體 vagy主体 „önerőnek” szokás fordítani, szó szerinti fordításai lehetnek „alany”; „önmaga”; „független”, a filozófiai „szubjektum” fogalmának fordítására használják kelet-ázsiai nyelvekben.

A Lufthansa Csoport egy MD-11 teherszállító repülőgépet indított a frankfurti repülőtérről a Puerto Rico nyugati partvidékén található Aguadillába.

Kevés olyan repülőgéptípus volt a világon, amely akkora hatást gyakorolt volna a világtörténelemre, mint a Boeing B–29 Superfortress.