Ma teljesíti első útját a szomszédos ország légitársasága történetének első női pilótája, Veszna Alekszics A 36 éves hölgy Belgrádban született, férjes, egy gyermek édesanyja. Ő a mai JU826-os Belgrád-Bejrut járat kapitánya.
A repülés szeretetét otthonról hozta, édesapja repülőgép mérnök volt, a jugoszláv légitársaságnál, a JAT-nál dolgozott. Veszna Alekszics 1999-től repül. Cessna 172, Cessna 310 és Piper PA34 típusokon szerzett tapasztalatot. Az akadémia elvégzése után a Montenegro Airlines-nál dolgozott másodpilótaként Fokker 100-as gépeken. Később a WizzAirnél lett másodpilóta, majd 2014-ben kapitány Airbus típusokon.
Ötezer repült órája van, ebből kétezer-kétszázat repült Airbus gépeken.
„az elmúlt 17 év kihívásokkal volt teli, de most kivételesen boldog vagyok, hogy csatlakozhatok az Air Serbia csapatához. Kitüntetés az első női kapitánynak lenni a légitársaságnál és remélem, hogy ez bátorítani és inspirálni fog több nőt, hogy megtalálja helyét a polgári légiközlekedésben”- mondta.
A szerb légitársaság történetében új fejezet az első női pilóta szolgálatba lépése. Ahogy mérföldkő volt az egykori magyar nemzeti légitársaság, a Malév életében is az első nő a hajózók között. Czigány Ildikó még ismeretlen utat taposott ki Magyarországon, hogy közforgalmi utasszállító gépen repülhessen. 1997-ben lett másodpilóta, majd később kapitány Fokkeren, és repült a Malév zászlóshajóján, a Boeing 767-eseken is. Az utána következőknek már könnyebb dolguk volt, ez azonban semmit nem von le teljesítményükből.
Fotó: Air Serbia