Hatalmas tömeget várnak az év utolsó napján a boszniai fővárosban megrendezendő Dino Merlin koncertre. A rendezők legkevesebb százezer nézővel számolnak.
A Bosznia-Hercegovina téren már elkészült a színpad, ahol holnap este 9 órakor veszi kezdetét az óév búcsúztató buli. Dino Merlin és barátai éjjel 11 órakor lépnek a színpadra.és várhatóan két és fél órán keresztül szórakoztatják a hallgatóságot.
A szarajevói születésű énekes fellépését hosszú egyeztetés előzte meg a menedzsmentje és Szarajevó Kanton illetve Szarajevó város között. A megállapodás végül novemberben megszületett és azóta gőzerővel folynak az előkészületek. A régió legnagyobb koncertje lesz.
A turisztikai szakemberek elmondták, hogy még soha nem volt olyan, hogy Szarajevó Kanton szállás kapacitásának 80%-át lekötötték volna. Január 3-ig öt éjszakára több mint 80 ezer vendégéjszakát foglaltak, a legmagasabb kategóriájú szálláshelyek is telítettek. Ezzel és az egész évi turistaforgalommal Szarajevó újabb látogatottsági rekordot ért el.
A koncertre a volt Jugoszlávia minden utódállamából nagy számban érkeznek rajongók, de várnak vendégeket a világ minden tájáról. .