You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

A kárpátaljai magyar közösség védelmében szólalt fel Bocskor Andrea

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 07/12/2020 - 15:16

Az EU–Ukrajna Parlamenti Társulási Bizottságba delegált küldöttség december 7‐én ülésezett, ahol Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő  a kárpátaljai magyar közösség védelmében szólalt fel.

Beszédében kiemelte, hogy az ukrán kormány képtelen megfelelően kezelni a koronavírus járványt, mindemelett az országban továbbra is folytatódnak a kisebbségi jogsértések: gyűlöletbeszéd és megfélemlítő akciók.

 – 2017-től az oktatási törvénnyel elkezdődött a kisebbségi jogok törvényi szűkítése, majd negatív gyűlölet kampány kezdődött a médián keresztül. A magyarok ellen számos provokáció történt: szélsőséges nacionalista felvonulások, videós fenyegetések 

– fogalmazott a képviselőasszony.

Hozzátette, hogy az ilyen jogsértéseket az ukrán hatóságoknak minden esetben meg kellene előzniük, az elkövetőket pedig felelősségre kell vonni. Az állam feladata megvédeni az állampolgárait és biztonságukat szavatolni.

Bocskor Andrea a november 30‐án történt eseményekről is szót ejtett, amikor is fegyveresek lepték el Brenzovics László házát és a hozzá köthető magyar intézményeket.

– Ez a politikai nyomásgyakorlás elfogadhatatlan egy EU-val társult országban, és mivel a társulási egyezmény is tartalmazza a nemzeti kisebbsége védelméről szóló kitételt, arra kértem a résztvevőket lépjenek közbe, hogy véget érjen a magyarok vegzálása Ukrajnában

mondta Bocskor Andrea.

Kárpátalja.ma

The post A kárpátaljai magyar közösség védelmében szólalt fel Bocskor Andrea appeared first on Kárpátalja.ma.

100 lejnél nem lehetnek alacsonyabbak az ösztöndíjak a közoktatásban

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Mon, 07/12/2020 - 13:49
Az ösztöndíjak a közoktatásban többé nem lehetnek 100 lejnél alacsonyabbak a kormány által pénteken elfogadott határozat alapján. A módosítás egyaránt érinti az érdem-, a tanulmányi és a szociális ösztöndíjakat is. Augusztusban viszont a közvitára bocsátott tervezetben az ösztöndíjak összegének alsó...

Barna Gergő: az RMDSZ valószínűleg megkerülhetetlen erő lesz a parlamentben

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Mon, 07/12/2020 - 13:23
Hacsak nem áll össze a Szociáldemokrata Párt a liberálisokkal – amire elég kevés az esély – az RMDSZ megkerülhetetlen erő lesz a parlamentben – véli Barna Gergő szociológus. A székelyföldi elöljárók notórius feljelentője és az Úz-völgyi katonatemető botrányhőse ott van egy semmiből...

Az RMDSZ a végleges eredmények ismeretében tárgyal kormányra lépésről, ha lesz ilyen felkérés

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Mon, 07/12/2020 - 12:52
Biztosított a magyarság számarányos képviselet a román parlamentben – jelentette ki hétfő délelőtt az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor szerint jobboldali kormánykoalíció körvonalazódik. Az RMDSZ az esetleges kormányra lépésről csak a végleges eredmények ismeretében tárgyal majd, ha lesz ilyen felké...

AUR: a nemzeti kisebbségek szervezetei „nem képviselik román testvéreik érdekeit”

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Mon, 07/12/2020 - 10:28
Az AUR „Isten nevében” lép fel az abortusz és a kisebbségek ellen, védi a keresztényeket és megreformálná az EU-t. A párt antiglobalista, nacionalista, és fundamentalizmusba hajló keresztényvédő programja népszerű volt a határon túl élő román nemzetiségű választók körében. Az AUR programja szerint a...

A diaszpórában is mindenhol befejeződött a voksolás

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Mon, 07/12/2020 - 09:11
Lezárultak a parlamenti választásokra a szavazások a külföldi választókerületekben is, miután romániai idő szerint reggel 7 órakor (helyi idő szerint este 9 órakor) bezártak az utolsó szavazókörzetek az Egyesült Államok és Kanada nyugati partvidékén is. Külföldön összesen 265.490 román állampolgár a...

Egy szenátori és egy képviselői mandátumot szerzett biztosan az RMDSZ Kolozs megyében

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Mon, 07/12/2020 - 09:06
Az alacsony szavazási kedv Kolozs megyében és Kolozsváron is megmutatkozott: pár hónapja a Nemzeti Liberális Párt még 46%-kal nyerte a választást a városban, most csak 33%-ot kaptak. Jól szerepelt a szélsőjobb, az AUR a voksok több mint 8%-át szerezte meg és ezzel egy képviselői helyet tudhat magáén...

Kelemen Hunor: stabil jobbközép kormány lenne indokolt

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Mon, 07/12/2020 - 07:39
Stabil jobbközép kormányt tart indokoltnak az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor szerint 55 – 60 százalékos kormánytöbbségre lenne szükség, amelyben az RMDSZ is benne lenne....

Valószínűleg alacsonyabb lesz a részvételi arány, mint 2016-ban

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sun, 06/12/2020 - 15:22
A 15 órai részvételi adatok alapján feltételezhető, hogy kevesebben fognak most voksolni, mint a 2016–os parlamenti választásokon, véli Barna Gergő szociológus. A szakértő szerint a részvétel országos szinten nem fogja elérni a 40 százalékot. A magyar lakosság részvétele enyhén elmaradt az országos ...

A Smer népszavazást akar az előrehozott választásokról

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 11/11/2020 - 19:28
Ha az ellenzéki Smer érzékelni fogja a közvélemény támogatását, népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtésbe kezd.

A pteroszauruszok egy rejtélyes új faját fedezték fel

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 11/11/2020 - 19:25
A pteroszauruszok egy eddig ismeretlen faját azonosította az angliai Portsmouth-i Egyetem egyik hallgatója több mint 100 évvel ezelőtt felfedezett ősmaradványok átvizsgálásakor.

Koronavírusos az Emmy-díjas Richard Schiff és felesége

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 11/11/2020 - 19:15
Megfertőződött koronavírussal az Emmy-díjas Richard Schiff, és színésznő felesége, Sheila Kelley is.

Először mutatta meg kislányát a Harry Potter sztárja

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 11/11/2020 - 18:55
Rupert Grint, a Harry Potter Ron Weasley-je végre megmutatta kislányát az Instagramon. Wednesday idén májusban született meg.

Merkel: a tél végéig tarthat a védekezés

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 11/11/2020 - 18:46
A koronavírus-járvány második hulláma súlyosabb az elsőnél, és a tél végéig tarthat a védekezés ellene Németországban - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.

Elkészült a római tábor bővítése Almásfüzitőn

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 11/11/2020 - 18:35
Almásfüzitőn elkészült az Azaum Római Tábor bővítése. A 3. századi erődöt megjelenítő tábor kapuja előtti római életmódot bemutató településrészt építettek fel négy házzal, rekonstruált római játszóteret alakítottak ki, valamint fűzfa labirintust telepítettek.

Visszatér a filmvászonra A skorpiókirály

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 11/11/2020 - 18:35
Visszatér a filmvászonra A skorpiókirály. A 2002-es film folytatását Dwayne Johnson és Dany Garcia produkciós cége készíti - közölte a Hollywood Reporter.

A Szeged három kézilabdázója megfertőződött a koronavírussal

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 11/11/2020 - 18:15
A MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának három játékosa megfertőződött a koronavírussal, ezért az együttes soron következő két bajnoki találkozóját elhalasztották.

Hogyan védekezzünk a koronavírus-fertőzés ellen tömegközlekedésen?

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 10/11/2020 - 06:39
A koronavírus elsődleges terjedési helyei lettek a tömegközlekedési eszközök, a fiatalok által szervezett rendezvények, illetve az olyan gyárak, ahol nem tartják be a szükséges egészségügyi óvintézkedéseket – mondta el a DIGI24 hírtelevíziónak a temesvári Victor Babeș kórház vezetője, Cristian...

Orosz miniszter: a héten kerül először ipari mennyiségben vakcina az orosz kórházakba

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 09/11/2020 - 20:43

 Ezen a héten kerül először ipari mennyiségben Covid-19 elleni vakcina az orosz kórházakba – jelentette be Mihail Murasko egészségügyi miniszter az új koronavírusos fertőzés elleni harc koordinációs tanácsának hétfői elnökségi videókonferenciáján.

Murasko elmondta, hogy a Generium gyógyszergyár gyártótelepeiről megkezdte a Szputnyik V vakcina szállítását az egészségügyi intézményekbe.

“Ezek az első szállítmányok, amelyek száma gyakorlatilag napról napra növekszik” – hangoztatta a miniszter.

Murasko szerint az új koronavírusos betegek ápolására alkalmas 260 ezer kórházi ágy 82 százaléka foglalt Oroszországban. Beszámolója szerint a szövetségi egészségügyi központok és az egészségügyi tárca tíz régióba küldött kisegítő erőket a védekezéshez.

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője sürgette, hogy egy sor régióban – Magadan, Arhangelszk, Uljanovszk, Szahalin, Kosztroma, Irkutszk és Penza megyében, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságban, Komiföldön, Hakaszföldön, Ingusföldön és a Bajkálontúli területen -, ahol az országos átlagnál gyorsabban terjed a járvány, vezessenek be pótlólagos korlátozásokat. Rámutatott, hogy ezeken a helyeken nem tiltották be a szórakoztató, látványos rendezvényeket, és nem korlátozták a 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek mozgását.

Moszkvában sajtóértesülések szerint a polgármesteri hivatal fontolóra vette az éjszakai szórakozóhelyek bezárását és a klubkoncertek felfüggesztését. Moszkva megyében a tervek szerint a fővároshoz hasonlóan felfüggesztik a 65 évnél idősebbeknek utazási kedvezményt biztosító szociális kártyát. Szentpéterváron hétfőtől az üzemi étkezdék kivételével bezártak a büféudvarok, és tilos zárt helyen tömegrendezvényt tartani.

Az állami szolgáltatások honlapján egy olyan szolgáltatás indult, amely révén segítséget nyújtanak az egészségügyi dolgozóknak, ha problémák lépnek fel a gyógyszer- és védőeszköz-ellátásban.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a járványhelyzetet “aggasztónak” nevezte, de, mint mondta, egyelőre irányított helyi intézkedéseket vezetnek be a leginkább túlterhelt régiók megsegítésére. Rámutatott, hogy a védekezésben nem minden ország választja a totális karantént, mert “soknak közülük megvan a kellő potenciálja ahhoz, hogy elkerülje a gazdaság teljes leállását”.

Hétfőre újabb rekordot döntve, egy nap alatt csaknem 22 ezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Oroszországban, ezzel számuk 1 796 132-re emelkedett. Oroszország az ötödik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (10 millió), India (8,5 millió), Brazília (5,7 millió) és az őt most megelőző Franciaország (1,8 millió) mögött.

Forrás: mti.hu

The post Orosz miniszter: a héten kerül először ipari mennyiségben vakcina az orosz kórházakba appeared first on Kárpátalja.ma.

Gyengül a dollár és az euró Ukrajnában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 09/11/2020 - 20:22

Ukrajna Nemzeti Bankjának előrejelzése szerint november 10-én, kedden az ukrán valuta 3 kopijkával erősödni fog a dollárral szemben – közölte az UNAIN hírügynökség.

A hrivnya euróval szembeni árfolyama 33,39 UAH/ 1 euróra erősödött.

A nemzeti bank szerint holnap a következőképpen alakulnak a devizaárfolyamok:

1 USD – 28,11

1 EUR – 33,39

Kárpátalja.ma

The post Gyengül a dollár és az euró Ukrajnában appeared first on Kárpátalja.ma.

Pages