Úttörő elképzelésnek tekinthető a szabadkai önkormányzat terve, mely szerint az egykori Zorka vegyiművek területén olyan ipari parkot alakítanak ki, ahol a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a kisiparosok kapnának helyet. Egy-egy vállalkozás hozzávetőleg ezer négyzetméteres parcellán építhetné fel műhelyét, gyártócsarnokát, így sok kisiparos az eddigi hátsó udvar, garázs és más helyiségek helyett korszerű lokáción, megfelelő feltételek mellett működhetne.
Az Ipsos Strategic Marketing közvélemény-kutató intézet közvélemény kutatása szerint Aleksandar Vučić szerb kormányfőt fél millióval több polgár támogatja, mint az általa vezetett Szerb Haladó Pártot.
Nincs még egy ország a világon, amely a polgárainak eredete alapján annyira soknemzetű lenne, mint az Egyesült Államok. E tekintetben még a hasonlóan bevándorlóországnak számító Kanada, Ausztrália és Új-Zéland sem vehetik fel a versenyt az USA-val. Ennek ellenére – noha az alábbiakban is kiderül, hogy ellentétek azért jócskán vannak – kevés az az ország, amelynek népe annyira ad a hazafias érzelmekre, mint az USA polgárai. Azoknak a leszármazottai, akik régen a hazát alapították pénzzel (megvették Manhattant, Alaszkát és a déli államok egy részét), fegyverrel (Texas és a polgárháború), valamint klasszikus honfoglalással (a nyugati országrész betelepítése). Az újonnan érkezők számára is kifejezetten sokat jelent a hovatartozás, amiben a politika is évszázadokon át bátorítja őket, önmagukat minden fenntartás nélkül a világ első nemzetének tartják. Mintapélda erre, hogy a négy nagy sportágban (kosárlabda, amerikai foci, baseball, jégkorong) minden meccs előtt elmaradhatatlan a himnusz, habár a sportolóknak nem kötelező énekelniük, mint ahogyan Siniša Mihajlović kapitánysága idején a szerbiai focistáktól megkövetelték. Esetükben egy ismert személy énekel a teli lelátók előtt, és senkit sem zavar, ha rettenetesen fals módon teszi is, hisz nem az éneklés színvonala, hanem a hazafiasság a fontos.
Az ilyen amerikai a négy sportáguk bajnokát nemes egyszerűséggel világbajnoknak nevezi, a nemzetközi megmérettetések közül kimondottan fontosnak csak az olimpiai játékokat tartja, míg például atlétikában és úszásban nagyobb jelentőséget tulajdonít az országos válogatóversenynek, mint magának a vb-nek.
Ennélfogva az USA polgárainak túlnyomó része nem is tud a különböző vb-kről, s a teniszen kívül egyetlen sportágat sem követ, amely nemzetközi népszerűségnek örvend, ha az nem olimpia vagy a hazai bajnokság. Számukra Usain Bolt, Jelena Iszinbajeva, Hosszú Katinka, Marcel Hirscher és még sok sztár neve sokkal kevesebbet jelent, mint bármelyik baseball- vagy amerikaifoci-játékos, esetleg golfozó neve. Ha pedig választani kell a legjobbak közül, akkor éppen ez utóbbi adja a mércét.
A napokban a Sports Illustrated lap így Serena Williamset hirdette ki a világ legjobb sportolójának a 2015-ös évben. Náluk csaknem rendszeresen amerikai az év sportolója, pontosabban a 61 év alatt csak ötször nem az volt. A fent említettek így Federerrel, Đokovićtyal és sok mással együtt számításba sem jöhetnek. A lakosok azon része, amely ki nem állja az afroamerikaiakat, tehát Serenát sem, inkább voksolna egy versenylóra, mint holmi külföldire. Az idén is Serena legkomolyabb riválisa – noha Európában azt írják, hogy Đoković a második és Messi a harmadik – az American Pharoah nevű telivér volt. De Serena nyert, mint ahogyan 2009-ben és 2010-ben is, amikor ugyancsak Serena és Lindsey Vonn egy orrhosszal előzték meg az akkor híres Zynette nevű kancát.
Tizennyolc épületet, köztük két munkásszállót temetett maga alá vasárnap egy hegyről lezúduló földtömeg egy ipari parkban és a környékén a dél-kínai Sencsen városában, de egyelőre nem tudni, hány áldozata van a fölcsuszamlásnak, de negyven embert tartanak számon eltűntkén
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 25 éves szerb férfit, aki kilenc eritreai és szomáliai állampolgárt szállított autójában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Szeretetből jöttél e világra! címmel immár ötödik alkalommal szervezett adventi jótékonysági koncertet a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet december 18-án. Az eseményt idén a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezettel (KRISZ) közösen hívták életre.
A PCS hagyományos, éves rendszerességgel megszervezendő programjai közé tartozik az adventi koncert. A jótékonysági céllal megrendezett esemény bevételét rendszerint rászorulóknak ajánlják fel. Tavaly a keleten harcoló kárpátaljai katonák családjait lepték meg az adománnyal. Ezúttal a Beregszászi Bentlakásos Középiskola növendékeinek összeállított ajándékcsomagok költségeit fedezték a befolyt összegből.
A több mint kétszáz fő részvételével lebonyolított rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) adott otthont. Az egybegyűlteket elsőként Orosz Ildikó, a II. RF KMF és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, az est védnöke köszöntötte. Örömét fejezte ki aziránt, hogy nagyon sok az ifjú résztvevő. Magyarország Beregszászi Konzulátusa nevében Erdei Péter konzul mondott köszöntőt, majd kezdetét vette a koncert. Elsőként a Beregszászi Református Gyülekezet Gyermekkórusa lépett színpadra. A Ponc Ilona és Olasz Tímea felkészítésével szereplő apróságok kedves énekeit nehéz lett volna mosoly nélkül hallgatni. A nagyérdemű hálás tapssal jutalmazta az előadást.
A kicsiket az Almanach verséneklő együttes követte. A jobbára főiskolás hallgatókból álló formáció magyar költők verseinek megzenésítésével igyekszik népszerűsíteni az irodalmat és a zenét. Szívhez szóló dalaik, színvonalas előadásuk nagyban hozzájárult az est jó hangulatához.
Zárásként a Trinitas Band ragadott mikrofont, hangszert, hogy keresztyén dalfeldolgozásokkal dicsérje Azt, Akiről a karácsony valójában szól – a Mindenhatót. Előadásukat Kacsur András színművész hangján megszólaló verses hangjáték színesítette.
A zenés blokkok között igével szolgált Domonyi Erik, a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet lelkipásztora és Sipos József, a KRISZ elnöke. Utóbbi arra igyekezett felhívni a hallgatóság figyelmét, milyen sok fals dologgal telik meg a karácsony és vele együtt az advent. Idézve Pálfi Zsuzsanna: Luftballon-karácsony című, a Reposzt.hu blogon megjelent írásából arra figyelmeztetett, hogy a hiábavalóságokkal „telefújt” karácsony sokszor még az ünnep elejét sem éri meg: a túlfújt lufihoz hasonlóan kipukkad.
Adni jó – aki valaha látott már örömteli, meglepett, hálás tekintetet az ajándékért cserébe, az valószínűleg egyetért velem. Ugyan advent idején, az év utolsó hónapjában rendszerint megindulnak a szívek és megnyílnak a pénztárcák, jó lenne emlékezni arra: a szükség nem csak decemberben nagy úr. Talán eljön az idő, amikor nyitottabbak leszünk arra, hogy az év bármelyik napján, jótékonysági koncert nélkül is meglássuk a rászorulókat. Talán eljön Kárpátalján az idő, amikor a karácsony valóban az lesz, ami: a Megváltó születésének napja. Adja Isten, hogy így legyen!
Az est bevétele 9008 hrivnya volt. Az adományok mellett a koncert létrejöttéhez és a gyermekek csomagjainak összeállításához a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is hozzájárult.
Kocsis Julianna
Fotó: Szülek Máté
Kárpátalja.ma
Spanyolországban vasárnap reggel 9 órakor megnyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött a spanyol demokrácia történetének 12. parlamenti választása.
Sokan úgy fogalmaznak, hogy Kovács Ákos kijelentése felrobbantotta az internetet. A neves énekes a magyarországi Echo Televízió ArcKép című műsorában a következőket mondta:
„A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem.
Damaszkuszban végrehajtott izraeli légicsapásban életét vesztette Szamir Kantar, a Hezbollah libanoni síita szervezet egyik ismert tagja, aki 1979-től a 2008-ban lebonyolított fogolycseréig börtönben volt a zsidó államban - közölte vasárnap a Hezbollah.
Az európai politikából már hosszabb ideje “kikerültek a józan ész megfontolásai” – vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök a Lidové Noviny című cseh napilapnak adott interjúban, amelyet az újság szombaton tett közzé. A kormányfő úgy vélte, a kontinensre érkező bevándorlók, miután megkapták az állampolgárságot, túlnyomó többségben baloldali szavazók lettek, így szerinte egy titkos vagy be nem vallott szavazóimport is történik Európában.
“Egy olyan zárt, ideologikus burokban ül ma az európai politikai elit, amelynek alig van kapcsolata a valósággal.” A migrációs válság “lakmuszpapírként mutatta ki a bajt” – mondta a kormányfő.
Hozzátette, örül annak, hogy “Európa lassacskán magára talál, és a józan ész talajáról kezdi nézni ezt a problémát”. “Európának fel kell adnia az öngyilkos hajlamokat, és talpra kell állnia” – fogalmazott.
A magyar kormányt a migrációs politikája miatt érő bírálatok egyik okát Orbán Viktor abban jelölte meg, hogy “a mainstream európai elit minden új dologra ideologikusan reagál”. Egy másik ok szerinte az, hogy az Európába érkező bevándorlók, miután megkapták az állampolgárságot, túlnyomó többségben baloldali szavazók lettek. “Élünk a gyanúperrel, hogy egy titkos vagy be nem vallott szavazóimport is történik Európában” – tette hozzá.
A kormányfő szerint az elmúlt évek válságaival kapcsolatban Európának fel kell tennie a kérdést, hogy miért veszítette el előrejelző képességét, és miért nem jöttek létre európai stratégiák ezekre a problémákra. Az európai politikát meg kell újítani – jelentette ki.
Az interjúban Orbán Viktor annak a nézetének is hangot adott, hogy Európa jelenleg nem foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek a gyökereit érintik, vagyis keresztény tradícióit és a nemzetekhez köthető tradícióit. “Európa elfelejtette, hogy ki is ő, mi is ő valójában, és mik az igazán lényeges dolgok” – fogalmazott. “Egy öntudattal, önérzettel és önazonossággal rendelkező Európára van szükségünk ahhoz, hogy erősek lehessünk újra” – mondta.
David Cameron brit miniszterelnöknek az uniós alapszerződések módosítását kezdeményező leveléről szólva úgy vélte, annak egyik kiváltó tényezője, hogy felbomlott az egyensúly az EU nemzetek feletti elemei és az uniót alkotó nemzetállamok között, az utóbbiak rovására. A brit kormányfőnek igaza van abban, hogy meg kell vizsgálni, “hol tévesztettünk irányt”, és ez magával hozhatja akár az uniós alapszerződések felülvizsgálatát is – fejtette ki Orbán Viktor.
Mint elmondta, 2016 februárjában, a visegrádi együttműködés létrejöttének 25. évfordulóján Csehország útnak indít egy kezdeményezést, amelynek keretében a kontinens népei együtt gondolhatják át, hogy hol tart ma Európa. “Az a célunk, hogy a közös gondolkodás eredményeképpen kerekedjen ki mindebből egy vízió” – mondta. Hozzátette: meg kell vitatni például azt a problémát, hogy a migránskérdés kezelését Brüsszel magához akarja vonni. Fontos téma lehet a kormányfő szerint az is, hogy ha egy tagállam nem tartja be az unión belüli szabad mozgást biztosító schengeni szerződést, “akkor azt zárjuk ki, vagy pedig szorítsuk rá, hogy betartsa”. Érdemesnek tartaná felvetni azt a kérdést is, “hogy helyes döntés volt-e az európai alapszerződésekből kihagyni a szellemi gyökerekre, a keresztény alapokra való utalást”.
“Őrült és veszélyes gondolatnak” nevezte a miniszterelnök a nemzetek nélküli Európa és egy Európai Egyesült Államok létrehozásának gondolatát. A migrációs kérdésben mutatott reakciók alapján azonban úgy vélte, az európai emberek képesek lesznek arra, hogy “megvédjék magukat és a kontinenst ezzel a gondolattal szemben”.
Visszautasította azt a – szavai szerint – létező, de lassan megszűnő megközelítést, hogy a közép-európai országoknak hálásaknak kell lenniük a kapott forrásokért, és cserében “csendben maradniuk”. Kijelentette: ha ma a régió országai nem teljesítenének ilyen jól, akkor az EU-ban nem gazdasági növekedés lenne, hanem recesszió. “Ezek az országok a rendelkezésükre bocsátott forrásokat jól építik be a gazdaságaikba, jól használják fel, ma mi vagyunk az európai gazdaság húzóereje. (…) Kvittek vagyunk, nincs mit egymás szemére hányni” – mondta.
Orbán Viktor ismét elutasította a migránsok kvóták szerinti elosztását az EU-tagállamok között. “Nem lehet megmondani egy nemzeti közösségnek kívülről, hogy neki együtt kell élnie valakivel, akivel nem akar együtt élni” – fogalmazott.
Nézete szerint a korábbi európai bevándorlások időszakának tapasztalatai azt mutatják: a befogadó országok azt várták, hogy munkaerőt nyernek, de nem munkaerőt, hanem “embereket” kaptak. “Nem lehet csak az izomerejüket figyelembe venni, mert az egész embert fogjuk megkapni a maga kulturális identitásával, a vele való együttélési problémával, azzal a ténnyel, hogy ők egyáltalán nem tekintik követendőnek az európai életfelfogást” – tette hozzá. Ma Európában – mondta – azokban az országokban, ahol nagy számban vannak kívülről érkezettek, mindenhol párhuzamos kultúrák alakultak ki, ezzel szemben Közép-Európának az egyik legnagyobb előnye, hogy nincsenek ilyen párhuzamos társadalmak, s ez egyben a régió versenyelőnye is lesz a jövőben.
A Večernje novosti tudósítása szerint szombaton este az apatini Műszaki Középiskolában felrobbant egy fűtő kazán. A baleset az iskola és a kollégiumának épületeitől 70 méterre lévő fűtőházban történt, ahol egy személy tartózkodott.