A békés célú atomprogram garantálása az oka, hogy Irán Oroszországba szállítja a dúsított urániumkészletét. A meglévő 137 tonnányi alapanyagból összesen 300 kg maradhat.
Minden idők legnagyobb nyitó hétvégi jegyárbevételét, 238 millió dollárt (68,6 milliárd forintot) hozott a Star Wars – Az ébredő Erő az észak-amerikai mozikban a Disney becslései alapján.
Kórházi források szerint legkevesebb 75 halottat találtak a helyszínen. Feltehetően sokan a romok alatt rekedtek. Mintegy 150-en megsebesültek, több súlyos sérültet törökországi kórházakba szállítottak.
Az előttünk álló választási kampány kapcsán is megfigyelhető a politikai pártok nem megfelelő, illetve a tanintézmények vezetőinek felelőtlen viselkedése, amelynek nyomán gyermekek vesznek részt politikai pártok rendezvényein, áll a tartományi ombudsman közleményében. A közleményben leszögezik: teljes mértékben helytelen, illetve az ENSZ gyermekjogokról szóló konvenciójával ellentétes az a gyakorlat, amelynek legutóbbi A cikk folytatása …
Tovább….: http://pannonrtv.com/web2/?p=245330
Az oroszok harmada megszigorítaná a Törökország ellen bevezetett gazdasági szankciókat annak ellenére, hogy az élelmiszerek importját és az utazásokat korlátozó intézkedések sok kényelmetlenséget okoznak az embereknek. A nagy többség támogatja a Kreml ez ügyben folytatott politikáját.
Minden idők legnagyobb nyitó hétvégi jegyárbevételét, 238 millió dollárt (68,6 milliárd forintot) hozott a Star Wars - Az ébredő Erő az észak-amerikai mozikban a Disney becslései alapján.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Werner Faymann osztrák kancellár nem látja a különbséget a szolidaritás és az ostobaság között. A cikk folytatása …
A bustyaházai Alina Pas a harmadik helyen zárta a versenyt az ukrajnai X-Faktor színpadán, így sajnos nem jutott be a műsor fináléjába. A tehetséges fiatal mentora Nino Katamadze grúz énekesnő volt.
A nézők szavazatai alapján december 26-án Bohdan Szovik és Kosztya Bocsarov vehet majd részt a végső megmérettetésen.
Alina Jessie J Flashlight című dalával búcsúzott a közönségtől.
Kárpátalja.ma
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Werner Faymann osztrák kancellár nem látja a különbséget a szolidaritás és az ostobaság között. A tárcavezető ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy Werner Fayman az ORF politikai vitaműsorának, illetve az Österreich című ingyenes napilapnak adott interjút a migrációval kapcsolatban.
Srpska vlada je prihvatila amandmane Saveza vojvođanskih Mađara za nacrt novog zakona o izvršenju u javnom beležništvu, tako da je skupština Srbije ove amandmane izglasala kao delove navedenih nacrta zakona. Sva tri amandmana se odnose na proporcionalno zapošljavanje.
Mađarska vlada je pre mesec dana najavila da pokreće program razvoja privrede u Vojvodini vredan pedeset milijardi forinti. Veći deo ovog projekta čini program kredita sa oko 30 milijardi forinti, a ostalih 20 milijardi čini nepovratna državna pomoć. Ovaj program ostvaruje mađarska vlada zajedno sa Savezom vojvođanskih Mađara. Detalje strategije A cikk folytatása …
Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/2925/Vesti_na_srpkom/137883/Ostati-na-nogama.htm
Gyorsítaná a menekültstátussal nem rendelkező illegális bevándorlók visszaküldését az osztrák kancellár egy vasárnap megjelent lapinterjú szerint. A cikk folytatása …
A világ egyik legfurcsább hibás pénzérméjét árverezik el: a Roosevelt elnök képét viselő tízcentest egy szög szárára ütötték véletlenül - jelentette be honlapján a dallasi székhelyű Heritage aukciósház.
Téves riasztásnak bizonyult a pokolgépgyanú az Air France légitársaság repülőgépén, amely vasárnap kényszerleszállást hajtott végre Mombasában – közölte a társaság vezérigazgatója.