A magyar nyelv tanulását is segítő Erzsébet-táborok arra is lehetőséget teremtenek, hogy Kárpátalja különböző nemzetiségű lakossága közelebb kerülhessen egymáshoz – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken, az Országházban, ahol kétszázhúsz, egy hetet Zánkán töltő ukrán nemzetiségű gyereket fogadott.
A kormány képviselője újságíróknak elmondta, a soknemzetiségű Kárpátalján 150-200 ezer magyar él az ukránok, a ruszinok, a szlovákok és a lengyelek mellett.
Ezen nemzetiségeknek történelmileg közös a sorsuk, ezért fontos, hogy megismerjék egymást nyelvét is – fejtette ki a helyettes államtitkár. Hozzátette: az Erzsébet-táborok ebben is segítenek, továbbá a magyar kormány a programmal a kárpátaljai béke megőrzését is támogatja, mivel hallanak “olyan hangokat, amelyek ezt másképp gondolják”.
A Csap–Tiszacsernyő (Čierna nad Tisou) vasúti határátkelőn a Kárpátaljai Vámhivatal dolgozói a Csapi Határőrosztag munkatársaival közösen nagy mennyiségű dohányáru illegális külföldre szállítását akadályozták meg augusztus 10-én.
A Lembergből Szlovákiába tartó tehervonat egyik vagonjában a szén alatt bukkantak rá a cigarettára.
A határrendészekhez előzetesen bejelentés érkezett arról, hogy az adott tehervonaton dohányáru lehet. Ezért speciális egységet küldtek az átrakodó-állomásra, ahol a gyanú beigazolódott. A közös határ- és a vámvizsgálat során 25000 csomag JIN LING márkájú, zárjegy nélküli cigarettát találtak a szén alatt fekete polietilén csomagolásban. A nagy fogáshoz toronydaru használatára és a vagonban lévő szén kirakodására volt szükség.
A lefoglalt csempészáru értékének felmérése folyamatban van.
Freund Ádám Földiek című rövidfilmjét is jelölte a diák Oscar-díjra (Student Academy Awards) az Amerikai Filmakadémia a külföldi film kategóriában.
Az idén 44. alkalommal kiosztandó diák Oscar hét kategóriájának jelöltjeit magyar idő szerint csütörtök este jelentették be. A külföldi játékfilmek versenyében Freund Ádám Földiek című diplomafilmje is a finalisták között van.
Freund Ádám idén diplomázott Miklauzic Bence és Salamon András film- és televíziórendező osztályában, előtte az Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) televíziós műsorkészítő szakon is tanult – közölte az egyetem az MTI-vel.
A Földieket Freund Ádám Fekete Ádámmal és Horváth János Antallal közösen írta, az operatőr Gyuricza Mátyás, a vágó Érdi Zsófia, a látványtervező Tasnádi Zsófia, a hangmester Zándoki Bálint, a zeneszerző Keresztes Gábor volt. A film a Cinema-Film és az SZFE gyártásában készült, a VisionTeam, a CineSuper és az AmegO Film együttműködésében.
A Földiek főszereplője egy 12 éves kisfiú, Ábel, akinek családtagjai mintha az univerzum legtávolabbi pontjain élnének. Amikor azonban a hobbifeltaláló apa valóban kilövi magát az űrbe, a fiúnak választania kell, hová tartozik.
A Földiek idén tavasszal debütált a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelynek elnyerte a fődíját, a film operatőre, Gyuricza Mátyás pedig az Aranyszem Operatőr Fesztivál díját is megkapta diák kategóriában.
Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt című 1991-es vizsgafilmjével nyerte el az 1972-ben alapított diák Oscar-díjat a legjobb külföldi filmek között.
Tavaly Kis Hajni Szép alak című vizsgafilmje hosszú idő után az első magyar jelölt volt a diák Oscaron.
A diák Oscaron a nemzetközi fikciós filmek versenyében három német, valamint egy-egy svájci, holland és brit alkotással versenyez a Földiek.
A diák Oscarra idén 1573 nevezés érkezett a világ filmes egyetemeiről, minden iskola csak egy-egy alkotást küldhetett kategóriánként.
A díjakat október 12-én adják át az akadémia Beverly Hills-i Samuel Goldwyn színházában.
Véglegesítik a délutáni oktatás módszertanát – jelentette be tegnap Liviu Pop oktatásügyi miniszter. A program során nagy hangsúlyt fektetnek a sportra, naponta legalább 30 percet kell mozogniuk a gyermekeknek. Annak ellenére, hogy Romániában öt éve vezették be a délutáni oktatás fogalmát, mindössze 200 intézménynek sikerült gyakorlatba ültetnie ezt – közölte a szaktárca vezetője.
A román kormány tegnap kiemelt állategészségügyi kockázatú védelmi övezetté nyilvánította az Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal szomszédos határsávot a múlt héten Szatmárnémetiben megjelent afrikai sertéspestis miatt. A bukaresti kormány tegnap elfogadott határozatában – a kór romániai megjelenésére és az afrikai sertéspestis ukrajnai, illetve moldovai terjedésére hivatkozva felhatalmazta az illetékes hatóságokat a vaddisznók ritkítására. Romániát amúgy májusban sertéspestis mentes országgá nyilvánította az állategészségügyi világszervezet, viszont Oroszország a vírus megjelenésének napján ideiglenes korlátozást vezetett be a Romániából származó élő sertések és sertéshúsból készült hústermékek bevitelére.
Pénzjutalommal díjazza a kormány azokat a tanulókat, akik 10-es végső jeggyel tették le a képességvizsgát vagy az érettségit. A kabinet által elfogadott határozat értelmében 1.000 lejt kapnak azok, akik tízes átlagot kaptak a nyolcadikosok képességfelmérőjén, és 3.000 lejt azok, akik az idei érettségin mindenből tízesre vizsgáztak – tájékoztat az Agerpres.
Hétfőn lejárt a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályájának felújítására kiírt versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok kiértékelési határideje, a licitfolyamat viszont még nem fejeződött be. Péter Ferenc a repülőteret ügykezelő Maros megyei önkormányzat elnöke szerint jövő hét végéig folytatódik a versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok elemzése. Miután kihirdették a nyertes vállalkozást a négy közül, következik a fellebbezési időszak. A légikikötő kifutópályájának felújítása becslések szerint mintegy 77 millió lejbe kerül, amiből felújítják és átépítik többek között a felszálló-leszálló pályát, összekötik a kifutópályát a felszálló-leszálló pályával. A munkálatok 108 nap alatt kell meglegyenek – derül ki a Vásárhelyi Hírlap összeállításából.
A közlemény szerint az alkalmazottak a munkahelyen kívül is elvégezhetik munkájukat számítógépek és távközlési eszközök segítségével, mely végezhető időszakosan vagy akár teljes munkaidő alatt. A kormány szerint a szabályozással növekedik a mozgáskorlátozott személyek munkavállalási esélyei.
A Digi24 hírtelevízió tájékoztatása szerint Bukarestben a szokásos 250 helyett, a hőség miatt alig 100-an mentek vért adni, főként azért, mert az emberek félnek, hogy véradás után rosszul lesznek. Az Országos Vérátömlesztési Intézet adatai értelmében Jászvásáron 40 százalékkal, Nagyváradon, Temesváron 30 százalékkal csökkent a donorok száma. A nagy kánikula miatt a Marosvásárhelyi Regionális Vérközpont is szembesült a donorok számának csökkenésével. Marinela Lazăr, az intézmény szóvivője a Vásárhelyi Hírlappal közölte, hogy nem drámai a csökkenés, csak 10 százalékos volt az esés 2016 augusztusához képest.