Biztonságpolitika

Amíg a Magyar Néphadsereg harckocsiezredeinek légvédelme a lánctalpas Silka önjáró légvédelmi gépágyúval felszerelt ütegekre hárult, addig a lövészezredeket a járműre szerelt Sztrela-1-re és a vállról indítható Sztrela-2-re kiképzett alegységek oltalmazták a felülről várható támadás ellen. Kelemen Imre egy Sztrela-1-esen töltötte sorkatonai szolgálatát.

- Pécsiként 1984. február végén vonultam be a szintén pécsi MN 22. Gépesített Lövészezredbe. Csak ’85 augusztusában, leszerelésem után tudtam meg, hogy szüleim és egy nyugalmazott rendőrfőkapitány ismerősünk jóvoltából sikerült helyben maradnom.

Az egy hónap újonckiképzés ugyanúgy telt, mint más laktanyákban. Az ezred nem volt első lépcsős, így lazábbak voltak a szabályok, még a többi ilyen besorolású laktanyához viszonyítva is. Például egyetlen őrmestert kivéve senki nem követelte meg, hogy tisztelegjek. Az újonckiképzést követő eskü előtt pár nappal felsorakoztattak minket az alakuló téren és minden első időszakossal tudatták, hogy melyik alakulathoz kerül.

 Ezután az ütegparancsnoknál voltunk egy elbeszélgetésen, és megnéztük a leendő körleteket. El voltunk ámulva. Lazaság volt, saját tv-jük volt a körletben, éppen a Bors sorozatot nézték. Na, mondom magamban, jó helyre kerülök! De az öröm nem sokáig tartott, mert az eskü utáni hétfőn reggel közölték velünk, hogy három hónapra Nagyorosziba vezényelnek kiképzésre.

Nagyoroszi élmények

- Addigra már összeverődött egy kis csapat, amely pécsiként összetartott a száműzetésünk alatt. Nagy barátságok szövődtek, de szembesülnünk kellett azzal, hogy bizony abban a laktanyában szigorúbbak a szabályok még úgy is, hogy a tanüteg épülete nem tartozott a laktanya szigorúan vett területéhez. Viszont gyönyörű helyen volt a Börzsönyben. Itt adtam először őrséget és szembesültem a kora esti Börzsöny varázsával és élővilágával is.

Az őrtoronyból lemenni, járőrözni? Vaddisznók és vadmacskák közé? Én? Amikor viszont kénytelen voltam lemenni, szembesültem egy újabb meglepetéssel. Senki sem szólt, hogy a járőrözési területem összeér egy őrkutya területével. A dolog úgy derült ki, hogy elsétáltam a területem végéig, és a kerítésen át egy völgy felé elnézve, a háttérből furcsa suhogó hangot hallottam. Mire magam mellé néztem már ott ült mellettem egy nagy németjuhász kutya. Engem nézett, majd arra amerre előzőleg én, aztán megint rám, mintha azt kérdezte volna: mit láttál? Nekem viszont földbegyökerezett a lábam.  

A valaha jobb időket látott H 0975 jelű Sztrela-1 (NATO kód: SA-9 Gaskin) az azóta felszámolt zsámbéki múzeumban.

A három, Nagyorosziban töltött hónap alatt Sztrela-1-es főkezelői kiképzést kaptunk, de a harcjárművet csak egyszer-kétszer láttuk belülről, és tantermi foglalkozásaink is ritkán voltak. Azt viszont tudtuk, hogy a szomszéd építkezésen milyen anyagokat kell hordanunk, az erdőt hogyan tisztítsuk meg, Drégelypalánkon hogyan kell árkot ásni és a többi, és a többi. A faluban a helyőrségi klub melletti tisztáson sok facsemetét ültettünk, amelyek mára hatalmas fákká nőttek. Aztán ott voltak a légvédelmi tüzérnek tanuló mozambiki növendékek, akik a katonai fegyelmet csak hírből ismerték. Az őrületbe kergették ezzel az ÜTI-t (ügyeletes tiszt), ráadásul az étkezdében dobálóztak a szilvás gombóccal, mert nem tudták mi az.

Valójában a kiképzésünk gyakorlati részével nem igazán törődtek. Elég volt, ha a vizsgázó harchelyzetbe tudta hozni a jármű tornyát, illetve vissza. Az elméletet valamivel komolyabban vették. Ismerni kellett a rakéta felépítését, a rádióhangolást, a célfelismerést, vagyis a sziluettből meg kellett tudni állapítani a cél típusát és ismerni kellett a Nyugat-Európában állomásozó ellenséges gépeket.

Én például a Saab 105-öst húztam, arról kellett néhány szóban beszélnem. Hozzáteszem, hogy a legtöbbünk egy árva kukkot sem tudott, mert a tantermi foglalkozások során erre nem tértek ki különösebben.

Az egyik ilyen foglalkozás során magatartásbeli gondok adódtak velem, ezért az oktató feleltetett, amire addig nem volt példa. A Tornado vadászbombázóról kellett beszélnem. Gyerekkorom óta repülőmániás vagyok, és amikor soroltam a tulajdonságait, csak bámult rám tátott szájjal. Nem ezt várta. Aztán odahívott a táblához, hogy rajzoljam le az F-104-es sziluettjét. Ez meg is történt. Ekkor elmosolyodott, hogy most megfogott! Egy orosz kiadású füzetet mutatott ahol a gépnek nemcsak a két oldalára, de alura is szívócsatornát rajzoltak! Mondtam neki, hogy azt a füzetet el lehet dobni. Hálából a vizsgakor kiemelt figyelmet kaptam, az oktató bökdöste a vizsgáztató tisztet odasúgva, hogy „ő volt az”. Ez a vizsga volt a három hónapos kiképzés utolsó mozzanata, másnap utaztunk haza.

Célkövetés izomból

- A fegyvert hordozó BRDM-2 úszóképes harcjármű személyzete három fő volt: vezető, főkezelő, parancsnok. A fegyvertartóra négy, rakétát tartalmazó konténer volt szerelhető, amely alaphelyzetbe hátrahajtva ponyvázható volt, de a főkezelői ülésből, egy kurbli segítségével gyorsan harchelyzetbe tekerhettük.

Így fest a torony alaphelyzetben és leponyvázva. Balról: Kelemen Imre, Petz József, Szabó József

A gyakorlatok alkalmával a gyakorló rakétát és a gyakorló konténereket már indulás előtt feltettük. Háborús helyzetben az éles rakétákkal is így jártunk volna el. Éleslövészet előtt egy teherautó hozta az éles rakétákat egy elkülönített zónába, a harcjármű a lövészeti pozícióba állás előtt ide állt és itt szerelték fel a konténert.

A taposórácsra még két tartalék rakéta volt rögzíthető. Ennek a rácsnak három pozíciója volt. Lehajtva ezen álltunk a rakétafeltöltés és a ponyvázás során. Alaphelyzetben a harcjármű oldalához rögzült, és felhajtott állapotban az indító állást védte a konténerekkel. Így ponyváztuk le a fegyvert.

A rakéta a gyártáskor került a konténerbe és hozzá tartozott a kilövésig. Indításkor az elektromos vezetékeket egy kés vágta el, és a rakéta ettől a pillanattól önálló lett. A vezérsíkok giroszkópjai egy acélsodronnyal voltak a konténerhez rögzítve, kivetéskor ezek pörgették fel a stabilizátorokat. A stabilizátorok a vállról indítható Sztrela-2-vel ellentétben megakadályozták a rakéta hossztengely körüli forgását repülés közben. Lövés után a konténer eldobandó volt csakúgy, mint a Sztrela-2-esek tubusa.

Ha mind a négy rakéta elment, a főkezelő és a vezető feladata volt újratölteni, amire csak a harcjármű parancsnok adhatott parancsot, de ez csak az éles, háborús helyzetre értendő.

*

- Ennél a technikánál mindent izomból kellett működtetni. A torony oldalra forgatását lábbal, a rakéták függőleges szögét pedig kézzel. A jól kisúlyozott rakétakonzolt lazán lehetett fel-le mozgatni, az oldalirányú mozgatás a torony tömegéből adódóan viszont nehezebb volt. Ezzel a problémával később, a célkövetések alkalmával szembesültünk.

A kezelő körül egy gumírozott felületű taposó volt. Az ülés két oldalán lévő csőnek feszítettük a lábunkat, és kézzel is rásegítettünk a magassági karokkal. Semmilyen gépi rásegítésünk nem volt. A bal karon volt felül egy piros gomb. Ennek a megnyomására pörgött fel a rakéta feje, amit a fejhallgatóban egy sípoló hang is jelzett. Alatta volt egy ravasz-szerű kapcsoló. Ez a fékeket oldotta fel, amelyek megakadályozták a torony bármilyen irányú mozgását. Ha húzva tartottuk, szabad volt a mozgás. Ha indult a rakéta ez automatikusan befékezett. A jobb kar tetején volt egy kétállású nyomógomb, amely egyszeri megnyomásra nyitotta a konténer fedelét és tovább nyomva indította a rakétát. A rakéták sorrendje mehetett automatikus kiválasztással illetve kézivel, ha mondjuk egy rakéta beragadt.

1. girostabilizált célkövető fej 2. jelfeldolgozó, parancsközlő 3. a kormányok szinkronmotorjai 4. a közelségi gyújtó vezérlése és az akkumulátor 5. biztonsági végrehajtó mechanizmus és a 2,5 kg harci rész 6. közelségi gyújtó adó-vevő, 90 fokonként 2X4 db  7. rakétahajtómű  8. girostabilizált vezérsíkok

A 9M31M típusú légvédelmi rakéta a ’60-as éveket idézte a tranzisztoros vezérlésével, de 1,8 szoros hangsebességgel repült majd öt kilométer távolságra és négyezer méter magasra. Szembetámadásra nem volt alkalmas, de az alacsonyan repülő, távolodó célokat minden további nélkül utolérte. Ha valamiért mellette repült el, a közelségi gyújtójának köszönhetően a 2,5 kilogrammos töltet akkor is felrobbant és még így is végzetes károkat okozhatott ezzel a repülőgép szerkezetében. Viszont érzékeny volt a célkövető optikája, mert a jelfogó dióda az infravörös és a látható fény tartomány közötti sávban működött, így a gomolyfelhők szélei vagy bármi, ami nagyobb fényt bocsátott ki, mint a cél, az megtévesztette. Volt a kezelőpulton, egy többállású kapcsoló, amellyel ezt az érzékenységet állíthattuk az időjárás függvényében. E rakéta ellen még hatásos volt az infracsapda vagy a nap felé repülés. Az éleslövészeteket is azért tartották hajnalban, mert akkor még kevesebb volt a zavaró hatás. Ennek a rakétának a kisebb változata volt a vállról indítható Sztrela-2. Velük együttműködve védtük a lövészezredet és alkottunk önjáró csapatlégvédelmi rakétaüteget. Őket néhány UAZ terepjáró szállította, amelynek a hátsó részéből tudtak célt követni.

Hárman a járműben

- Az üteg felépítése ugyanaz volt, mint a Silkásoké. Négy harcjármű alkotta az üteget, két tűzszakaszra osztva, plusz egy BTR-60PU-12-es nyolckerekes vezetési pont és a két tűzszakaszhoz egy-egy Csepel teherautó. A PU-12 volt a kapocs egy távoli lokátor és közöttünk és innen kaptuk a céljaink irányát is. Saját felderítő, tűzvezető lokátorral nem rendelkeztünk, vizuálisan észleltük a célt, amelyet egy optikán keresztül tudtunk tűz alá venni, illetve ezen keresztül láttuk azt, amit a rakéta lát. Ez azért volt fontos, hogy tudjuk, hogy a rakéta ragad-e a célra, mert, ha nem, akkor újra be kellett fognunk azt indítás előtt. A toronyból a jó kilátást egy nagy, hét centiméter vastag páncélüveg biztosította, amely a lőfegyverek ellen is megvédte a kezelőt. Éjszaka nem volt hatásos a fegyver, ugyanis vizuálisan azonosítani kellett a célt, hogy barát vagy ellenség. Elviekben, ha az irányt megkaptuk és más tevékenység nem volt a légtérben csak ellenséges, akkor lőhettünk volna.

*

- A harcjármű vezetők éves ciklusban váltották egymást. A másfél év első félévében az ezreden belül kaptak kiképzést, utána leszerelésig vezetők maradtak. Egyszerű dolguk volt, ha csak tűzkésszé kellett tenni a harcjárművet, csak felkapcsolták a torony saját akkumulátorát. Menetben ugyanaz volt a feladatuk, mint más járművek vezetőinek. Az éjszakai vezetéshez az infra optika is a rendelkezésükre állt.

„Még másodidőszakos voltam, és egyszer az üteg kivonult egy kijelölt, úgynevezett kivonulási területre. A PU-12-es összedugható rádióantennája túlnyúlt a DÉDÁSZ által a házak és a villanypóznák között húzott két vezetéken. Mi mentünk utánuk és minden háznál csak egy szikrát láttam, ahogy az antenna a hátrahajlásával rövidre zárta a vezetékeket. Így áramtalanítottuk Pellérd falu főút melletti házait.”

Mi hárman az ütegtől, az egy hónap újonckiképzés után mentünk Nagyorosziba három hónapra. Aztán két hónapig, a harmadidőszakos („öreg”) katonák leszereléséig afféle gyakorló státuszban voltunk. Augusztusban leszereltek az öregek és ezzel a másodidőszakos főkezelők lettek a harcjármű parancsnokok, mi pedig megkaptuk a helyüket a toronyban. Ez egy csillaggal is járt, őrvezetőkké léptünk elő és az illetményben is egy kis pluszt jelentett.

Hárman lettünk főkezelők, a negyedik harcjárműben pedig egy öreg katona. Amikor mi lettünk az öregek, ketten harcjármű parancsnoki státuszt kaptunk, a harmadikunk maradt főkezelő, a három új főkezelővel együtt. Az üteg két tűzszakaszra volt osztva és a két szakaszparancsnoki harcjárműben egy, a felsőfokú tanulmánya befejezése után behívott sorállományú tiszthelyettes („rigó”) és egy hivatásos törzsőrmester tiszthelyettes volt a parancsnok. Tehát maradt két harcjármű, amiben a parancsnoki helyet mi foglalhattuk el. Harchelyzetben, mint harcjármű parancsnokoknak, a feletteseink a PU-12-ben lévő ütegparancsnok és a szakaszparancsnoki harcjárművek parancsnokai voltak.

A tornyok rögzített állapotban. A konténeren lévő fehér csík jelzi, hogy gyakorló rakéta van benne.

Beszálláskor egy kicsit nehézkes volt feljutni a toronyba, háthelyzetben kellett felhúznunk magunkat. Ha elhangzott a „harchoz” parancs és már előzőleg eltávolítottuk a ponyvát, akkor egy pedál benyomásával kioldottam az állvány rögzítését. A két oldalon lévő kurbli segítségével feltekertem az állványt harchelyzetbe, és a fejem felett lévő karral rögzítettem. Jobb oldalon egy másik kar segítségével nyitottam az optika takarópáncélját. Már csak az oldalra fordulást rögzítő kart kellett elforgatnom és szabad lett a torony minden irányba, csak a fékek fogták. Maradt két kapcsoló, amivel feszültség alá helyeztem a tornyot és a fegyvert. Mindez pillanatok alatt végbement. Ez után csak jelentenem kellett, hogy a harcjárművem tűzkész.

Baloldalon volt az irányzóskála, amely két adatot adott: azt, hogy merre néz a torony és, ha működött az inerciális navigáció, akkor a földrajzi irányt is leolvashattam. Kicsit zavaró volt, hogy nem szögben, percben, hanem a tüzérségtől átvett vonásban mutatott.

A parancsnok feladata volt a rádió bekapcsolása, ha kellett hangolása, a bejelentkezés, a navigáció indítása. Mint minden R-123-as rádióval felszerelt járműben, itt is két állása volt a beszédváltónak. Ha kifelé nyomtam, akkor az egész üteg hallott mindent, ami a rádióban elhangzott. A másik állás csak a harcjárműben volt hallható. Általában a parancsnok tartotta a kapcsolatot a PU-12-essel, de gyakran a főkezelők egymás közt osztották meg a szektorokat, és az észlelt cél irányát.

Éleslövészet évente egyszer

- A hétköznapok karbantartásokkal, az általános katonai és a Sztrelához köthető szakmai gyakorlatokkal teltek a laktanya melletti mezőn, főleg az első időszakban. A másodikban több volt az üteggyakorlat a harcjárművekkel. Harmadidőszakos korunkra a napi parancsban általában a harcjármű karbantartást kaptuk, ami úgy nézett ki, hogy a garázsokban aludtunk és a kijelölt első időszakos dolga volt felébreszteni minket ebédidőben. Szombat délelőttönként külsőkörlet takarítás, sövénynyírás, park rendberakás volt a feladat. Gyakran adtunk őrséget is. Szinte soha nem fordult elő, hogy valaki lőtt volna az őrségben, de nálam sikerült egy másodidőszakosnak.

„A Bakonyi hosszútávvezetés során a PU-12-es folyamatosan rádiózott, és amikor beszélt, a háttérben hallatszott a Petőfi rádió adása. Szóltam neki, hogy valószínűleg akik a Petőfi rádiót hallgatják a környéken azok minket is hallanak, gondolom nagy örömükre!”

Eljött 1985 és felperegtek az események. Februárban az ezredünk részt vett egy bakonyi hadgyakorlaton. Ha nagy hideg nem is volt, de néhol térdig érő sár az igen. Először tevékenykedtünk menetben, harckész toronnyal. Velünk párhuzamosan települtek ki a gyakorlatra a Veszprém mellett állomásozó szovjet T-64-es harckocsik is. Odaérkezésünk előtt két nappal semmisült meg az egyik harckocsijuk. Felrobbant a belső lőszerkészlete! Borzalmas látvány volt, így szétesve még nem láttam tankot!

Éjszakánként mellénk települtek az erdőszélre. Katonatársammal meglátogattuk őket, és mivel ő jól beszélte az orosz nyelvet, ő tárgyalt velük, hogy megnézhessük a harckocsijukat. Addig azt sem tudtam, hogy létezik T-64-es. Egy doboz cigarettámba került, de az egyikük elment a tankjához, felkapcsolta a belső világítást és otthagyott bennünket. Szájtátva néztünk szét a harckocsiban, mint a gyerekek.

Célkövetés szünetében. A harcjármű hátulján lévő motortér szellőző zsaluk a rakéta indításának pillanatában lecsapódtak és lezáródtak. A parancsoki búvónyíláson egy "rigó" hajol ki éppen. A tartalék rakétakonténer rögzítőivel ellátott taposórácsot a jármű oldalához hajtották.

Maga a gyakorlat egy nagyobb részt földúton végrehajtott hosszú távú vezetéssel, és egy vízi átkeléssel zárult Ercsi alatt. Nem tudom milyen megfontolásból, de mi nem vettünk részt a vízi átkelésen. Az Ercsi laktanyából jött több kétéltű, ők szállították át, amit tudtak például a Sztrela-2-es lövészeket az UAZ-okkal együtt. Normál esetben a vízi átkelés biztonsági okokból nyitott búvónyílásokkal történt. Ekkor a torony nem tudott forogni, de harchelyzetben lőhettünk volna vízről is.

Március végére már mi lettünk az öregek. Ismét bővültünk egy csillaggal, és mint tizedesek, megkaptuk a harcjármű parancsnoki beosztást. De aminek igazán örültünk az az volt, hogy ezzel járt az állandó kimaradás is.

Nyár elején ismét vagoníroztunk és irány egy hétre a Nagyiváni lőtér, ahova éleslövészetre mentünk. Hegy mellett felnőtt emberként nehéz volt megszokni az alföldet. Nappal forróság volt, éjjel kőkemény hideg. Ott volt az MN minden Sztrela-1-es és Sztrela-2-es ütege. Találkoztunk a Nagyoroszi óta nem látott társainkkal, akik más lövészezredek Sztreláin szolgáltak. Az oroszok folyamatosan használták a lőteret a debreceni Szu-24-es és a kunmadarasi Szu-17-es vadászbombázókkal. A fejünk felett 100-150 méter magasan húztak el és repültek rá a célra. Nem kis meglepetést okoztak, mert az ember nem számított rájuk. Véletlen lett volna, hogy a táborunk pont ott volt? Az éleslövészet előtt gyakorlás és célkövetés volt minden nap. Eljött Pécsről a méltán híres Mohai István modellező, és ő reptetett célt a gépeivel nekünk. Volt, hogy kívülről néztem a sok egy vonalba állt harcjárművet. Fantasztikus látvány volt, ahogy az összes torony mintha össze lett volna kötve, egyszerre követte a célt. Mindaddig, amíg a modell közvetlenül a tornyok felett el nem repült, mert mire azok 180 fokkal megfordultak már messze járt a gép, így mindenki próbálta megkeresni. Az előző tökéletes szinkronból a tornyok között most a káosz lett úrrá!

Minden ütegnek egy lövésre volt alkalma, de két harcjárműnek kellett felvonulni, mivel így alkottak egy tűzszakaszt.  Az éleslövészetre Petz Józsi barátomat jelölték ki. Én a mellette álló, gyakorló rakétával felszerelt járműben ültem. Ez egy eredeti rakéta volt harci rész és hajtóanyag nélkül. Az indítás pillanatáig mindent tudtunk vele imitálni, még a cigaretta parazsat is követte kb. öt-hat méterről! Normál esetben a lövésre kijelölt katonának másodidőszakosnak kellett volna lennie, de mi, öregek ültünk a járművekben. A tüzelő harcjárműben a hivatásos tiszthelyettes szakaszparancsnok ült. Mégiscsak egy éleslövészet volt, és ha belegondolunk, évente egyszer volt erre alkalom és a továbbiakban eszerint értékelték az üteget!

Éleslövészet után, az indítást végző harcjármű előtt. Balról: Horváth Gergely harcjárművezető, Petz József főkezelő, Blaskó Zoltán a Sztrela-2-esektől, Kelemen Imre főkezelő, harcjármű parancsnok

Felvonultunk a lőállásba egymás mellé a két harcjárművel, háttal a célt indító zónának. Magát a célt egy sorozatvető rakéta adta, ha jól tudom az indítója erre a célra lett kifejlesztve Nagyorosziban. Az indítás tényét rádión jelezték és a harcjármű parancsnoka elkezdett visszaszámolni, ugyanis az volt az elmélet, hogy, ha egy időn belül nem indítjuk a rakétát, az már nem éri utol a célt.

Szóval a szakaszparancsnok számolt vissza a harcjárműben, csak hogy tudjuk, mennyi ideje van még Józsinak a sikeres indításig. A cél fénylő pontként haladt el felettünk és ekkor jöhetett a befogás.  A gyakorló rakéta nálam tette a dolgát, elsőre megfogta a célt, utána már csak Józsira összpontosítottam.

Négy, három, kettő, egy - aztán semmi, csak a nagy csend másodperceken át! Na, mondom ez beragadt, előfordult vagy kétszer már másokkal is aznap. Aztán egy nagy durranás és elindult a rakéta, de nem egyenes irányon, hanem mintha hullámvasúton követte volna célt. Úgy tűnt túl sokáig repül utána, már azt hittük nem éri utol, de aztán a cél fölé emelkedett, és fentről rácsapott! Az eredmény egy villanás volt a távolban! Nagy volt az öröm! Utána Józsi elmesélte, hogy minden simán ment, néhány másodperc alatt felpörgött a girostabilizált fej, a célt a rakéta látószögébe cserkészte, nyitotta a konténer fedelét, kis előretartást emelt, de a rakéta fejét imitáló kör az optika főkörében maradt, nem ragadt a célra! Sokan elkövették azt a hibát, hogy így indítottak, nem győződtek meg erről és a rakétájuk eltűnt a nagy semmiben! Aztán Józsi újra kezdte a procedúrát és ekkorra a fej már rajtamaradt a célon. Ezért volt a késés. Nagy bánatunkra az ütegünk ezzel csak „jó” értékelést kapott, holott a célt leküzdöttük, de ezt így ítélte meg az ottani bizottság. A lövészet során egyedül a bajaiak kaptak kiváló értékelést, igaz az ő rakétájuk úgy ment a cél után, ahogy az a nagykönyvben le volt írva. Ettől függetlenül meghívtak bennünket egy pohár pezsgőre a légvédelmi főnök sátrába.

*

- Sajnos az ezredet a ’80-as évek végén Gyöngyösre helyezték át és a laktanyába a Zrínyi Miklós tüzérdandár költözött.  A technika sem volt hosszú életű, kivonásra került és a helyét a korszerűbb Sztrela-10 lánctalpas harcjármű vette át.

Ezen a 2012-es fotón a zsámbéki múzeumban még egymás mellett áll a Sztrela-1-es és utódja, a Sztrela-10-es.

* * *

Fotó: Kelemen-archív, Szórád Tamás

L-15-ösökkel erősít Zambia.

2016. szeptember 13-án a Biztonságpolitikai Szakkollégium a Nemzetbiztonsági Szakkollégiummal közreműködve, panelbeszélgetést szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az esemény két meghívott előadója volt Dr. Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, illetve Dr. Zsolt Péter egyetemi docens, a Méltányosság – Politikaelemző Központ kutatási igazgatója.

A beszélgetése moderátori szerepét Dr. Németh József Lajos, a Biztonságpolitikai Szakkollégium tiszteletbeli elnöke vállalta.

A beszélgetést a két meghívott szakértő egy-egy rövid összefoglalóval nyitotta, melyek jól tükrözték a két előadó munkásságából és szakterületéből fakadó eltérő megközelítéseket, amelyek azonban a hallgatóság számára tanulságos módon egészítették ki egymást. A magát főként antropológusként bemutató Dr. Zsolt Péter, a jelenlegi migrációs kérdések és terrorizmus kapcsán inkább a szélesebb spektrumú, politikai kulturális és általánosabb társadalmi reakciókra hívta fel a figyelmet. A hallgatóság számára néhány főbb kérdést fogalmazott meg a migráció és a terrorizmus közötti összefüggésekkel történő foglalkozásra vonatkozóan. Ezekben felvetette annak jelentőségét, hogy milyen arányosság állhat, illetve áll majd fenn a jelenlegi migrációs problémák és a terror-fenyegettség között, milyen módon bizonyosodhatunk meg ennek összefüggésében, illetve az európai társadalmak politikai kultúrájában vajon megfelelő védelmi mechanizmust indítottak-e be az elmúlt évek eseményei.

Dr. Sántha Hanga ezt a megközelítést egészítette ki a migráció és terrorizmus kapcsolatának vizsgálatát érintő közvetlenebb kérdések bemutatásával. Összegzésében hallhattunk a jelenleg Európát érintő terrorfenyegetések két főbb típusáról, az iszlám radikális ideológiájához kötődő, illetve a más típusú ideológiai hátterű – példaként említve a 2011-es norvégiai merénylő szélsőséges nacionalista nézeteit – merényletekről. Megtudhattuk, hogy kutatói szempontból mind a migráció kérdésével kapcsolatban – főbb kérdésekként említve a kibocsátó országok, a migrációt kiváltó okok, illetve a „push and pull” / taszító és vonzó tényezők problémakörét –, illetve a terrorizmus kapcsán is rengeteg szakmai eredmény és kutatá áll rendelkezésre. A két témakör, vagyis a migráció és a terrorizmus közötti összefüggések szakmai kutatása azonban sokkal új keletűbb irány, így egyelőre ezen a területesen sokkal több kérdés vár a szakértőkre. Hasonlóképp, a jelenlegi migrációs helyzet hangsúlyosabbá tette a migráció és a biztonsági kérdések összefüggéseinek kutatását, melynek főbb tematikai irányvonalai egyrészt a menekült helyzet jelentette köz- és nemzetbiztonsági veszélyek feltérképezése, valamint a már itt élő menekültek integrációja során felmerülő radikalizáció jelentette kockázatok vizsgálata.

Az összefoglalókat a hallgatóság kérdéseire adott válaszok, illetve az előadók egymás nézőpontjára adott meglátásai követték. A két előadó esetenként eltérő véleménye és hozzáállása meglepően jól kiegészítette egymást, tekintve hogy Dr. Zsolt Péter reflexiói legtöbbször főleg általánosabb társadalomtudományi megközelítésből merített meglátásokra, Dr. Sántha Hanga válaszai pedig legtöbbször szűkebb fókuszú, a kérdések egy-egy szegmensének közvetlen kutatásával foglalkozó megközelítésre alapoztak. A hallgatóság így egyaránt gazdagodhatott mélyebb társadalomfilozófiai kérdéseket feszegető, gondolatébresztő meglátásokkal, mind pedig a témához kötődő kutatói munka részleteinek megismerésével.

Az Orosz Védelmi Minisztérium szerint a képzelet szüleménye a veszélyes megközelítésről megjelent izlandi hír.

Az AERO Vodochody AEROSPACE és partnere, az Omnipol megszervezte az L-39-est üzemeltető országok első világtalálkozóját.

A modernizált F-16-osoknak 2017-ben kell elérniük a teljes bevethetőséget.

Új kadét program indul.

Jelenlegi és egykori tagjainkkal ismerkedhettek meg a felvételizők a Biztonságpolitikai Szakkollégium (BSZK) által szervezett „toBORzó” program során.

A 2016. szeptember 21-én megrendezett eseményen a BSZK iránt érdeklődők betekintést nyerhettek aktív és senior tagjaink által a Szakkollégium életébe. Az informális program keretei között lehetőségük nyílt a felvételi eljárás előtt álló hallgatóknak megismerniük a jelenlegi tagság egy részét, jövőbeli elképzeléseiket, valamint a már végzett egykori tagok karrierútját is.

A rendezvénynek helyt adó Vödör Bárban emellett nekünk, tagoknak is alkalmunk volt megismerni tagjelöltjeink motiváltságát, érdeklődési területeit, egyetem utáni elképzeléseiket, illetve személyiségüket.

Csak bízni tudunk benne, hogy hasznosnak találtátok a beszélgetést és megerősített benneteket a jelentkezésben.

Ha még nem jelentkeztél idei felvételi eljárásunkra, azt ezen a linken szeptember 30-áig megteheted!

Elbúcsúzott a „riadt szemű” hadnagy.

Hip Cup 2016.

Több MiG-29-est üzemeltető állam érdeklődik a MiG-35 után.

2016-os szemmel Dr. Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója tartott előadást, szeptember 22-én Budapesten, a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban a Közel-Kelet konfliktusairól, illetve azok okairól és következményeiről.  

A propaganda és a lélektani hadviselés a háborúk nélkülözhetetlen kelléke. A technológia fejlődésével azonban a kommunikáció kitört a korábbi, egyirányú, információközlő szerepéből. Napjainkra minden eddiginél hatásosabb eszközzé vált a terrorizmus markában az internet, amelyet hatékonyan és brutálisan használ fel céljai érdekében az „Iszlám Állam” nevű terrorszervezet.

Ha valaki annak próbálna utánajárni, hogy pontosan milyen felségjelzésű repülőgépek hol és milyen bevetéseket hajtanak végre az „Iszlám Állam” és más terrorszervezetek ellen – annak sok sikert és rengeteg szabad időt kívánok. Tucatnyi ország és legalább ennyiféle érdek, valamint cél érintett a Szíria és Irak feletti légi akciókban.

Tíz éve múlt, hogy 2006 júliusában a németországi Geilenkirchenben magyar katonák csatlakoztak a NATO Repülőgép-fedélzeti Korai Előrejelző és Irányító Komponenséhez. Ezzel új fejezet nyílt a Magyar Honvédség történetében: öt és fél éves előkészítő munka után magyar tisztek és tiszthelyettesek is szolgálatba állhattak a NATO E-3A AWACS repülőgépének fedélzetén és földi beosztásokban is.

1999. november 5-én Magyarország akkori honvédelmi minisztere egy szándéknyilatkozatot juttatott el a NATO főtitkárához, Magyarországnak a NATO Repülőgép-fedélzeti Korai Előrejelző és Irányító Program Kezelő Szervezethez, a NAPMO-hoz (NATO Airborne Early Warning & Control Programme Management Organization) történő csatlakozására.

Az ezt követő időszakban a Magyar Honvédség képviselői megismerkedtek a szervezet céljával, felépítésével, működésével, tanulmányozták döntéshozatali eljárásait és mechanizmusát, valamint a gazdasági-pénzügyi lehetőségek és a Honvédelmi Minisztérium költségvetési terveinek ismeretében, 2004-ben nem hivatalos tárgyalásokat folytattak a NAPMO ügynöksége, a NAPMA (NATO Airborne Early Warning & Control Programme Management Agency) szakembereivel a Magyarország számára kedvező csatlakozási feltételek kialakítása érdekében.

A feltételek ismeretében a magyar kormány 2004. november 10-i ülésén hozott határozatában egyetértett a NAPMO-hoz történő csatlakozásunkkal, egyúttal felhatalmazta Juhász Ferenc akkori honvédelmi minisztert, a tárgyaló delegáció kijelölésére, valamint a csatlakozási dokumentumok aláírására.

A NAPMO Igazgató Tanácsának 2004. november 30. és december 2. közötti ülésén Magyarország hivatalosan is bejelentette elhatározását a szervezethez történő csatlakozásra. A NAPMA szakemberei erre az alkalomra elkészítették a kialkudott feltételeket tartalmazó hivatalos csatlakozási dokumentumok tervezetét, amelyet a NAPMO teljes jogú tagországai jóváhagyás előtti véleményezésre megkaptak. Esetleges véleményeik, javaslataik az Igazgató Tanács soron következő ülésén, 2005 februárjában kerültek megvitatásra.

A dokumentum-tervezetet az ülésen résztvevő magyar delegációnak is átadták. Ebben a tervezetben szerepelt az is, hogy a részesedésünknek megfelelően hazánk hány beosztást tölthet fel a Parancsnokság (NAEW&C FC – NATO Airborne Early Warning & Control Force Command), valamint a Komponens (NAEW&C C - NATO Airborne Early Warning & Control Component) állományában. Ennek ismeretében kezdődött meg a lehetséges beosztások kiválasztása és a Honvéd Vezérkar meghatározta a vállalható beosztások számát.

Ezt követően a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság hivatalosan megkérte a NAEW&C Komponens parancsnokától az akkori üres beosztásokat. A feltölthető beosztásokból került kiválasztásra a magyar kontingens, amelybe alapvetően a fedélzetre - de lehetőséget adva más szakterületeknek is földi beosztásra - terveztek beosztásokat. A beosztásokat szakaszonként négy év alatt töltöttük fel teljesen.

A Komponens parancsnoka által megküldött üres beosztásokkal együtt megküldték a beosztásokhoz tartozó munkaköri leírásokat is. A kiválasztásoknál a szakemberek alapvetően ezt vették figyelembe. A munkaköri leírásokban foglaltak nagyban leszűkítették azt a szakterületet, amelyből választani lehetett. A NAPMO-hoz történő csatlakozás 2005. december 22-én került hivatalosan aláírásra és 2006 júliusában a kiválasztottak megkezdték külszolgálatukat.

*

A 2006 nyarán kiutazók egyike és az AWACS-en dolgozó első magyar vadászirányító Soós Gabriella százados volt, aki 2000-ben végzett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szolnoki Repülőtiszti Főiskola vadászirányító-megfigyelő szakán. Első beosztása vadászirányító volt az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred 1. Légi Irányító Központjában, a veszprémi „Sziklában”. 2002-ben a németországi Erndtebrückben, a német légierő szakiskolájában végzett el egy tanfolyamot, ahol az alapvető NATO irányítási formákat tanulta meg. Visszatérése után 2006-ig, mint vadászirányító-kiképző dolgozott tovább Veszprémben. 2007 januárjában már egy E-3A AWACS személyzetének tagjaként érkezett a kecskeméti repülőbázisra. Akkor még csak néhány rövid hónap tapasztalatairól kérdezhettük, most viszont egy összefoglalóra kértem a NATO AWACS közösségében végzett munkájáról.  

- Az első néhány hónapot a fedélzeten dolgozók a kiképző ezrednél (Training Wing) kezdik. Először hathetes elméleti oktatást kaptunk, amely során mindent megtanultunk egy AWACS repülőgép működéséről. Ezután egy körülbelül 6-8 hetes szimulátor képzés következett, ahol az irányítási folyamatokat gyakoroltuk, amolyan rendszerátképzés jelleggel. Az oktatás célja itt már nem a szakma elsajátítása, hanem az AWACS-en rendszeresített irányítási rendszer rutinszerű kezelése volt.

Ezután korlátozottan hadra fogható (Limited Combat Ready) vadászirányítóként kezdtem a 2-es századnál, majd az első két hónap a hadra fogható (Combat Ready) felkészültségi szint elérése céljából éles repülésekkel telt. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy már az AWACS fedélzetén éles napi kiképzési repüléseket irányítottam, de még oktatóval.

Ezután körülbelül másfél évig irányítóként repültem egyre bonyolultabb feladatokat. Először többnyire Németország, a Benelux államok és Anglia légterében irányítottam napi kiképzési repüléseket az adott ország vadászgépeivel együttműködve. Később komplexebb repülések irányításába is bevontak, főleg NATO gyakorlatok során. A TLP (Tactical Leadership Program) gyakorlaton, a kanadai Maple Flag gyakorlaton, de több törökországi Anatolian Eagle gyakorlaton is irányítottam úgynevezett COMAO (Composite Air Operations) feladatokat.

Egy COMAO feladaton nem ritka a 20-40 gépes kötelékek irányítása, természetesen megosztva, feladatra lebontva, külön ellenséges és saját kötelékekkel, légi utántöltéssel vagy a földi közelkörzeti irányítóval együttműködve.

Az utolsó másfél évben Fighter Allocator képzésben vettem részt. A Fighter Allocator összehangolja, irányítja és ellenőrzi az összes irányító munkáját, valamint a váltásparancsnok (Tactical Director) helyetteseként funkcionál, azaz a radaroperátorokból és a váltásparancsnokból álló váltás (Mission Crew) parancsnokhelyettese.

Minden repülési feladatot egy teljes felkészülési nap előzött meg. A reggeli eligazítás során mindenki kapott egy bevezetőt a repülési feladatról, majd a különböző szekciók információgyűjtést végeztek, telefonon koordináltak a feladatot elvégzőkkel és előkészítették a következő napra a repülési adatbázist. Ezután az egyes szekciók összeültek és összehangolták feladataikat. A nap végén a már összehangolt munka egy összegzésre került, ahol minden még megválaszolatlan kérdés a helyére került, és ezzel lezárult a felkészülés. A legnagyobb kihívás a komplex gyakorlatokon való részvétel volt azok bonyolultsága miatt. Ezeket élveztem leginkább, mert mindig tanítottak valami újat.

Összesen négy évig dolgozhattam az AWACS-en és mivel az afganisztáni támogató műveletek felkészülési repüléseiben is részt vettem, mint kiképzést segítő, a négy év alatt közel 1300 repült órát gyűjtöttem össze. Ez a külszolgálat először határozott időtartamra, három évre szólt, majd mindenkinek engedélyeztek egy év hosszabbítást, ezzel négy évig maradhattam kint, 2010 júliusáig. Ezután váltottak minket kollégáink.

A négy év alatt megtanulhattam az összes NATO-ban alkalmazott repülési-irányítási rendszabályt, az összes NATO-légtér szerkezetét, az együttműködést egy profi környezetben, más NATO-államok rendszeresített repülőgépeinek repülési paramétereit és még sorolhatnám a listát.

Hazatérésem után lehetőséget kaptam a székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnokságon és a Veszprémi MH Légi Vezetési és Irányítási Központba is visszamenni kiképzőtiszti állományba.

*

Az egykori vadászirányító tiszt továbbra is a katonai repülésben, azon belül a légiszállításban dolgozik. Munkája egy másik négy hajtóműveshez, a C-17-eshez köthető.

- 2010-ben az újonnan induló NATO Légiszállítást Segítő Programiroda civil állásokat hirdetett, ahova beadtam jelentkezésemet. Először végrehajtást segítő asszisztensként dolgoztam, majd végrehajtást segítő tisztként folytattam munkámat a programirodán. 2010-ben egy újonnan induló programot kellett a nulláról felépíteni, dokumentumokat, eljárásokat kiépíteni, valamint kapcsolatokat építeni a Nehéz Légiszállító Ezred támogatása és zavartalan működtetése céljából. Büszke vagyok arra, hogy része lehettem ennek a programnak a felépítésében, annak ellenére, hogy nagyon nehéz munka volt. A Smart Defence területén kiemelkedő sikereket ért el ez a kezdeményezés, amelyben feladatom a Stratégiai Légiszállító Képesség keretén belül megalapított Nehéz Légiszállító Ezred állománya átképzéseinek előkészítése-koordinálása, és szerződések kötése elsősorban az Amerikai Egyesült Államok kormányszerveivel, illetve más NATO és civil iskolákkal. Továbbá kiképzési repülések, deszant dobások előkészítésének segítése, de más, a C-17-es repülésekhez köthető feladatok segítése. Például dokumentumok előkészítése is a programon belül és más kapcsolódó intézményekkel, szervezettekkel, mint az MH Pápa Bázisrepülőtér vagy éppen a Boeing. A repüléshez köthető szakmai feladatokért vagyok felelős.

Szakmai álmom a NATO AWACS-en való szolgálatteljesítés volt, amiért nagyon hálás vagyok az engem támogató és lelkesítő elöljáróimnak és kollégáimnak. Arról pedig álmodni sem mertem, hogy egyszer egy Magyarországon települő NATO programiroda csapatát erősíthetem, amiért szintén hálás és büszke vagyok.

* * *

Fotó: NAEW&CF, Szórád Tamás

Az Aeromagazin 2016. augusztusi számában megjelent írásom átdolgozott változata.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter repüléstilalmi övezet létrehozását javasolta Szíria felett, mert szerinte ez kell ahhoz, hogy be tudják tartani a tűzszünetet.

Tovább olvasom

Hamarosan megjelenhet a repülőgépek fedélzetén a BriteCloud repülőgép fedélzeti aktív csali. Az eszközt még 2013 novemberében mutatták be, fejlesztése azóta is tart. Az első gép, melynek fedélzetén megjelenik a BriteCloud, egy Panavia Tornado lesz. A RAF gépét még az idén alkalmassá fogják tenni a rendszer alkalmazására, természetesen első időszakban, csak mint légi próbapad. Amennyiben a tesztek az elvártak szerint fognak haladni a BriteCloud repülőgép fedélzeti aktív csali már 2017 közepén hadrendben állhat a brit királyi légierő repülőgépein. A BriteCloud a szabványos 55 milliméteres dipólköteg szóróban kerül elhelyezésre és kivetését követően képes a légi és földi radarok, valamint a repülőgép felé tartó félaktív és aktív vezérlésű rakéták számára célként funkcionálni, megmentve ezzel az indítást végző repülőeszközt. A BriteCloud-ban használatos technológiák már bizonyítottak az eddig tesztek során, így az indítást végző gépet érő rádióhullámok BriteCloud általi előállítása, megfelelő erősségű kisugárzása és ezzel a rakéták eltérítése könnyen megvalósíthatónak tűnik a fejlesztő szerint.

Szeptember 19. és 30. között négy spanyol F/A-18 segítségével végeznek indítási teszteket a svédországi Vidsel lőtéren. A fegyver, mely próbák során a középpontban tartózkodik, pedig nem más, mint a KEPD-350 Taurus csapásmérő robotrepülőgép.

Svédországban eldőlt, hogy a Norvégia által megrendelt, majd visszamondott 24 FH-77 BW L52 Archer 155 milliméteres önjáró tarackot a svédek vásárolják meg. Norvégia még 2013. december 6-án jelentette be ugyanis, hogy 550 millió norvég korona elköltése után (ebből 380 millió a fejlesztésre, 170 millió a beszerzésre ment el, összesen pedig 770 milliót szántak a projektre) felmondja az FH-77 BW L52 Archer 155 milliméteres önjáró tarackok megrendeléséről szóló szerződést. Az okot a késedelmes szállításban határozták meg, ami igaz is, hiszen a 24 Archer-ből 2013 végére már az utolsót is át kellett volna adni a gyártónak, a BAE Systems Sweden-nek. Ezzel szemben az első négy önjáró tarackot 2013-ban adták át a svédek számára.

Ez azonban nem így történt, ezért a norvégoknak más megoldást kell találniuk a még hadrendben lévő 18 M109-es önjáró tarack leváltásra. Norvégia és Svédország ettől függetlenül továbbra is együttműködik olyan tüzérséget érintő programokban, mint az ARTHUR tüzérségi radarok, az Odin tűzvezető rendszer, vagy a kiképzés. Svédországban a hadsereg részre még a 2013-as év szeptemberében adták át az első módosított 6×6-os Volvo A30D terepjáró gépjármű alvázán létrehozott Archer tüzérségi eszközt, aminek prototípusait 2005-ben és 2006-ban vizsgálták meg a svéd hadsereg szakértői és 2008-ban döntöttek a beszerzésük mellett. A svéd döntésnek köszönhetően, így mind a 48 Archer legyártásra kerül, de ezekből csak 36 kerül a svéd szárazföldi erő állományába, ráadásul ezekből 12 tartós tárolásban lesz. A maradék 12 példányra majd a svédek keresnek vevőt.

Október helyett csak novemberben futhat ki a Földközi-tenger irányába az orosz ADMIRAL KUZNYECOV repülőgép-hordozó és a kíséretébe tartozó hajók. A bejelentetthez képest egy hónapos késés okát az orosz média nem taglalta, de jó eséllyel sejthető, hogy a repülőgép-vezetők megfelelő jártassága állhat a háttérben. Szíriához érkezvén ugyanis akár földi célpontok elleni fegyverhasználatra is sor kerítenének az orosz gépek, így ebben megfelelő gyakorlattal kell már rendelkeznie addigra a pilótáknak. Az ADMIRAL KUZNYECOV repülőgép-hordozó 14 darabos gépállományát a már jól ismert Szuhoj Szu-33-as gépek mellett, négy MiG-29KR fogja alkotni. Előbbi típust a közelmúltban tették alkalmassá pontosabb bombázás végrehajtására, a Szuhoj Szu-24M2 bombázókon alkalmazott Gefest SzVP-24 számítógép beszerelésével. A kisebb MiG-29KR már eleve a többfeladatúságot szem előtt tartva került kifejlesztésre, de mivel csak nemrégiben jelent meg a flottánál, a személyzetnek itt is kellő jártasságot kell szereznie.

Erősített páncélzattal és korszerűbb infravörös képalkotó kamerákkal felszerelve mutatta be a Kurganmashzavod az BMP-3M-100 Dragun (Dragonyos) gyalogsági harcjárművét. A BMP-3M-100 Dragun 2A70 100 milliméteres lövegből, 2A72 30 milliméteres gépágyúból és 7,62 milliméteres PKTM koaxiális géppuskából álló fegyverzetét egy távirányítású toronyba szerelték. A motort és a sebességváltót a páncéltest orr-részébe helyezték át. Az eddig használt UTD-29M típusú, 10 hengeres, 4 ütemű, vízhűtéses 500 lóerős erőforrást egy UTD-32-es 816 lőerősre cserélték le. A járműtest hátsó részébe került deszanttérben 8 lövészkatona szállítására van lehetőség. A háromfős legénység által üzemeltetett BMP-3M-100 Dragun tömege 21 tonna, a közúti sebessége 70 kilométer per óra, úszáskor legmagasabb sebessége 10 kilométer per óra, hatótávolsága 600 kilométer. Az állami vizsgálatokat várhatólag a következő évben fogják végrehajtani a BMP-3M-100 Dragun gyalogsági harcjárművel. A kissé távolabbi jövőre vonatkoztatva a gyártó szeretne egy egész járműcsaládot is megalkotni a BMP-3M-100 Dragun alapján.

Az orosz állami Rosztek egyik leányvállalata, a KBM (Konstruktorskoe Büro Mashinostroyeniya) befejezte egy új kis hatótávolságú mobil légvédelmi rendszer fejlesztését. A Gibka-Sz egy parancsnoki és maximum hat indítójárműből áll, ezek mind a VPK-233114 Tigr-M-en alapulnak. A parancsnoki járműre van felszerelve a 40 kilométeres hatótávolságú 1L122-1E Garmon rádiólokátor. A parancsnoki járműtől a terepadottságok függvényébe maximum 8-17 kilométeres távolságon belül helyezkedhetnek el az indítójárművek, melyeken infravörös kamerák helyezkednek el a négy tűzkész 9K338 Igla-Sz (NATO-kód: SA-24 Komor), vagy az újabb fejlesztésű 9K333 Verba rövid hatótávolságú (maximum 6 kilométeres) légvédelmi rakétákon kívül.

Líbiába az elmúlt három évben nagyjából 100 frissen képezett pilóta térhetett vissza tanulmányait befejezvén, csak az a kérdés, hogy a hazatérők a harcoló felek melyikét erősítik és mivel repülhetnek. Egyiptomban, ebben az évben 35-en végeztek, de 2014-ben, mielőtt a líbiai kormány összerúgta volna a por Pakisztánnal, oda is 99 kadét utazott ki. A helyzet romlásával az oktatásra szánt összeg csökkenni kezdett, így 2015 végén 55-en hazatértek. A maradók létszáma 2016 augusztusára nagyjából 9 főre apadt. 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben néhány líbiai a görög légierő akadémiáján kezdte meg tanulmányait, amiket sikeresen be is fejeztek. Franciaországban a már korábban kiképzett líbiai pilóták repülhettek Dassault Mirage F1B gépekkel a Mont-de-Marsan-ban állomásozó EC 2/33 egységnél.

Botswanába érkezett egy Antonov An-124 Ruszlan szállítógép segítségével egy EC225LP Super Puma Mk II + helikopter. A forgószárnyast eredetileg a spanyol rendőrség rendelte meg 2010-ben és használta 3 éven keresztül. Ekkor visszakerült a gyártóhoz, mivel a spanyolok a kisebb EC135-ös típust részesítették előnyben és az új gépek vételárába beleszámították a nagyobb testvér értékét is. Így tárolásba került a Super Puma, majd az afrikai ország lett új hazája.

Új taggal bővült a Paramount Group Mbombe járműcsaládja. A kistestvér a Mbombe 8 nevet viseli és valójában egy 8x8-as kerékképletű gyalogsági harcjármű. Elődjeivel a Mbombe 4-el és a Mbombe 6-al a felhasznált alkatrészek tekintetében 80%-ban megegyezik, így jelentős megtakarítás érhető el rendszeresítésével ott, hol már a járműcsalád régebbi tagjai jelen vannak. A Mbombe 8 tömege 28 tonna, meghajtásáról egy hathengeres turbófeltöltéses dízelmotor gondoskodik, egy hatfokozatú automataváltó segítségével.  Végsebessége 110 kilométer per óra, hatótávolsága 800 kilométer. A hűtőrendszer és hajtáslánc már kipróbált és bevált téli körülmények között -55 Celsius fokon, de a sivatagi körülmények közötti +55 fokot is bírja. Fegyverzetét a vevő igénye szerint kívánt távirányítású, vagy személyzettel ellátott toronyba szerelhetik be.

Mégiscsak 36 darab Franciaországban gyártott Dassault Rafale vadászbombázó kerül majd beszerzésre Indiában. A 7,87 milliárd dolláros beszerzés azért felettébb érdekes, mivel ez a mennyiség jó, ha két század 2019 és 2023 között végrehajtandó átfegyverzésére elegendő. Ellenben azt sem szabad elfelejteni, hogy Új-Delhi légi nukleáris csapásmérő erőit a Dassault Mirage 2000-ek képezik és ezen feladatkörben a Rafale itt is kiválóan megfelelhet, úgy ahogy Franciaországban is. Indiai források megerősítették, hogy folytattak a franciákkal ebben az ügyben is tárgyalásokat.

Újabb nukleáris meghatású tengeralattjáró bérléséről kezdhet tárgyalásokat India Oroszországgal.  2012 végétől a K-152-es NERPA atom-tengeralattjáró (AKULA-II-es) már hivatalosan is INS CHAKRA (II) nevet viseli 10 éves bérleti időtartama alatt. 2013-ban már volt szó arról, hogy egy további orosz atom-tengeralattjáró kerülhet az indiai haditengerészet fennhatósága alá. Akkor az ideális választás az 1990-es években 60%-ban elkészült, de leállított építésű IRIBIS nevű egység volt a források szerint. Az Amur Hajógyárban található, eredetileg AKULA I-es osztályú egység befejezéséhez indiai anyagi forrásokat vennének igénybe. Elvi szinten meghajtásáról a korszerűbb, Project 855 JASZENY-osztályú (NATO megnevezése: GRANEY-osztály) tengeralattjárókban alkalmazott reaktor gondoskodhatna, míg fegyverzetét a függőleges indítótubusokban elhelyezett BrahMos csapásmérő robotrepülőgépek egészíthetnék ki. Most már azonban a jelentős előrelépést jelentő JASZENY-osztályt említették meg, mint esélyes típust. Ezen osztály tagjai képesek 5000 km-es hatótávolságú atomtöltettel ellátott manőverező robotrepülőgépek indításra is. A 13800 tonna vízkiszorítású, 119 méter hosszú JASZENY-ek legnagyobb sebessége 31 csomó, és képesek lemerülni 600 méter mélyre is.

Internetre felkerült fotók alapján megállapítást nyert, hogy Kínában a szovjet/orosz eredetű Szu-33-as megfelelőjét, a J-15-öst alkalmassá teszik katapultos indításra. A repülőgép-hordozókon használatos eszközből Kína szárazföldi bázisán két példányt is építenek, egy hagyományosnak tekinthető, gőzzel működőt, és egy elektromágnesest, mely a legújabb technológiát képviseli. A katapultos indításnál fellépő erőhatások elviselésére az orrfutóművet módosították.

Tajvanon költségvetési okra hivatkozva törlésre került 8-10 Sikorsky MH-60R helikopter beszerzése. A típust az MD-500 pótlására szerezték volna be, de a haditengerészet nagyfokú hajóépítési programjai miatt ezt a tervet nem tudták megvalósítani. Megoldást jelenthet, igaz csak átmeneti időre, a majd 20 év szolgálatba állított 21 S-70C megmaradt 19 példányának nagyfokú modernizálása.

Helyben valósulhat meg az ausztrál hadsereg M1A1 Abrams harckocsiiban alkalmazott Honeywell AGT1500 gázturbinák nagyjavítása. A páncélosok 2007-es megérkezésétől a gázturbinák javítása jelentős összeget, darabonként 500000 dollárt és időt, 6-9 hónapot jelentett, ami a rendszeresített 59 páncélos esetében igen csak rossz hadrafoghatósági mutatót eredményezett. A TAE üzemében végzett nagyjavítás esetében viszont csak 20-30 napos távolléttel kell számolni és a kiadás is nagyjából tizede lesz a tengerentúlinak. A TAE kapacitása évente 17 Honeywell AGT1500 gázturbina nagyjavítását teszi lehetővé, ez azonban bőven elegendő lesz az ausztrál hadsereg számára.

Túl van az első F-15C Eagle vadászgépre történt függesztéssel végzett repülésen a Lockheed Martin Legion Pod konténere, melyre még június 27-én kerítettek sort. Az infravörös képalkotó kamerát rejtő konténert a légi célok azonosítására tervezik használni. A nyár közepi időpont óta még 15 órányi repülés közbeni tapasztalatot szereztek a Legion Pod konténerrel a Jacksonville-i légi nemzeti gárda segítségével.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Eurofighter EF-2000 Typhoon.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

Szuhoj Szu-34 Fullback.

Rockwell B-1B Lancer.

Dassault Mirage IIIS.

Szuhoj Szu-25UBK.

Hawker Hurricane XII.

McDonnell Douglas RF-4C Phantom II.

Saab J32B Lansen.

Mil Mi-24D.

Fouga CM-170 Magister.

Dassault Super Etendard.

Egy példány legyártását készítik elő.

Már októberben megérkeznek az első példányok.

Újabb hadisírgondozási feladatokban állapodott meg Magyarország és Oroszország. Az 1956-os forradalomban elesett szovjet katonák emlékműve feliratainak átírásához már csütörtöktől hozzákezdhetnek — tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.

A Magyar-Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság munkáját, eredményeit Simicskó István honvédelmi miniszter is méltatta. A bizottság tizenharmadik ülésének záródokumentumát Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára és Alekszandr Kirilin, a vegyesbizottság elnökhelyettese írta alá szerdán Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.

A HM közleménye szerint a most aláírt dokumentum többek között első és második világháborús hadisírok felújításáról, új katonai emlékművek megépítéséről szól. A tervek szerint jövőre két első világháborús magyar temetőt is újjáépítenek Oroszországban.

A vegyes bizottság tizenharmadik ülésének legfőbb eredményei közül azt emelték ki, hogy az orosz fél hozzájárulásával az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt elesett és Budapesten, a Fiumei úti temető szovjet katonai parcellájában eltemetett szovjet katonák emlékét megörökítő emlékművek feliratait is módosítani fogják. A HM közleményében azt írta, erre azért van szükség, mert a korábbi feliratok 1956-ot ellenforradalomként értelmezték, így azok a magyar alaptörvénnyel ellentétesek. A feliratok a most megkötött egyezményben rögzítettek alapján, úgy módosulnak: “Az 1956. évi események során elesett szovjet katonák emlékére.” Ez tizenegy emlékművet, emlékoszlopot érint. Az orosz fél kérése az volt, hogy a katonai jelképek maradjanak, ne bontsák meg az emlékműveket, és minden emlékművet egyedileg javítsanak a már megállapodott szöveg szerint. A Kerepesi úti temetőben szerdán végzett szemle alapján a feliratok módosítása már csütörtökön megkezdődhet.

Megállapodás született arról is, hogy a jövőben a temetkezési helyeket azonos módon tartja nyilván az orosz és magyar fél, amelyből egy példányt az önkormányzatokhoz is eljuttatnak. Ez a közös nyilvántartás a két ország történészei, levéltárai számára egyszerűsíti a kutatást.

A megállapodás tartalmazza továbbá, hogy a HM a következő években – a sírrongálások elkerülése érdekében – szorosabban együttműködik az önkormányzatokkal, munkájukat szakmailag is támogatja, erősíti, s ezáltal hozzájárul a helyes történelmi szemlélet kialakításához is – írták.

Mint a HM közleményében felidézte: az oroszországi magyar hadisírok államilag szervezett rendbetétele 1997-ben kezdődött a két ország, az Orosz Föderáció és Magyarország között 1995-ben megkötött hadisírgondozó együttműködés keretében. A háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetének tisztázása céljából kötött egyezmény végrehajtására magyar részről a honvédelmi miniszter kapott megbízást.

Elsődleges cél volt az Oroszország területén lévő különféle hadifogoly- és munkatáborokban meghalt magyarok eltemetési helyének felkutatása, amelyben orosz részről a Vojennije Memoriali nevű orosz szervezet segíti a munkát. Oroszországi levéltári kutatások alapján 461 hadifogoly-temetőt sikerült azonosítani. Eddig ezen elhanyagolt temetőkben található 376 hősi második világháborús emlékművet, valamint öt első világháborús, többnemzetiségű emlékművet építettek meg közösen. Emellett a hadműveleti területen, illetve a felvonulási és visszavonulási körzetekben életüket vesztett katonáknak Boldirevka település mellett megépítették az első, Rudkino mellett pedig a második magyar központi katonai temetőt. Magyarországon 1248 orosz temetkezési hely van.

A HM kifejtette: 54 országban van magyar katonai temetkezési hely, ezért a hadisírgondozásnak kiemelt diplomáciai jelentősége van. A Magyar-Orosz Hadisírgondozó Vegyes Bizottság munkáját – a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum bevonásával – szakmailag is támogatja a Honvédelmi Minisztérium. A bizottság kedden kezdődött, tizenharmadik ülésének napirendi pontjai egyrészt a már meglévő katonai emlékhelyekhez kapcsolódtak, másrészt új emlékművek megépítéséről is megállapodtak. Kiemelték: az együttműködés alapja “a kegyeleti kultúra ápolása, amely nélkül nem beszélhetünk nemzeti kultúráról, nemzeti egységről és nemzeti öntudatról”, ezért mindkét fél szorgalmazza a további rendszeres találkozási lehetőségeket.