Hamarosan megjelenik 2021-2027-es időszak új „Élhető települések” című (VMOP-1.2.1-21) pályázati felhívása, mely keretében a települési önkormányzatok és a többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok igényelhetnek 100%-os támogatást.
Hamarosan megjelenik a VMOP-1.4.1-21 (Fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatása) azonosítójú pályázat, amely keretében helyi önkormányzatok nyújthatnak be támogatási kérelemet az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) kidolgozására és megvalósítására vagy a már meglévő ITS módosítására, kiegészítésére.
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága
Pályázatkezelési Osztály
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű 2022.december 31-ig tartó közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1121 , Költő utca 21.
Ellátandó feladatok:
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
– az Igazgatóság által kezelt OP (kiemelten építés kivitelezést is tartalmazó) és LIFE+ pályázatok teljes körű projektmenedzsmenti feladatainak ellátása;
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján létesülő munkaviszony az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Előnyt jelentő kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 15.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázók a pályázat eredményéről az elbírálást követő 8 napon belül értesítést kapnak.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 31.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2021. január 2.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Oktatási Igazgatóság, Külhoni Pályázatok Osztálya
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1056 Budapest, Szerb utca 21-23.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Előnyt jelentő kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 3.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázati dokumentáció két darab, egyenként legfeljebb 2 MB méretű fájlból állhat.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 15.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető az álláspályázati jelentkezés keretében benyújtott személyes adatokat a https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalon található Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli. Az egyetem munkatársai és vezetői kizárólag munkaköri feladatuk, illetve vezetői megbízatásuk ellátásával összefüggésben, és csak az ahhoz szükséges mértékben férhetnek hozzá, illetve kezelhetik a pályázó személyes adatait. Az álláspályázat elbírálása során eljáró testületben esetenként külső tag is részt vehet. A személyes adatok kezelésének, védelmének, valamint az ezzel összefüggő jogorvoslatnak törvényben és egyetemi szabályzatban rögzített szabályairól az Adatkezelési tájékoztatóban talál részletes tájékoztatást.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.elte.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. december 19.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Sárospataki Polgármesteri Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Pályázati-és közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3950 Sárospatak, Rákóczi u 32.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A város fejlesztését szolgáló pályázatok megírása, fejlesztési programok kidolgozásában való részvétel. Pályázatok készítése kapcsán felmerülő adatgyűjtés, hivatalos dokumentumok beszerzése. Kapcsolattartás az önkormányzati intézményekkel, irányító hatóságokkal, megyei és regionális szervekkel. Pályázatok szakmai döntés előkészítésében való közreműködés. Közreműködés önkormányzati fejlesztési projektek tervezésében, szervezésében, lebonyolításában. Közbeszerzési szabályzat folyamatos aktualizálása.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2021. február 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 15.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Vitányi Eszter jegyző nyújt, a 06/47-513-252 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 31.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A pályázat kiírója fenntartja a jogot az eljárás bármely szakaszában a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. A határozatlan idejű kinevezés első 6 hónapja próbaidő.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. december 23.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Budakeszi Város Polgármesteri Hivatala
Műszaki Osztály
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Pest megye, 2092 Budakeszi, Fő utca 179.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Közreműködik az önkormányzat pályázatainak elkészítésében. az önkormányzat közbeszerzési eljárásaiban. A pályázati határidők figyelése, betartása és betartatása a projekt résztvevőivel. A hatáskörébe tartozó projektek teljes körű menedzselése. Belső igények felmérése, egyeztetése. Projekt résztvevők koordinálása, folyamatos kapcsolattartás a belső résztvevőkkel, tervezőkkel, kivitelezőkkel, hatóságokkal, műszaki ellenőrökkel. Tervezési munkára szerződések megkötése, a tervezés folyamatának szakmai felügyelete, egyeztetésen való részvétel. Kivitelezési munkák szerződéseinek megkötése, a kivitelezés teljes folyamatának menedzselése, megrendelő képviselete. Építési napló megnyitása, megrendelői bejegyzések megtétele. Projektekben történő részvétel a munkakezdéstől a műszaki átadásig. Garanciális bejárások szervezése, garanciális ügyek kezelése. Projektek elszámolásában való részvétel.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 4.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatok tartalmi és formai szűrését követően a pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt. A munkáltató fenntartja a pályázat érvénytelenné nyilvánításának jogát.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 11.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. december 20.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kancellária, Pályázati és Projekt Igazgatóság
Pályázatok Pénzügyi Elszámolása Osztály
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens (2020/288)
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1111 Budapest, BME Campus területe .
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Pályázati kérelmek fogadása; a kapcsolódó költségterv ellenőrzése és nyilvántartásba vétele; kapcsolattartás az egyetemi szervezeti egységekkel külső szervekkel; a pályázatok megírásában aktív segítségnyújtás az egyetemi szervezeti egységeknek; adatszolgáltatás a pályázatok benyújtásához; pályázatfigyelés; pályázati adatbázis vezetése; a támogatási szerződések és módosításainak ellenőrzése, különös tekintettel a változások pénzügyi vonatkozásaira; adatszolgáltatások teljesítése, az Igazgatóság által kezelt kiemelt pályázati projektek nyomon követése, teljesítésének figyelemmel kísérése és ellenőrzése valamint a végrehajtásának szervezése, és a megvalósulásának, valamint a megvalósulás minőségének biztosítása, ellenőrzése, koordinálása a pályázat és a támogatási szerződés tartalma alapján; a projektben vállalt indikátorok, eredménymutatók teljesülésének ellenőrzése.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései , valamint a(z) Humánpolitikai Szabályzat és a Kancellár rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 4.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatban foglalt és maradéktalanul beküldött dokumentumok fényében tekintjük érvényesnek a jelentkezést.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 7.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Végzettségtől, gyakorlattól és projektektől függően az illetmény munkáltatói döntés alapján pozitív irányban eltérhet a törvényi minimumhoz képest. Jelentkezéskor a munkakör megnevezése mellett található azonosítószámot kérjük feltüntetni. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, az Egyetem honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. december 7.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Természettudományi Kar, Pályázati Iroda
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
pályázati irodavezető
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás határozott időre, 3 évig szól.
A munkavégzés helye:
Budapest, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 3.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A közalkalmazotti jogviszony 4 hónap próbaidő kikötésével tölthető be. A pályázat elbírálása folyamatos, a beérkezett pályázatok sorrendjében, a benyújtott dokumentumok és állásinterjúk alapján történik.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 31.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető az álláspályázati jelentkezés keretében benyújtott személyes adatokat a https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalon található Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli. Az egyetem munkatársai és vezetői kizárólag munkaköri feladatuk, illetve vezetői megbízatásuk ellátásával összefüggésben, és csak az ahhoz szükséges mértékben férhetnek hozzá, illetve kezelhetik a pályázó személyes adatait. Az álláspályázat elbírálása során eljáró testületben esetenként külső tag is részt vehet. A személyes adatok kezelésének, védelmének, valamint az ezzel összefüggő jogorvoslatnak törvényben és egyetemi szabályzatban rögzített szabályairól az Adatkezelési tájékoztatóban talál részletes tájékoztatást.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.elte.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. november 23.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
{youtube}x-Qd4SAX1s4{/youtube}
Magyarország az elsők között teszi elérhetővé az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. 2020. decemberében elindult a Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Program (VINOP) első pályázatainak társadalmi egyeztetése.
Hamarosan megjelenik a 2021-27-es időszak új, „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című ( VINOP-1.2.1-21 kódszámú) pályázati felhívása, mely keretében mikro-, kis-, és középvállalkozások igényelhetnek támogatást.
Hamarosan megjelenik a 2021-27-es időszak új, „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című ( VINOP-2.1.2-21 kódszámú) pályázati felhívása, mely keretében mikro-, kis-, és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok igényelhetnek akár 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást.
Nemzeti Koncessziós Iroda
Eljárás-támogatási, elemzési és koordinációs Főosztály
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati koordinátor
munkakör betöltésére.
A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Pest megye, 1011 Budapest
Ellátandó feladatok:
A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény szerinti koncessziós pályázatok, illetve a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben szabályozott közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátása.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A Nemzeti Koncessziós Irodáról szóló 424/2020. (IX. 4.) Korm. rendelet 3. § (2)-(3) bekezdéseiben meghatározott feladatok ellátásában történő közreműködés.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , a(z) A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény és kapcsolódó Korm. rendeletek és az NKOI belső szabályzatai szerint az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Előnyt jelentő kompetenciák:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. december 31.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 14.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. december 14.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Budapesti Gazdasági Egyetem
Gazdasági Igazgatóság, Műszaki Főosztály, Beszerzési- és Közbeszerzési Osztály
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
közbeszerzési jogi ügyvivő-szakértő
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1149 Budapest, Buzogány utca 11-13.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései , valamint a(z) az Egyetem belső szabályzatainak rendelkezései és a Felek megegyezése az irányadók
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 7.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Timkó Zsuzsanna HR referens nyújt, a +36 1 469 6710 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni a munkakör megnevezését: közbeszerzési jogi ügyvivő-szakértő (HPO/606/2020). A határidőn túl beérkezett pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni. Valamennyi, érvényes – a jelen felhívásban feltüntetett formai és tartalmi feltételeknek hiánytalanul megfelelő, elektronikus úton határidőben érkezett – pályázat a Budapesti Gazdasági Egyetem Foglalkoztatási követelményrendszere szerint kerül elbírálására.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. február 6.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Hiánypótlásra a pályázat benyújtásának határidejéig van lehetőség. A pályázók a pályázat eredményéről az elbírálás határidejétől számított 15 napon belül kapnak értesítést. A pályázati felhívás közzététele a jogviszony létesítésére a munkáltató számára nem keletkeztet kötelezettséget, a kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. december 9.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Belügyminisztérium
Informatikai Helyettes Államtitkárság Elektronikus Közszolgáltatásokat Támogató Főosztály
a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján
pályázatot hirdet
projektasszisztens (kormánytanácsos)
munkakör betöltésére.
A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű 2022.12.31-ig tartó kormányzati szolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1051 Budapest, József Attila utca 2-4.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései , a(z) A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései, valamint a Belügyminisztérium Közszolgálati Szabályzatának, valamint egyéb szabályzatainak rendelkezései az irányadók. az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
Előnyt jelentő kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. december 31.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A beérkezett pályázatokat a Belügyminisztérium erre kijelölt vezetői értékelik, valamint javaslatot tesznek a munkáltatói jogkört gyakorló közigazgatási államtitkár felé a személyzeti intézkedés meghozatalára. A pályázatok alapján kiválasztott jelentkezőkkel személyes (szakmai tapasztalatra is kiterjedő), két körös interjú lefolytatására kerül sor.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 15.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A határozott időre szóló kinevezés 6 hónap próbaidő kikötésével történik.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. december 21.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Országos Korányi Pulmonológiai Intézet – Budapest
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1121 , Korányi Frigyes út 1.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Az intézeti sajátosságok figyelembevételével az intézet főmérnökével együttműködve a projekt műszaki dokumentációinak előkészítésében való részvétel, a dokumentumok ellenőrzése, költségbecslés, ajánlatok bekérése, kezelése. Kapcsolattartás műszaki ügyekben felettes és engedélyező szervekkel, a megvalósításban részt vevő partnerekkel. A projektek megvalósításának nyomon követése, beruházási, felújítási munkálatok folyamatos figyelemmel kísérése, a projektek műszaki átadásával, zárásával, valamint a fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátása. Helyszíni ellenőrzéseken történő részvétel.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései , valamint a(z) OKPI Munkaügyi Szabályzata, valamint 2020. január 01. napjától a 2020. C. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. december 31.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 6.