(A Közlemények rovatból átvett anyag)A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) minden lehetséges politikai eszközzel a migránsáradatot elszenvedő polgárokért küzd, s véleménye szerint nem elég a bátor fellépés, hanem arra van szükség, hogy azok az önkormányzatok, amelyek területén nagyszámú migráns tartózkodik, a belügyi szervekkel együttműködve akadályozzák meg az olyan eseteket, mint a minapi incidens, amikor két pakisztáni migráns próbált meg szexuálisan bántalmazni egy kiskorú lányt Szabadkán, áll a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében, amelyet az alábbiakban közlünk.
A szabadkai alapfokú bíróság ma az ügyészség javaslatára 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte azt a két pakisztáni férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szexuálisan akartak bántalmazni egy kiskorú lányt Szabadkán.
Igor Mirović tartományi kormányfő ma kijelentette, hogy a kormány megfékezte a tartomány költségvetési eszközeinek nem rendeltetésszerű használatát.
Ünnepélyes keretek között kezdődött meg ma délelőtt Adán az a Duga Civil Szervezet által, az Európai Unió támogatásával életre hívott projektum, amely a szociális szolgáltatások hatékonyságának növelését irányozza elő, a községek közötti együttműködés révén.
Dél-Bánátban, a Versec melletti La Piccolina szélpark október 3-án, hétfőn nyílik meg, és zöld energiát termel majd, amely 5500 háztartást lát majd el.
A szabadkai befogadóközpontban elszállásolt két migráns támadott meg tegnap egy kiskorú lányt, erősítette meg a hírt az RTS-nek a szabadkai alapfokú ügyészség.
Ismeretlen elkövetők hétfőn este hatalmas mennyiségű kőolajat, illetve kőolaj-származékot engedtek a nagykikindai csatornarendszerbe.
A rendelkezésre álló adatok szerint Vajdaságban 13 százalékkal nőtt a turisták száma, tette közzé ma a turizmus világnapja alkalmából a Szerbiai Turisztikai Szervezet.
A magyarkanizsai rendőrség vasárnapi akciója során nagy mennyiségű marihuánát foglalt le, valamint öt személyt vett őrizetbe.
Két csapattal vett részt a szeptember közepén rendezett Challenge Cup elnevezésű sportversenyen az MH KFOR Kontingens 15. váltása, ahol a részt vevő katonáknak a hazai járőrversenyekhez hasonló, sok erőpróbával járó, komplex pályát kellett teljesíteniük.
A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar az Újvidéki Egyetem határozata alapján pótfelvételi eljárásban meghirdette az idei felvételik után fennmaradt szabad helyeit.
A kvótareferendummal kapcsolatban tartottak lakossági fórumot ma este Zentán, a Kertek Helyi Közösségben, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete által életre hívott rendezvény vendégei Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, Erdély Lenke, a VMSZ tartományi parlamenti képviselője, valamint Fehér László és Újhelyi Nándor, a VMSZ Intéző Bizottságának tagjai voltak.
Az újvidéki Újtelepen (Novo naselje) lévő Erste Bank kirablásával gyanúsított férfit néhány órával a bűncselemény után elfogták, miközben nagyobb mennyiségű ausztrál dollárt próbált beváltani egy pénzváltóban az Új Heréskert (Nova Detelinara) városrészben, írja a 021.
Az autómentes nap előtti hét folyamán akciók egész sorát szervezték meg a magyarkanizsai községben, amelyekkel a testmozgásnak, a szabad levegőn való tartózkodásnak, a gépkocsik és más környezetszennyező járművek mellőzésének, ezzel páthuzamosan a kerékpárok és a többi környezetkímélő jármű vagy közlekedési eszköz használatának fontosságára igyekeztek felhívni a polgárok, de elsősorban a gyerekek figyelmét.
A Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyta az Újvidéken szerkesztett Magyar Szó, valamint a szabadkai Hét Nap főszerkesztőjének kinevezését.
Újvidéken délelőtt kirabolták az Erste Bank egyik fiókintézetét.
Magyar katonák is indultak az elmúlt hétvégén Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban megrendezett félmaratoni futóversenyen.
A rendezvényt a Szarajevóban települő EUFOR- és NATO-parancsnokság is támogatta. A műveleti területen szolgáló magyar katonák közül négyen a teljes távot egyénileg teljesítették, hárman pedig váltóban indultak.
Alig több, mint két éve kezdődtek az illetékesek közötti tárgyalások arról, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Zomborban, részben innen eredő indítványozásra, kihelyezett ápolóképzési felsőoktatási campust létesítsen.
A tartományi kormány döntése értelmében 2,3 millió dinárt különítettek el a Vajdasági Onkológiai Intézet számára a felszerelések pótalkatrészeinek beszerzésére és beépítésére.
A kevevári (kovini) község Turisztikai Szervezete keretében a hét elején megnyílt Székelykevén a tájház mellett működő turisztikai információs központ.
Pages