Nyugat-Balkán

Szívesen nézek török sorozatokat. Hogy ennek mi köze a Balkánhoz? Tényleg nem sok, azon kívül, hogy nagyon sok sorozatot vetítenek a nyugat-balkáni országok tv állomásai, és az interneten ennél jóval több megtalálható horvát, szerb, esetleg bosnyák felirattal. Ezeket nézem, ami nyelvgyakorlásnak is kitűnő.

Most azt olvasom, hogy a szaúd-arábiai MBC média csoportnál  elrendelték a török sorozatok sugárzásának leállítását az Ankara és egyes arab országok, köztük Szaúd-Arábia között növekvő feszültség miatt. Vagyis a politika kőkeményen beleszól egyes csatornák műsorpolitikájába.

Igaz, hogy a török sorozatok egy része az Oszmán Birodalom történelmének propagandája, másrészt viszont Törökország „nyugatiasodását” is mutatja. A politikai változások fényében ez nem segítette a sorozatokat egyes szaúdi és más arab televíziós állomásokon.

Elemzők úgy vélik, hogy a döntést nem lehet csak az Ankara és Rijad közötti, az Öböl-válság és Katar blokádja miatt az utóbbi időben egyre hűvösebbé váló politikai viszony számlájára írni.     

Most hat sorozatot állítottak le az MBC1, MBC4 és az MBC Drama csatornákon, főleg olyanokat, amik társadalmi problémákkal foglalkoznak. Az MBC hálózat jellemzően nem sugároz török történelmi filmeket, sorozatokat.

Az utóbbi tíz évben a török sorozatok sikeresen vonzzák az arab nézőket, bennük pozitív kép alakult ki Törökországról. Egyes statisztikák szerint az arab lakosság 75%-a megnézett már legalább egy török sorozatot. Az arab csatornákon 2016-ban 75 török sorozatot vetítettek, összesen 600 millió dollár értékben. A nézettség és a népszerűség tekintetében Szaúd-Arábia az első helyen áll.

Amíg az arab sorozatok népszerűsége különböző okok miatt csökkent, a török sorozatokat a sokszínűség, a sokkal jobb minőség, jobb, természetesebb színészi teljesítmény, jó rendezés, jó zene jellemzi, függetlenül attól, hogy modern vagy történelmi filmről van szó.  

Törökország évente közel 100 produkciót készít, ebből kb. 15-öt  exportálnak a világ számos országába. Törökországon kívül a sorozatoknak kb. 400 millió nézője van.  

A török sorozatok export bevétele 2016-ban 350 millió dollár volt 142 országból, ezzel az Egyesült Államok után a második helyen állnak a világban. A török televíziós iparág 2023-ra egy milliárd dollárra tervezi növelni ezt a bevételeit.

A döntés sokak szerint felháborító és elképesztő, tekintettel arra, hogy a szaúdi televízió 2007 óta épp arra számított, hogy a török sorozatok sugárzásával növeli a nézettséget, most pedig csatlakozik az aktuálpolitikához, figyelmen kívül hagyva a potenciális veszteséget.

Szaúd-Arábia az Emirátusokkal együtt korábban is beavatkozott az Öböl-válságba a saját tv-csatornáin keresztül, amikor egyes műsorokat „értéktelennek és értelmetlennek” minősítettek azért, hogy kárt okozzanak azok készítőinek.

Most a politikával karöltve ilyen módon is megpróbálják megállítani vagy inkább korlátozni a török tőke erőteljes kapitalizációját. A török sorozatok   az ország idegenforgalmát és szimbólumait is népszerűsítik arabok milliói  körében, ami a szaúdiak szerint nem érdeke a régiónak.  

Nem vitás, hogy a produkciók hozzájárultak a török ékszer export növekedéshez, emellett a divat kiegészítők, ruházati cikkek és díszítő elemek exportja 9 %-kal, az elektronikus játékoké 26,5%-kal, míg a könyveké 18 %-kal növekedett az elmúlt években.

A szaúdi média csoport igazgatótanácsa úgy véli, hogy a török sorozat arab televíziós állomásokon történő közvetítésével több száz millió dolláros ingyenes promóciós és reklámszolgáltatásokat kínál a törököknek, és míg itt Törökország imidzsét „fényezik”, addig török tv állomások nem sugároznak egyetlen arab sorozatot sem.

Megfigyelők szerint a sorozatok politikai indíttatásra történő leállításának legnagyobb vesztese az MBC csoport lesz mind a pénzügyi mind a nézettségi mutatók tekintetében. Ezzel szemben a török vállalatok korlátozott veszteséget szenvednek, mert van tíz másik arab tv állomás, ami folytatja, vagy elkezdi sugározni a török sorozatokat, amik számtalan megszólaló szerint sokkal konzervatívabbak, mint a brazil és mexikói szappanoperák, amiknek vetítése folytatódik. Érdekes, hogy egy ilyen döntés éppen akkor jön, amikor Szaúd-Arábia a nyitottság fázisába lépett.

Ahogy ezt a történetet olvastam, elkezdtem egy kicsit utána nézni, hogy máshol hogy állnak a török sorozatokhoz. Nos, az arab tiltás nem egyedi, még abban az értelemben sem, hogy politikai indíttatású. Korábban Egyiptomban is felfüggesztették az állami tv állomások a vetítést, majd ezt a döntést visszavonták.

2016-ban bangladesi rendezők és színészek követelték a Szulejmán betiltását a „mindenütt jelenlévő szexuális jelentek” miatt. Az ott szinkronizálva vetített sorozat népszerűsége annyira nagy, hogy a helyi televízióknak el kellett hagyniuk a hazai produkciók sorozatait, ezért sok színész munka nélkül maradt, több stúdió és produkciós iroda bezárt.  

Üzbegisztánban néhány hete a Végtelen szerelem (Kara sevda) című sorozatot tiltották be. Egy ilyen döntés elképzelhetetlen lett volna az országban 1989 óta hatalmon lévő Islam Karimov elnök ideje alatt, aki rendkívül gyanakvó volt a vallási radikálisokkal szemben. Úgy látszik, hogy halála után egy évvel az új elnök Savkat Mirzijojev teret ad a szélsőségesek követelésének.  Februárban egy radikális iszlám weboldalon öt cikk is megjelent a sorozatról, követelve betiltását. Azt állították, hogy a nézőket „szemmel verik”, a szinkronszínészeknek bére „haram”, vagyis a Korán szerint tiltott. Az állami vallási ügynökség imámja is kritizálta a sorozatot, mert az a „Nyugat befolyása” alatt áll. Érdekes, hogy ezt a véleményt többen is osztják és egyetértenek abban is, hogy a sorozatot nemcsak a radikális iszlamisták tartják problémásnak.

A politika aztán itt is jelentős mértékben beleszólt a kérdésbe. Maga a miniszterelnök rendelte el az állami hatóságoknál, hogy vizsgálják meg a sorozatot abból a szempontból, hogy az milyen hatással van az üzbég családokra, majd a Zo’R tévén hetente kétszer sugárzott sorozatot levették a műsorról. A csatornánál nem tudják, hogy ez a tiltás végleges-e, vagy később folytathatják.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma Üzbegisztánt „különösen aggasztó” országnak tartja, elsősorban a vallásszabadság korlátozása, az állam részéről jelenlévő vallási rendőrség miatt.

Egy helyi emberjogi aktivista azt mondja, amint a radikálisok nagyobb szabadságot kapnak, elkezdik támadni előbb a televíziós programokat, mint például a Végtelen szerelmet, azután a televíziós csatornák, az újságok és a nők jogai következnek. „Félek, hogy ezt Mirzivojev elnök nem fogja tudni ellenőrzése alatt tartani.”

A szerb légiközlekedési internetes szakportál hosszú írásban értekezik a lengyel légitársaság utóbbi évekbeli  térhódításáról a térségben.

Sokat beszéltünk és írtunk a Turkish Airlines, a Wizz Air, az Eurowings, a Qatar, a Flydubai, az easyJet, a Ryanair, a Norwegian, a TUI, sőt még a Transavia, a Aegeana  frekvencianöveléséről, közben a LOT szinte észrevétlenül terjeszkedett és lett a régió egyik legerősebb légi fuvarozója.   

A lengyel légitársaságot 1928-ban alapították, az első járata 1929. január 1-jén emelkedett a levegőbe és teljesítette a Katowice-Bydgoszcz belföldi járatot. Az első gépek Junker F-13 (4 utas) és Fokker F-VII (8 utas) voltak. Ma a LOT flottájában 58 darab repülőgép van: 19 db Boeing 737-es (400-as, 800-as és MAX8) 10 db Bombaridier Q400-as, 5  db Bombardier CRJ-900-as, 24 db Embraer és 8 db szélestörzsű Boeing 787-8. További 14 repülőgépre (4 db B737 MAX8, 6  db Embraer E-195 és 4 db B787-9) van megrendelése, amiknek szállítása folyamatban van. 

A LOT a Star Alliance légiszövetség tagja, 49%-ban tulajdonosa a Nordica légitársaságnak, és 100%-ban a LOT Charters társaságnak. Ez utóbbi 2016-ban 6,9 millió utast fuvarozott. 

1991-ig a LOT hetente kétszer repülte a Varsó-Belgrád járatot ATR-rel, télen TU-154-essel, majd a politikai viharok, a polgárháború és a szankciók elűzték a lengyeleket a térségből. 

Tíz évvel később, 2001. október 28-án tértek vissza Zágrábba, és elindították hetente ötször a Varsó-Zágráb járatot ERJ-145-tel, és üzemeltették 2006. október 28-ig. 

Ezután megint évekig szünet következett, majd 2010-ben megindult a Varsó-Belgrád járat az első években szezonálisan, 2014-től egész évben. Ugyancsak 2014-ben indult újra a Varsó-Zágráb is, majd néhány hónapra mindkettőt ismét felfüggesztették a társaság szerkezeti átalakítása miatt. 

Az átalakítás után 2016 márciusától a LOT jelentősen terjeszkedik a régióban. Megnyitották a ljubljanai járatot, szezonális járatokat üzemeltetnek Splitbe és Zadarba, 2017-től Podgoricába és Pulába is. 

Idén júniusban indítják a Varsó-Szkopje járatot hetente hatszor. Május 3-tól indul a szezonális Dubrovnik hetente háromszor, amit főszezonban heti hatra növelnek. A legjelentősebb fejlesztés a Zágráb-Varsó útvonalon van, ahova júniustól hetente 10-szer közlekedik a LOT. A járatszám mellett a kapacitást is növelik ezen a járaton. Hasonló frekvencia- és kapacitásbővítést terveznek júliustól a belgrádi útvonalon is. Heti 11-re nő a Varsó-Belgrád járatok száma, míg a Varsó-Podgorica járat heti hatra.    

A fejlesztéseket látva, a közeljövőben várhatóan járatot indítanak Szarajevóba is. Ez lesz a régió tízedik városa, amit közvetlenül összekötnek a lengyel fővárossal. Nem lehetetlen egy pristinai járatnyitás sem, de Szkopje közelsége miatt ez nem a közeljövőben várható. Frekvencianövelés várható viszont Split, Zadar és Pula esetében. Idegenforgalmi szakemberek emellett arra is számítanak, hogy nem olyan messze jövőben a LOT repülni fog Mostarba is, amivel a sok százezer katolikus zarándokot tudnák kiszolgálni, akik évente Medjugorjeba látogatnak. Ők jelenleg Split és Dubrovnik repülőtereit veszik igénybe.  

Mindent összevetve ebben az évben a LOT megduplázza járatainak számát és sikeresen veszi fel a harcot a konkurensekkel. A Belgrád-Varsó útvonalról kiszorította az Air Serbiát, a szerb légitársaság 2016. október 30-án megszüntette járatát.   

Konkurenciát jelent az Adria heti hat saját járatával Ljubljanaból, de erős konkurensei vannak Ljubljana mellett Splitben, Dubrovnikban és Podgoricában is. Jelentős konkurense a Wizz Air, akiknek bázisuk van Varsóban, Belgrádban, Szkopjéban, két járatot üzemeltetnek Ljubljana-Varsó útvonalon is, ami mutatja, hogy miként reagál a diszkont légitársaság a LOT régióbeli fejlesztésére. A Wizz Air a régió legnagyobb fuvarozójával, a Lufthansa csoporttal együtt bővítési zónának tekinti a térséget. 

A krakkói és varsói járatok mellett idén májustól Budapestről is indít járatokat a LOT New Yorkba és Chicagoba. Ez óriási lépés a lengyeleknek, a járat nyilván nemcsak magyarországi utasokat fog vinni, vonzani fog a környező országokból is, így Szlovéniából, Horvátországból és Szerbiából is. 

A LOT komolyan bővül a régióban, a belátható jövőben számítani lehet további nemcsak frekvencianövelésre, hanem új vonalak nyitására is. A folyamatos, csendes terjeszkedéssel a LOT a régió egyik legnagyobb fuvarozójává vált, és szemmel láthatóan ez nem a bővítés vége. A LOT felismerte a régióban a lehetőséget, ahogyan a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején a Malév akkori vezetése is felismerte és ahogy mondani szokták, bizony „csengett a kassza”. De ez egy másik történet.

 

Forrás: T6

A balkáni háború máig tartó egyik utóhatása, hogy a térség országaiból nagyszámú fegyver érkezett illegálisan az európai országokba, az Európai Unióba. Az Europol 2014-es becslése szerint fél millió darab fegyvert loptak el és hoztak be az Európai Unió területére.

Svéd újságokban nemrégiben megjelent, hogy Bosznia-Hercegovinából származó fegyvereket csempésznek be Horvátországon és Szlovénián, de más útvonalakon  keresztül is. Ezek a csempészáruk Malmőben érkeznek a legnagyobb európai fegyverpiacra, és onnan jutnak hozzá különböző skandináviai, vagy más országbeli bűnözői csoportok.  

Hogy milyen mennyiségről beszélünk, ahhoz álljanak itt a számok: 2016-ban legálisan és illegálisan civilek tulajdonában lévő fegyverek száma Boszniában  675.000 és 1.143.762 között van, Montenegróban közel 150 ezer, Szerbiában valamivel több mint 3 millió, Horvátországban 950 000 és 969.160 között, Macedóniában 256 ezer és a kétmillió lakosú Koszovóban egy ENSZ felmérés szerint kb 450 ezer.

Ha figyelembe vesszük, hogy a regisztráltan tartott fegyverek száma Boszniában 341 ezer, Montenegróban 96.110, Szerbiában 960.000, Horvátországban pedig 371.000 darab, akkor világosan látszik, hogy az arzenál legnagyobb részét illegálisan birtokolják. A térség országainak együttműködését a szervezett bűnözők, a fegyverek, lőszerek, robbanóanyagok csempészei, az emberkereskedők felderítésére nehezíti, hogy Koszovót nem ismeri el sem Bosznia, sem Szerbia.

A hatóságok időről időre akciókat hirdetnek, ahol retorzió nélkül leadhatók az illegálisan tartott lőfegyverek és más eszközök, de ezek kevés sikerrel járnak. Szerbiában az elmúlt évben 7500 darabot szolgáltattak be.  Ennek egyik oka, hogy a fegyvereknek jó áruk van a feketepiacon. Ezek a fegyverek a háború után egyszerűen az embereknél maradtak. A régióban minden negyedik embernek, vagy minden negyedik házban volt valamilyen fegyver, pisztoly, vagy puska, vagy revolver. A bombák legnagyobb részét, aminek tárolása igen problémás volt, az első leadási hullámban átadták, de a fegyverek és a lőszerek forgalomban vannak.

Most már hiába ígérnek a fegyvert beszolgáltatóknak anonimitást, amnesztiát, hiszen ezeket az eszközöket otthon 50-200 euróért el tudják adni, de ha olyan helyzetbe kerülnek, hogy ki tudják csempészni az országból, akkor Európában több ezer eurót is kaphatnak értük. Egy AK-47-es, közismert nyelven a „kalasnyikov” Szerbiában 200 euró, míg ugyanezért a fegyverért Európában 3000 eurót adnak.  

A közelmúltban több letartóztatás is történt a bosnyák-horvát illetve a horvát-szlovén határon poggyászba rejtett illegális fegyvercsempészés miatt, de ezek az esetek nagyon nehezen elfoghatók.

A vizsgálatok megerősítették, hogy a támadásokhoz, például a párizsi merénylethez vagy a Charles Hebro szerkesztősége elleni támadáshoz használt fegyverek nagy része a Balkánról származik, de arról nincs szó, hogy a csempészek szervezett csoportokhoz csatlakoznának.

Az európai bűnözői csoportok általában bizonyos típusú fegyverek beszerzésére, megvásárlására bérelik fel a csempészeket, nem nagy mennyiségű vásárlásokról, hanem célzott fegyverkészletről van szó, így a néhány darabot a határokon nehéz elkapni, különösen, ha azokat a csempészek még szét is szedik.

A célországok a már említett skandináv országok és Németország. Leginkább könnyű fegyverekről beszélünk, de megjelentek az automata gépfegyverek, sőt sok bomba is, a származási országok pedig Bosznia, Szerbia, Koszovó, Horvátország de Albánia is.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy bár kis mennyiségről van szó, a következmények drámaiak lehetnek. „Egy automata fegyverrel szó szerint mészárlást lehet elkövetni. Egyetlen, 100 patronnal rendelkező automata puska segítségével 50-100 embert ölhetnek meg.” – mondja egyikük.

Egy horvát szakértő úgy véli, hogy a fegyvercsempészet láncolata az utóbbi időben óvatosabbá vált. „Korábban a csempészett, illegálisan vett fegyvereket bűnözői csoportok egymás ellen használták, egy-egy területet „uralók” csaptak össze. Most a csempészek is tisztában vannak vele, hogy a fegyvereket ártatlan polgárok, véletlenül arra járó járókelők ellen használhatják.”

Talán ennek tudható be, hogy az utóbbi években nem volt nagy mennyiségű illegális fegyverszállítás a Nyugat-Balkánról Nyugat-Eurpába. Egyes esetek voltak, vagyis, a klasszikus „balkáni út” ebben az értelemben nem, vagy csak elvétve létezik. A fegyverek csempészésének nem nyitottak új útvonalat, a „gazdaságos kihasználás” érdekében közösen, vagy együtt használják a kábítószercsempészekkel, cigaretta csempészekkel.

A közelmúltbeli háborúk csak egyik oka annak, amiért ilyen sok fegyver van a Nyugat-Balkánon. A térség országaiban hagyományos a fegyverek szeretete, annak birtoklása a „népi folklór” része. Emlékszem, alig néhány hete voltunk Szarajevóban, amikor késő este rémülten rohantunk az ablakhoz, iszonyú fegyverropogásra riadva. Az utcán sötét volt, semmi nem mozdult, nem láttunk semmit, és mikor reggel kérdeztük a háziakat, mondták, hogy csak egy közeli szerb család ünnepelte a gyerek születését. Később már nem kaptuk fel a fejünket, ha a pravoszláv ünnepeken, vagy a ramadant lezáró bajramkor megeresztettek egy-egy sorozatot a levegőbe.

Boszniában szigorú a fegyvertartás szabálya, de szakértők szerint szükség lenne a törvények egységesítésére, mert nincs egységes rendszer a regisztrációra, nincs egységes adatbázis a fegyverekről, ezek az entitások, a kantonok, és Brčko kerület szintjén van szabályozva. A regisztrált fegyverek adatait a kantonok belügyminisztériumai, a Szerb Köztársaság belügyminisztériuma és Brčko kerület rendőrsége tartja nyilván. Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Montenegró területén 15 törvény rendelkezik a fegyver és lőszertartásról, ebből 12 Boszniában. Mindez a daytoni békeegyezményben létrehozott bonyolult közigazgatási berendezkedés egyik következménye.  

Szarajevó Kantonban például egy pisztoly és egy revolver lehet magántulajdonban, Neretva Kantonban öt pisztoly és hét vadászfegyver. A Szerb Köztársaságban mindennemű fegyver regisztráláshoz kötött, de számuk nincs korlátozva.

A fegyvertartás oka még a politikai bizonytalanság. Szerbiában van messze a legtöbb fegyver a régióban. Ha világviszonylatban nézzük, akkor az ország az ötödik helyen áll. 100 lakosra 37,8 fegyver jut, összességében 3.050.000 fegyver van civilek birtokában. A térség második leginkább felfegyverkezett országa Macedónia (100 lakosra 24,1 fegyver), Montenegró (100 lakosra 21, 7 fegyver) Horvátország (100 lakosra 24,1 fegyver) Bosznia-Hercegovina (100 lakosra 17,3 fegyver ) és Szlovénia (100 lakosra 13,5 fegyver).

A világ legfelfegyverzettebb országa az Egyesület Államok, ott 100 lakosra 88,8 fegyver jut, összesen 270 millió lőfegyver van magántulajdonban. Érdekesség, hogy a második helyen Jemen áll, és azt követi Svájc és Finnország, ahol 100 lakosra 45,7 illetve 45,3 fegyver jut.

Ugyanakkor szakértők azt is mondják, hogy nem a magánkézben lévő fegyverek száma az oka az erőszakos cselekedeteknek. Svájcban és Finnországban is alacsony a bűnözési ráta, illetve a fegyverrel elkövetett bűncselekmények száma.

A nyugat-balkáni államok törékenyek, ami megkönnyíti a terrorista csoportok munkáját, hogy különböző fegyvereket tudjanak megszerezni. Az albán titkosszolgálat volt vezetője azt mondta: „A terroristák nagyon jól fizetnek, így mindig megtalálják a számukra szükséges fegyvert a feketepiacon. Tudjuk, hogy van feketepiac a Balkánon, ahol a bűnözők és a terroristák is nagyon aktívak.”

 

Fotó: AJB

A brit Guardian cikkírója Simon Tisdall írásában az 1995-ös srebrenicai és a mostani szíriai kegyetlenségek hasonlóságára irányítja rá a figyelmet. Nem kevesebbet állít, mint hogy Kelet-Gúta a szíriai Srebrenica, és a nemzetközi közösségek ismét félrefordítják a fejüket.

A délszláv háborúban 1995 júniusában néhány nap alatt a szerb csapatok Srebrenicánál több mint nyolcezer muzulmán férfit és fiúgyermeket gyilkoltak meg. A mészárlást a hágai nemzetközi bíróság népirtásnak ítélte.  Kofi Annan ENSZ főtitkár egyszer a legsúlyosabb bűncselekménynek nevezte, amit Európa földjén 1945 után elkövettek.

Az 1995-ös Srebrenicához hasonlóan Damaszkusz külvárosa, Kelet-Gúta is a kormányerők ostroma alatt áll 2011, a szíriai háború kezdete óta, hosszú évek alatt nem sikerült kiűzni a területet ellenőrzésük alatt tartó lázadó csoportokat.  

„Ahogyan Srebrenicában is történt, nincs elegendő élelmiszer, elvágták a humanitárius és egészségügyi segélyek útját. Az ENSZ 1993-ban  Srebrenicát „védett övezetté”, tavaly Oroszország Moszkva sikertelen asztaháni béketárgyalásán Kelet-Gútát „deeszkalációs övezetté” (olyan hely, ahol szünetelnek a harcok) nyilvánította. Azonban már egyértelmű, hogy a szíriai kormány célja az ellenzék lassú, szisztematikus felszámolása a deeszkalációs zónákban.”  

Akárcsak Boszniában, senki nem próbálta meg megvédeni a civileket, amikor a kormányerők támadása decemberben a tárgyalások megszakadása után megindult. Az ENSZ - írja a cikk - sürgette az Assadot támogató koalíciót, hogy fogadjon el egy sürgősségi tűzszünetet humanitárius segély nyújtására, de a kérést figyelmen kívül hagyták. 

„Ehelyett a nagyhatalmak, az Egyesült Államok és Oroszország, és a regionális szereplők, mint Törökország egy nagy stratégiai játékra koncentrálnak, amit félmillió szíriai holtteste fölött játszanak” – állítja a cikk és megjegyzi, hogy a szereplők figyelmüket az ország jövőbeli irányítására, annak befolyásos zónákra osztására fordítják.  

A Trump adminisztráció számára csak az a fontos, hogy korlátozzák Irán törekvéseit a Földközi-tengerhez tartó „szárazföldi híd”, vagy az afganisztáni Herattól a libanoni Bekaa-völgyig húzódó „síita félhold” létrehozásában. A törököknek minden a kurdok szétverése, Vlagyimir Putyinnak pedig minden a hatalom körül forog.

„Kelet-Gúta lakóinak azonban minden a túlélés körül forog.”

Azt írja Simon Tisdall, hogy 1995-ben a „világ állt és nézte”, a nemzetközi közösségek, habár „jól tudták, hogy Ratko Mladić mire képes, hogy végrehajtson egy mészárlást”, félrefordították a fejüket.

„Kelet-Gúta agóniája lassú. A háború kezdete óta itt van a legtöbb halott. Már elfelejtődött a 2013-as vegyi fegyver támadás, amikor szarin gázt vetettek be. Újra civileket gyilkolnak, sok gyereket megölnek és az országban lévő nyugati erők csapatai most sem avatkoznak közbe. Az ENSZ ismét tehetetlen, a Biztonsági Tanács Oroszország vétója miatt nem tud reagálni.”

A brit újság hozzáteszi, hogy most a szíriai elnök Bashar al-Assad, pont mint Mladić 1995-ben, ellenáll minden külső nyomásnak.

A Guardian állítása szerint számos bizonyíték utal arra, hogy Assad háborús és emberiség elleni bűncselekmények részese, de mostanáig egyetlen esetben sem emeltek vádat ellene. 

„Ma Kelet-Gútában, mint 1995-ben Srebrenicában, olyan bűnöket követnek el, amt népirtásnak lehet nevezni. Novemberben Hágában Mladićot végre elítélték népirtásért. 22 évre volt ehhez szükség. Hány gyereknek kell még meghalnia, míg Szíriának igazságot szolgáltatnak?” - kérdezi a brit újság a cikk végén.

A délszláv háború háborús bűneit kivizsgáló hágai nemzetközi törvényszék főügyésze volt Carla del Ponte, aki tavaly augusztusban, miután lemondott a szíriai háborús bűnöket kivizsgáló bizottság tagságáról azt mondta: „Higgyék el nekem: olyan szörnyű bűnöket, mint Szíriában, nem láttam sem Ruandában sem a volt Jugoszláviában.” 

 

Nincs arra utaló jel, hogy a 2015-ös és a 2016-os, Európát teljesen megrázó  menekültválság megismétlődne. Így értékelte a helyzetet Szarajevóban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezetek (IOM) képviselője.

Mindkét szervezet képviselője emlékeztetett arra, hogy 2016-ban, amikor az úgynevezett „balkáni út” Horvátországon és Szlovénián keresztül lezárult, meg volt a veszélye annak, hogy tömegesen új irányt fognak keresni a menekültek, de ez nem történt meg. Időközben megjelentek ugyan alternatív útvonalak Törökországból Görögországon, Albánián, Montenegrón, Bosznián, Horvátországon át Nyugat-Európába, de ezeket a menekültek kisebb csoportjai használják. Összességében még korai lenne új „balkáni útról” beszélni, bár a régió sajtója egyre többet cikkezik róla.

A nemzetközi szervezetek képviselői azt mondják, hogy minden nehézség ellenére nagyon fontos, hogy a hatóságok nyitva hagyják a határokat a menedékkérők előtt, mert ez mutatja, hogy készek az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására és védelmére.

A tömeges menekültáradat megszűnésének egyik oka, hogy lényegesen megváltozott a török kormány álláspontja a menekültek megítélésében, elsősorban a Szíriából érkezettekkel kapcsolatban, és ez az Európai Unió és Törökország közötti egyezmény következménye. A megállapodás megállította a menekülteket Európa felé. A török kormány – jelentős nemzetközi segítséggel - nagy erőfeszítéseket tett és tesz a szíriai menekültek elhelyezésére, a helyzetük javítására, és ez csökkenti annak szükségességét, hogy tovább menjenek. Emellett sokan közülük felismerték, hogy nem várja őket olyan kényelmes élet az EU-ban, mint amit reméltek. A menekültellenes propagandának köszönhetően Európa egyre kevésbé vonzó számukra.

                                  Menekült tábor Törökországban

Becslések szerint jelenleg Görögországtól a horvát határig 40-50 ezer menekült tartózkodik, főleg afroázsiai országokból, ők Nyugat-Európába szeretnének tovább menni.  

Az illegális bevándorlók, a menedékkérők száma Bosznia-Hercegovinában is megnövekedett. 2017-ben a bosnyák rendőrök 913 személyt fogtak el, akik illegálisan akartak az országba belépni, ami majdnem négyszerese az előző évinek. Ugyancsak négyszeresére nőtt a regisztrált menedékkérők száma, és az idei első havi számadatokat nézve ez a szám az év végéig jelentősen emelkedni fog.

Boszniának a közelmúltban menekültek tömegével kellett szembenéznie, a délszláv háború alatt az országból másfél millió ember menekült el ideiglenesen, vagy véglegesen. Nekik szemmel láthatóan más a hozzáállásuk is. A nemzetközi szervezetek képviselői is köszönetet mondtak a bosnyák rendőrségnek azért, amilyen módon bánik a menekültekkel és a bevándorlókkal, kiemelve, hogy ez a bánásmód jelentősen eltér más országokétól, ahol a rendőrség kevéssé megértő a menekültekkel szemben.

Nem lehet szó nélkül hagyni azonban a menekültekkel együtt a bűnözői csoportok részéről felmerülő veszélyeket sem, például Montenegróban, ahol a menekültek csempészése összekapcsolódik az illegális kábítószer kereskedelemmel. Jól érzékelhető, hogy a menekültek között lévő sok egyedülálló férfi a gyermekektől és a családoktól eltérően nem élveznek túl sok együttérzést, rájuk gyakran előítéletekkel néznek, mint olyanokra, akik bajt okozhatnak.

Ettől még a szakemberek azt mondják, hogy a helyzetet nem kell dramatizálni. Hasonlóan vélekedik Bosznia belbiztonsági minisztere, aki parlamenti felszólalásában azt mondta, kötelességük védeni Európa határait, a menekülteket meg kell állítani, megállapítani a személyazonosságukat, a törvények és az Európai Emberi jogi konvencióval összhangban kell velük bánni és megoldást találni számukra.  

De elmondta azt is, hogy a tömeges menekültáradat megszűnte után Szerbiában „elakadt” közel tízezer menekült, akik nem tudtak továbbmenni Nyugat-Európába, de közülük jelenleg már csak kb. 3000 tartózkodik szerbiai menekülttáborokban, a többiek különböző módon „elszivárogtak” az országból.

Boszniának a határai védelméhez közel 500 ember hiányzik az anyagi és technikai felszerelésen túl. A miniszter azt is szükségesnek tartaná, hogy a FRONTEX bevezessen egyfajta ellenőrzést Montenegró és Albánia határán, mert úgy érzi, hogy ott a nemzetközi rendőrség jelenléte ellenére is mindenféle ellenőrzés nélkül közlekednek az emberek.

 

Fotó: EPA

Szembejött a facebookon az esemény: 25 éves a pestlőrinci Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola. A lányom iskolája. Ott kezdte magyarországi iskolás életét egy negyed századdal ezelőtt. 

                            Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola

Másfél éves korában, 1985-ben elvittük őt Magyarországról és 10 évesen, a harmadik osztály befejezése után, 1993-ban jöttünk haza. Elmentünk a szocializmusból és hazajöttünk egy olyan világba, ahol, ha nem is mindent, de nagyon sok dolgot újra kellett tanulnunk. Egyik volt az iskolakérdés.   

Újak voltunk a 18. kerületben, nem ismertünk senkit, jószerével még a szomszédainkat sem és ott álltunk a megoldandó problémával. Emlékszem, valamikor tavasszal hazajöttem azzal a szilárd elhatározással, hogy néhány nap alatt én ezt a kérdést dűlőre viszem, hiszen nemsokára vége az iskolaévnek, tudnunk kell, hol kezdjük a következőt. Fogalmam sem volt, hogy mi vár rám. 

Első utam számomra akkor még magától értetődően a Polgármesteri Hivatalba vezetett. A szót is tanulgattuk: mikor elmentünk még kerületi tanács volt, most önkormányzat, polgármesteri hivatal. Bementem, az oktatással foglalkozó osztályon elmondtam, hogy mit szeretnék, tudnának-e segíteni, merre induljak el? Nos, a válasz meglehetősen mellbevágó volt: ők ezzel nem foglalkoznak, oda viszem a gyereket, ahova akarom. 

Hogyan tovább? A telefonkönyvből kiírtam a kerületi iskolákat és elindultam. A lányom Bukarestben három évet német iskolába járt, volt, aki ennek ismeretében rögtön a Piros iskolát ajánlotta, de biztos voltam benne, hogy a németet anyanyelvi szinten beszélő gyereknek nem ez a jó választás, így oda el sem mentem. 

Elmentem viszont szép sorban szinte valamennyi lőrinci iskolába. Elmondtam az igazgatóknak, hogy a gyerek tud írni, olvasni magyarul, de a magyarországi tananyag tekintetében jelentős hiányosságai vannak, noch dazu, vannak kifejezések, amiket nem tud magyarul. Ilyen volt például a „marad az egy” a számtanban. Ezt ő úgy tudta: "ein geht weiter". Nem hallgathattam el ezeket a lányom érdekében, nem mondhattam, hogy követtük a magyar tanrendet, mert nem tettük. Mi kint éltünk, nekünk az volt a fontos, hogy ott, abban az iskolában jól teljesítsen. 

Hát, mit mondjak? Az iskolák felelős vezetőinek kivétel nélkül ez volt a válasza: "kedves anyuka, sajnos ilyen módon nem tudjuk a gyermeket fogadni". Már végigjártam a Glorietthez közeli, vagy kicsit távolabbi iskolákat, mindenhol ugyanezzel az eredménnyel. 

Elnézést kérek, és utólag szégyellem is magam miatta, de voltak fenntartásaim a Havanna lakóteleppel szemben, ám nem volt mese, oda is el kellett mennem, mert csak teltek a napok, és még nem volt iskolánk szeptemberre. Az ottani tapasztalatok nekem akkor nagyon kedvezőtlenek voltak, volt olyan, ahol az igazgatói irodáig már el sem mentem, mert kizártnak tartottam, hogy oda fogunk járni. 

Tudtam, hogy nem adhatom fel, de meglehetősen reményvesztett voltam, amikor egy ismerős azt mondta: "tudom, hogy Havanna, de menj el és nézd meg az ökomenikus általános iskolát a kápolna mögött". Nem volt veszteni valóm. Elmentem. A kapu zárva volt. Csöngetni kellett. Amikor mentem az udvaron, a szembe jövő gyerekek köszöntek. Nekem. Az igazgatónőnek elmondtam az összes gondunkat, bajunkat és ő azt mondta: "nem baj. Majd mi is tanulunk egy kicsit németül az Ágitól". Azt hittem rosszul hallok! Ez a remek asszony Csébi Lászlóné, Kati néni volt. 

                  Középen balról Csébi Lászlóné igazgatónő, Csákvári Márta osztályfőnök 

Az iskola abban az évben, 1993 szeptemberére beköltözött a Gyöngyvirág utcai épületbe és a lányom már ott kezdte meg a negyedik osztályt. Olyan fantasztikus osztályfőnöke lett Csákvári Márta személyében, aki annyi tapintattal, annyi szeretettel segítette át az első idők nehézségein, amit hasonló helyzetben lévő barátainktól szinte nem is hallottam, és aminek töredékét sem sikerült elérni évekkel később a fiam pedagógusainál a sztárolt lőrinci iskolában. De az egy másik történet. 

Márti néni nem engedte, hogy csúfolják, vagy kinevessék Ágit azért, mert nem tudta valamelyik általuk ismert gyerekverset, vagy éppen nem járt még Budapest valamelyik közismert, gyerekek által látogatott létesítményében. Ezt mondta: "tudjátok, Ági ott nem volt, azt nem ismeri, de képzeljétek el, hogy járt a Gyilkos-tónál és most elmeséli nektek". Nem volt kirekesztés, nem a hiányosságokon volt a hangsúly. Pedig azért még néhány hónap múlva is előfordult, hogy Ági megkérdezte: "anya, te tudtad, hogy a magyarban csak a wc-t írják dupla w-vel?" Tudtam. 

Ez jutott eszembe a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola negyedszázados jubileumára. 

Máig hálás vagyok Kati néninek,az igazgatónőnek, az osztályfőnök Márta néninek, és a többi alsó tagozatos pedagógusnak, hogy szeretetükkel, megértésükkel segítették a lányom beilleszkedését az itthoni életbe. Jó, hogy akkor, 25 évvel ezelőtt rájuk találtam.       

 

A Rozetta Kézműves Társaság tagsága nagyszabású ünnepséget tartott a hétvégén a Népi Technika nagytermében, ahol felidézték az elmúlt évek legmeghatározóbb pillanatait, valamint megfogalmazták az elkövetkező időszak célkitűzéseit is.

Harmincnegyedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Szenttamás melletti Turián a kolbászfesztivált, amely egyes adatok szerint Szerbia harmadik leglátogatottabb rendezvénye az Exit és a gučai trombitafesztivál után.

A szabadkai rendőrség őrizetbe vette M.

Baji Lajos és Irénke 1948-ban, egy igen nehéz, a második világégést követő időszakban esküdött egymásnak örök hűséget.

Az Air Serbia elődjének, az Aeroputnak 90 évvel ezelőtt volt az első járata. A légitársaság 1927. június 27-én alakult meg Európa tizedik, a világ huszonegyedik légitársaságaként és 1928. február 15-én reggel 9 órakor szállt fel az első gépe a belgrádi repülőtérről.

A Belgrád-Zágráb járatot egy kétfedeles Potez 29/2 típusú X-SECD lajstomjelű repülőgép teljesítette. A Potez 29 francia repülőgép volt, és bár polgári repülőgépként tervezték, használták a francia légierőnél is, főleg légimentőként.

 

A gép pilótái az Aeroput igazgatója Tadija Sondermajer és Vladimir Striževski főpilóta voltak, az utasok öt újságíró és fotós, akiknek az volt a feladatuk,hogy dokumentálják ezt  a történelmi eseményt.

                        Az ünnepélyes fogadtatás

A gép 11 óra 25 perckor landolt, majd délután indult vissza Belgrádba. Az első évben a Belgrád-Zágráb járat vasárnap kivételével minden nap üzemelt egészen novemberig, amikor a téli időjárási körülmények miatt a légiforgalom leállt.

"Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 90 évvel ezelőtti első járatunkat ünnepelhetjük. Ilyen jubileummal csak a világ néhány légitársasága büszkélkedhet”- mondta az Air Serbia vezérigazgatója.  

 

Fotó: Air Serbia

Könnyű ezt mondani annak, aki vidáman, mosolyogva, magabiztosan lép a fedélzetre és magától értetődőnek tartja, hogy légijárművel utazzon 'A' pontból 'B' pontba. Vannak azonban nem kevesen, akik bevallottan, vagy titkoltan, de félnek a repüléstől, szoronganak, pánikolnak. Ez a repülésfóbia.

A repüléstől való félelem már az utazás előtti napokban, de gyakran hetekkel azelőtt is elkezdődhet, és ahogy közeledik a nap, az utasban egyre nő a feszültség. Ha el is utazik, ez az emlék, a napokig, néha hetekig tartó félelem a későbbi utazásokat is pokollá teheti, már pusztán a gondolattól.

Nekünk minden nap természetes közegünk a repülőgépek közelsége, életünk szerves része a repülés, de közöttünk is vannak, akik bizony kicsi szorongással indulnak útnak.

Mert a félelem természetes dolog. Sokunknak vannak félelmeink, sok mindentől félünk. Ezek gyakran irracionális, tudatalatti vagy egy traumatikus esemény következményei. Az egyik leggyakoribb irracionális félelem az aviofóbia.  

"Szabadulás a repülési félelemtől". Ez a nevek annak a kurzusnak, amit a zágrábi repülőtér Európában egyedüliként 2010 óta minden évben megszervez, azzal a céllal, hogy segítsen az embereknek legyőzni ezt a félelmet. Ilyen kurzusok a világban a 80-as évek óta léteznek. 

A statisztikák azt mutatják, hogy 64%-ban nők és 36%-ban férfiak éreznek szorongást vagy félelmet a repüléstől.

Az idei kurzust a múlt hét végén tartották. A résztvevők délelőtt előadásokat hallgattak, kora délután kimentek a repülőtérre, becsekkoltak és egy fél órás repülésen vettek részt.

A tanfolyamokon az előadók tapasztalt pilóták, légiutaskísérők, meteorológusok, légiforgalmi irányítók, műszaki szakemberek és pszichológusok. A kurzust interaktív műhelynek tekintik, minden kérdésre válaszolnak. A cél az, hogy szakértők segítségével eloszlassanak sok mítoszt és rejtélyt a repülőgépekről és a repülésről.. A pszichológus elmagyarázza magát a félelmet és annak kiváltó okát. Segít megtanulni, hogyan lehet irányítani, és ellenőrzés alatt tartani.

A kurzus szervezői átvették a világ különböző pontjain vezetett tanfolyamok módszereit és saját képükre formálták. Azt tartják a legfontosabbnak, hogy olyan tudást adjanak át a jelenlévőknek a repülésről, ami csökkenti félelmüket és kényelmetlen érzésüket. Ismerjék meg a repülőgép működését, biztonsági berendezéseit, a légi közlekedés alapvető szabályait, a légiközlekedésben dolgozókat, az ő hétköznapi életüket. Tudják meg, hogy mi történik, ha leáll egy hajtómű és ennek ellenére a repülőgép nem esik le, mint egy darab tégla.  

A kurzuson a részvételi díj 3500 kuna (kb 430 euró), ami magában foglalja a szakemberek előadásait, a transzfert a repülőtérre és a repülést egy Fokker 100-as repülőgéppel.

A legutóbbi tanfolyamon negyvenen vettek részt, délután a gép elvitte őket Zágrábból Karlovacra és vissza. Egyetlen probléma az időjárás volt, emiatt többen elálltak a repüléstől.

Érdekes a motiváció, hogy ki miért vesz részt egy ilyen kurzuson. Vannak, akik a kudarctól félnek, vannak, akik attól, hogy a repülőgép lezuhan, egyesekben a klausztrofóbia vált ki pánikot, mások egyszerűen félnek a magasságtól. Vagy éppen: „Korábban már repültem, egészen Japánig elmentem, de egyszer Londonban a gépen minden olyan piszkos volt, hogy azt kérdeztem, vajon hogyan tudják műszakilag rendben tartani ezt a repülőt, ha még tisztán tartani sem tudják?” – mondta az egyik résztvevő. Ő néhány éve már részt vett ezen a tanfolyamon, és most úgy döntött, hogy ismét „beszáll”.

A repülés teljes ideje alatt, a hajtóműindítástól a fedélzet elhagyásáig a pilóták, a légiutaskísérők a repülés minden fázisát, minden hangot, zajt, a repülőgép minden mozgását  elmagyarázzák.

Erre szükség is van, mert ahogy közeledett a beszállás ideje, a résztvevők szemmel láthatóan, különböző módon ugyan, de küzdöttek a félelmeikkel: néhányan zavarodottan beszélgettek és nevetgéltek, mások magukba roskadtan ültek és néztek maguk elé. Volt, aki minden zajra idegesen felkapta a fejét és kérdezte: mi ez? És itt jöttek a szakemberek, a kapitány, a stuvik és a többiek és minden kérdésre válaszoltak.  

A férfiak inkább a technikai problémák miatt aggódnak, tudni akarják, hogy mi történik, a személyzet mit és hogyan csinál, a nőknél a félelem inkább érzelmi alapú.

Leszállás után volt, aki azt mondta: „Szörnyű volt.” , „Borzalmas érzés, amikor nem nálad van az ellenőrzés.” „Soha többet nem fogok repülni. Szörnyű érzés, amikor nem tudod kontrollálni a dolgokat, amikor másnak a kezében vagy.” Ők azon kevesek közé tartoznak, akiken a tanfolyam egyáltalán nem segített.  

„Szuper volt, a vártnál sokkal jobb. Hihetetlen, hogy ezek a tanácsok mennyire segítettek a pánik leküzdésében. A félelem enyhült, azt nem tudom, hogy valaha elmúlik-e teljesen. Ezelőtt csak egyszer repültem és a félelem miatt kihagytam nyolc évet. A mostani érzés nem összehasonlítható az akkorival. Sokkal könnyebb, ha vannak veled más emberek is, akik ugyanúgy szoronganak, és megoszthatod az érzést velük. Ez az, amit nekünk tanítanak, hogy legyőzzük ezt az érzést, mert utána könnyebb lesz.”

 „Jobban érzem magam és biztonságban a tanfolyam után. Hallottunk tanácsokat arról, mit tegyünk, ha érezzük, hogy ránk tör a pánik.” 

„Reggel részt vettem az előadásokon, hasznosak voltak, mert elmagyarázták a repülés minden fázisát, hogy milyen zajok mit jelentenek, miért dörrennek, csörömpölnek, mi történik, ha élesen fordul a gép, mi történik a  turbulenciában. Félek a magasságtól, természetellenes, hogy az ember több ezer méter magasan tartózkodik a föld felett és alatta csak a nagy semmi van. Nem érzem jól magam a felhőkarcolóban sem, de dolgozom rajta, hogy racionalizáljam a félelmet és ez a kurzus sokat segít nekem ebben. Nem fogom egyből megszeretni a repülőket, soha nem fogom szeretni a repülést, de többé nem is utasítom el.”

A szervezők azt mondják, hogy több ilyen kurzusra lenne igény, évente akár háromra, négyre is. Mióta szervezik, mintegy négyszázan vettek részt rajta a régióból. Ezt a mostanit nagyon sikeresnek érzik. Úgy vélik, hogy a résztvevők félelme talán nem múlt el teljesen, de már ellenőrzés alatt tudják tartani.

Ilyen kurzus nincs, de terápiás gyakorlatokon Magyarországon is foglalkoznak a repülésfóbia kezelésével.  

A magyarkanizsai Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) a közelmúltban díjat alapított az idegenforgalmi fejlesztések serkentése érdekében.

Ismeretlen tettesek ledöntötték és összetörték az 1944-es 45-ös magyar és német áldozatok emlékére felállított keresztet azoknál a verbászi tömegsíroknál, amelyek több mint 200 ártatlanul lemészárolt ember földi maradványait rejtik.

A szerbiai határrendészet a vámigazgatósággal együttműködve több mint 30 kilogramm marihuánát foglalt le a kelebiai határátkelőnél, és őrizetbe vette a 36 éves rumai Z.

Nincs balkáni kötődése, hacsak talán annyi nem, hogy a szaúdiak az egyik legjelentősebb befektetők Bosznia-Hercegovinában, vagy hogy a lányom gimnáziumát, az ostrom alatt igen jelentős károkat szenvedett szarajevói Prva Bosnjacka Gimnazija-t a háború után rekord rövid idő alatt tették oktatásra alkalmassá.  

Szóval, Szaúd-Arábia fővárosának luxus szállodájában február 14-től ismét lehet szobát foglalni. Hogy ez miért érdekes? Hiszen az a normális, ha egy szálloda vendégeket fogad. Ez a szálloda azonban az elmúlt hónapokban luxus börtönként funkcionált a kormány antikorrupciós kampányában.

A szaúdi kormány tavaly november elején kezdeményezte a korrupció visszaszorítását a társadalom legmagasabb rétegeiben, ezek a vizsgálatok elérték a felső tízezer tagjait.

Több mint kétszáz herceg, magas rangú tisztviselő és üzletember volt bezárva a Ritz Carlton luxus szállodába. A hatóságok rövidesen lezárják a korrupció ellenes kampányt, a kormány arra számít, hogy a vádlottak többsége a vádemelés elkerülése érdekében elfogadja a pénzügyi elszámolást. Riyad ezen a módon 100 milliárd dollár begyűjtését tervezi.

Minden bizonnyal jól számítanak, mert például Miteb bin Abdullah herceget november végén szabadon engedték, miután befizetett a kormánynak egy milliárd dollárt. Folynak az egyeztető tárgyalások az ugyancsak a Ritzben „raboskodó” multimilliomos Awaleed bin Talallal, a Kingdom Holding befektetési társaság tulajdonosával.

Vélhetően egyezségre jutnak a szaúdi építőipari óriáscég a Bakr bin Laden társasággal is.  A rendőrségi akcióban az igazgatóval együtt letartóztatták az Al-Kaida egykori vezetőjének, Osama bin Laden családjának több tagját is. A társaság már bejelentette, hogy néhány részvényese az üzletrészeik egy részét átadják az államnak.

A riyadi Ritz Carltonnak  492 szobája és apartmanja, 21 hektáros parkja van. A legolcsóbb szobaár egy éjszakára 650 dollár.

A videón Alvalid bin Tala herceg mutatja be, hogy hol tölti elzárását, megmutatta az értékes bútorokkal berendezett szobákat, az étkezőt, a konyhát, az irodáját, ahonnan az ügyeit intézi és ahonnan szabadon beszélhet a családtagjaival. A herceget január végén szabadon engedték. Azt mondják, ez a kiköltözés elég drága volt.

 

Fotó: AFP

Kedden az esti órákban halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Melence és Kumán (Kumane) közötti útszakaszon, közölte a nagybecskereki rendőrség.

Hamarosan ismét pályázhatnak falusi házak vásárlására a vajdasági házaspárok, illetve azon személyek, akik hosszabb ideje élnek élettársi kapcsolatban.

Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke ma kijelentette, hogy a GDP két százalékos növekedése, amelyet 2017-ben ért el Szerbia és Vajdaság tartomány is, nagyon jó eredmény, majd kiemelte, hogy csökkent a munkanélküliség, a nettó bérek pedig mintegy 3,5 százalékkal magasabbak, mint 2016-ban, írja az RTV a Tanjug jelentése alapján.

Szarajevói tudósítóként többször írtam az úgynevezett „balkáni útról”, amit a kábítószercsempészek, embercsempészek, illegális bevándorlók használtak. Ez a 2000-es évek elején volt, az igazi figyelem a New York-i terrortámadás után erősödött fel, mert az így próbálkozók potenciális veszélyt jelentettek. Akkor óriási erők mozdultak meg Londontól Párizson és Berlinen át Stockholmig, hogy a régióban jelenlévő nemzetközi közösségek fegyveresei mellett segítséget nyújtsanak a nyugat-balkáni, elsősorban a boszniai rendvédelmi szerveknek a felderítésben és a felszámolásban.

2001 októberében írtam arról, hogy a bosnyák-horvát föderáció belügyminisztériuma legkevesebb négy szervezett folyosóról tud. Akkor ezeken az útvonalakat túlmonyórészt törökök, irániak, tunisziak, kurdok, kínaiak próbáltak illegálisan nyugatra jutni, jellemzően emberkereskedők hathatós segítségével.

Az első és leggyakrabban használt útvonal Mostaron, Nyugat-Hercegovinán át a horvátországi Zadarig és onnan Olaszországba vezetett. A másik útvonal északra vitt, át a Száván, a harmadik csatorna Bihaćon, Velika Kladusán át Zágrábba, majd onnan Szlovéniába tartott. A negyedik útvonal a Szerb Köztársaságon keresztül Slavonski Kobas határállomáson át Szlovéniába, és onnan Nyugat-Európába vezetett. Volt egy ötödik útvonal is, amit akkor még kevésbé ellenőriztek. Ez a montenegrói Bar és Kotor városokon keresztül épült ki, innen Olaszország volt az úti cél.

Nincs új a nap alatt, a „balkáni út” a horvát Jutarnji list írása szerint egyre aktívabb.Az útvonalak közel két évtized múltával csak kicsit módosultak. A horvát lapban „halálútnak” nevezett folyosók kisebb-nagyobb eltéréssel szinte ugyanazok. Az illegális bevándorlók Montenegrón, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon és Szlovénián keresztül próbálnak Nyugat-Európába jutni.

A boszniai hatóságok szerint belépett egy teljesen új „déli migrációs út”: Görögországból Albániába, Montenegróba, onnan Nudon keresztül Aranđelovoba és Trebinjebe érkeznek és már bent vannak Boszniában. Itt az országon keresztül vonattal, autóbusszal vagy taxival utaznak Velika Kladusáig, valamivel kevesebben Bihaćba. Ez a folyosó a horvátországi Karlovac megyén át visz a 70km-re lévő szlovén határig.  Velika Kladusán információk szerint főleg magánházakban és a két mecsetben tucatnyi menekült várakozik, és naponta érkeznek újabbak.  

Szlovéniába a Bela-Krajina, illetve Črnomelj területére a Kupa folyón át érnek el.   

Változott az illegálisan Nyugat-Európába igyekvők összetétele is. Most közel-keleti, ázsiai és afrikai országokból próbálkoznak, de nagyszámban érkeznek még mindig koszovói albánok is.

Az „balkáni utat” igénybe vevők száma még nem jelentős, de évről évre nő. Az így érkezettek száma Boszniába tavaly 800 körül volt, ami hétszer (!) több, mint az előző évben, és közöttük csak 12 volt szíriai, a többség afrikai – Algériából és Marokkóból - , valamint pakisztáni és afganisztáni.

Karlovac megyében az elmúlt években 202 illegális bevándorlót tartóztattak le, idén januárban már 21-et. A Horvátországon áthaladók száma persze sokkal magasabb, mint amit a rendőrségi statisztika mutat. Ott inkább éjszaka utaznak, nappal rejtőzködnek, félnek a rendőröktől. Tucatnyi esetről tudnak, amikor a helyiek csoportokat láttak a mezőkön, az erdőkben, betörtek vikendházakba a téli fagy és a rendőrök elől menedéket keresve. Legalább két eset tragikus véget ért.

Hasonló tapasztalható Szlovéniában is. A szlovén rendőrség Črnomeljben az elmúlt években mindössze hat esetben indított eljárást a Kupa folyón át történt illegális belépés miatt és ez 14 személyt érintett. Idén ez a szám már 22 esetben 122 személy.