You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Biztonsági okokból leállították a forgalmat a Köln-Bonn repülőtéren

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 30/05/2016 - 15:42

Leállították a forgalmat hétfőn a németországi Köln-Bonn nemzetközi repülőtéren, mert egy ember a biztonsági ellenőrzést megkerülve lépett be az egyik terminál utasoknak fenntartott részére - jelentették helyi lapok.

Kifogásolja a dák szimbólumok hiányát Sepsiszentgyörgy zászlajáról a fejlesztési minisztérium

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 30/05/2016 - 15:19

Ezt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere közölte Facebook-oldalán. A polgármester azt írja, tavaly Sepsiszentgyörgy önkormányzata elfogadta a régi-új zászlót az új zászlótörvénynek megfelelően, és nem változtattak rajta, mert úgy gondolják, nem kell változtatni egy olyan zászlón, amelyet a kormány és a heraldikai bizottság is jóváhagyott. Ezt felterjesztették a törvénynek megfelelően a fejlesztési minisztériumhoz, a tárca mostani válaszában közli, hogy kérték a Kovászna megyei prefektúra véleményét is ez ügyben, noha ezt a törvény nem írja elő. A prefektus véleménye ellenkezik a címertani bizottság szakemberének véleményével. A kormánybiztos ugyanis úgy véli, a javasolt zászló nem tükrözi reprezentatív módon a helyi lakosság specifikumát, mivel a zászlón nem szerepelnek dák szimbólumok, holott Erdély-szerte fellehetőek a dák kultúra elemei. Ehhez az önkormányzat úgy viszonyul, a címerhez már nem lehet hozzányúlni, azt nem módosítják, mert zászlón a címeren kívül szabálytalan volna egyebet feltüntetni.

Відповідь Європейської комісії на антиугорський виступ 13-го березня в Ужгороді

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 15:17

13-го березня 2016 р. в Ужгороді ультраправі українські націоналістичні організації провели антиугорський виступ, у зв’язку з чим депутати європейського парламенту з коаліції угорської партії «FIDESZ-KDNP» Андрея Бочкор, д-р Ілдіка Печ-Галл та Кінга Гал подали звернення до Європейської комісії, в якому попросили письмової відповіді щодо цього питання.

Депутати проінформували Європейську комісію, що цей виступ глибоко порушив європейські цінності, а також принизив честь і гідність угорського населення Закарпаття, був спрямований на порушення мирного співіснування і миру між національностями, що суперечить Конституції України, а також є порушенням міжнародних зобов’язань України. «У демократичному суспільстві подібні демонстрації є недопустимими, вони перешкоджають зближенню України та Європейського Союзу», – зазначили у поданні до комісії. Депутати звернулися до комісії й уповноваженого Високого представника ЄС Федеріки Могеріні з наступними питаннями: «Чи звертає увагу Високий представник ЄС на демонстрації такого типу, і які заходи приймає, щоб їх попередити? Чи є план дій з питання контролю за дотриманням законів, що стосуються прав людини й прав національних меншин з асоційованими країнами?»

У отриманій від комісії відповіді пані віце-президент Федеріка Могеріні заявила: «Права людини й основні свободи – в тому числі права осіб, що належать до національних меншин, – є основними елементами Угоди про асоціацію між ЄС і Україною. Європейський союз контролюватиме угоду про асоціацію, згідно з планом про асоціацію, а також визначить співпрацю в конкретних пріоритетних областях, в тому числі забезпечення прав осіб, що належать до меншин, і повагу до них. Про цю ситуацію вони дізнаватимуться в української влади у рамках двосторонніх відносин, також ця тема буде піднята у діалозі між Україною та ЄС з прав людини на наступному засіданні, яке планують провести в червні 2016 року”, – запевнила у листі пані віце-президент.

13-го березня 2016 р. на вулицях Ужгорода ультраправі українські організації пройшлися смолоскиповою ходою в пам’ять проголошення незалежності Карпатської України 1939 р., в ході якої учасники скандували антиугорські гасла, що лякало перехожих. Після інциденту угорські громадські та правозахисні організації підняли протест і подали скаргу до обласної прокуратури, що привело до відкриття провадження щодо справи. Угорський Уряд та група депутатів Європейського парламенту фракції “FIDESZ-KDNP” висловили обурення і закликали провести розслідування справи щодо антиугорських дій.

Прес-служба депутата ЄП Андреї Бочкор/Kárpátalja.ma

Ismét ukrán katonák haltak meg a kiéleződő konfliktusban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 15:16

Három ukrán katona elesett, és nyolc megsebesült az elmúlt 24 órában a kelet-ukrajnai harcok övezetében – közölte Andrij Liszenko, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.

A tisztségviselő szavai szerint az ukrán fegyveres erők az újabb veszteségeket Donyeck és az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol térségében szenvedték el.
A TSZN hírtelevízió értesülése szerint a három katona Mariupol térségében vesztette életét, mert felderítés közben aknatűz alá kerültek.
A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleménye szerint az elmúlt 24 órában összesen 25-ször nyitottak tüzet a Moszkva által támogatott szakadárok az ukrán katonák állásaira. Továbbra is feszült a helyzet a Donyeck melletti Avgyijivka településnél. Az ott lévő katonai állásokat 14 alkalommal lőtték a szakadárok, a minszki egyezményben tiltott 120 milliméter kaliberű aknavetőket is bevetve.

A május eleji ünnepek viszonylagos nyugalma után az utóbbi napokban ismét fellángoltak a harcok a Donyec-medencében. A szakadárok heves tüzérségi támadásainak következtében szombaton öt katona vesztette életét, és négy sebesült meg.
A szemben álló felek változatlanul egymást vádolják a konfliktus kiélezésével és a minszki egyezmény által tiltott fegyverek bevetésével. A DAN szakadár hírügynökség hétfői jelentésében meg nem nevezett “védelmi” forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az ukrán fegyveres erők az éjjel folyamatosan lőtték nehéztüzérségi fegyverekkel a Donyecktől mintegy negyven kilométerre délre fekvő Dokucsajevszket. A településre összesen 26, 122 milliméteres aknagránátot lőttek ki.

Fedák Sári-est lesz Beregszászban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 15:14

Június 4-én ünnepeljük a nemzeti összetartozás napját. Ebből az alkalomból a Pro Cultura Subcarphatica civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola színházi előadást szervez. Szűcs Nelli, Jászai Mari-díjas kárpátaljai színművésznő, érdemes művész alakításában a XX. század egyik leghíresebb magyar színésznője és operettprimadonnája, Fedák Sári elevenedik meg a színpadon.

A beregszászi születésű, méltán elismert, majd méltatlanul félreállított Zsazsáról sokféle történet szól. A primadonna mögötti hús-vér embert, Fedák Sári valódi arcát eddig senki sem mutatta be a nagyközönségnek olyan őszintén, ahogyan azt Szűcs Nelli színművésznő önálló estjében teszi. A Nemzeti Színház Dávid Zsuzsa által rendezett darabja most ismét megtekinthető Beregszászban.

Az előadás 18:00 órakor kezdődik a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. A belépés ingyenes, azonban az ülőhelyek korlátozott száma miatt csak meghívóval lehet belépni. Meghívó a szervezo@kmf.uz.ua e-mail címen, a 00380-31-41-4-29-68-as (148-as mellék) vezetékes vagy a +380993726240-es mobilszámon igényelhető.

Kárpátalja.ma

Rejtő Jenő elveszett naplója

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 15:13

„Művelt és éles eszű, nagy testű, mozgékony és lomha, betört orrú, csúnya és vonzó, dacosan kemény és gyermetegen lágyszívű” – ilyen volt Rejtő Jenő, akinek rejtélyes életét Matuscsák Tamás mutatja be könyvében, lerántva a leplet a mítoszokról. A lapokon megelevenedik többek között Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes is, és bepillanthatunk a korszak kávéházaiba, budoárjaiba is.

„Művelt és éles eszű, nagy testű, mozgékony és lomha, betört orrú, csúnya és vonzó, dacosan kemény és gyermetegen lágyszívű, hisztériásan törni-zúzni és könnyekig meghatódni képes, sok mindent tudó és sok mindenhez értő fickó volt. Lehetett volna bokszbajnok, színész, filozófus, mintagazda, tengerész, kereskedő, egyetemi tanár, fakír, testőr, csillagász, borszakértő, legionárius, csempész, missziós pap, futballtréner és még sok minden. Így aztán az lett, aki. Talán több mint ami szeretett volna lenni…” – írja Rejtő Jenőről barátja, Boross Elemér a Velük voltam című könyvben.

Matuscsák Tamás Rejtőnek ezt a „péhovárdi” sokszínűségét, megfoghatatlanságát mutatja meg egyedi módon, napló formájában, egyes szám első személyben örökítve meg e rejtélyes élet legfontosabb pillanatait. A Rejtő Jenő elveszett naplója című kötet bemutatója május 31-én lesz az Örkény István Könyvesboltban. A szerzővel Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó igazgatója beszélget.

Bármilyen meglepő is, de egyik legnépszerűbb írónkról mind ez idáig nem született még ilyesfajta biográfia, legfeljebb jobb-rosszabb élettöredékek. Talán még senkiről sem írtak le annyi téves információt, legendás, már-már mesés történetet, mint Rejtő Jenőről. Ő maga is nagymértékben forrása volt ezeknek, hiszen gyakran ferdített az igazságon, amikor önmagáról írt vagy nyilatkozott. A különböző szerzők aztán gyakran egymástól is átvették ezeket a mítoszokat, amelyek így ma már széles körben elterjedtek.

Ebben a kuszaságban próbál rendet teremteni e könyv szerzője, aki felveszi ugyan P. Howard utánozhatatlanul szórakoztató stílusát, de bemutatja Rejtő komoly oldalát is, a csillagászattól a modernizmuson és a freudi pszichoanalízisen át Tesla és Edison találmányaiig terjedő tudományos érdeklődését, ritka szociális érzékenységét. Valamint kisiklott házasságait, testi és lelki problémáit éppúgy, mint szenvedélyes futballszeretetét, féktelen kártyamániáját, legyőzhetetlen nikotin-, kávé-, alkohol- és amfetaminfüggőségét.

Az alapos kutatómunkával készült életrajz minden eddiginél teljesebb és pontosabb kronológiát állít fel Rejtő életéről. A hivatalos dokumentumok, magánlevelek, a kortársak beszámolói és Rejtő írásai alapján évről évre, eseményről eseményre, szinte napról napra haladva, koherensen és hitelesen mutatja be a szerző kalandos életét. Rávilágítva számtalan mára elfeledett tényre (hányan voltak valójában a Reich-testvérek, hová járt Jenő iskolába, merre utazott, belépett-e a légióba, mi volt „öngyilkossága” valódi háttere stb.), kiemelve azt, hogy Rejtő gyermekkori traumái, felnőttkori élettapasztalatai, tudományos ismeretei és az általa mindenkor szorosan figyelemmel kísért aktualitások miként épültek be műveibe.

Az életrajz ma már kinyomozhatatlan fehér foltjait a szerző Rejtő Jenő saját, sokszor önéletrajzi ihletésű műveiből átvett részlettel igyekszik kipótolni, amelyek révén egy folyamatos, összefüggő és hihető életút rajzolódik ki. E fiktív napló azonban nemcsak életrajz, hanem korrajz (és kórrajz) is. Behatóan foglalkozik a két világháború közötti évekkel, amely – főként a színházi élet tekintetében – rendkívül gazdag időszaka volt az egyetemes magyar kultúrának. Ennek köszönhetően számtalan kortárs híresség szintén megelevenedik e könyv lapjain, Molnár Ferenctől Karinthy Frigyesen és Kabos Gyulán át Salamon Béláig, de bepillantást nyerhetünk a korszak kávéházainak, színházainak és budoárjainak ma már kevéssé ismert titkaiba is.

A szerző reményei szerint könyve vitákat gerjeszt, így sokan foglalkoznak majd ismét irodalmunk egyik legtermékenyebb, legérdekesebb és legellentmondásosabb írójával, és remekműveit újra felfedezve e stílusteremtő alkotó sokadik reneszánsza köszönthet be hamarosan.

Átlag alatti átlagbér

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 30/05/2016 - 15:13

Zomborban az áprilisban kifizetett nettó átlagbér 39 483 dinár volt – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. Ezzel az eredménnyel ismét Nyugat-Bácska legkisebb átlagfizetését kapták a zomboriak, habár Kúla eredménye csak 57 dinárral jobb, ott 39 540 dinár volt az átlagbér. A régió másik két községében átlagon felüli béreket fizettek ki a múlt hónapban. Hódságon 56 624 dinár volt az átlagbér, Apatinban pedig 76 801 dinár. Összesítve, a nyugat-bácskai áprilisi
átlagbér nettó értéke 47 190 dinár, ami még mindig elmarad az 50 643 dináros tartományi, de a köztársasági átlagtól is.

A Kárpátalja.ma munkatársakat keres

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 15:07

A Kárpátalja.ma hírportál munkalehetőséget hirdet tudósítói és fordítói munkakörben.

Jó kommunikációs- és íráskészséggel rendelkező személyek jelentkezését várjuk, akiket érdekel a média világa, foglalkoztatják a kárpátaljai események és éreznek magukban újságírói ambíciót.

Fordítók esetében egy magyarról ukránra vagy ukránról magyarra történő próbacikket, tudósítók esetében egy tetszőleges eseményről történő beszámolót várunk június 26-ig a karpatalja.ma@gmail.com e-mail címre. A beérkezett munkákat a határidő lejárta után értékeljük és értesítjük a pozitív elbírálásban részesült személyeket.

Kárpátalja.ma

Brit értesülés szerint a franciaországi Eb szurkolói ellen terveznek támadást

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 30/05/2016 - 14:51

Egy hétfői brit lapértesülés szerint a párizsi és brüsszeli merényletek egyik szervezője, Salah Abdeslan számítógépében talált adatok arra vallanak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nagyszabású terrortámadásokat tervezhet a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság angol és orosz szurkolói ellen.

Ki kell(enne) építeni a bizalmat

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 30/05/2016 - 14:24

A nyugat-balkáni térség stabilitása elengedhetetlen a régió országainak uniós közeledése szempontjából – hangzott el a Brdo-Brioni folyamat elnevezésű fórum szarajevói csúcstalálkozójának vasárnapi plenáris ülését követően, amelyen Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Macedónia, Koszovó és Albánia államfői mellett Sergio Mattarella olasz elnök vett részt.

Kinevezték az új budapesti ukrán nagykövetet

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 14:20

Ljubov Nepopot nevezték ki Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének élére. Az erről szóló rendeletet Petro Porosenko elnök május 30-án látta el kézjegyével.

Ljubov Nepop 1971. augusztus 23-án született Kijevben. A Tarasz Sevcsenko Kijevi Nemzeti Egyetem szláv filológiai szakán szerzett diplomát.

Nem ismeretlen számára a feladatkör, hiszen hosszú ideig töltött be különböző pozíciókat a magyarországi ukrán nagykövetségen.

A nagykövet az ukrán mellett angolul, magyarul, bolgárul, illetve spanyol és lengyel nyelven is beszél.

Kárpátalja.ma

Ezért mozogjunk terhesség alatt!

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 14:13

Miután bebizonyosodik a terhesség, sok kismama inkább felhagy a korábban rendszeresen végzett testmozgással. Valójában szabad, sőt javasolt is a várandósság hónapjaiban sportolni, hiszen a fizikai aktivitásnak számos előnye van baba és mama számára egyaránt. A biztonságos testmozgáshoz Németh Vivien, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája ad tanácsokat.

Sportos kismama, egészségesebb gyermek

A Kansasi Orvostudományi Egyetem kutatása szerint, a várandósság ideje alatt már napi 30 perc közepes intenzitású testmozgással is sokat tehet születendő gyermeke egészségéért. Az kutatásban a rendszeresen edző kismamák adatait összehasonlítva, a terhességük alatt kevésbé aktív kismamákkal úgy találták, hogy az első csoportban született gyermekeknél kimutatható a mozgás pozitív hatása. A gyermekek jobban reagáltak a stressz hatásokra, az idegrendszer állapotát felmérő vizsgálatokon is jobban teljesítettek. A terhesség alatti mozgás hosszútávon is megtérül majd, az aktív kismamák gyermekeinél várhatóan kisebb lesz a szív- és érrendszeri megbetegedések esélye.

Mozgással a terhességgel járó panaszok ellen

A rendszeres testmozgás a kismamák számára is javasolható, sőt számos előnnyel jár. Többek között magasabb energiaszintet, nagyobb stressz tűrést biztosít. Segít a kiegyensúlyozott lelkiállapot fenntartásában, amire valljuk be egyre nagyobb szükség lesz a várandósság előrehaladtával. Mozgással megelőzhető a túlzott súlygyarapodás, a puffadás és a székrekedés. Hozzásegít a szülés utáni gyorsabb regenerációhoz is. Javítja a vérkeringést, csökkenti a visszerek kialakulásának esélyét. A torna erősíti az izmokat, ami segít a hátfájás leküzdésében is. Természetesen áldott állapotban nagyon fontos a megfelelően összeállított és végrehajtott edzésterv, ezért ha valaki edzeni szeretne, feltétlenül kérje szakképzett mozgásterapeuta segítségét.

Mire kell fokozottan odafigyelni az edzések során?

Mindig érdemes tisztában lenni azzal, hogy mit szeretnénk elérni. Egy várandós kismama esetében nem az erőnlét fokozása, nem a fogyás vagy a teljesítmény növelése a cél, hanem a fittség, a jó közérzet elérése és megtartása. Ezért fontos, hogy a testedzések közben odafigyeljünk a következőkre:

  • A szívritmus sose lépje át a 140-et, amelyet gondosan mérni kell az edzés során. Erre a célra már sok helyen kaphatók pulzusmérő órák.
  • A testhőmérséklet soha ne emelkedjen túlzottan, ne hevüljünk ki. Nem szabad „túlöltözni” és kerülni kell a meleg, levegőtlen helyeket. Ezért is jó választás például a sportolásra egy konditerem, ahol mindig állandó a hőmérséklet.
  • Mindig alaposan melegítsünk be, és nagyon fontos lenyújtani az edzés végén, a sérülések elkerülése érdekében.
  • Soha ne terheljünk túl magunkat, maradjunk a komfortzónánkban.
  • Igyunk elegendő vizet, edzés közben legyen nálunk legalább fél liter.
  • Gondoskodjunk jól szellőző, kényelmes cipőről, ruházatról.
  • A második trimeszterben a súlypont kezd eltolódni, ezért, ha a pocak növekszik, különösen figyelni kell arra, hogy ne veszítsük el az egyensúlyunkat.
  • Az edzés lehetőleg szakember felügyelete mellett történjen, hiszen ő az, aki segíteni tud a kismamának, ha bármilyen támogatásra, tanácsra, segítségre van szüksége.

Mennyi edzés javasolt egy kismamának?

“Az edzésterv, a megfelelő terhelés, a gyakorlatok típusának összeállításánál mindig figyelni kell arra, hogy a kismama terhesség előtt mennyire volt aktív“ – tanácsolja Németh Vivien, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája. – “Fontos, hogy az edzésterv összeállítását mindig előzze meg állapotfelmérés! Ha még sohasem edzett, akkor feltétlenül kérje ki mozgásterapeuta tanácsát. Ha a teherbe esés előtt is aktívan sportolt, akkor ezt a tevékenységet mérsékelt intenzitással lehet folytathatni, de ebben az esetben is fontos hogy szakértő koordinálja a mozgást, hiszen a babavárás időszaka fokozott odafigyelést igénylő állapot a sportolás szempontjából is.”

Kaszásfesztivált szerveznek Kárpátalján

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 14:06

Harmadik alkalommal szervezik meg a Kaszások Népi Fesztiválját a Huszti járásban lévő Velétén (Veljatin) június 11-én – tette közzé a Novini Zakarpattya hírportál.

A rendezvényen megválasztják az év legjobb kaszását. A résztvevők családjaikkal együtt versenyeznek a megtisztelő címért.

Az érdeklődők tapasztalt kaszásoktól tanulhatják meg a mesterséget, valamint megtekinthetik a kaszások felvonulását.

Különböző helyi ételeket kóstolhatnak meg az odalátogatók, továbbá értékes tárgyakat szerezhetnek be a kézműves vásáron. A rendezvényt ünnepi műsor színesíti.

Kárpátalja.ma

Tűzgyújtási tilalom és viharjelzés megyénk területére

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 13:39

A kárpátaljai meteorológiai szolgálat négyes fokozatú tűzgyújtási tilalmat hirdetett május 30-ára megyénk alföldi részeire és hegylábi térségeire.

Arra kérik az erdőben kirándulókat, a mezőgazdasági területeken dolgozókat, valamint a közúton és vasúton utazókat, hogy ne dobjanak el égő cigarettát, oltsák azt el előtte minden esetben.

Ezzel egy időben több európai országban jelentős károkat okozó viharciklon közeledik felénk.

A meteorológiai központ előrejelzése szerint késő délután felhős, viharos időjárásra számíthatunk, helyenként zápor, akár kisebb jégeső is előfordulhat. 5-10 m/s erősségű délkeleti szél várható, vihar esetén pedig 15-20 m/s-os széllökések alakulhatnak ki. A levegő hőmérséklete nappal 23-28 Celsius-fok között mozog, éjjel 11-16 fokig csökken.

Holnap, május 31-én folytatódik a lehűlés. Helyenként záporok, zivatarok, kisebb jégeső és heves széllökések várhatók. Délnyugati szél lehetséges, sebessége 5-10 m/s, vihar esetén 15-20 m/s-os széllökések várhatók. Nappal a levegő hőmérséklete 21-26 fok között alakul, éjjel 11-16 fokig csökken.

Kárpátalja.ma

Magyar ötlet hozhat áttörést a rákgyógyításban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 13:37

Rohamléptekkel fejlődik a személyre szabott orvoslás a daganatos megbetegedések terén, az orvosoknak heti 140 órába telne, ha az összes tudományos publikációt el szeretnék olvasni. Egy magyar fejlesztés segíthet összegezni a releváns információkat.

A személyre szabott orvosláson belül az USA-ban már egyre gyakrabban használt kifejezés a precíziós orvoslás, amely kifejezetten a beteg genetikai hátterére építi a gyógykezelést.
Ez az új irány rendkívül izgalmas, eddig felfedezetlen kezelési módokat rejt magába, és számos sikertörténet igazolja már a létjogosultságát. A jövőben ez jelenthet gyógymódot olyan, eddig halálos kimenetelű betegségek esetén, mint például az akut myeloid leukémia. Sokszor azonban még az orvosok is csak futnak a legújabb tudományos áttörések után.
Hetente változik a tudomány állása
Jelenleg is tart egy precedensértékű per az Egyesült Államokban, amelyet mindenki követ, aki genetikában és molekuláris biológiában mozog. Ennek alapja egy hároméves kisgyermek halálesete, aki egy veleszületett rendellenesség miatt súlyos epilepsziás rohamokban szenvedett, végül 2007-ben elhunyt. Édesanyja évekkel később kiderítette, hogy a gyermeknél egy genetikai vizsgálat során megtalálták a problémás elváltozást, azt azonban az orvosok “ismeretlen jelentőségűnek” titulálták, és nem ez alapján kezelték. Egy 2007-ben publikált tanulmány ugyanakkor már összefüggésbe hozta ezt az elváltozást az epilepsziával, ami így a gyógykezelés módján is változtathatott volna. A perben azt tárgyalják, hogy az orvos hibát követett-e el, amiért nem olvasta el a tanulmányt.

Az orvosok hivatásuk felvételekor esküt tesznek, hogy mindig a tudomány jelenlegi állása szerinti legjobb kezelést biztosítják a betegnek. Ahhoz azonban, hogy naprakészek legyenek, és elolvassák az összes tudományos publikációt, hetente 140 órát kellene olvasással tölteniük. Ez az ipari mennyiségű információ feldolgozásának problémakörét helyezi előtérbe – magyarázta Dr. Peták István, az Oncompass Medicine tudományos igazgatója a Smart Healthcare meetup előadásán. Az összes orvosi dokumentációt archiváló PubMed például 24 millió írást tartalmaz, melynek átolvasásához egy élet sem lenne elég.

Minden orvosi forradalom mögött valamilyen technológiai forradalom áll, a mikroszkóp felfedezésekor jöttek például rá hogy, a fertőző betegségeket bizonyos ágensek okozzák. Ugyanekkora áttörést jelentett a világ tudományos összefogásával véghezvitt Humán Genom Projekt, amely azonosította az emberi genomban lévő 3 milliárd DNS bázispárt. Ezt a Cancer Genome Project követte, ahol már a daganatban talált genetikai állományt hasonlították össze a normál genommal. Ennek köszönhetően sikerült azonosítani azt az 547 gént, amelynek genetikai elváltozása daganatos megbetegedést eredményezhet. Napjainkban is sorban azonosítanak olyan géneket, amelyek meggátolhatják ezen elváltozásokat, és áttörő eredményeket hoznak a gyógykezelések terén.
Magyar rendszer hozhat áttörést
Az USA legtöbb nagy onkológiai centrumban már rutinszerű, hogy teljes molekuláris profilvizsgálatot készítenek, és megvizsgálják az összes olyan gént, amely a mai tudásuk szerint daganatot okozhat. Hogyha azonban nem ismerjük az adott betegség genetikai hátterét, a hagyományos kezelések célravezetőbbek lehetnek. Annak az esélye ugyanis, hogy a rákot okozó 547 génmutáció közül hasraütésre eltaláljuk a megfelelőt, igen csekély. Újgenerációs DNS-szekvenáló berendezések állnak már az orvosok rendelkezésére, amivel viszonylag gyorsan feltérképezhető a beteg állománya és kiszűrhető a hibás gén.
Óriási fejlődési lehetőség rejlik az internet egészségügyi felhasználásában és információmegosztó képességében, amelyre még mindig nem irányul kellő figyelem – emelte ki Dr. Peták István. Ennek szellemében fejlesztették ki a RealTime Oncology Calculator nevű, orvosi döntéstámogató rendszert, amelybe az orvos betáplálhatja a betege adatait, és a rendszer megmutatja, hogy a többi felhasználó tapasztalata alapján mi a leghatékonyabb kezelési mód. Januárban a Személyre Szabott Medicina Világkonferencián (Personalized Medicine World Conference) is bemutatkozott a magyar fejlesztés. Ez szinkronizálva van egy globális, anonim adatbázissal is, ahol az összes típusú mutációt regisztrálják. Egy algoritmus összegzi az adott témakörben megjelenő, tudományos publikációkat is, és rangsorolja őket relevancia szerint, hogy az orvosok könnyen kiválaszthassák a leghasznosabb információkat.

Tüntetnek a tanárok június elsején

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 30/05/2016 - 13:30

A szakszervezetek képviselői ma is tárgyaltak a kormánnyal , de az 5 százalékos béremelés, amelyet a kormány ajánlott, az oktatóknak csak egy részére vonatkozott volna. Ezt a szakszervezetek képviselői elutasították, és bejelentették, hogy megtartják a június elsejére hirdetett tiltakozó akciót. A fővárosi tüntetésre 15 ezer tanárt várnak.

Módosítani fogják a hitelcsere törvényt

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 30/05/2016 - 13:30

Anca Dragu pénzügyminiszter a Digi 24 hírtelevízió műsorában azt nyilatkozta, hogy azok, akik a hitelcsere mellett döntenek, és azzal az egy lakással rendelkeznek, amelyet a banki kölcsönnel vásároltak, mentesülhetnek az adófizetés alól az ingatlan átadásakor. A pénzügyminiszter szerint a módosításra azért van szükség, mert magasak az adók, amelyeket egyenlíteni kell az ingatlan átadásakor. A jelenlegi jogszabály értelmében, aki a hitelt több mint három éve vette fel, 2 százalékos adót kell fizessen a hitelből fennmaradó rész után, a kevesebb mint 3 éve felvett hitel esetében 3 százalékos az adó. Így például ha egy család ingatlanhitelt vett fel, amiből még 78 ezer eurót, azaz 351 ezer lejt kellene törlesztenie, hitelcsere esetén 7000 lej adót kell fizetnie. Amennyiben kevesebb mint 3 éve vette fel a kölcsönt, 10.500 lejes adót fog fizetni. Pénzügyi elemzők úgy gondolják, hogy diszkriminációra teremt lehetőséget a törvénymódosítás. A módosítást jövő hónaptól vezetik be sürgősségi kormányrendelettel.

Megkezdték ma az iraki kormányerők az Iszlám Állam kezén lévő Fallúdzsa végső ostromát

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 30/05/2016 - 13:29

A síita milíciák által támogatott iraki erők három irányból léptek a város területére, írja az MTI. Az iraki kormányerőket az amerikai vezetésű terrorellenes koalíció légicsapásokkal segíti. A biztonsági erők egy hete indítottak hadjáratot Fallúdzsa visszafoglalására. Az elmúlt néhány napban a város körül fekvő falukat és Fallúdzsa több külvárosát is sikerült visszavenniük a szélsőségesektől. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága múlt pénteken azt közölte, hogy nagyjából 50 ezer civil rekedt Fallúdzsában, a szélsőséges szunnita harcosok nem engedik őket elmenekülni. Akiknek ez csütörtökig mégis sikerült – mindössze 800 emberről van szó –, azok azt mondták, hogy többen éhen haltak a városban. Fallúdzsa volt az első iraki város, amelyet 2014 januárjában megszállt az Iszlám Állam.

Raliversenyt rendeznek júniusban Kárpátalján

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 12:00

Kárpátalján szervezik meg az Ukrajna Kapuja-2016 Országos Ralibajnokság és a Kárpátok Kupa második fordulóját – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál.

A rendezvényre június 11-12-én kerül sor.

Kárpátalja.ma

Bazsalikom, a sokoldalú gyógynövény

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 30/05/2016 - 11:27

A leginkább fűszerként elterjedt bazsalikom szárított levelei étvágyjavító, emésztést elősegítő és szélhajtó hatásúak. A gyógynövény illóolajat, flavonoidokat, cseranyagot tartalmaz.

A bazsalikom népszerűségének egyik fő oka aromás, édeskés, némiképp a szegfűszegre emlékeztető illata és íze. Egy jó olaszos fogás szinte elképzelhetetlen egy-két bazsalikomlevél nélkül.
A növény cseranyagai és illóolajai csökkentik a felfúvódást, enyhítik a gyomorrontás panaszait. Idegerősítő, étvágyjavító, szélhajtó, köhögés, illetve vizelethajtó hatása is van, bár ritkán alkalmazzák erre a célra. A bazsalikom csökkenti a magas vérnyomást, illetve a stresszes állapot kialakulásának esélyét is. A növény leveléből kinyert lé bőrgyulladások és rovarcsípések gyógyítására is alkalmazható. Antibakteriális hatása miatt torokgyulladásoknál öblögetőszerként, kenőcsökben nehezen gyógyuló sebekre is alkalmazzák.

A szupermenta.hu, a Nébih termékteszt oldala összegyűjtötte, mit érdemes még tudni erről a gyakori fűszernövényről.
A bazsalikom szó a baszileosz azaz király szóból ered.
A növény eredetileg Indiából származik, az első európai írásos említés az 1100-as évekből való.
A bazsalikom az ajakosok (vagy más néven árvacsalánfélék) családjába tartozik sok más fűszernövényhez hasonlóan, mint például a menta, kakukkfű vagy a zsálya.
Ugyan nálunk a bazsalikom lágyszárú, egynyáriként viselkedő növény, melegebb éghajlatú országokban több éven keresztül is díszeleg. Szára valamelyest elfásodik, megjelenése pedig bokorszerű lesz.
A 1000 darab bazsalikommag mindössze 1 gramm.
A vízgőzdesztillációs lepárlással friss növényből előállított illóolaját nemcsak az élelmiszeriparban, de az illatszergyártásban és gyógyászatban is felhasználják.
A bazsalikom illóolajának egyik jellegzetes összetevője az eugenol, amely a szegfűszeg illóolajának fő komponense.
A friss bazsalikom az illóolajon kívül tartalmaz még jelentős mennyiségű K, A és C vitamint is.

Turcsák Katalin dietetikus szerint a bazsalikomban található illóolajak kellemes aromát kölcsönöznek a csirkehúsnak. Ezen kívül jól illik különböző paradicsomos ételekhez is. Ha kedvet kapott a fűszernövény konyhai felhasználására, nézze meg, hogyan készítheti el a bazsalikomos csirkét.

Pages