Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott, mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás negyedik, újabb egymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
A pénzügyi támogatási csomag egy legfeljebb 18,1 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsönt, valamint egy olyan hitel-együttműködési mechanizmust foglal magában, amely 45 milliárd euróig nyújtott hitelek visszafizetésében segíti Ukrajnát.
A makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében az orosz központi banknak az uniós bankokban befagyasztott pénzeszközeiből származó kamatbevételeket bocsátják Ukrajna rendelkezésére.A pénzeszközök – a tervek szerint – segítenek Ukrajnának az EU-kölcsön, valamint a G7-partnerek által nyújtott kölcsönök költségeinek fedezésében. Míg a mechanizmus pénzeszközei a hitelek költségeinek fedezésére és visszafizetésére szolgálnak, Kijev az MFA-ból származó összeget saját belátása szerint használhatja fel.
A csütörtöki kifizetéssel az év eleje óta az Európai Bizottság által Ukrajnának az MFA keretében nyújtott teljes hitel összege eléri a hatmilliárd eurót.
A kölcsön folyósításának feltétele, hogy Ukrajna továbbra is elkötelezze magát a hatékony demokratikus mechanizmusok fenntartása és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, valamint további, egy egyetértési megállapodásban rögzíteni tervezett politikai feltételek teljesítése mellett.
Az Ukrajnával folytatott megbeszélések folyamatban vannak a későbbi kifizetések ütemezéséről– írták.
Az EU által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók részeként 2022 februárja óta az orosz központi banknak a tagállamok pénzintézeteiben tárolt vagyoni eszközeit, mintegy 210 milliárd euró értékben befagyasztották. A generált hozamot éves szinten és a kamatszinttől függően évi mintegy 2,5-3 milliárd euróra becsülik.
A brüsszeli közlemény Valdis Dombrovskis gazdaságért és termelékenységért felelős uniós biztost idézte, aki leszögezte: az EU továbbra is támogatja Ukrajnát politikailag, pénzügyileg, gazdaságilag és katonailag.
Az Európai Bizottság közölte továbbá: továbbra is szoros kapcsolatban áll az ukrán hatóságokkal a közelgő kifizetésekkel kapcsolatban.
Amennyiben Ukrajna benyújtja következő kérelmét, a brüsszeli testület készen áll a gyors folyósításra. Ez lehetővé teszi a katonai kiadások esetleges növekedésének fedezését, segítve annak biztosítását, hogy Ukrajna erős pozíció kerüljön az esetleges béketárgyalások előtt – tették hozzá.
Forrás: MTI
The post Az EU folyósította Kijevnek a G7-hitel újabb részletét appeared first on Kárpátalja.ma.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetet rögzített csütörtökön, a nácizmus felett aratott győzelem és emlékezés napján az ukrán főváros központjában, bemutatva „a különbséget a kijevi Függetlenség terén zajló élet és a moszkvai Vörös téren tartandó félelemmenet között”, utóbbit beszédében a gyilkosok és a cinizmus parádéjának is nevezte.
„Ez az a nap, amelyet együtt ünneplünk az egész világgal, mindazokkal, akik 80 évvel ezelőtt az életért harcoltak, hogy a gonosz vereséget szenvedjen. Sajnos három évvel ezelőtt újra megtörtént, és ugyanúgy, mint korábban, ismét felbúgtak a légiriadó szirénái Kijevben, mert a gonosz újra rátört ukrán földünkre. 2022. február 24-én reggel üres volt a kijevi főutca, a Hrescsatik, se autók, se emberek. Most itt élet van, láthatják. Három évvel ezelőtt, a függetlenség napjára készült beszéd felvételekor itt kiégett orosz haditechnika állt. Csak ilyen parádét kaphat itt a gonosz” – jelentette ki az államfő.
Zelenszkij szavai szerint „az agresszor állam fővárosában tankoszlopok lesznek, menetelő gyilkosok és álcázott statiszták”.
„Egy szekta, amit úgy hívnak: meg tudjuk ismételni. És ti megismételtétek. Megismételtétek az összes gonoszságot. Ukrajna és az egész világ látta ezt. Holnap a nácik kegyetlenkedéseiről fog beszélni az, aki felelős a bucsai tömegsírokért. A leningrádi blokádról pedig azok beszélnek majd, akik Mariupolt vették blokád alá. Ez a cinizmus parádéja lesz. Mintha nem több tucat szövetséges állam, hanem személyesen (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) győzte volna le a nácizmust. Hála istennek, Ukrajna kiszabadult ebből az egészből, ebből a mocsárból, hála istennek, Ukrajna nem felejtette el, hogy 80 évvel ezelőtt tucatnyi nemzet harcolt a nácizmus ellen” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Az ukrán elnök emlékeztetett arra, hogy több mint 8 millió ukrán halt meg a második világháborúban.
„Ma szinte minden ukrán családban van egy hős, aki harcolt vagy most is harcol az új gonosz ellen”– jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy Oroszországnak radikálisan meg kell változnia, különben a világ lesz kénytelen megváltozni. „Ugyanúgy, ahogy 80 évvel ezelőtt tette, amikor végre mindenki számára világossá vált: a gonoszt nem lehet kiengesztelni. Harcolni kell ellene, méghozzá együtt” – fogalmazott Zelenszkij.
Forrás: MTI
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij Facebook-oldala
The post Zelenszkij: a gyilkosok és a cinizmus parádéja a moszkvai díszszemle appeared first on Kárpátalja.ma.
Az Európai Parlament csütörtökön megszavazott határozatában elítélte az Oroszország és Fehéroroszország által folytatott „népirtó stratégiát”, amelynek célja az ukrán identitás eltörlése.
Az EP-képviselők felszólították Moszkvát, hogy azonnal vessen véget az ukrán gyerekek elhurcolásának, deportálásának, illegális örökbeadásának, meggyilkolásának, valamint a kényszeroroszosításának és militarizálásnak.
A képviselők hangsúlyozták:
Oroszországnak kötelessége nyilvánosságra hozni minden elhurcolt ukrán gyermek személyazonosságát és tartózkodási helyét, biztosítani jólétüket, valamint feltétel nélküli és biztonságos visszatérésüket.Az Európai Parlament kiemelte: az EU-nak továbbra is támogatnia kell az ukrán hatóságokat, valamint a nemzetközi és civil szervezeteket az elhurcolt gyerekek dokumentálására irányuló erőfeszítéseikben.
A képviselők egyúttal felszólították az EU-t és tagállamait, hogy csatlakozzanak az ukrán gyermekek hazatérése érdekében létrejött nemzetközi koalícióhoz.
Az EP szerint a nemzetközi közösségnek felelősségre kell vonnia Oroszországot, erősítve az együttműködést a Nemzetközi Büntetőbírósággal, a Nemzetközi Bírósággal, valamint az Ukrajna elleni agresszió bűncselekménye miatt létrehozandó különleges törvényszékkel.
„Bármilyen hiteles békemegállapodás elengedhetetlen része kell, hogy legyen ezeknek a gyerekeknek a hazatérése, valamint az erőszakos áttelepítések és deportálások felelőseinek elszámoltatása” – áll a határozatban.
Forrás: MTI
Nyitókép: EPA/Julien Warnanda
The post EP: azonnal véget kell vetni az ukrán gyerekek elhurcolásának appeared first on Kárpátalja.ma.
Az erkölcs s ártatlanságnak
Akit őriz angyala; –
Aki használt a világnak, –
Senkinek nem árt vala; –
Igaz ember, s a hazának
Jó polgárja, hív fia: –
Bátran nyugszik!… Gyilkosának
Kell inkább aggódnia.
Nyitóképen: Heinrich Füger festménye Magyar Nemzeti Múzeum
The post Batsányi János: Felelet appeared first on Kárpátalja.ma.
Csütörtök este felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolnából, ez jelezte, hogy megválasztották az egyház 267. pápáját. Az első Észak-amerikai pápa neve Robert Francis Prevost. Egyházvezetőként a 14. Leó nevet viseli. A Szent Péter téren összegyűlt több tízezres tömeg üdvrivalgással ünnepelte a Sixtus-kápolnából feltörő fehér füstöt tegnap, 19 óra után néhány perccel. Ez jelezte, hogy […]
Articolul XIV. Leó szavai azt jelzik, hogy továbbviszi Ferenc pápa béketörekvéseit apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Újabb fa kezdett virágba borulni a Latorca partján.
Munkácson a Szoborna utcában megkezdték bontogatni szirmaikat a tulipánfák. Az utcát évek óta 73 tulipánfa díszíti, amelyek egy hétig virágoznak.
A liliomfafélék családjába tartozó növényt a világ egyik legnagyobb virágzó fájaként tartják számon.
A Munkácsi Városi Tanács fotókat tett közzé a tulipánfák virágzásáról.
Nyitókép: Munkácsi Városi Tanács
The post Virágzik a tulipánfa Munkácson appeared first on Kárpátalja.ma.
Robert Francis Prevostot választották meg pápának, aki a XIV. Leó nevet fogja viselni – jelentette be Dominique Mamberti protodiakónus bíboros a vatikáni palotának a Szent Péter térre néző pápai erkélyéről. A 69 éves Prevost az első észak-amerikai pápa. Chicagóban született, de több évet töltött Peruban is. Az új pápa így köszöntötte a téren összegyűlt híveket: […]
Articolul Robert Francis Prevost az új pápa, XIV. Leó néven fog uralkodni apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május 8-án írta alá Bródi Róbert kitüntetését.
Az elnök 288/2025-ös rendelete szerint Bródi Róbert – katonai hívónevén Magyar (Мадяр) – Ukrajna Hőse címet és Arany csillagot kap.
Bródi Róbert ungvári üzletember, katona alapította a Magyar Madarai (Птахи Мадяра) nevű 414-es különálló pilótanélküli repülőgépes egységet, amellyel Bahmutnál is harcoltak.
A kitüntetéshez Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója is gratulált.
Nyitókép: Miroszlav Bileckij Facebook-oldala
The post Ukrajna Hőse címmel tüntetik ki Bródi Róbertet appeared first on Kárpátalja.ma.
A világtörténelemben először választottak Ágoston-rendi amerikai pápát a katolikus egyház élére.
Május 8-án, 18 óra 7 perckor felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy a konklávé két nap után döntött Ferenc pápa utódjáról. Nem sokkal később a Szent Péter-bazilika erkélyén több mint 40 ezer ember láthatta meg az új pápát, XIV. Leót.
XIV. Leó lett az új pápaA 69 éves Robert Francis Prevost Ágoston-rendi szerzetes, az Amerikai Püspöki Dikasztérium prefektusa, amerikai bíboros, az egyház 267. pápája XIV. Leó néven kezdte meg szolgálatát.
Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. Az Ágoston-rend tagja, örök fogadalmát 1981. augusztus 29-én tette le. 1987-ben doktorált teológiából. Peruban szolgált 1985–1986 között, majd 1988-tól 1998-ig plébánosként. 2001-től 2013-ig a Szent Ágoston-rend elöljárója volt. 2014. december 12-től 2023-ig Chiclayo püspöke volt Peruban. 2020-tól a callaói egyházmegye apostoli kormányzójaként tevékenykedett. 2023-ban nevezték ki a Püspöki Dikasztérium prefektusává.
A pápa az angolon kívül franciául, olaszul, portugálul és spanyolul beszél, továbbá olvas latinul és németül – olvasható a National Catholic Reporternél.
Fotók: képernyőképek a Vatican Media közvetítéséből
The post XIV. Leó, az első Ágoston-rendi amerikai pápa appeared first on Kárpátalja.ma.
A történelem első Ágoston-rendi amerikai pápája csütörtökön mutatkozott be a Szent Péter-bazilika erkélyén.
A fehér füst május 8-án 18 óra 7 perckor szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből. Pápaválasztás: fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményébőlA pápaválasztás május 7-én kezdődött meg a vatikáni Sixtus-kápolnában. A XXI. század harmadik pápaválasztásán 133 bíboros vett részt. A konklávé két nap alatt, a negyedik szavazáson hozott döntést. Ehhez a szavazásra jogosult bíborosok közül legalább 89-nek, vagyis kétharmadnak kellett egyetértenie – írta az MTI.
Csütörtök kora délután még fekete füst szállt fel a kápolna kéményéből.
A BBC információi szerint május 8-án több mint 40 ezren gyűltek össze a Szent Péter téren, hogy lássák az új pápát.
Az új pápa bemutatkozását élőben is közvetítik.
Fotók: képernyőképek a Vatican Media közvetítéséből
Cikkünk frissült.
The post XIV. Leó lett az új pápa appeared first on Kárpátalja.ma.
Ma van a második világháború lezárásának 80. évfordulója. Egy mai megemlékezésen az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen elmondta: az ukrajnai háború révén Európa ismét a világbékét és a demokráciát fenyegető fejleményekkel szembesül. Az EU-nak morális kötelessége továbbra is támogatni Ukrajnát, az a mód, ahogyan a háború véget fog érni, meghatározza a kontinens és […]
Articolul 80 éve ért véget a II. világháború Európában apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Folytatódik sorozatunk, amelyben kolozsváriakat szólítunk meg a városban járva-kelve, és arra kérjük, hogy néhány percet szánjanak ránk az idejükből. Balla Adéllal, a Kolozsvári Magyar Opera marketingosztályának munkatársával a Református Kollégium udvarán, plakátolás közben beszélgetett Ferencz Zsolt.
Articolul Ismeretlen ismerősünk: Adél, akivel plakátolás közben találkoztunk apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
A százharminchármak döntése körül megannyi találgatás, hipotézis, sajtóértesülésként tálalt infómorzsa kering, hogy alapos munka lefejteni a különféle héjakat. A pápaválasztás szerepéről, üzenetéről és a Ferenc-utódlás kételyeiről is szó esett a Tetőteraszon, ahova Koncz Attila teológus, az MCC kolozsvári képzési központjának oktatója jött el. Házigazda: Rostás-Péter István
Articolul A fehér füstre várva apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Kétségbeesetten bambulok magam elé, mint többmillió romániai lakos, és igyekszem nem bepánikolni. De hiába, az már megtörtént. Megtörtént a tavalyi elnökválasztáskor, és tudtam, hogy megismétlődik most is. Hiába mondják, hogy az egész világ 180 fokos fordulatot vett, hogy mindenütt káosz van, hogy szaporodnak a karlendítők, hogy békepártiság mögé költözött a legvaskosabb gyűlölködés, hogy egymás torkának […]
Articolul Mehetünk új hazát mosogatni? apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.