A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem fog kilépni a kormányból, és a koalíciós egyezmény betartását szorgalmazza – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán az Europa FM rádiónak adott interjújában, amelyben először beszélt a nyilvánosság előtt a küszöbön álló kormányfőcserével kapcsolatos bukaresti koalíciós tárgyalásokról.
A szövetségi elnök szerint az RMDSZ-es miniszterek jól teljesítettek, így semmilyen elfogadható érv nincs arra, hogy a szövetség lemondjon a fejlesztési tárca vezetéséről. Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ-nek azért jutott 2020-ban parlamenti súlyánál nagyobb részvételi arány a kormányban, mert a koalíció így kompenzálta, hogy nincs „hozzáférése” a nemzetbiztonsági tárcákhoz.
Az RMDSZ-elnök szerint a hónap végéig új kormánynak kell megalakulnia, de nem tartja kizártnak, hogy az RMDSZ-t kihagyják belőle.
Forrás: MTI
Nyitókép: korábbi felvétel, digi24.ro
The post Kelemen Hunor: az RMDSZ nem fog kilépni a kormányból appeared first on Kárpátalja.ma.
Hosszú betegség után, svájci otthonában hunyt el Tina Turner amerikai énekesnő, színésznő – írta a Sky News március 24-én.
A rock and roll királynőjének karrierje a ’60-as években kezdődött, és a 2000-es évek végéig futott.
Munkásságát többször is Golden Globe-díjjal, tizenkétszer pedig Grammy-díjjal méltatták.
Tina Turner 83 éves volt.
Nyitóképen: Tina Turner 1985-ös norvégiai fellépésén, forrás: Wikimedia Commons / Helge Øverås
The post Elhunyt Tina Turner appeared first on Kárpátalja.ma.
Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden mindaddig, amíg a háború dúl, a kérdés az, mi történik majd, ha véget ér – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára a German Marshall Fund szerdai rendezvényén Brüsszelben.
A főtitkár a brüsszeli fórumon ismertette a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előkészületeit, ahol a témáról tanácskoznak majd a szövetséges országok. Elismerte, hogy a szövetség tagjai megosztottak Ukrajna esetleges felvételével kapcsolatban.
„Ebben a kérdésben a szövetségen belül eltérőek a nézetek”
– mondta Stoltenberg, emlékeztetve arra, hogy „a döntéshozatal a NATO-ban konszenzussal történik. Hozzátette, hogy az elkövetkező napokban telefonon fog tárgyalni a szövetségesekkel arról, „miként lehet válaszolni Ukrajna NATO-tagságra irányuló törekvéseire”.
„Senki sincs abban a helyzetben, hogy pontosan megmondja, mi lesz a végső döntés a vilniusi csúcstalálkozón ebben a kérdésben”
– szögezte le.
Véleménye szerint a háború révén Ukrajna egyre közelebb kerül a NATO-hoz, például az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépek használatára nagyobb interoperabilitást eredményez majd.
Stoltenberg úgy értékelte, hogy Ukrajna jelenleg a volt szovjet rendszer és a nyugati világ katonai eszközeit használja, ezért a vilniusi csúcson reményei szerint a szövetségesek többéves stratégiát fogadnak majd el, amely segíteni fogja Kijevet a NATO-doktrínákra, és felszerelési szabványokra való átállásban.
„Lehet, hogy ez kicsit technikainak hangzik, de rendkívül fontos tényező”
– hangsúlyozta.
Kijev tavaly szeptemberben bejelentette, hogy gyorsított tagságra pályázik, miután Oroszország bejelentette négy ukrajnai megye annektálását.Stoltenberg áprilisi kijevi látogatása során kijelentette, hogy Ukrajna jogos helye az euroatlanti családban, a NATO-ban van. A szövetségesek 2008-as bukaresti csúcstalálkozójukon megállapodtak abban, hogy Ukrajna NATO-tag lesz, de ezzel kapcsolatban semmilyen határidőt vagy időpontot nem rögzítettek.
Forrás: MTI
The post Stoltenberg: Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden, amíg a háború dúl appeared first on Kárpátalja.ma.
69 ezer ember és 18 ezer gépjármű lépett határt Ukrajna nyugati ellenőrzőpontjain május 23-án – közölte Ukrajna Állami Határrendészeti Szolgálata szerdai helyzetjelentésében.
Az ország területéről 35 ezren léptek ki, többségük – 22 ezren – Lengyelország irányába léptek határt.
A határrendészet közleménye szerint kedden 34 ezer ember lépett be országba, köztük több mint 30 ezer ukrán állampolgár.
Az ellenőrzőpontokon 60 humanitárius segélyt szállító kamion haladt át.
Nyitókép: dpsu.gov.ua
The post 69 ezren léptek határt Ukrajna nyugati ellenőrzőpontjainál kedden appeared first on Kárpátalja.ma.
Ha Ön is készített olyan fotót, melyet szívesen közkinccsé tenne rovatunkban, küldje el nekünk az info@karpatalja.ma e-mail-címre.
The post Bodzavirágból, bodzavirágból… appeared first on Kárpátalja.ma.
Fontos, hogy minél előbb megkezdődjenek az uniós csatlakozási tárgyalások Kijevvel, mivel ez rendkívül sokat jelentene az ukrán nép számára, akik azért harcolnak és halnak meg, hogy közénk tartozhassanak – jelentette ki Krisjanis Karins lett miniszterelnök szerdán Brüsszelben, Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével tartott sajtótájékoztatóján.
A lett kormányfő szerint a csatlakozáshoz szükséges reformokat amúgy is mindenképpen végre kell hajtania Kijevnek, ezzel hatékonyan haladnak is, és ebben a folyamatban az EU-nak állandó segítséget kell nyújtania.
Karins elmondta:
mindenki nagy várakozással tekint a tavaszi ukrán offenzívára,de függetlenül attól, hogy hogyan alakul az ukrán területek felszabadítása, az EU-nak rendíthetetlenül és hosszú távon kell támogatnia az ukrán erőket.
Kiemelte továbbá, hogy Ukrajna újjáépítését nagyrészt orosz forrásokból kell finanszírozni. Azt is hangsúlyozta, hogy az Oroszország elleni uniós szankciórendszer rendkívül fontos része az Ukrajna támogatására tett erőfeszítéseknek.
„A szankciók kijátszásának elkerülésére kell most összpontosítani, egészen addig a pontig, míg ez lehetetlenné válik Európában”– hívta fel a figyelmet Krisjanis Karins. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke nyilatkozatában rámutatott, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió veszélyezteti az európai értékeket.
„Gazdaságunkat az infláció és a magas energiaárak alakítják, a klímaváltozás további terheket ró társadalmunkra. Uniónk előtt tehát számos kihívás áll, miközben a parlamenti mandátum vége felé tekintünk, és ez nagy jogalkotási felelősséget ró ránk” – jelentette ki. Hozzátette, a kihívássokkal való megbirkózás reménye az európai egységben van, ami erősebb most, mint valaha.
Forrás: MTI
Nyitókép: EPA/Julien Warnanda
The post Karins: minél előbb meg kell kezdeni az EU-s csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával appeared first on Kárpátalja.ma.
Eltévedtem az élet dolgai között
és most már csak az álom lepleibe burkolódzom
mint egy óriás virág szirmaiba
Akár az ópium
altató, édes méreg ez.
Az ébrenlét percei egyre fogynak
és ébren is az álom arany rózsái vannak a szememen.
A világ
mindig kevésbbé szűrődik be hozzám
mint a fény
est közeledtén
a leredőnyözött ablak résein.
Észrevétlen, éj lesz nemsokára
s nem lesz belőle ébredés.
Nyitókép: Kárpátalja.ma
The post Szenes Erzsi: Eltévedtem… appeared first on Kárpátalja.ma.
Lengyelországi cégeket is várnak, hogy vegyenek részt Ukrajna háború utáni újjáépítésében – jelentette ki Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke szerdán Varsóban, ahol lengyel hivatali partnerével tárgyalt.
Az ukrán házelnök kétnapos lengyelországi látogatása elején Elzbieta Witekkel, a lengyel alsóház (szejm) elnökével találkozott. A közös sajtóértekezleten Sztefancsuk megköszönte az Ukrajnának a háborúban nyújtott lengyel támogatást.
Beszámolója szerint a kétoldalú tárgyalások napirendjén Ukrajna jövője, háború utáni újjáépítése is szerepelt. „A legjobb cégeket, ezen belül a lengyelországiakat is várjuk, hogy vegyenek részt az újjáépítésben” – mondta az ukrán politikus.
Elzbieta Witek nyilatkozatában a NATO-tagállamok házelnökeinek június 1-3. között Vilniusban rendezendő értekezletére utalt. Ebben az összefüggésben elmondta: Ukrajna „jó és gyors úton halad” az európai uniós tagság irányában, Vilniusban pedig olyan határozatot is megvitatnak, amely támogatja Ukrajna törekvését a NATO-tagság elnyerésére.
„Tudjuk, hogy a háború idején a csatlakozásra nem kerülhet sor, de megvitatjuk” – fűzte hozzá a lengyel házelnök. Sztefancsukot szerdán Tomasz Grodzki, a lengyel szenátus elnöke is fogadja. Csütörtökön az ukrán parlamenti elnök beszédet mond a szejmben, és találkozik Andrzej Duda lengyel elnökkel.
Forrás: MTI
Nyitókép: Facebook/Ruslan Stefanchuk
The post Sztefancsuk: lengyel cégek is vegyenek részt Ukrajna újjáépítésében appeared first on Kárpátalja.ma.
Tűzesethez érkezett bejelentés a rahói járási Kisapsára – közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége.
A közlemény szerint egy melléképület kapott lángra.
A tüzet a tulajdonos észlelte, aki a szomszédaitól kért segítséget. Mivel faépítésű az épület, a lángok percek alatt szétterjedtek.
A tűzoltóság kiérkezéséig a helyiek próbálták megfékezni a lángokat. Közel egy óra alatt sikerült eloltani a tüzet a 150 négyzetméteres területen.
Az esetben szinte teljesen megsemmisültek a melléképület helyiségei.
The post Tűzeset Kisapsán appeared first on Kárpátalja.ma.
A természetrajz- és földrajz, történelem, valamint informatika versennyel ért véget a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tantárgyi vetélkedőinek második fordulója. A megmérettetéseknek a Rákóczi-főiskola adott otthont május 20-án.
A diákokat és kísérő tanáraikat Fodor Éva, a KMPSZ módszertani központjának vezetője köszöntötte. Kiemelte, a vetélkedők első fordulóira közel 4000 diák jelentkezett, közülük 2700-an jutottak tovább a második fordulóra.
Ezt követően Pallay Ferenc, a Rákóczi-főiskola Puskás Tivadar Informatikai Központjának igazgatója, Gergely Lívia, a II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének asszisztense és Molnár Ferenc, a főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének tanszékvezető helyettese technika tudnivalókkal látta el a tanulókat és ismertette a verseny szabályait.
A második forduló utolsó versenyein a következő eredmények születtek.
A természetrajz- és földrajz vetélkedő legjobbjai: 5. osztály: Pónitz Áron (Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola, felkészítő tanára Gyöngyössy Tibor), 6. osztály: Iván Ádám (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Fodor Georgina), 7. osztály: Székely Kristóf (Verbőci Középiskola, felkészítő tanára Székely Marianna), 8. osztály: Balogh József (Vári II. Rákóczi Ferenc Líceum, felkészítő tanára Vass Edina), 9. osztály: Szanyi Ádám (Nagydobronyi Líceum, felkészítő tanára Szanyi Szabó Béla), 10. osztály: Szombati Ábel (Péterfalvi Református Líceum, felkészítő tanára Nagy Lajos), 11. osztály: Molnár Áron (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Fodor Georgina).
Az informatika verseny felhasználói kategóriájának első helyezettjei: 5. osztály: Gergely Botond (Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, felkészítő tanára Jakab Enikő), 6. osztály: Ionika-Antal Eszter (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Baksa Adrien), 7. osztály: Hidi András (Nagydobronyi Líceum, felkészítő tanára Budaházi Mihály), 8. osztály: Szokolovai Katalin (Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola, felkészítő tanára Popovics Pál), 9. osztály: Nebauer Ferenc Konrád (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Baksa Adrien), 10. osztály: Sütő Zsombor Gyula (II. RF KMF Szakgimnáziuma, felkészítő tanára Szocska József), 11. osztály: Tóth Levente László (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Baksa Adrien).
Az informatika verseny programozási kategóriájának első helyezettjei: 10. osztály: Balog Dániel (Nagydobronyi Reforrmátus Líceum, felkészítő tanára Szanyi Ádám), 11. osztály: Balogh András (Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, felkészítő tanára Kész Levente).
A történelem vetélkedő legjobbjai: 5. osztály: Dzsanda Regina (Somi Gimnázium, felkészítő tanára Pallagi László), 6. osztály: Lődár Tamás (Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, felkészítő tanára Lődár Andrea), 7. osztály: Popovics Bernadett (Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola, felkészítő tanára Szemák-Neubauer Mária), 8. osztály: Molnár Szintia (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Szabó György), 9. osztály: Neubauer Ferenc Konrád (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Szabó György), 10. osztály: Bunda Veronika (II. RF KMF Szakgimnáziuma, felkészítő tanára Varga Róbert), 11. osztály: Molnár Áron (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Szabó György).
Kurmay Anita
The post 2700 diák vett részt a KMPSZ tantárgyi vetélkedőinek második fordulóján appeared first on Kárpátalja.ma.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán haditanácsülést hívott össze, amelyen közlése szerint megvizsgálták a frontvonalakon szolgáló alakulatok és a tartalékosok lőszerellátásának kérdését.
„Elemeztük a meglévő és a potenciális szállítási szerződéseket, valamint saját termelésünk növelésének lehetőségét”
– mondta az államfő.
Kiemelte, hogy megkezdték a légierő fejlesztése átfogó koncepciójának kidolgozását, és ebben a nyugati típusú repülőgépekre való átállással számolnak.
„Új szervezeti felépítés, a pilóták és a személyzet kiképzése, a szükséges infrastruktúra, logisztika és egyebek voltak napirenden”
– sorolta az elnök.
Forrás: MTI
Nyitókép, korábbi felvétel, president.gov.ua
The post Haditanácsot hívott össze Zelenszkij appeared first on Kárpátalja.ma.
Az ukrán erők folytatják a védekező hadműveletet, és sikereket értek el a Donyeck megyei Bahmutnál – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerdán a Telegramon.
A katonai vezető egy videófelvételt is közzétett a Wagner orosz zsoldoscsoport egy fogságba ejtett katonájáról. A hadifogoly elmondása szerint a háborúban való részvételre őt leginkább az anyagi juttatások ösztönözték.
Hozzátette: arra számított, hogy a hátországban fog szolgálatot teljesíteni, ehelyett a fronton kötött ki.
„Azt mondták nekünk, hogy ha nem megyünk harcolni, akkor teherautókra raknak és többé senki nem lát bennünket”
– állította a felvételen a fogságba esett zsoldos.
Forrás: MTI
The post Szirszkij: az ukrán erők folytatják a védekező hadműveletet appeared first on Kárpátalja.ma.
З України минулої доби вибули 35 тисяч осіб. 22 тисячі з них перетнули кордон з Польщею, решта прослідували до інших країн ЄС та Молдови.
До України за минулу добу прослідували 34 тисячі осіб, 30 тисяч з них – громадяни України.
Оформлено 60 вантажівок з гуманітарною допомогою.
Джерело: dpsu.gov.ua
The post Західний кордон: ситуація в пунктах пропуску appeared first on Kárpátalja.ma.
Befejezi pályafutását az ukrán futball egyik meghatározó alakja, Jevgenyij Szeleznyov – tudatta a pmg.ua internetes hírportál.
Visszavonulása alkalmából búcsúmérkőzést rendeznek június 6-án Ungváron, az Avangard Stadionban, ahol számos egykori futballcsillag is pályára lép.
A Narancssárga csapatot Darijo Srna, Jaroszlav Rakickij, Vaszil Kobin, Artem Dovbik, Jurij Virt, Olekszandr Alijev, Mihajlo Kopolovec, Olekszandr Horjajinov, Adrian Pukanics, Valerij Fedorcsuk, Szerhij Buleca, Oleh Heraszimjuk, Volodimir Jezerszkij, Viktor Vacko és Volodimir Kobeljkov erősíti.
A Fehér-kék csapatban Jevhen Szeleznyov, Andrij Jarmolenko, Denisz Bojko, Artem Milevszkij, Mikola Saparenko, Heorhij Buscsan, Artem Fedeckij, Valerij Lucskevics, Andrij Ruszol, Olekszandr Pihaljonok, Jevhen Sahov, Ruszlan Rotany, Olekszandr Hackevics, Jurij Makszimov, Oleh Selejav, Miron Markevics, Tarasz Mihalik, Vitalij Liszickij, Olekszandr Zavarov és Viktor Mikita lép pályára.
Június 5-én nyílt edzést és sajtótájékoztatót tartanak a mérkőzés résztvevőivel.
A meccsből származó bevétel teljes összegét a „Megtörhetetlen Ukrajna” Alapnak utalják át.
Az eseményen részt vesz még többek között Andrij Bednyakov műsorvezető, valamint Jevgenyij Kosovij, Olekszandr Pikalov és Jurij Korjavcsenkov a Kvartal 95 Stúdió színészei.
Nyitókép: Jevgenyij Szeleznyov
The post Az ukrán futball meghatározó alakjai lépnek pályára Ungváron appeared first on Kárpátalja.ma.