Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és mindenes. A Kolozsvári Rádió 70 éves születésnapján elmesélte a kezdeteket és a Nap-Óra keletkezését is. Beszélt a munkáról, ami nem úgy munka, hogy meló; arról, hogy mit tanul az interjúalanyaitól, és kiderül, hogy mit kíván azoknak, akik tíz év múlva, a […]
Articolul „Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló” apare prima dată în Kolozsvári Rádió.
Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új illeték. Az adó a háztartási fogyasztókat is érinti, az Európai Unió előírása szerint a szolgáltatóknak a számlákba kell beépíteniük az adó összegét. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében hozott adó eddig a földgáz, a benzin, a gázolaj és a cseppfolyósított földgáz […]
Articolul 2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is apare prima dată în Kolozsvári Rádió.
Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben is. Johann Sebastian Bach német zeneszerző mesterművét, a János-passiót 1724. április 7-én mutatták be a lipcsei Tamás-templomban. Napra pontosan 300 évvel később, 2024. április 7-én tartják a Schola Cantorum Transsylvaniensis jubileumi koncertjét Kolozsváron – este 7 órától a Szent Mihály-templomban […]
Articolul János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában apare prima dată în Kolozsvári Rádió.
Új koncepció az idén 70 éves Kolozsvári Rádióban: a sokezer felvételt őrző szalagtárból ihletődve, kiválasztottunk helyszíneket, ahol elődeink már jártak. Most visszamegyünk, és megnézzük, mi lelhető fel az akkor bemutatott helyzetekből, kikkel találkozunk ma ugyanott, 30 vagy 50 évvel később. A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve […]
Articolul Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma apare prima dată în Kolozsvári Rádió.
Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg önökkel. Ha már itt a tavasz, szóljon negyvennyolcadik mesénk egy jegesmedvéről: Előadja: Juhász Éva
Articolul Mese #48: A jegesmedve apare prima dată în Kolozsvári Rádió.
Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk meg, akik az online tér sokszor zegzugos útjainak kalandorai és ismerői. Székely Balázs 2011-2013 között, Orbán Zsolt 2013-tól 2016-ig, Fülöp Noémi 2016-ban volt, Sebők Tímea pedig 2020-tól kezdve jelenleg is a Kolozsvári Rádió online felületeinek kezelője. „Volt azért […]
Articolul Megmutatni a rádiót az interneten apare prima dată în Kolozsvári Rádió.
A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott törvénytervezet értelmében. A múzeumok kulturális és oktatási intézménynek minősülnek, amelyek remek tanulási lehetőséget biztosíthatnak a diákoknak mondja Gigel Stirbu szenátor, a tervezet kidolgozója. Azért volna fontos, hogy a fiatalok ezeket látogassák, mert így jobban megismernék és értékelnék saját és […]
Articolul Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak apare prima dată în Kolozsvári Rádió.
A közlemény szerint az Ukrenerho áramszolgáltató egyi alállomása Krivij Rihben megrongálódott. Több mint 40 ezer lakos maradt áram nélkül Dnyipropetrovszk megyében. A szakemberek a helyszínen vannak. Megkezdték a helyreállítási munkálatokat.
A támadás következtében két bánya is áramellátás nélkül maradt. Több mint 100 munkás rekedt a föld alatt. Néhányukat már a felszínre hozták.
Az Ukrán Fegyveres Erők arról számoltak be, hogy az ellenség 24 drónnal támadta Ukrajnát. Ebből 11-et a légvédelem megsemmisített.
A nyitókép illusztráció/DSZNSZ
The post Találat érte az energetikai infrastruktúrát Krivij Rihben appeared first on Kárpátalja.ma.
A Fegyir Potusnyák Kárpátaljai Megyei Könyvtár Idegennyelvű Osztályán Ruszin Valéria muzeológus tartott rendhagyó történelemórát Várady-Sternberg János születésének 100. évfordulója alkalmából. Előadásában kötetlen beszélgetés formájában osztotta meg emlékeit egykori tanáráról a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeum osztályvezetője.
Várady-Sternberg János Nagyváradon született 1924. január 10-én. Hányattatott gyermekkorát követően egyetemre ment, és történelmet tanult. 1949-ben került az ungvári egyetemre, ahol gyakornokként, docensként, majd professzorként dolgozott 1989-ig. 1990-ben főmunkatársa lett az ungvári Szovjet Hungarológiai Központnak. Négy önálló kötete is megjelent. 1989-ben a Magyar Népköztársaság csillagrendjével, 1991-ben Lotz János-emlékéremmel tüntették ki.
Ruszin Valéria és az előadáson megjelentek mind rendkívül elhivatott egyénként emlékeztek vissza rá. Tanárnak szigorú volt, azonban diákjaival mindig kölcsönösen merítettek egymásból. Kutatásai iránti kitartása miatt sokan tisztelték és tekintették példaképüknek.
Szlucky Eleonóra
The post Megemlékezés Várady-Sternberg Jánosról appeared first on Kárpátalja.ma.
Az Európai Unió stabil, kiszámítható és fenntartható pénzügyi támogatást biztosít Ukrajna számára a 2024-2027 közötti időszakra az 50 milliárd eurós pénzügyi csomag egyhangú elfogadásával – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az egynapos brüsszeli EU-csúcstalálkozót követően csütörtökön.
Charles Michel közölte, hogy az uniós segélycsomag Ukrajna helyreállításához, újjáépítéséhez és modernizációjához való hozzájárulás a társadalmi kohézió és a fokozatos uniós integráció előmozdítása érdekében.
Hangsúlyozta, hogy az Európai Tanács szerint sürgősen fel kell gyorsítani a lőszerek és rakéták szállítását Ukrajnának, különös tekintettel arra a kötelezettségvállalásra, amely szerint az EU egymillió tüzérségi lőszerrel látja el az országot.
„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy Kijev megkapja a szükséges katonai felszerelést” – tette hozzá.
Forrás: hirado.hu
The post Charles Michel: az EU stabil pénzügyi támogatást biztosít Ukrajnának appeared first on Kárpátalja.ma.