„Szabadka Város területén 4 évvel ezelőtt választották meg a helyi közösségek közgyűlési tagjait. Tekintettel arra, hogy a közgyűlés tagjainak megbízatása 4 évre szól a vonatkozó jogszabályok szerint, törvényes megbízatásuk hamarosan lejár.
A helyi közösségekről szóló rendelet szerint a városi képviselő-testület elnökének hatásköre a helyi közösségek közgyűlési választásainak a kiírása a törvényes határidőn belül. Mindez a mai napig nem történt meg, ezért a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai városi szervezete felhívja Szabadka város képviselő-testületének elnökét, Ilija Maravić urat, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegyen eleget törvényes kötelezettségének és írja ki a választásokat, mert ellenkező esetben felmerül a helyi közösségek törvénytelen működésének a kérdése” – áll a VMSZ városi szervezetének közleményében.
Az Európai Unió keleti partnerségi csúcstalálkozójának résztvevői elmulasztották az újabb lehetőséget Európa mélyülő megosztottságának megakadályozására – állapította meg a rigai rendezvényt értékelve pénteken az orosz külügyminisztérium.
A tárca szerint a megosztottság egyre mélyül a kontinensen, a keleti-partnerségi program pedig “átideologizált geopolitikai projekt” maradt.
Az Európai Unió és a programban részt vevő hat kelet-európai állam vezetői pénteken Rigában rendezett csúcstalálkozójukon a keleti partnerség folytatásáról szóló zárónyilatkozatot fogadtak el, jóllehet kulcsfontosságú témákban nem értettek egyet a találkozón.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az orosz gazdaság a várakozásoknál jobban, az ukrán gazdaság viszont sokkal rosszabbul teljesít az idén.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői az ukrajnai válság és az Oroszország elleni szankciók legutóbbi egy évére visszatekintő helyzetértékelésükben közölték, hogy új, felülvizsgált előrejelzésük az eddigi prognózisukban szereplő 5 százalékos idei mínusz helyett 2,8 százalékos GDP-csökkenést valószínűsít Oroszországban.
A ház indoklásában hangsúlyozza, hogy az orosz gazdaság ellenállóképesebbnek bizonyult a vártnál, elsősorban a rugalmas orosz árfolyamrendszer, a monetáris politika ütemes enyhítése, az olajárak emelkedése, valamint az üzleti és a fogyasztói bizalom erősödésének már érzékelhető, korai jelei miatt.
A JP Morgan elemzői emelték a nyersolaj világpiaci árára szóló előrejelzésüket is, és a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta esetében az idei év egészére 62,4 dolláros, 2016-ra 71,5 dolláros hordónkénti átlagárat várnak.
Az idei első fél év várhatóan meredek GDP-zuhanása után az év második felében valószínűleg már pozitív lesz a szekvenciális növekedés az orosz gazdaságban – jósolják a JP Morgan londoni közgazdászai.
Hozzátették: a gyenge rubel segíti a külkereskedelemben részt venni képes orosz ágazatokat, és ennek egyik eredményeként az orosz folyómérleg-egyenleg az idén várhatóan a hazai össztermék 5,2 százalékának megfelelő többletben zár.
A JP Morgan londoni elemzői ugyanakkor most már 9,7 százalékos idei GDP-zuhanást valószínűsítenek az ukrán gazdaságban az általuk eddig várt 7,6 százalékos visszaesés helyett. A meredek negatív felülvizsgálatot elsősorban a vártnál sokkal rosszabb legutóbbi ipari termelési, illetve kiskereskedelmi adatokkal indokolták.
Kiemelték, hogy az ukrán hazai össztermék az idei első negyedévben az előzetes becslés alapján 17,6 százalékkal zuhant éves összevetésben; a JP Morgan előrejelzése 16 százalékos éves GDP-visszaesést valószínűsített erre az időszakra.
A JP Morgan elemzői szerint az ukrán gazdaság finanszírozási hiánya a 2015-2018 közötti időszakban sokkal nagyobb lesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által várt 40 milliárd dollárnál.
Más nagy londoni házak is a korábban vártnál valamivel jobb oroszországi, és sokkal rosszabb ukrajnai gazdasági teljesítményt jósolnak legutóbbi előrejelzéseikben.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) minap Londonban ismertetett új prognózisa szerint az orosz hazai össztermék az idén 4,5 százalékkal, 2016-ban 1,8 százalékkal csökken.
Az EBRD valamelyest javította az orosz gazdaság idei teljesítményére szóló becslését – az előző prognózisban mínusz 4,8 százalék szerepelt -, elsősorban a piacok stabilizálódására és az idei első negyedév megemelt költségvetési kiadásaira hivatkozva. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a hosszú távú orosz növekedési kilátások továbbra is gyengék, és nehéz elképzelni jelentősebb fellendülést, ha nem ér véget az orosz gazdaság “lekapcsolódásának” folyamata a világgazdaság többi részéről, és ha továbbra sem lesznek jelentős szerkezeti reformok Oroszországban.
Az EBRD adatai szerint tavaly rekordértékű, nettó 154 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők Oroszországból.
Az EBRD előrejelzése szerint az ukrán GDP-érték az idén 7,5 százalékkal zuhan, de 2016-ban 3 százalékkal növekedhet. A bank előző, januári prognózisában még 5 százalékos idei visszaesést jósolt az ukrán gazdaságban.
Oroszország megteszi a szükséges lépéseket, hogy kiszabadítsa Ukrajnában fogságba esett állampolgárait – közölte a Kreml szóvivője pénteken.
Dmitrij Peszkov nem árult el további részleteket.
Az orosz elnöki szóvivő arról a két orosz katonáról beszélt, akik kijevi jelentések szerint a múlt szombaton estek fogságba a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében lévő Scsasztya településnél, a frontvonal ukrán ellenőrzésű felén.
Alekszandr Alekszandrov őrmester és Jevgenyij Jerofejev százados az ukrán fegyveres erők tagjaival vívott tűzharcban sebesült meg. Hétfőn szállították őket Kijevbe, a központi katonai kórházba. Már első kihallgatásuk alatt elárulták nevüket és rangjukat, valamint közölték, hogy az orosz fegyveres erők hírszerzéséhez tartozó 3-as számú különleges megbízatású dandárnál szolgálnak, katonai egységük az oroszországi, Volga mentén lévő Togliatti városban állomásozik.
Az orosz védelmi minisztérium ugyanakkor azonnal tagadta, hogy a két férfi elfogásakor aktív katonai szolgálatot teljesített volna. Azt közölték Moszkvában, hogy Alekszandrov és Jerofejev ugyan korábban kapott katonai kiképzést és szolgált fegyveres alakulatnál, de jelenleg nem tagja az orosz fegyveres erőknek.
A szakadár kelet-ukrajnai “luhanszki népköztársaság” vezetői pedig kijelentették, hogy az elfogott orosz férfiak az önkényesen kikiáltott népköztársaság népi milíciájának harcosai voltak, és azt követelték, hogy az ukrán hatóságok szüntessék be az oroszok kínzását.
Jerofejev apja közölte, hogy fia minden lebeszélési kísérlet ellenére szilveszter után leszerelt az orosz hadseregtől, és tartalékos tiszti állományba került.
Kijevben terrorszervezetben való részvétellel gyanúsítják a két orosz katonát. Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint az ukrán főváros Sevcsenko kerületi bírósága pénteken elrendelte Alekszandrov letartóztatását és a fogva tartás idejét két hónapban határozta meg.
A bírósági tárgyaláson részt vett a kijevi orosz nagykövetség munkatársa, egy konzul. A diplomáciai képviseleten korábban közölték: az ukrán hatóságok nem engedélyezték, hogy a konzul találkozhasson az orosz katonákkal.
Moszkva a két katona fogságba esése ellenére is változatlanul tagadja, hogy lennének orosz katonák Ukrajna területén. A Kreml arra nem reagált, hogy egyikük, Alekszandrov őrmester videóra rögzített és interneten közzétett vallomásában azt állította, jelenleg is az orosz fegyveres erők kötelékében szolgál, beosztása hírszerző és szanitéc.
A Legfelsőbb Tanács elfogadta a felsőoktatási törvénynek azt a módosítását, amely korlátozásokat vezet be a felsőoktatási intézmények vezetői tisztségének betöltésére vonatkozóan – adta hírül az osvita.ua május 14-én.
A törvénymódosítás célja, hogy megakadályozza az olyan személyek vezető beosztásba kerülését a felsőoktatási intézményekben, akik nem rendelkeznek az ennek megfelelő vezetői képességgel, feddhetetlen hírnévvel, kiváló tulajdonságokkal és szakmai elismertséggel.
A törvény megfogalmazói szerint a nyilvánossággal és a kutatókkal folytatott tárgyalásokat követően olyan kizáró kritériumokat határoztak meg, melyek közül ha csak egy is jellemző a jelölt személyre, akkor nincs joga betölteni az adott oktatási intézmény vezetői posztját.
Eszerint a rektori állást nem töltheti be büntetett előéletű vagy korrupcióval vádolt személy. Továbbá olyan ember sem vezethet felsőoktatási intézményt, akit a kormány átvilágítása kapcsán vizsgáltak.
Musztafa Najem parlamenti képviselő elmondása szerint azok az egykori vagy jelenlegi képviselők sem pályázhatnak felsőoktatási intézmény vezetői szerepkörére, akik igennel szavaztak a hírhedt, 2014. január 16-i diktatórikus törvényekre.
Azokat a felsőoktatási intézményekben vezetői állást betöltő személyeket pedig, akikre vonatkozik a fent említett kizáró kritériumok egyike, az illetékes hivatalnak el kell bocsátania.
Kárpátalja.ma
A fiatalok társadalmi és politikai felkészítésével foglalkozó Társadalmi és Politikai Oktatási Központ nyílt Ungváron – közölte Robert Joni, a Nove pokolinnya (Új Nemzedék) alapítvány elnöke május 18-án az Ungvári Sajtóklubban tartott sajtótájékoztatón.
A központban három szakirányban: közéleti személyiség, képviselői asszisztens és szakpolitikus képzésével foglalkozó szakirányban indítanak kurzusokat– adta hírül a zaholovok.com.ua hírportál.
A továbbképzésre jelentkező diákok gyakorlati felkészítése a Kárpátalja Megyei Tanácsnál történik. A résztvevők ellátogathatnak a Legfelsőbb Tanácsba, szakmai beszélgetésen vehetnek részt a Kijevi Városi Tanács képviselőivel.
– Az oktatók között van például Olekszandr Szalontai, Nagyija Tokarcsuk, Oleh Luksa és más ungvári, kárpátaljai, ukrajnai politikus. A foglalkozásokon ismert oktatók, politológusok, reklámszakemberek tartanak majd előadásokat – tette hozzá az alapítvány vezetője.
A továbbképzésre a 067 878 97 70-es vagy a 099 798 40 41-es telefonszámokon lehet jelentkezni.
Kárpátalja.ma